ārādhyo bhagavan vrajeśa-tanayas tad-dhāma vṛndāvanaṁ
ramya kaścid upāsanā vraja-vadhu-varga- vīrya kalpita
śrīmad-bhāgavatam amalaṁ purāṇam prema pum-artho mahān
śrī-caitanya mahāprabhor matam idaṁ tatradaraḥ na paraḥ
„Az Úr Caitanya végleges véleménye szerint az Úr leginkább imádnivaló formája Śrī Kṛṣṇa, Nanda Mahārāja fia. Vṛndāvana Dhāma a legfőbb imádnivaló lakhely. Kṛṣṇa imádásának legmagasabb rendű és legkellemesebb formáját a vrajai gopīk gyakorolják. A Śrīmad-Bhāgavatam minden szempontból makulátlan tekintély. A kṛṣṇa-prema pedig az élet ötödik és legmagasabb célja” (Caitanya-matta-mañjuṣā, Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura kommentárja a Śrīmad-Bhāgavatamhoz).
Aki Vṛndāvana Dhāmában tartózkodik, hatalmas előrelépést tehet a lelki életében. Vṛndāvana Dhāma nem különbözik Goloka Vṛndāvana lelki birodalmától. Vṛndāvana Dhāma nem különbözik magától Kṛṣṇától. Ezt tanultuk Śrīla Prabhupādától és az előző ācāryáktól. Az Úr Brahmā a következőképpen írja le a Goloka Vṛndāvanat:
cintāmaṇi-prakara-sadmasu kalpa-vṛkṣa-
lakṣāvṛteṣu surabhir abhipālayantam
lakṣmī-sahasra-śata-sambhrama-sevyamānaṁ
govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi
„Govindát imádom, az ősi Urat, az első ősatyát, aki a teheneket védelmezi, aki minden vágyat teljesít a lelki drágakövekből épült lakhelyeken, milliónyi kívánságteljesítő fával körülvéve, akit mindig nagy tisztelettel és szeretettel szolgál a százezernyi szerencseistennő és gopī.”
Vṛndāvana isteni, és Vṛndāvana lakói, a vrajavasīk is isteni lények. Kṛṣṇa iránti szeretetük páratlan. Vṛndāvanában Kṛṣṇa áll minden tevékenység középpontjában. A vrajavasīk mindig Kṛṣṇára gondolnak. Vṛndāvanában mindenki, a folyók, a levegő, a fák, a kövek, a madarak, az állatok, Nanda Mahārāja, Yaśodā anya, a tehénpásztor fiúk, a gopīk, a Govardhana-hegy, Vṛndāvana összes lakója Kṛṣṇára tekint, szívükben azzal az erős vággyal, hogy „miként tudnám Kṛṣṇát megörvendeztetni?” Ez a vṛndāvanai hangulat. Ha ápoljuk ezt a szolgai hangulatot, amelyben Kṛṣṇa áll minden tevékenységünk középpontjában, akkor – még ha az anyagi világban vagyunk is – bármely hely Vṛndāvanává változhat.
Vraja földjén tizenkét fő erdő (vana) és több más kisebb erdő (upavana) található. Ezeket az erdőket a különböző Purāṇák emelkedett hangon dicsőítik. Azok a bhakták, akik felkeresik ezeket az erdőket, eljuthatnak az Úr Kṛṣṇa legfőbb lakhelyére. A fő erdők közül hét a Yamunā nyugati partján fekszik: Madhuvana, Tālavana, Kumudavana, Bahulāvana, Kāmyavana, Khadiravana és Vṛndāvana. A Yamunā keleti partján fekvő öt erdő Bhadravana, Bhāṇḍīravana, Bilvavana, Lohavana és Mahāvana. Ez a tizenkét erdő Śrī Kṛṣṇa legbizalmasabb játszótere. Ezek közül Vṛndāvana különösen kedves Kṛṣṇának. Ez a tulasī erdeje. Tulasī-devī Śrīmati Vṛndā-devī egyik kiterjedése. Vṛndāvana Śrīmati Vṛndā-devīről kapta a nevét. Vṛndā-devī Kṛṣṇa legmagasztosabb bhaktája. Ő szervezi meg Śrīmati Rādhārāṇī és az Úr Kṛṣṇa között lejátszódó összes transzcendentális kedvtelést. Vṛndā-devī kegyének hiányában lehetetlen belépni Śrīmati Rādhārāṇī és Kṛṣṇa kedvteléseibe.
