Az Úr Viṣṇu így szólt: Kedves Lakṣmīm! Janasthāna városában élt egy Jaḍa nevű brāhmaṇa, aki a Kauśika-dinasztiában született. Ez a brāhmaṇa felhagyott azon vallásos cselekedetekkel, melyeket a śāstrák a brāhmaṇa társadalmi osztály tagjai számára előírnak, és számos vallástalan tevékenységbe kezdett. Nagyon kedvelte a szerencsejátékot, az ivászatot, a vadászatot és a prostituáltak látogatását. Ily módon eltékozolta teljes vagyonát. Egy alkalommal üzleti útra indult az északi országokba. Ott jelentős vagyonra tett szert, majd elhatározta, hogy visszatér Janasthānába. Hosszú utat tett meg, mígnem egy teljesen elhagyatott vidékre érkezett. Egy nap, amikor a nap lenyugodott, és mindenütt eluralkodott a sötétség, úgy döntött, hogy éjszakára megpihen egy fa alatt. Pihenése közben néhány útonálló rátámadt, agyonverte, majd elrabolta a vagyonát. Amiatt, hogy vallásos tevékenységeivel felhagyott, és bűnös életet élt, halála után kísértet alakjában született újjá.
Jaḍa fia nagyon vallásos volt, és jól ismerte a védikus śāstrákat. Amikor látta, hogy apja hosszú idő elteltével sem tért vissza Janasthānába, elhatározta, hogy elindul, és megkeresi őt. Hosszú napokon át járta a vidéket, apját keresve, és minden utazótól, akivel találkozott, érdeklődött felőle. Egy nap találkozott valakivel, aki ismerte az apját, és beszámolt neki a történtekről. Amikor Jaḍa fia meghallotta apja halálhírét, elhatározta, hogy Kāśība (Vārāṇasība) utazik, hogy piṇḍa-áldozatot (szertartásos felajánlást) végezzen apja pokoli állapotból való megszabadulásáért. Utazásának kilencedik napján történetesen ugyanannak a fának az árnyékában pihent meg, amely alatt apját megölték. Ott, az esti órákban elvégezte mindennapi imádatát az Úr Kṛṣṇának, valamint elmondta a Śrīmad Bhagavad-gītā harmadik fejezetét. Amikor befejezte a felolvasást, hangos szózat hallatszott az égből. Feltekintve meglátta apját, akinek alakja a szeme láttára egy rendkívül gyönyörű lénnyé változott. Négy karja volt, és sárga dhotit viselt. Testének színe olyan volt, mint a sötét esőfelhőé, sugárzása pedig beragyogta az égtájakat. Ekkor apja áldását adta rá. A fiú eme csodálatos események jelentése felől kérdezte apját. Ő így válaszolt: „Kedves fiam! Te elmondtad a Śrīmad Bhagavad-gītā harmadik fejezetét, és ezáltal megszabadítottál attól a szellem testtől, amelyet bűnös cselekedeteim következtében kaptam. Most térj vissza otthonodba, mert az a cél, amelyért Kāśība (Vārāṇasība) indultál, már beteljesült a Bhagavad-gītā harmadik fejezetének elmondása által.”
Amikor a fiú megkérdezte apjától, van-e még bármi egyéb utasítása a számára, ő így szólt: „A fivérem szintén nagyon bűnös életet élt, és most valahol a pokol legsötétebb régióiban szenved. Ezért, ha szeretnéd őt, valamint a többi ősünket is felszabadítani, akik az anyagi univerzum különböző helyein, különféle létformákban szenvednek, kérlek, mondd el a Śrīmad Bhagavad-gītā harmadik fejezetét. E felolvasás által mindannyian az Úr Viṣṇuéhoz hasonló testet kapnak, és eljutnak Vaikuṇṭhába.”
Amikor a fiú meghallotta apja útmutatását, így válaszolt: „Ha ez a helyzet, akkor mindaddig ismételni fogom a harmadik fejezetet, amíg minden pokoli létbe szorult lélek fel nem szabadul.” Ekkor apja ezekkel a szavakkal adta áldását: „Úgy legyen!” Ezután egy repülő érkezett Vaikuṇṭha lelki világából, és magával vitte az apát végső lakhelyére.
