A boldogság nem az, aminek mondják… Egy szép, kellemes, felemelő állapot… vagy a vágyaink végső beteljesülése, önmagunk kibontakoztatása, kiteljesedése, a szerelmünk kivirágzása …vagy inkább az, ha ezeket meg tudjuk adni másoknak?
Nem túl hálás téma ez, gondoltam… hiszen a bölcsek azt mondják, ebben a világban mindenki csak beszél vagy hall a boldogságról. Mit írhatnék hát én erről? Annyi mindent hallunk mostanság róla. Az egyik véglet az, amikor azt állítják, hogy nincs boldogság, nem fontos és ne is keressük, főleg ne ebben a múlandó világban, a másik pedig az, hogy igenis van, csak tennünk kell érte, higgyünk az álmainkban, legyünk pozitívak, szeressük önmagunkat és merjünk boldogok lenni!
Tehát akkor ki kell üresednünk, vagy nem? Aki életvidám és vannak elképzelései, tervei az életével kapcsolatban, az illúziókat kerget? Vagy neki van igaza és mégis az a depressziós, aki azt mondja, hogy ne lelkesedjünk annyira, hisz “lesz még rosszabb”? Vagy tényleg ő a bölcs és ez a realitás? Szóval akkor mit csináljunk? És főleg: mit ne?
Tinédzserként sokat tűnődtem ezeken… Remélem, te is, kedves Olvasó! Mert ugye miért is kéne beletörődnünk abba, hogy a boldogságról csak hallunk? Miért nem természetes? Miért kell egyáltalán agyalnunk rajta? Filozófiai könyveket írnak arról, hogy mi a boldogság? Miért? Eleve gyanús… Gyanakodnunk kéne, hogy itt valami el van rontva, vagy csalás áldozatai vagyunk. Ha a boldogság valami olyan dolog, amire mindenki vágyik, amit el kéne érnünk, akkor ez azt jelenti, hogy természetellenes helyzetben vagyunk. Ami a legfontosabb a számunkra, az elérhetetlennek tűnik. Valamit szeretnénk, de nem az történik. Tehát nem vagyunk szabadok. Nem érezhetjük úgy magunkat, ahogy szeretnénk. Milyen különös… Boldogság, gyere haza…
Az is lehet, hogy a boldogság otthon van, csak mi nem vagyunk otthon…
A felüdítő pálfordulatot az jelentette számomra, amikor néhány krisnás fiúval és lánnyal találkoztam és beszélgettem a Govinda Étteremben Budapesten. Ezek a szerzetesek igencsak jókedvűek voltak. Bár azt ők is mondták, hogy a vágyaink beteljesítse nem vezet boldogsághoz, azt nem mondták, hogy ne legyenek vágyaink. Azt sem mondták, hogy ki kéne üresednünk, hogy aztán a semmin meditáljunk végtelen nyugalomban. Nem. Ők lelki vágyakról beszéltek. Sőt, ami számomra még meglepőbb volt, hogy még lelki testről is, ami elsőre nekem úgy hangzott, mint “fából vaskarika“. De mégsem volt az.
Azt mondták a Bhagavad-gíta, vagyis Krisna szavai alapján, hogy a léleknek van formája, és a természete maga a boldogság. Vágyai is vannak, a boldogság keresése pedig szintén egy tőle elválaszthatatlan tulajdonság, tehát ezeket nem megtagadni kell, hanem megtisztítani, és ez a kettő nem ugyanaz! Mivel mindannyian tapasztaljuk, – még ha eltérő formákban is – hogy szeretnénk boldogok lenni, ez segíthet is nekünk a rejtély megoldásában. A Gíta ugyanis azt mondja, hogy örök lelket vagyunk, nem ez az anyagi test. A lélek eredeti természete pedig jelenleg be van fedve, de felébreszthető. A Bhagavad-gíta 9.2. verse (Rája vidyam raja guhyam Pavitram param uttamam) szó szerint azt állítja, hogy igenis tapasztalhatunk valódi boldogságot, már ebben az életünkben. A lelki cselekedetek által lelki tapasztalatra, magasabbrendű ízre tehetünk szert. Ez a bhakti-jóga folyamata. A bhakti odaadást jelent. Isten iránti odaadást a gyakorlatban, a mindennapi életben. Hát ezt láttam én rajtuk. Felszabadultak, életvidámak voltak. Finom ételeket ettek, boldogan énekeltek, sőt, táncoltak is! Bizonyos szempontból teljesen lemondtak erről a világról, de mégsem tette ez őket passzívvá, savanyúvá vagy kedvetlenné.