Vraja földje tele van Kṛṣṇa lábnyomaival. Itt minden imádatra méltó, a legapróbb porszemtől kezdve az itt növekvő gyönyörű szőlőindákig és fákig, valamint a Vraja Dhāmában élő madarakig és állatokig. Szeretettel és odaadással kell legalázatosabb hódolatunkat ajánlanunk Śrī Vṛndāvana Dhāmának.
Meglátogathatjuk-e a Vṛndāvanát csak úgy, hogy veszünk oda egy jegyet? Lehet, hogy Vṛndāvanát csupán egy közönséges falunak fogjuk látni. De hogyan válhatunk alkalmassá arra, hogy meglássuk Vṛndāvanát? Ācāryáink megmutatják nekünk az utat.
Śrīla Narottama dāsa Ṭhākura így énekel:
viṣaya chāriyā kabe śuddha ha‘be mana
kabe hāma herabo śrī-bṛndābana
„Amikor az elmém teljesen megtisztul, megszabadulva az anyagi aggodalmaktól és vágyaktól, akkor képes leszek megérteni Vṛndāvanát és Rādhā és Kṛṣṇa szerelmét, és akkor a lelki életem sikeressé válik.”
Ha fel tudjuk adni az érzéki élvezeteket, és megtisztítjuk a szívünket – „ceto-darpaṇa-mārjanaṁ” – az Úrnak végzett odaadó szolgálattal, transzcendentális neveinek éneklésével, elődeink, az ācāryák nyomdokaiba lépve, csak akkor leszünk képesek megérteni Vṛndāvanát. Az anyagi világ a „viṣaya” (érzéktárgyak) világa, az érzéki élvezetek síkja. Ezt fel kell adnunk; csak akkor juthatunk el a lelki síkra, egy olyan síkra, amely mentes az irigységtől, és ahol mindenki csak arra vágyik, hogy Kṛṣṇának örömet szerezzen. Őszintén törekednünk kell tudatunk megtisztítására, hogy kinyissuk a szívünk legmélyén rejtőző hatalmas szeretetraktárt, mert csak akkor kezdhetjük el valóban élvezni Vrajendra-nandana Kṛṣṇa transzcendentális kedvteléseit Vrajában.
Az Úr Brahmā így imádkozik:
premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti
yaṁ śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpaṁ govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi
„Govindát imádom, az ősi Urat, aki Śyāmasundara, maga Kṛṣṇa, aki számtalan felfoghatatlan tulajdonsággal rendelkezik, akit a tiszta bhakták a szívük legmélyén látnak a szeretet írjával bekent, odaadással átitatott szemekkel.” (Brahma-saṁhitā 5.38).
Kṛṣṇa tiszta bhaktái a szeretet írjával bekent szemükkel láthatják Őt. Az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban így szól: „bhaktyā mām abhijānāti“ (Bhg 18.55), „Engem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni.“ Kṛṣṇát „ajita”-nak (legyőzhetetlennek) nevezik, de még Kṛṣṇát is le lehet győzni, ez azonban csak a tiszta, szeretetteljes odaadó szolgálaton keresztül lehetséges.
Van Kṛṣṇának egy bhaktája, aki minden más bhaktát felülmúl az odaadó szolgálatban. Ő Śrīmati Rādhārāṇī, Kṛṣṇa örök hitvese. Ahogyan az energia nem választható el az energia forrásától, ugyanúgy Rādhārāṇī és Kṛṣṇa is elválaszthatatlanok. Rādhārāṇī Kṛṣṇa belső gyönyörenergiája. A „Rādhā” név a szanszkrit „ārādhana” szóból származik. Az „ārādhana” szeretetteljes imádatot és szolgálatot jelent. Rādhārāṇī olyan csodálatos módon szolgálja Kṛṣṇát, hogy senki sem tudja őt ebben felülmúlni. Rādhārāṇī az odaadó szolgálat megtestesítője. A „rāṇī” pedig királynőt jelent. Rādhārāṇī Vṛndāvaneśvarī, Vṛndāvana királynője.
