A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének (ISKCON) alapító ācāryája (kiemelkedő lelki tanítója) volt. 1966 és 1977 között tizenkétszer utazta körbe a világot, miközben egy csodás lelki intézményt épített fel több mint száz templommal, āśramokkal és farmközösségekkel, éttermekkel és iskolákkal. Mindeközben az ősi indiai írásokat fordította és látta el kommentárokkal, amelyek a lélek örökkévalóságáról, Istennel való kapcsolatának fejlődéséről, és az élet céljáról szóló örök filozófiát tárták az Indián kívüli világ elé.
Prabhupāda személyesen soha nem járt Magyarországon. Bár a tervei között ez is szerepelt, a kommunista országokba sokkal nehezebb volt bejutni akkoriban. Azonban az ő iránymutatását követve tanítványai már abban is időben elkezdték missziójának terjesztését az országunkban. Az alábbiakban Śrīla Prabhupāda levelezése és beszélgetései alapján emelek ki néhány momentumot ebből a történetből.
1973 novemberében Prabhupāda Delhiben tartózkodott. Hamsadūta Dāsa nevű tanítványának címzett levelében arról is írt, hogy az ISKCON belgrádi könyvkiadójának bevételeit a Kṛṣṇa-tudat terjesztésére és emberek képzésére kell fordítani Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon és Kelet-Németországban. Arra kérte tanítványát, hogy minden általa írt könyvet fordítsanak le a helyi nyelvekre.
1976 januárjában Śrīla Prabhupāda magyar származású tanítványának, Dvārakeśa Dāsának írt levelet, aki akkoriban svéd állampolgár volt, de sokat utazott, és azt tervezte, hogy visszatér Magyarországra. Hozzá intézett írásában Prabhupāda arról tanította, hogy a világ emberei testi életfelfogás szintjén gondolkodnak – vagyis azt hiszik, hogy a testükkel azonosak, nem tudják, hogy valójában örökkévaló lelkek. E téves felfogásban élve nagy konferenciákat rendeznek, azonban a halál kígyója egy napon elnyeli őket, anélkül, hogy megértették volna az élet célját.
Arra kérte Dvārakeśát, hogy ha van lehetősége, akkor minél előbb kezdjen prédikálni, és így a kommunista emberek közül azok, akik intelligensek, könnyen meg fogják érteni a védikus filozófiát. Arról kell meggyőzni őket, hogy minden élőlény egyenrangú, ahogy azt a Bhagavad-gītā tanítja. A kommunista rendszerben, éppen úgy, mint a kapitalizmusban, a húsipar kiszolgálása érdekében feleslegesen és kegyetlenül megölik az állatokat. Így ebből a szempontból nincs nagy különbség a két államberendezés között. A Śrīmad Bhāgavatam azonban arra kér minket, hogy ha valakinek még egy kígyó, vagy egy gyík is él az otthonában, azt is etesse meg, hogy ne éhezzen. Ez a kommunizmusnak egy kiterjesztett, lelki értelmezése. Erről kell tájékoztatni a Magyarországon élőket.
1976 februárjában egy kora reggel Śrīla Prabhupāda az indiai Mayapurban – mindennapos szokásához híven – néhány tanítványával sétált. Gopāla Kṛṣṇa Dāsa emlékeztette az idős gurut, hogy Harikeśa Swami – Prabhupāda egyik, hatékonyan prédikáló tanítványa – Magyarországra készül. Prabhupāda rákérdezett: „Az is egy kommunista ország?” Mire Gopāla Kṛṣṇa tájékoztatta, hogy igen, Kelet-Európában az orosz blokkhoz tartozik.
1976 márciusában indiai istentestvéreivel találkozott Prabhupāda. „Istentestvéreknek” azokat nevezik a vaiṣṇava (Kṛṣṇa-hívő) kultúrában, akik ugyanannak a lelki tanítómesternek a tanítványai. Tehát a jelen lévők főként idős indiai férfiak voltak, akiknek Prabhupādával együtt Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura volt a guruja. Bengáli nyelven folyt a társalgás. Prabhupāda néhány nyugati tanítványa is jelen volt a találkozón. Prabhupāda arról beszélt, hogy az ISKCON-nak köszönhetően lassanként sok országban és városban elfogadják majd a Kṛṣṇa-tudatot, például Japánban, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Rómában. Prabhupāda egyik tanítványa ekkor közbeszólt: „És még Magyarországon is!”. Prabhupāda pedig nyugtázta ezt: „Igen, Magyarországon is”.
1976 márciusában Prabhupāda Mayapurból írt levelet Harikeśa Swaminak, aki szannyászíként, lelkes utazó prédikátorként élt. Prabhupāda örömmel utalt a beszámolóból arra, hogy a magyar emberek nagyon vonzódtak a kīrtanához (Kṛṣṇa neveinek közös énekléséhez) és a prasādam (Istennek ajánlott ételek) fogyasztásához. Mivel a kommunista ideológia miatt a vallásos gondolatok nyílt hirdetése kockázatos volt, azt írta Harikeśa Swaminak, hogy ha ez a filozófia túlságosan forradalminak tűnik ott, akkor nem feltétlenül kell rögtön könyveket nyomtatni. Először csak hadd tisztuljon meg a programokon résztvevők szíve a Hare Kṛṣṇa éneklésétől és a Kṛṣṇa-prasādamtól. Így akik elkötelezetté válnak, fokozatosan felemelkednek lelkileg, és vaiṣṇavákká válnak. Prabhupāda arra kérte Harikeśa Swamit, hogy másokkal együtt óvatosan vezesse be az Úr Caitanya (Kṛṣṇa 15-16. században élt inkarnációja) tanításait és lelki módszereit a világnak ezen a részén.