Ezt követően a fiú visszatért Janasthānába, leült az Úr Kṛṣṇa múrtija elé, és azzal a vággyal, hogy megszabadítsa a pokoli állapotban szenvedő összes feltételekhez kötött lelket, elkezdte énekelni a Śrīmad Bhagavad-gītā harmadik fejezetét. Miközben nap mint nap folytatta a felolvasást, az Úr Viṣṇu elküldte hírnökeit, a Viṣṇudūtákat Yamarāja birodalmába, aki a bűnös élőlények megbüntetéséért felelős. Amikor a Viṣṇudūták megérkeztek Yamarāja elé, közölték vele, hogy üzenetet hoztak az Úr Viṣṇutól, aki a tejóceánban, Ananta Śeṣa fekhelyén nyugszik. Elmondták neki, hogy az Úr Viṣṇu érdeklődik hogyléte felől, és egyúttal megparancsolja neki, hogy szabadítsa fel az összes pokolban szenvedő, feltételekhez kötött lelket.
Amikor Yamarāja meghallotta az Úr Viṣṇu utasítását, azonnal szabadon bocsátotta az összes feltételekhez kötött lelket a pokolból, majd személyesen elindult a Viṣṇudūtákkal a tejóceánhoz, amelyet Śvetadvīpának neveznek, hogy megtekintse az Úr Viṣṇut. Amikor odaért, megpillantotta az Úr Viṣṇut, amint Ananta Śeṣa fekhelyén nyugszik. Testének ragyogása a napok sugárzó fényéhez volt fogható, s Lakṣmīdevī, a szerencse istennője masszírozta a lábait. Minden oldalról ṛṣik, bölcsek és félistenek vették körül, élükön az Úr Indrával, akik mind az Úr Viṣṇu dicsőségét énekelték. Az Úr Brahmā is jelen volt, és a Védákat szavalta. Yamarāja leborult az Úr Viṣṇu előtt, tiszteletteljes hódolatát ajánlotta Neki, majd a következő dicsőítő szavakat mondta: „Kedves Viṣṇum! Te vagy minden feltételekhez kötött lélek jóakarója. Dicsőséged határtalan. Tőled származnak a Védák, Te magad vagy az idő, és az idő múlásával Te fogsz elpusztítani mindent. Te vagy a három világ oka és fenntartója, valamint a Felsőlélek mindenki szívében – aki irányítja cselekedeteiket. Te vagy az egész univerzum lelki tanítómestere, és minden bhakta végső célja. Ó, lótuszszemű Úr, újra és újra hódolatomat ajánlom Neked! Dicsőséged határtalan.”
Yamarāja ily módon ajánlotta fel összetett kezekkel a tiszteletteljes hódolatát az Úr Viṣṇunak. Ezután így folytatta: „Utasításodnak megfelelően szabadon bocsátottam az összes feltételekhez kötött lelket a pokolból. Kérlek, mondd meg, mit szeretnél, most milyen feladatot végezzek.” Az Úr Viṣṇu olyan hangon válaszolt, mely egyszerre volt mély, akár a mennydörgés, ugyanakkor édes, akár a nektár: „Kedves Dharmarāja (Yamarāja)! Te mindenkivel egyenlően bánsz, és nincs szükség arra, hogy utasításokat adjak neked a kötelességeiddel kapcsolatban. Kérlek, térj vissza hajlékodba, és folytasd kötelességedet. Minden áldásom veled lesz ebben.”
Ekkor az Úr Viṣṇu eltűnt Yamarāja szeme elől, Yamarāja pedig visszatért saját hajlékába. Miután a brāhmaṇa sikeresen megszabadította valamennyi ősét és a pokol többi feltételekhez kötött lelkét, eljöttek érte a Viṣṇudūták, és elvitték az Úr Viṣṇu hajlékára. Ott már örökké elmerülhetett az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábainak szolgálatában.
Gītā-māhātmya – a Padma-purāṇából

