Felgyorsult az idő: amíg a korábbi generációknak évszázadok, évtizedek álltak rendelkezésre, hogy a változó világhoz alkalmazkodjanak, mára már néhány év leforgása alatt hatalmas változások történnek és a világ vezetői, a kormányzatok, de az egyszerű emberek is tanácstalanul állnak, nem tudják, mit kellene tenni.
Mindenki életét közvetlenül érintik a globális természeti és gazdasági krízis tünetei: a klímaválság, az energiaválság, a talajpusztulás, az élelmiszerválság. Mindezek meglehetősen bonyolult jelenségek, amelyek összefüggésben állnak egymással.
A globális klímaváltozás részeként emelkedik a hőmérséklet, megváltozott a Föld bolygó vízháztartása, szélrendszere. Közelebbi otthonunk, Közép-Kelet Európa időjárását korábban a nyugat-keleti szelek határozták meg. Mostanra ez megváltozott, és az észak és dél között oda-vissza mozgó légtömegek hatására hol afrikai forró száraz levegő perzseli hazánkat, hol a Barents-tenger felől fújó, hideg és nedves levegőtől borzongunk és ázunk. A Golf áramlat, amely évezredeken át meghatározta Európa atlanti partjai klímáját, megtorpan Gibraltárnál, kevésbé melegíti a brit és skandináv partokat, inkább a Földközi-tengernek adja át melegét, ami annak medencéjében szintén felforgatja a megszokott időjárást. A hatalmas változások miatt a kontinens belsejében – egyelőre foltokban – megindult az elsivatagosodás.
Évtizedek óta mondják a szakemberek, hogy lassan elfogynak a fosszilis energiahordozók, most a háborús események nyilvánvalóvá tették ezt a folyamatot, és bár már ugyancsak évtizedek óta rendelkezésre állnak alternatív, megújuló energiaforrások, eddig nem volt rákényszerülve az emberiség arra, hogy főleg ezekre támaszkodjon. Most rövid idő alatt kellene ezekre átállni, de sem a befektethető tőke, sem a gyártókapacitás nem elegendő.
Smoke rises from stacks of a thermal power station in Sofia on February 14, 2013. AFP PHOTO / DIMITAR DILKOFF
Az élelmiszertermelést mindkét előbb említett tényező sújtja. A klímaválság miatt egyenlőtlenné vált a csapadékeloszlás: hosszú aszályos időszakokat vált özönvízszerű csapadék. Az elmúlt 100-150 évben általánossá vált gépesített és kemizált mezőgazdaság komoly energiafogyasztó: egy kJ energiatartalmú búza megtermeléséhez a szántás, műtrágyázás, növényvédelem, gépi betakarítás révén kb. 10 kJ kőolaj, vagy más fosszilis energiaforrás szükséges.
A mélyszántás nem csak energiaigényes, hanem – talán első hallásra furcsa módon – erőszakos is, mivel elpusztítja a talaj felső rétegének természetes élővilágát, ezért szükséges a talaj termőképességét műtrágyázással fenntartani.
Egyre inkább fogy a víz is. A kevesebb csapadékot a 19-20. században szabályozott folyók vízgyűjtő területe nem tudja megtartani. A jelenlegi vízgazdálkodási paradigma szerint a leeső csapadékot mielőbb el kell vezetni. Annak idején azzal a deklarált céllal szabályozták a folyókat, elsősorban a Tiszát, hogy csökkentsék az árvizek gyakoriságát. Igenám, de ezzel egyrészt jelentősen csökkent az ártéri biodiverzitás, másrészt csökkent a táj vízmegtartó képessége, aminek most ütköznek ki a következményei. A csökkenő illetve elfolyó csapadék pótlására a mezőgazdaság vízigényének kielégítésére egyre több vizet emelnek ki a talajból, aminek következménye, hogy a talajvíz szintje néhány év alatt több métert csökkent, sőt jelentős területeken egyszerűen elfogyott. Ráadásul a betakarítást követő szántás takaró nélkül hagyja a talajt a téli időszakra, így a talaj kiszárad, mivel a téli csapadék is egyre kevesebb. A következő évadnak így a talaj már eleve vízhiánnyal indul neki. Eredmény: félsivatag.
Szikes talaj – az Alföld elsivatagosodásának előjelei
Klímaválság, energiaválság, élelmiszerválság, vízhiány… Mi a közös ezekben?
Vannak, akik tagadják, hogy az ember tevékenysége lenne felelős ezekért, mondván, a geológiai rétegek tanúsága szerint mindig is voltak tartósan melegebb és hidegebb, csapadékosabb és szárazabb időszakok a Föld életében. A mai problémák kialakulásában az ember szerepe azonban eléggé nyilvánvaló: elég pár példát figyelembe vennünk, pl. a Brit szigeteken a történelmi időkben irtották ki az erdőségeket, ami a klímát, a művelhető talaj eloszlását, a vízháztartást teljesen megváltoztatta, vagy vehetjük példának a Karib-tenger második legnagyobb szigetét, Ayitit (korábbi nevén: Hispaniolát), melynek nyugati felén Haiti, keleti felén a Dominikai Köztársaság van. A sziget eltérő uralom alatti két fele teljesen eltér a növényzetet és a klímát illetően, ami abból ered, hogy a nyugati felén kiirtották az erdőket, a keleti felén azonban nagyrészt megtartották az eredeti flórát.