Rādhārāṇī szíve nagyon gyengéd. Bármilyen szolgálatot is végezzünk, azt a guru-paramparā tagjai révén ajánljuk fel az Úr Kṛṣṇának, akik pedig Śrīmati Rādhārāṇīn keresztül érik el Kṛṣṇát. Ha Rādhārāṇī meglát egy kedves bhaktát, azonnal ajánlja őt Kṛṣṇának, mondván: „Nézd, Kṛṣṇa, itt van egy nagyon kedves bhakta, aki nagyon szép, alázatos szolgálatot végez. Én nem vagyok képes ilyen szép szolgálatra. Kérlek, fogadd el az ő szolgálatát!” És Kṛṣṇa nem tudja elutasítani a kérését. Másrészt viszont Rādhārāṇī nagyon szigorú is. Nem engedi, hogy a nem-bhakták és a sértegetők a dhāmában maradjanak. A vrajai bhakták alázatosan igyekeznek dicsőíteni Śrīmati Rādhārāṇīt. Aki részesül az Ő kegyében, csodálatos módon fejlődhet a Kṛṣṇa-tudatban.
Śrīla Prabhupāda ezt mondta: „Pontosan úgy, mint Rādhārāṇī. Ő mindig a legalacsonyabb szintű bhaktának tekinti magát. Mindig azt gondolja, mindig úgy látja, hogy a többi gopī alkalmasabb Kṛṣṇa szolgálatára, ő pedig nem alkalmas, vagy nem annyira alkalmas. Ezért Vṛndāvanában azt fogjátok tapasztalni, hogy a bhakták így szólítják meg Rādhārāṇīt: „Jaya Rādhe”, mert ha Rādhārāṇī közbenjár valakiért Kṛṣṇa előtt, azt Ő nagyon könnyen elfogadja. Rādhārāṇī azt mondja… Ha Rādhārāṇī elégedett, akkor Ő így képviseli a bhakta ügyét: »Itt van egy bhakta. Ő jobb, mint én. Kérlek, fogadd el a szolgálatát, Kṛṣṇa.«” Kṛṣṇa erre nem tud nemet mondani. Ez a mahā-bhāva. Rādhārāṇī maga a mahā-bhāva.” (Śrīla Prabhupāda előadása Az odaadás nektárja című műről, 1972. október 23., Vṛndāvana)
Śrī Caitanya Mahāprabhu, aki maga Kṛṣṇa, Śrīmati Rādhārāṇī ezen hangulatával jelent meg. Śrīmati Rādhārāṇī mindig a Kṛṣṇától való elkülönülés heves fájdalmát érzi. Még Kṛṣṇa maga sem képes megérteni Śrīmatī Rādhārāṇī érzelmeit; ezért felvette az Ő helyzetét, és Śrī Caitanya Mahāprabhuként jelent meg, csupán azért, hogy megértse az Ő transzcendentális érzéseit. A mahā-bhāva, amely a legmagasabb transzcendentális eksztázis hangulata, különösen Śrīmatī Rādhārāṇī kiváltsága, és azé, aki Rādhārāṇī szerepét játszotta, bár Ő maga Kṛṣṇa: Śrī Caitanya Mahāprabhué. Mahāprabhu megtanított minket a Kṛṣṇától való távollét hangulatára. Ez az odaadó élet legmagasabb rendű tökéletessége. A vṛndāvanai Gosvāmīk, Śrī Caitanya Mahāprabhu közvetlen tanítványai megmutatták a gopīk Kṛṣṇa iránti szeretetének érzéseit.
Śrīla Prabhupāda azt mondta, hogy mi Śrīla Rūpa Gosvāmī követői vagyunk. Végső célunk az, hogy kifejlesszük a Kṛṣṇától való elkülönülés hangulatát, ahogyan azt Śrī Caitanya Mahāprabhu megmutatta nekünk, és ahogyan azt a vṛndāvani hat Gosvāmī tanította. Ennek a Kṛṣṇa iránti spontán szeretetnek az elérése jelenti az élet legmagasabb tökéletességét.