1977-ben, élete utolsó évének februárjában Prabhupāda személyesen is újra találkozott Harikeśa Swamival, aki korábban a titkára volt, és akit azzal az izgalmas feladattal bízott meg, hogy a vasfüggöny mögötti országokban tartson prédikáló programokat, is képezzen Kṛṣṇa-hívőket. Harikeśa Swami ekkor már arról számolt be Prabhupādának, hogy tízezer magyar nyelvű könyv került nyomtatásra: „A tökéletes jóga” és a „Születésen és halálon túl” kiskönyvek. Tudni kell, hogy a könyvnyomtatás és terjesztés volt Prabhupāda szíve-lelke. Így ezt a hírt nagy örömmel kommentálta: „Értem, ez csodálatos.”
Az india Mayapur már 1977-ben is a Krisna-hívők világközpontja volt. Március 4-én Prabhupāda ott tájékoztatta néhány vezető tanítványát, hogy lelkesítő hírek érkeznek Budapestről, ami azt jelenti, hogy a Kṛṣṇa-tudat mozgalmának jó lehetősége van arra, hogy sokan elfogadják a kommunista országokban. Tamāla Kṛṣṇa Goswamit kérte, hogy olvassa fel azt a levelet, amelyet Harikeśa Swami továbbított Prabhupādának. Az eredeti levelet a Magyarországon élő Egyedi Péter írta, aki éppen akkoriban kezdte el mélyebben megismerni és gyakorolni a vaiṣṇavizmus ősi, Prabhupāda által hozzáférhetővé tett vallását.
Parama-Karuna prabhu
(Egyedi Péter később Parama Karuṇa Dāsa néven kapott avatást Śrīla Prabhupádától, és ma is a Kṛṣṇa-egyház köztiszteletben álló tagja, aki az egyik Govinda Éttermet vezeti.) Tamāla Kṛṣṇa Goswami felolvasta a sorokat, Prabhupāda és jelen lévők pedig időnként lelkesen hozzászóltak. Így szólt Egyedi Péter levele:
„Megfogadtam a tanácsot, és naponta mantrázom azon a láncon, amit otthon készítettem. Vettem egy angol Bhagavad-gītāt is, bár csak magyarul tudok. Már nem nagyon érdekelnek a kémia, a fizika, a matematika bizonyítékai. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupādát sokkal többre értékelem, mint bármelyik tudóst vagy filozófust.” A jelen lévő hívők éljenezve közbekiáltoztak, aztán folytatódott a felolvasás.
„Lehet, hogy a múltban is éltek olyan tanítók, aki tiszták voltak, de személyesen hozzám Śrīla Prabhupāda áll a legközelebb, ő a legkedvesebb számomra. Érzem, hogy milyen fontos, hogy a bhakták [a hívők] társaságában éljek, és hogy elfogadjak egy gurut. Jelenleg azonban nincs egyetlen templom sem a közelemben, nem tudok bhaktákkal sem találkozni, és egy gurut sincs lehetőségem elfogadni.”
Prabhupāda ekkor megszakította a felolvasást:
– Nem lehetne ott Budapesten elindítani egy központot? Ki a felelős azért a területért?
Harikeśa válaszolt:
– Ez nagyon nehéz dolog, de van egy titkos prédikálóközpontunk a városban.
Prabhupāda azt kérte, hogy mindent elővigyázatosan és türelmesen szervezzen arrafelé, nehogy valami felfordulás legyen. Ugyanis a kommunisták elég keménykezűek voltak abban az időben a leleplezett vallási mozgalmak tagjaival.
Tamāla Kṛṣṇa Goswami folytatta Egyedi Péter levelének ismertetését:
„A múltbeli bűnös tetteim miatt lehetek most ebben a szerencsétlen helyzetben. Magamban már elfogadtam Śrīla Prabhupādát lelki tanítómesteremként, és arra vágyom, hogy…”
Prabhupāda ismét közbevágott:
– Bátorítsuk, hogy kezdje el. Majd segítünk neki. Szolgálatot szeretne végezni, bátorítanunk kell. Annyira lelkes!
Aztán elhangzottak a levél záró sorai:
„Arra vágyom, hogy eljöjjön az az idő, amikor Śrīla Prabhupāda elfogad engem, és olyan szerencsés lehetek, hogy Ő tanít engem, és a bhakták társaságában lehetek.
Prabhupāda:
– Ez nagyon jó. Tekintsetek úgy erre az embere, mint aki fontos a jövőbeli tevékenységeink szempontjából. Bátorítsátok és képezzétek. Nagy segítségünkre lesz.
És így is lett.
Śrīla Prabhupádának nem azért volt fontos Magyarország, mert különlegesebb lenne, mint a világ más részei. Hanem azért, mert a lelkek egyenlő látásmódja alapján az akkor és ma Magyarországon élők ugyanolyan fontosak voltak számára, mint mindenki más. Prabhupāda küldetését tanítványai és az ő követőik teljesítik be hazánkban. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének több évtizedes fejlődéséért pedig Śrīla Sivaráma Swamit illeti a legfőbb érdem, akinek a sivaramaswami.media címen elérhető honlapját ajánlom az olvasónak az ő személyisége és tanításai megismerése érdekében.
Dr. Tasi István, Īśvara Kṛṣṇa Dāsa