Az evolúció elmélete mintegy másfél évszázada kezdett erősödő hatást gyakorolni a tudományos világra és a közfelfogásra. E teória szerint az élet első formája véletlenszerűen jött létre különböző vegyületek kombinációja révén, majd a szaporodás során bekövetkező változások (mutációk) és a természetes kiválogatódás révén alakult ki a fajok sokfélesége a baktériumoktól az emberig.
Ezt az elképzelést megfogalmazása óta tudományos és logikai szempontból is számos kritika éri, így népszerűsége ellenére nem tekinthető bizonyított elméletnek. Napjainkban is léteznek olyan alternatív tudományos megközelítések – például az intelligens tervezés elmélete –, amely szerint az evolucionista nézet igazolatlan előfeltételezéseken alapszik.
Az evolúcióelmélettel kapcsolatos kételyek és ellenérvek két mélységben fogalmazódnak meg:
- (1) az egyik arra mutat rá, hogy a fajok elképzelt átalakulásának nincs tudományos igénnyel elmagyarázott, kielégítő mechanizmusa.
- (2) Az elmélet másik, mélyebb bírálata megkérdőjelezi, hogy létezett-e egyáltalán bármiféle evolúció. Igaz-e a közös leszármazás, vagyis az a nézet, hogy a ma élő élőlények mindegyike közvetve egy ősi sejtből származik, és az évmilliók során fokozatosan jelentek meg az egyre összetettebb felépítésű fajok?
Ismerjük meg e kétfajta bírálatot részletesebben.
- Az evolúció feltételezett mechanizmusának megkérdőjelezése
Egy tudományos magyarázattól azt várjuk, hogy részletesen vezesse le egy jelenség vagy egy folyamat mibenlétét. A példának okáért, ha egy autó mozgását akarjuk megmagyarázni, akkor ismertetnünk kell egy, az autó mozgását előidézni képes mechanizmust, ami ebben az esetben (röviden megfogalmazva) a következő. Az autó belső égésű motorja a benzin és a levegő keverékének égetése révén hőt és nyomást hoz létre. A motor hengereiben ennek hatására a dugattyú le és fel mozog, és megforgatja a főtengelyt. Ez a forgás a sebességváltón keresztül áttevődik a kerekekre, amelyek így elkezdenek forogni. Ilyen egy logikusan levezetett magyarázat.
A kritikák szerint az evolúcióelmélet viszont nem mutat be olyan mechanizmust, amely képessé tenné a fajokat arra, hogy más fajjá alakuljanak át, vagy hogy új típusú biológiai struktúrák jöjjenek létre. A mai biológusok többsége szerint főként a mutációk és a szelekció folyamata lenne hivatott betölteni a mechanizmus szerepét. Eszerint generációról generációra történő, apró, mindig hasznos változások sorozata révén kellett volna létrejönnie minden létező biológiai rendszernek.
A bírálók rámutatnak, hogy a valóságban az ismert mutációformák csak parányi változásokat idéznek elő az utódokban, és ezek szinte mindig vagy semlegesek (tehát nem jelentenek túlélési előnyt), vagy éppenhogy hátrányos hatásúak az adott élőlényre nézve. Ráadásul nagyon sok biológiai szervben számos összetevőnek egyidejűleg jelen kell lennie ahhoz, hogy működőképes lehessen: apró, véletlenszerű változások révén hogyan jelenhettek volna meg egycsapásra ezek az összetett rendszerek? Vagy ha fokozatosan jelentek meg, milyen túlélési előnyt jelentenének e szervek hiányos, működésképtelen formái?
Ráadásul a megfigyelhető élővilágban azt látjuk, hogy az egyes fajok csak korlátok között változóképesek, és nem jönnek létre bennük újfajta szervek vagy szervkezdemények. E kétségek hatására született meg például „A tudományos elhatárolódás a darwinizmustól” című nyilatkozat, amely már több mint ezer, doktori fokozattal rendelkező tudós írt alá – olyanok, akik nyilvánosan is fel merik vállalni a tudományos fősodortól eltérő álláspontjukat.
A mechanizmus hiányának kihívására mindeddig nem tudott kielégítő választ adni korunk biológiatudománya. Vannak, akik abban bíznak, hogy a jövőben a tudomány képes lesz olyan természeti mechanizmus(oka)t fellelni, amely képes lesz arra, hogy valószínűvé tegyék a fajok egymásból való kifejlődését. Mások viszont azt mondják, hogy ha a biológia tudománya – a rendelkezésre álló rengeteg pénz, intellektuális kapacitás és kutatási eredmény segítségével – másfél évszázad alatt képtelen volt meggyőző magyarázatot kitalálni, akkor a jövőben sem fog olyan természeti folyamatot felfedezni, amely apró átmenetek révén képes lenne megformálni a fajokat.
- A közös leszármazás és az evolúciós időrend megkérdőjelezése
Az, hogy a tudomány nem talált kielégítő evolúciós mechanizmust, az két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy bár jelenleg nincs elég tudásunk, de a jövőben talán rálelünk egy folyamatra, amely képes lehetett létrehozni a fajok sokszínűségét. A másik lehetőség, hogy az evolúciós teória alapjaiban téves, és egyszerűen nincs olyan természeti folyamat, amely apró lépésenként áthidalhatná a fajok közötti különbségeket: vagyis a fajok nem evolúció révén, sokmillió éves kifejlődés révén, hanem kész formájukban jelentek meg a Földön.