A hat Gosvāmī hangulata
A vṛndāvanai hat Gosvāmī Śrī Caitanya Mahāprabhu közvetlen tanítványa volt. Az Úr Caitanya utasításait követve újra felfedezték Vṛndāvanát, és hatalmas mennyiségű transzcendentális irodalmat írtak, hogy tanításait az egész világ javára terjesszék. Rendkívül alaposan tanulmányozták az összes védikus szentírást annak érdekében, hogy Śrī Caitanya Mahāprabhu kultuszát a védikus tudás hiteles elveire alapozzák. Könyveik a gauḍīya vaiṣṇava filozófia alapját képezik.
Śrīla Narottama dāsa Ṭhākura vágyakozik arra a napra, amikor képes lesz megérteni az írásaikat. Ő tanít minket, és így imádkozik:
rūpa-raghunātha-pade hoibe ākuti kabe hāma bujhabo se jugala-pīriti
„Mikor leszek majd annyira lelkes, hogy tanulmányozzam a hat Gosvāmī által hátrahagyott könyveket, élükön Śrīla Rūpa Gosvāmīval és Śrīla Raghunātha dāsa Gosvāmīval? Tanításaik révén képes leszek majd megfelelően megérteni Rādhā és Kṛṣṇa szerelmi kapcsolatát.”
Śrīla Prabhupāda így fogalmazott: „Ne próbáljátok meg Rādhāt és Kṛṣṇát ezekkel a tompa szemekkel és érzékekkel megérteni; inkább Śrīla Rūpa Gosvāmī és Śrīla Sanātana Gosvāmī tanításai alapján próbáljátok megérteni őket” (Śrīla Prabhupāda előadása Az odaadás nektárjáról, 1972. október 18., Vṛndāvana).
A Gosvāmīk az Úr örök társai. Bensőjükben mindig elmerültek a gopīk Kṛṣṇa iránti szeretetének extatikus óceánjában, amit könyveikben részletesen kifejtettek. Śrīla Śrīnivāsa Ācārya, a gauḍīya vaiṣṇavák egyik ācāryája, a Śrī Śrī Ṣad Gosvāmī Aṣṭakam című művében a következőképpen magyarázza el gyönyörűen hangulatukat:
he rādhe vraja-devīke ca lalite he nanda-sūno kuṭaḥ
śrī-govardhana-kalpa-padapa-tale kalindī-vāne kutaḥ
„A Gosvāmīk Vṛndāvana minden pontján hangosan így kiáltoztak: Ó, Vṛndāvana királynője! Ó, Lalitā! Ó, Nanda Mahārāja fia! Hol vagytok most mindannyian? A Govardhana-hegyen vagytok, vagy a Yamunā partján, a fák alatt? Merre jártok?”
A Gosvāmīk teljesen elmerültek a Kṛṣṇától való távollét hangulatában, amit a gopīk éreztek. De a Gosvāmīk ācāryák is voltak. A kezdő gyakorlók kedvéért részletesen tárgyalták az odaadó élet minden egyes fejlődési lépcsőfokát, a gyakorlati szakasztól kezdve egészen a spontán odaadás haladó fokáig. Śrīla Rūpa Gosvāmī Bhakti-rasāmṛta-sindhu című könyvében kifejezetten részletesen tárgyalta az odaadó élet minden apró részletét a törekvő bhakták javára. Śrīla Rūpa Gosvāmī elmagyarázza, hogy az odaadó élet első lépése a „sādhana-bhakti”, amelynek keretében a gyakorló bhakta megpróbálja mind az elméjét, mind az érzékeit a gyakorlati odaadó szolgálatban felhasználni. Azt mondja, hogy az embernek mindig arra kell törekednie, hogy életének minden tevékenységét úgy alakítsa, hogy folyamatosan emlékezhessen Kṛṣṇára, és aki megpróbálja elméjét Kṛṣṇára összpontosítani, az nagyon gyorsan halad majd előre eredeti Kṛṣṇa-tudatának sikeres újjáélesztésében. Ez a gyakorlati Kṛṣṇa-tudat. Śrīla Prabhupāda azt mondja, hogy a Kṛṣṇa-tudatos mozgalomban részt vevők felhasználhatják ezt a nagyszerű irodalmat, és így megszilárdulhatnak a Kṛṣṇa-tudatban.
