Az ételosztástól a Völgy idilljéig – a köztünk élő krisnások

Fodor Hírek, Kiemelt

Elvonulni a világ zajától és testünket, lelkünket táplálni – ez vár ránk, ha Krisna-völgybe látogatunk. Ugyanakkor a legtöbb Krisna-hívő nem az idilli Völgyben él, hanem nagyvárosokban, ahol olyan tevékenységeken dolgoznak, mint az ételosztás, az oktatás vagy a kultúra ápolása.

Azt mondják a pénz nem minden, mégis úgy tűnik, napjainkban ez az egyetlen eszköz, amivel minden kapun be lehet jutni és minden várat be lehet venni. Indiában úgy tartják, hogy a pénz Laksmí Istennő megnyilvánulása, aki mindig ott lakozik, ahol a férje, Visnu (a Legfelsőbb) ezért nem találunk olyan hindut a világban, akinek legalább a szoba sarkában ne lenne egy apró kis oltára, ahol naponta mécsessel imádja Istent. A Védák szerint az örök emberi értékek jellemünkben való kifejlesztésével és az odaadó mentalitással nemcsak jó, hanem gazdag és sikeres emberek is lehetünk. De van erre bármiféle affinitásunk ma Európa közepén?

A szocilista és kommunista országok utódállamaiban ma is létezik egy tapintható, kézzelfogható, kissé depresszív, előítéletes alaphangulat, amelyet nagyon sokszor önkorlátozó, szomorú hiedelmek tarkítanak. Ezek a hitrendszerek generációkon át fenntartják a kilátástalanság és kiszolgáltatottság érzését, noha ma Európában a lehetőségek kontinensén élünk, és az anyatermészet is relatíve kegyes hozzánk. Ilyen beivódott hitrendszer például, hogy azok, akik sokat keresnek, mind csalók, hogy a pénz nem boldogít, sőt, erkölcstelenek, akik rendelkeznek vele – és ez csak néhány a sok közül. Valóban ebben a kételkedő hangulatban akarjuk élni mindennapjainkat?

Életmódváltók és gondolkodó fiatalok
A magyarországi Krisna-hívők olyan magyar emberek, akik az ősi védikus bölcsességen alapuló értékek szerint élik az életüket – 
hisznek az emberi jóságban, a gondoskodás erejében, vegetáriánusok, egyszerűen élnek, igyekeznek magunkat kivonni a fogyasztói társadalom “triggerei” alól, sokat meditálnak, figyelnek a pozitív gondolkodásra, és lételemük az önkéntesség, vagy ahogy ők nevezik: a szolgálat. És valljuk be, ezek az ősi értékek egyetemesek, minden korban és a Föld bármely pontján érvényesek, és a siker zálogai is lehetnek. Azt szinte már mindenki tudja a krisnásokról, hogy ételt osztanak és van egy önfenntartásra törekvő biogazdaságuk, azt azonban csak kevesen tudják, hogy az igazi céljuk azoknak a vásott szokásoknak és hitrendszereknek a megváltoztatása a fejekben, amelyek materialistává, önzővé és kiégetté teszik, sőt boldogtalanságra ítélik az embert és az egész emberiséget.

A Krisna-hívők számos területén munkálkodnak társadalmunknak, vallási és világi vonalon egyaránt, karitatív és társadalomépítő munkájuk eredményeiből pedig rengeteg ember részesül.

  • Ételosztás: Évente 1 000 000 tál meleg ételt és több mint 200 000 kg tartós élelmiszert osztanak ki a magyar rászoruló családoknak. Szükség esetén akár nemzetközi vizeken is segítenek pl. természeti katasztrófák után. Ételt az Életért Alapítványuk részt vesz a hazai élelmiszermentésben is, így ez a több száz tonna élelem nem kerül feleslegesen a szemétbe.
  • Fenntarthatóság: Krisna-völgy egy 30 éve működő és 320 hektáron elterülő öko-mintafalu, vagyis nemcsak egy turisztikai célpont, ahol fel lehet töltődni és elvonulni a világ zajától, hanem egy önfenntartásra törekvő és azt kutató, valamint oktató központ is egyben. Regeneratív biogazdálkodást folytatnak, több évtizedes tapasztalataikat pedig bárkinek szívesen átadják helyszíni és online képzések keretében. Itt azon is dolgoznak, hogyan lehet az egyszerű, vidéki gazdálkodás módszereit ötvözni a modern tudomány eredményeivel. Vagyis nem a középkorba akarnak visszatérni, hanem a zöld jövő kiépítésén fáradoznak!
  • Tudásátadás, hagyományőrzés: Krisna-völgyben működik hazánk egyetlen ökrös járgányháza, egy áram nélküli, állati erővel meghajtott malom, és itt található a Syama Handmade kézműves műhely is, amely egyedülálló módon a természetes ruhakészítési technológiákat kutatja és őrzi nagyszüleink tudását, a len és kender termesztésétől egészen a kész ruháig.
  • Szellemi közösség: Hazánkban számos ökofalu működik, de több kezdeményezés néhány évtized alatt elnéptelenedett, ennek oka pedig többek között az, hogy nincs meg a lakókban a legfontosabb szervező erő: a közös szellemiség. A krisnások az ősi emberi értékekre építenek, amely mindenki sajátja vallástól vagy bármiféle hovatartozástól függetlenül. Központjaikban számos fesztivált, programot, ingyenes klubestet, valamint különleges tanfolyamokat is szerveznek, valódi szellemi közösséget építve.
  • Oktatás: Az ősi védikus értékeket oktatják is. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolájukon, Magyarországon egyedülálló módon, akkreditált jógamester és vaisnava teológus diplomát szerezhetnek az érdeklődők. Az itt végzett jógaoktatók olyan anatómiai és élettani ismereteket sajátítanak el a védikus filozófia mellett, hogy tökéletes biztonsággal vehetünk részt óráikon, kortól vagy egészségi állapottól függetlenül!

A Krisna-hívők nemcsak szociális gondoskodási programjukkal, az Ételt az Életért munkájával járulnak hozzá az emberek biztonságérzetéhez, hanem pozitív életszeméletet oktatnak, átadva az önmegvalósítás és a mantrameditáció tudományát, ami még a súlyosan időhiányos és túlterhelt vezetők és menedzserek számára is mentális fellélegzést jelent.

A krisnások tudják, hogy világunk tele van értékekkel és lelki kincsekkel, a pénz pedig nem minden. De tisztelik a pénzt, a kemény munka gyümölcsének erejét, amelyből programjaikat hatékonyan meg tudják valósítani. Az adó 1+1%-os felajánlások minden évben a legfontosabb bevételüket jelentik, amelyből alapvető tevékenységeiket finanszírozzák. Ezért arra kérnek minden adózót, hogy támogassák munkájukat! Ételosztó alapítványuk és egyházuk is fogadja az adó 1%-os felajánlásokat. Felajánlás hiányában ez az összeg egyszerűen az államnál maradna, ők azonban életeket és álmokat mentenek belőle – ez a pár perc figyelem igazán megéri.

Technikai szám: 0389, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége

Adószám: 18095575-1-41 Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány

Letölthető rendelkezői nyilatkozat itt:
https://karitativ.hu/wp-content/uploads/2021/12/rendelkezo_nyilatkozat_krisna_ffl.pdf

Fodor Kata