A közlekedés, a fűtés, az ipar által felhasznált őskövületi energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) elégetése évszázmilliók óta lekötött szén-dioxidot szabadít fel, ami az üvegház hatás révén növeli a légkör hőmérsékletét. A másik oldalon pedig rohamtempóban folyik az őserdők kiirtása, sőt a korábban mérsékelt éghajlatúnak tekintett országokban a hiányzó fosszilis fűtőanyag pótlására az erdők irtásával nyert tűzifát kívánják használni. E két folyamat eredményeképpen növekszik a légkör hőmérséklete, ami ráadásul a szibériai permafrost (állandóan fagyott) területeket is megolvasztja és az ottani talajban rejtőző másik üvegház hatású gázt, a metánt is kiszabadítja és a légkörbe engedi. A gleccserek, a sarki jégsapka olvadása miatt rohamosan csökken a Föld édesvíz tartaléka. Az urbanizáció révén hatalmas embertömegek koncentrálódnak különösen az ázsiai megapoliszokban, kezelhetetlen mennyiségű szennyvizet termelve, ami szintén a tiszta víz rohamos fogyását eredményezi. A kemizált mezőgazdaság is jelentős vízszennyező.
A tudomány, a politika és a közvélemény behatóan foglalkozik ezekkel az összefüggésekkel, azonban feltűnően kerülnek egy tényezőt, ami pedig meghatározó fontosságú, és ez a
húsevés.
Pedig az amazóniai őserdőket is azért irtják, hogy a helyüket marhalegelőnek vagy takarmány célú szójaültetvények céljára használják. Az édesvizek elszennyezésében fontos tényező az állattenyésztés és a húsipar, a vágóhidak üzemeltetése. A húsfogyasztás világszerte növekszik: a gyarapodó népesség emelkedő életszínvonalával összefüggésben a hús mint táplálék a jólét kellékévé vált. Noha Magyarországon 100 évvel ezelőtt egy jómódú polgári család asztalán egy héten egyszer volt hús, 1960 és 2018 között az egy főre eső húsfogyasztás 49,1 kg/évről 82,5 kg-ra növekedett, és ez még mindig messze elmarad az USA 124,4 kilós átlagától.
A húsevés mint táplálékbevitel azonban rendkívül rossz hatásfokú. A hússal bevitt táperőhöz kb. 5-7-szer több termőföld terület szükséges, mintha azon emberi fogyasztásra való növényeket termeltünk volna. Ez különösen a mostani időszakban kritikus, amikor jelentős területek válhatnak terméketlenné Magyarországon.
A húsevés közismerten egészségtelen is, egy sor civilizációs betegség összefügg vele. Az emberi tápcsatorna növényevésre lett tervezve, mivel mintegy háromszor hosszabb egy hasonló testméretű ragadozóénál. Mire a tápcsatornán áthalad a hús, abból káros anyagok szívódnak fel a szervezetbe.
A húsevés etikailag is elítélendő és súlyos társadalmi következményekkel jár. Az állatokkal szemben alkalmazott erőszak ugyanis nem áll meg az ember faj határán. Ha az erőszakot elfogadja egy társadalom mint „normális” dolgot, akkor az át fog terjedni az emberi társadalomra is és megjelenik erőszakos bűncselekmények, háborúk, zendülések formájában.
A húsevésről lemondani azonban sokkal egyszerűbb az egyén szintjén, mint azt teljesen kivezetni az emberiség étrendjéből. Ez valószínűleg csak fokozatosan lehetséges. Első lépésként azonban javasolható a jelenleg világszerte folyósított, hústermelést és –fogyasztást serkentő adókedvezmények és támogatások teljes megszüntetése. Az így felszabaduló költségvetési pénzekből aztán lehetne támogatni állatmenhelyek létesítését, ahol életük végéig gondoskodnának a vágóhídtól megmentett állatokról.
Ha az emberiség lemond az erőszakkal járó hústermelésről és –fogyasztásról, a rendelkezésre álló mezőgazdasági termelésre alkalmas területeken annyi élelem termelhető, hogy még növekvő népesség mellett is bőségesen elegendő lesz a Föld lakosságának. Ha ezt még kiegészítjük egy mezőgazdasági paradigmaváltással is, az energiahiányt is jelentősen enyhíthetjük, és egészségesebbé tehetjük az élő környezetet, helyreállíthatjuk az ökoszisztémát is.
Madhupati dasa
(madhupati.SRS(kukac)gmail.com)