Mindezek az elvek, ahogyan a Gosvāmīk elmagyarázták őket, a szentírások hiteles tanításain alapulnak. Śrīla Rūpa Gosvāmī így ír Bhakti-rasāmṛta-sindhu című könyvében:
śruti-smṛti-purāṇādi-pañcarātriki-vidhiṁ vinā
aikantiki harer bhaktir utpatayaiva kalpate
„Az az Úr iránti odaadó szolgálat, amely figyelmen kívül hagyja a hiteles védikus írásokat, mint például az Upaniṣadokat, a Purāṇákat, a Nārada Pañcarātrát stb., csupán felesleges zavart okoz a társadalomban” (Brs. 1.2.101).
Śrīla Prabhupāda így fogalmazott: „Śrīla Rūpa Gosvāmī rengeteg könyvet hagyott ránk, különösen a Bhakti–rasāmṛta-sindhut, (amelyet angolra Nectar of Devotion [Az odaadás nektárja] címmel fordítottunk le), hogy megértsük az odaadó szolgálat tudományát. Ez Śrīla Rūpa Gosvāmī legnagyobb ajándéka: a tanítás arról, hogy hogyan válhatunk bhaktává. Hogyan váljunk odaadóvá. Ez nem érzelem; ez tudomány. Ez a Kṛṣṇa-tudat mozgalom egy nagyszerű tudomány.” (Śrīla Prabhupāda előadása a Śrī Caitanya-caritāmṛtáról, Ādi-līlā 1.4, 1975. március 28., Māyāpur).
A hat vṛndāvanai Gosvāmī Śrī Caitanya Mahāprabhu ideális követője volt. A Gosvāmīk vṛndāvanai életvitele példamutató. Ők minden nap szinte huszonnégy órán át az Úr szolgálatával foglalkoztak. „Aniketá”-k voltak; nem volt állandó lakóhelyük. Minden napot egy másik fa alatt töltöttek. Általában másfél órát aludtak, és voltak olyan napok is, amikor folyamatosan az Úr szent neveit énekelték, és egyáltalán nem aludtak. Az egész napos szolgálat után nagyon keveset ettek. Rūpa Gosvāmī egy-két chapatit (kovásztalan lapos kenyeret) vett magához egy kis channával (csicseriborsóval), só nélkül, fűszer nélkül, sabjī (zöldségétel) nélkül. Sanātana Gosvāmī általában néhány száraz chapátit evett egy kis sóval, Raghunātha dāsa Gosvāmī pedig esténként egyszer csupán egy levélcsészéből ivott egy kis írót. A Gosvāmīk a helyi lakosság körében is nagyon népszerűek voltak. Mindig kedvesek és kegyesek voltak mindenkihez, minden irigységtől mentesek. A józanságra törekvők és a csirkefogók egyaránt szerették őket.
A lemondás az az alapelv, amely Śrī Caitanya Mahāprabhu bhaktáinak életét táplálja. Ezt a lemondást látva Śrī Caitanya Mahāprabhu, az Istenség Legfőbb Személyisége rendkívül elégedett. A hat vṛndāvanai Gosvāmī teljesen lemondott magas rangban eltöltött korábbi anyagi életéről. Rūpa és Sanātana, a két fivér korábban igen magas rangú tisztviselő volt a bengáli nawab szolgálatában. A nawab mindkét testvérre támaszkodott Bengália kormányzásában. Rūpa Gosvāmī pénzügyminiszter volt, Sanātana pedig miniszterelnök. Rūpa és Sanātana nagy hatalommal rendelkeztek, és Bengália legfelsőbb arisztokráciájához tartoztak. Raghunātha dāsa Gosvāmī is Bengália egyik leggazdagabb családjából származott. De egy pillanat alatt feladták fényűző életmódjukat, hogy Śrī Caitanya Mahāprabhu lótuszlábainak társaságát élvezhessék. Nemcsak könyveket írtak, hanem énekeltek, táncoltak, a Kṛṣṇa-līláról beszélgettek, és felidézték Śrī Caitanya Mahāprabhu kedvteléseit. Így végezték az odaadó szolgálatot Vṛndāvanában.