Ha visszatérünk a boldogsággal kapcsolatban fentebb említett kétféle elterjedt nézethez, azt láthatjuk, hogy a Bhagavad-gíta egyiket sem támasztja alá teljes mértékben, de érthetővé teszi, hogy miért érzünk vagy gondolkozunk így, vagy éppen úgy a boldogság eme megfoghatatlannak tűnő kérdésével kapcsolatban.
Ha tapasztalt öreg rókák vagyunk, lehet, hogy megértjük, hogy ez a világ átmeneti, szenvedésekkel teli és végül is nem ad boldogságot, tehát nem ez a helyünk. De mivel nincs tudásunk az önvalónk, a lélek eredeti természetéről, formájáról, természetéből adódó tetteiről, sem pedig Isten formájáról és cselekedeteiről, így nem tudunk továbbjutni ennél a fél igazságnál.
Ha pedig nagyon optimisták vagyunk és nem hagyjuk, hogy letörjenek minket a rossz tapasztalatok, akkor is meg fogjuk tapasztalni lehetőségeink végességét. Sok problémán átlendülhetünk ezzel a proaktív hozzáállással, de amikor találkozunk a megváltoztathatatlannal, például a halállal, mélyebbre kell ásnunk ennél. Kell az a bizonyos transzcendencia. Az a dolog, ami nem anyagi. Hogyan tudnánk a boldogságot és az ahhoz való jogunkat értelmezni enélkül?
A jó hír az, hogy ezt a természetes, belülről fakadó boldogságot még tudatos erőfeszítés nélkül is megtapasztalhatja az ember.
Hogyan???
Én ezt látom szinte minden vendégünk arcán Krisna-völgyben. A Búcsún többezer ember
sétál önfeledten, látszólag ugyanolyan füvön és ugyanolyan fák alatt, amelyek máshol is nőnek. Mégis mindig többszáz visszajelzést kapunk a vendégeinktől, amelyben arról írnak, hogy az ételek, a hangulat, a zene, és minden itt nálunk adott nekik valami megfoghatatlanul boldog érzést, amit fizikailag nem tudtak megmagyarázni. Ez az, amikor a lélek találkozik olyan dolgokkal, amelyek emlékeztetik az eredeti helyzetére, mint Istenhez tartozó szerves rész. Ilyenkor az önvalónk újra él és lélegzik, mint egy hal, aki a partról visszatalált a vízbe.
Mindenki megtapasztalhatja a boldogságot. Hogy a legfontosabb közhelyet ki ne hagyjuk, mondjuk ki: belül van. De hogyan ízlelhetjük meg? Mi a titok? Miért nem olyan az étel, vagy a lombos fák árnyéka máshol, mint Krisna-völgyben? Hogyan vihetjük magunkkal ezt a hangulatot vagy ezt a tudást mindig? Hogyan vihetjük haza a boldogságot? Vagy hogyan térhetünk haza oda, ahol ez eleve természetes? Oda, ahol senki sem keresi a boldogságot és senki sem felejtette el önmagát és a kapcsolatát Istennel?
Kérlek, ha eljössz Krisna-völgybe, tegyél félre minden elvárást, amit a boldogság megélése felé eddig támasztottál! Úgysem lesz semmi olyan, amilyennek gondoltad. Csak hagyd, hogy tanulhass valami újat önmagadról! Ne várj csodát, mert amikor nem várod, éppen akkor fog megtörténni! Legyél mégis mohó, hiszen végre ott vagy, ahol az élet legfontosabb kérdéseiről lehet beszélgetni, és a legélvezetesebb formában lehet megtapasztalni.
Gyere, és találj haza egy kicsit!