Ez utóbbi álláspont képviselői szintén megfogalmaznak tudományos észrevételeket és kritikákat, amelyek kétségbe vonják a közös leszármazás koncepcióját és a földi élet evolucionista gondolkodók által sugallott időrendjét.
Az egyik gyakori észrevétel, hogy a szakemberek is elismerik, hogy a földrétegekben található fosszíliák – korábban élt élőlények maradványai – szintén nem tanúskodnak apró, fokozatos átmenetről a fajok között. Ha evolúció történt volna, akkor a földrétegekben milliónyi átmeneti formának kellene lennie. Azonban nincsenek ilyen átmeneti sorok a kövületekben. Egyes kövületeket néha kikiáltanak ugyan „átmeneti formának”, de ezek mindig tekinthetőek egyszerűen egy önálló, kihalt fajnak is, amely nem áll leszármazási kapcsolatban más fajokkal. A milliónyi, feltételezetten létező láncszemnek pedig egyszerűen nincs nyoma a földtörténet lapjain. Az egyes fajok előzmények nélkül, hirtelen bukkanak fel a kövületek sorában, és változatlanul léteznek kihalásuk idejéig, vagy akár napjainkig. Günter Bechly paleontológus egyik videójában a kövületek rejtélyes eredetéről beszél, egy másikban pedig elmondja, miről is árulkodnak ezek valójában.
Na és mi a helyzet az időrenddel? A konvencionális elképzelés szerint az alacsonyabb földrétegekben mindig csak egyszerűbb anatómiájú élőlényekkel találkozhatunk, ahogy pedig magasabban fekvő, fiatalabb földrétegek felé haladunk, ott jelennek meg sorban az élet összetettebb, fejlettebb formái. Azonban az őslénytan történetének alapos vizsgálata feltárja, hogy ez a felfogás sem állja meg a helyét, a kép korántsem ennyire tiszta és egyszerű ‒ sőt…
A példának okáért Michael Cremo sokéves kutatással feltárta mindazokat a Homo sapiens jelenlétére utaló kutatásokat, amelyek a miénkéhez nagyon hasonló emberi csontvázak, csontok és értelmes emberek által készített tárgyak jelenlétét detektálták. Kiderült, hogy sokszáz ilyen lelet létezik, amelyek sokkal régebbre mutatnak vissza az időben, mint amennyi időre az evolucionista tudomány keltezi az emberi faj megjelenését. E meghökkentő kutatás eredményeit tartalmazza a földalatti klasszikussá vált „Tiltott régészet” című, vaskos kötet, és annak rövidített magyar változata, Az emberi faj rejtélyes eredete. A modern tudomány szerint hozzánk hasonló emberi lények csak mintegy kétszázezer éve léteznek, a valóságban azonban ennél többszázezer, sőt többmillió évvel idősebb emberi jelenlétre utaló csontmaradványok és tárgyak is előkerültek már a kutatások során. Mindezek azonban nem kerülnek a nagyközönség látóterébe, a „tudásszűrésnek” nevezhető oktatási és ismeretterjesztő folyamat következtében.
Ha ez emberi faj esetén ennyi történi anomáliát lehet feltárni, akkor vajon mi derülne ki, ha minden egyes faj esetén elvégezné valaki ezt az „elhallgatott leletek” utáni kutatást? Könnyen lehet, hogy a földi élet történetének egy egészen másféle képe rajzolódna ki. Úgy tűnik ugyanis, hogy az evolúcióelmélet (és annak idővonala) kötelező érvényű paradigmává merevedett tudományos körökben. Akikben pedig az adatok alapján kétségek merülnek fel ezzel kapcsolatban, gyakran nem merik ezt felhozni, a tudományos életen belül működő társadalmi nyomás hatására. Az evolúcióelméletnek ellentmondó megfigyeléseket a kutatók vagy félelemből nem hirdetik, vagy öntudatlan előítéleteik által vezérelve igyekeznek az uralkodó elképzeléshez igazítani az adatokat – vagy pedig elutasítani őket. Ennek a veszélye, hogy nem a megfigyelésekre építik fel, és nem az adatok alapján ellenőrzik az elméletüket, hanem kettős mércét alkalmazva szelektálják az az adatokat az általuk kívánatosnak látott elmélet igazolása érdekében. Ez azonban ellentétes a tudomány ideális működésével, és világnézetileg elfogulttá, torzzá teszi a tudomány egyes területeinek működését.
A fentiek alapján sem meggyőző mechanizmusa nincs az evolúcióelméletnek, sem az nem igazolt, hogy az élőlények ezen a módon jöttek volna létr. Így érvényben maradnak és lehetőségként mutatkoznak az élőlények intelligens tervezettségére vonatkozó tudományos, és készre teremtettségükre utaló vallásos magyarázatok is.
További tájékozódási lehetőségek magyarul és angolul
A biológiai és kémiai evolúció tíz legnagyobb tudományos problémája
The Top Ten Scientific Problems with Biological and Chemical Evolution