A Gosvāmīk „paramahaṁsák” voltak, a vaiṣṇavák közül a legmagasztosabbak. A „rāja-haḿsaḥ” egy olyan hattyúfajta, amely a Kailās-hegységben található Māna-Sarovara-tó kristálytiszta vizeiben él. A rāja-haḿsaḥ (hattyú) természete olyan, hogy a tej és a víz keverékéből kiszűri a tejet. Ugyanígy a paramahaṁsák is képesek elkülöníteni a lelki esszenciát ettől az anyagi világtól. Őket kizárólag az Úrral és az önmegvalósítással kapcsolatos témák foglalkoztatják. A világon mindent kizárólag Kṛṣṇához és az Ő szolgálatához viszonyítva látnak. Másrészt pedig elutasítják az anyagi világ materiális aspektusát, az érzéki élvezetek világát, amelynek nincs köze Kṛṣṇához.
Nem tudjuk utánozni a Gosvāmīkat, de legalább megpróbálhatjuk követni a nyomdokaikat. Ők az Úr örök társai. Tanulnunk kell tőlük. Először legalábbis is meg kell próbálnunk egyszerű prasādát enni: rizst, ḍālt és sabjīt. Be kell tartanunk azt az elvet, hogy étkezés, alvás és öltözködés tekintetében nagyon egyszerű életet éljünk, majd törekednünk kell arra, hogy kialakítsuk a Kṛṣṇától való elkülönülés hangulatát.
Srīla Prabhupāda ezt mondta: „De attól, hogy valaki egyszerűen csak egy ágyékkötőben jár, még nem lesz Rūpa Gosvāmī. Rūpa Gosvāmī elveit kell követni. Akkor hívják az illetőt rūpānugának. Ha nem leszel rūpānuga, nem értheted meg a gauḍīya filozófiát” (Előadás Az odaadás nektárja című műről, 1972. október 18., Vṛndāvana).
A megfelelő hangulat kialakítása a „Hare Kṛṣṇa” éneklése közben
A vṛndāvanai hat Gosvāmī, valamint Mahāprabhu többi társa is kiváló példát mutatott a legmélyebb alázatosságra. Aki nem alázatos és türelmes, az nem énekelheti az Úr neveit. Ahogy szívünk megtisztul az Úr neveinek érzéssel teli éneklése által, úgy Kṛṣṇa áldásai révén fokozatosan az odaadó élet minden titka automatikusan feltárul a szívünkben. Minden, ami a bhaktihoz kapcsolódik, megtalálható a mahāmantrában. Kezdetekben rendkívül fontos a megfelelő hangulat az Úr neveinek éneklése közben. Śrī Caitanya Mahāprabhu azt mondta, hogy a legleesettebbnek, a legszerencsétlenebbnek kell tekintenünk magunkat, és türelmesebbnek kell lennünk, mint egy fa, feladva minden hamis ego-érzetet: „Én vagyok ez vagy az; én vagyok a legnagyobb; én vagyok a főnök.” Nem szabad így gondolkodnunk. Teljes tisztelettel kell bánnunk másokkal – nem csupán külsőségként, hanem szívből –, és nem szabad elvárnunk, hogy az emberek tiszteljenek minket, majd ilyen érzéssel kell énekelnünk: „Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare/ Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare”, miközben a szívünkben így imádkozunk: „Ó, Uram gyönyörenergiája! Ó, Kṛṣṇa! Te vagy a legvonzóbb! Te vagy az, aki megszabadít a születés és halál körforgásából ebben az anyagi létezésben, ahol nyolcmillió négyszázezer fajta élőlény él. Te vagy a legfőbb gyönyör és a transzcendentális boldogság megtestesítője. Te vagy a legfőbb élvező. Kérlek, kérlek, vonj be engem a Te szeretetteljes szolgálatodba és egy tiszta bhakta – mint Prabhupāda – szolgálatába, hogy ne Māyát szolgáljam.”
A madarak így énekelnek: „Kṛṣṇa, Kṛṣṇa! Rādhe, Rādhe!”
