Napjainkban ismét fölértékelődik az önellátás eszméje, ugyanis egyre szélesebb körben válik nyilvánvalóvá, hogy a nyugati, úgynevezett modern életmód nem fenntartható.
Sok ezer kilométer távolságból érkeznek az alapélelmiszerek, szállításuk pedig fosszilis energiahordozókon alapul. Ezek az élelmek nem csupán messziről jönnek, de sok esetben kétes körülmények között termesztik őket, rengeteg vegyszert és műtrágyát alkalmazva, sőt, sajnos sokszor génmódosított fajták vetőmagvait fölhasználva. A növényvédőszer-lobbi természetesen azt állítja, hogy csakis ezen az áron, kemikáliák segítségével és a biotechnológia (ez sok esetben a génmanipuláció eufemisztikus megnevezése) térnyerésével biztosítható a több mint 7 milliárd ember biztonságos ellátása. Mit látunk a valóságban? Az éhezés ezen érvek ellenére sem tűnt el a Földről, és a környezet állapota is rohamosan romlik. Jelenleg a fejlett világ mezőgazdasága az egyre korszerűbb technika révén még fenn tudja tartani a jó termésátlagokat, de a talaj termőképességének drasztikus romlása, az öntözővízforrások ijesztő mértékű csökkenése, és a vegyszerekre rezisztens kártevők és kórokozók, új inváziós fajok térhódítása miatt szembe kell néznünk egy új fenyegetéssel. Ha így haladunk, a távolabbi jövőben bekövetkezhet, hogy nem lesz kielégítő élelmiszerellátás.
Még ha jelenleg nem is realitás az élelmiszerhiány veszélye a jóléti társadalmakban, az ellátás zavaraiból fakadó átmeneti, részleges élelmiszerhiány sajnos megnehezítheti sokak életét. Erre figyelmezet az új típusú koronavírus-világjárvány, a sokszor érzékeny nemzetközi politikai és gazdasági helyzet, illetve a természeti katasztrófák. A globalizált piac miatt illúzió azt gondolni, hogy Magyarországot nem érinti egy esetleges távol-keleti aszály, vagy egy dél- amerikai tűzvész, esetleg más környezeti anomália. Ha máson nem, de az élelmiszerárak kilengésein keresztül mi is érezhetjük ezek hatásait.
A teljes önellátás az élelem előállításán és a saját vízforráson kívül magában foglalja például a ruházatunk saját kezű készítését és a tüzelőanyag biztosítását. Ilyen szintű önellátást gyakorlatilag csak kisközösségi szinten lehet megvalósítani, amire kiváló példa Krisna-völgy, ahol egyre inkább megvalósulni látszik az önellátás.
Már az is viszonylag szerencsés helyzet – és jelen írásunkban erre szorítkozunk –, ha valaki legalább az élelmiszerszükségletét fenntartható módon tudja biztosítani.
Kiváló lehetőségük van erre azoknak, akik rendelkeznek akár egy kisebb kerttel. Gyakorlati tapasztalat, hogy már 30 négyzetméteren megtermeszthető egy átlagos négyfős család nyári paradicsom-, paprika- és uborkaszükséglete. Párszáz négyzetméteren kertészkedve, következetes vetésforgót alkalmazva, már szinte a teljes friss zöldségellátásunkat fedezhetjük.
Aki gyümölcsfákat és gyümölcstermő bokrokat is tud telepíteni, bő termés esetén befőzéssel tartósíthat a téli időszakra is a nyár finomságaiból.
Még ha kertünk nincs is, csak egy kis erkélyünk vagy szélesebb ablakpárkányunk, balkonládában, virágcserepekben ott is termeszthetünk fűszernövényeket, sőt, hónapos retket, tépősalátát, vagy akár földiepret is. Parányi lépés ez, de mégis közelebb visz a természethez, és segít annak ritmusához visszatérni.
A lakótelepeken és társasházakban lakók példaértékű kezdeményezései immár országszerte a közösségikert-programok. Sok önkormányzat szívesen biztosít erre lehetőséget, így a földdel nem rendelkezők is részt vehetnek ebben a kellemes, egészséges és kétségkívül hasznos tevékenységben. Szintén rendkívül figyelemreméltó az együtt végzett munka közösségformáló ereje, ami az egyre személytelenebb társadalomban nagyon értékes dolog.
A régi időkben is léteztek városok, s az ott lakó kisiparosok, mesteremberek, kereskedők élelmiszerellátása főként a helyi piacokon alapult. A piacokon ugyan a távoli tájak fűszerei is ott voltak, mégis elsősorban a közelben megtermett árut fogyasztották az emberek. Szerencsére piacok ma is vannak a legtöbb településen, ahol megtalálhatjuk a környék őstermelőit, kistermelőit. Egyre gyakrabban képviseltetik magukat a bio és környezetkímélő technológiát alkalmazó gazdák is. Szezonális, helyben előállított termékeiket vásárolva nemcsak jobb és egészségesebb élelemhez jutunk, de ezzel tesszük a legjobbat a környezetnek is.
Ha városban lakunk, a fentebb említett praktikák nemcsak abban segítenek bennünket, hogy gazdaságilag fenntarthatóbb módon éljünk, de az egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás elvéhez is közelebb kerülhetünk, ami a boldog élet receptje.
Grantha-rāja Dāsa