Megfigyelted-e már valaha alaposan a madarak csicsergését Vrajában? Mit hallasz? Lehet, hogy mi csak valami hétköznapi hangnak halljuk az éneküket, de azok a siddhák, akik lelki hajlamúak és magasabb szinten állnak, más hangot hallanak. Ők azt hallják, hogy ezek a madarak Rādhārạṇīt és Kṛṣṇát dicsőítik, és azt éneklik: „Rādhe! Rādhe!’, „Kṛṣṇa! Kṛṣṇa!”. Ugyanígy Śrī Māyāpur Dhāmában a madarak azt kiáltják: „Gaura-Nitāi!”. Vrajában úgy mondják, hogy amikor azt kiáltjuk: „Rādhe! Rādhe!”, akkor eljön Kṛṣṇa, és amikor azt kiáltjuk, „Kṛṣṇa! Kṛṣṇa!”, akkor Rādhārāṇī jön el. Van egy híres mondás Vṛndāvanában: „Csak barangolj Vṛndāvanában, és folyamatosan énekeld az Úr Kṛṣṇa és Rādhārāṇī neveit.” Ez örök lelki hasznot hoz az embernek. Prabhupāda arra kérte a nyugati országokból származó tanítványait, hogy egyszerűen jöjjenek ide, és maradjanak Indiában, Vṛndāvanában vagy valamelyik másik dhāmában, hogy gyors előrehaladást érjenek el lelki életükben. Így hát a bhakták idejönnek, és Vraja transzcendentális porában hemperegnek a földön. A bhakták énekelnek, táncolnak, és Vṛndāvana porát, valamint más bhakták lábának porát szórják a fejükre, és úgy érzik, hogy lelkileg felélednek.
Yogamāyā függönye
Kṛṣṇa néha felhúzza yogamāyā energiájának függönyét, hogy bhaktái bepillantást nyerhessenek a lelki világba, az örök Vṛndāvanába. A bhakták szinte maguk sem tudják elhinni, amit néha megtapasztalnak. Bármit is kíván egy bhakta, az azonnal teljesülhet. Lehet, hogy egy bhakta vizet kíván, mert szomjas; ekkor azonnal odalép hozzá valaki: „Kérlek, fogd ezt a vizet!” „Honnan tudtad, hogy vízre van szükségem?” – kérdezi a bhakta. „Nem tudtam” – válaszolja az ember. De a Paramātmā belülről ihlette őt. A Paramātmā azt mondta neki, hogy vigyen vizet. „Hogyan történhet mindez?” – csodálkozik a bhakta. Ez a lelki világ jellemzője. Mivel a bhakta korábban jámbor életet élt, bepillantást nyert a lelki világba. Sok bhakta oszt meg ilyen élményeket. Minél hosszabb ideje él valaki odaadó életet, annál nagyobbak lesznek a megvalósításai.
Mindannyian hallottuk már azokat a kedves történeteket, amikor Kṛṣṇa és Rādhārāṇī viszonoznak tiszta bhaktáikkal. Gopāla, aki Vṛndāvana-ban tehénpásztorfiú alakjában jelent meg, egy edény tejet hozott Mādhavendra Purīnak. Az orissai Remunában pedig Gopīnātha ellopott egy edény édes rizst Mādhavendra Purī számára. Emlékezhetünk arra is, hogyan lépett oda Rādhārāṇī Śrīla Rūpa Gosvāmīhoz egy kis tehénpásztorlány alakjában, és átadta neki az ünnepi lakoma elkészítéséhez szükséges összes hozzávalót, amikor vendégül akarta látni a bátyját, Śrīla Sanātana Gosvāmīt. Śrīla Sanātana Gosvāmīnak maga az Úr ajándékozott egy Govardhana-śīlát, amelyen saját lábnyomai, botjának és fuvolájának lenyomatai láthatók, hogy így megakadályozza őt abban, hogy előrehaladott kora ellenére elinduljon a Govardhana-parikramára. Rādhārāṇī személyesen jött el, és odaállt Raghunātha dāsa Gosvāmī mellé, hogy megvédje őt a tűző naptól, amikor a bhajanájába merült. Ők mind nagyon magas szintű bhakták. Szünet nélkül szolgálták Kṛṣṇát – Kṛṣṇa pedig folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy szolgálhassa önzetlen bhaktáit.