Az emberi társadalom csak akkor nevezhető valóban emberinek, ha támogatja mind a négy fő életcélt, amelyet a védikus hagyomány dharma, artha, kāma és mokṣa szavakkal jelöl. A dharma a kötelezettségek és erkölcsi elvek követését jelenti, az artha az anyagi gyarapodást, a kāma a jogos érzékkielégítést, míg a mokṣa az anyagi világból való felszabadulást.
A társadalom ezen céljai elérésére Kṛṣṇa négy társadalmi osztályt teremtett. Ez a varṇāśrama társadalom alapja:
“ Az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem az anyagi természet három kötőereje és a rájuk jellemző munka szerint…” (Bhagavad-gītā 4.13) Ezek az osztályok a következők:
- Brāhmaṇák – A papok és tanítók osztálya, akik a társadalom “feje”. Feladatuk, hogy az erkölcs és a hit útját kijelöljék a többi osztály számára.
- Kṣatriyák – A királyok, katonák és állami vezetők, akik a “karok”, akikre a védelem és az állami működés megszervezésének feladata hárul.
- Vaiśyák – A gazdasági élet fenntartói, a mezőgazdaság, kereskedelem és tehénvédelem felelősei, akik a “gyomrot” alkotják.
- Śūdrák – A dolgozó osztály, akik a társadalom “lábait” képezik, segítve a többi osztályt.
A modern társadalom messze jár a védikus ideáltól
A Kali-yugāban, a jelenlegi korszakban, minden ember śūdra, vagy még annál is alacsonyabb helyzetű. A fő mozgatóerő nem az erkölcs és az igazság, hanem az érzékkielégítés (kāma). Ez vezetett oda, hogy a kapitalizmus évszázadai alatt az emberiség olyan mértékben zsákmányolta ki a Földet, hogy mostanra a helyzet válságossá vált és az emberi társadalom fennmaradása került veszélybe. A klímakatasztrófa ennek a globális válságnak az egyik legfájdalmasabb oldala.
A tudomány pontosan megmutatta, mit kellene tenni: a klímakatasztrófa visszafordítása érdekében csökkenteni kell a melegházhatású gázok kibocsátását, a nyersanyagok és energiahordozók kifogyására tekintettel meg kellene változtatni a pocsékolásra épülő nyugati gazdasági paradigmát stb… Noha számos megoldás született a hulladékok újrahasznosításától a megújuló energiákra való áttérésig, a világ vezetői többnyire csak ímmel-ámmal támogatják ezeket. Jellegzetes például, hogy amikor a COVID járvány miatt gyakorlatilag leállt az egész világ és egyedülálló, megismételhetetlen lehetőség nyílt a világgazdaság fenntarthatóbb pályára terelésére, a világ vezetői a gazdaság újraindítását tekintették fontosabbnak. Elszalasztották a kivételes lehetőséget. Egyes vezetők ma már odáig mennek, hogy a gazdasági növekedés érdekeire hivatkozva nyíltan elutasítják a korábbi nemzetközi egyeztetéseken (klímacsúcsokon) hozott döntéseket. A jövő generációk számára mindez pokoli világot eredményezhet.
A válság
- Megnövekvő hőhullámok – A globális felmelegedés következtében egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges hőhullámok, amelyek sok területen ellehetetlenítik az életet. Magyarországon is észrevehető, hogy szélsőségesebbé vált az időjárás. Mivel a korábban uralkodó kelet-nyugati szélrendszer összeomlott és a helyét átvette egy észak-déli, ún. meridionális szélrendszer, most 3-4 naponként változik az időjárás, és hol hűvös és nedves légtömegeket kapunk a Barents-tengerről, hol pedig forró és száraz levegőt Afrikából. Ez önmagában szélsőségesebbé tette Magyarország időjárását.
- A földművelés összeomlása, talajpusztulás – Az éghajlatváltozás miatt szárazságok, áradások gátolják a mezőgazdasági termelést, éhínségek lépnek fel. Ráadásul az elmúlt 150 évben megcsontosodott földművelési módszerek (mélyszántás, kemizálás) megölik a talajt és annak alkalmazkodó képessége, víztárolási kapacitása nem képes lépést tartani az időjárás változásával.
- Klímamigráció és konfliktusok – Az éhínségek milliókat kényszerítenek arra, hogy elhagyják otthonaikat, ami hatalmas társadalmi feszültségeket és háborúkat okozhat. A kialakuló konfliktusok tovább növelik a migrációs nyomást.
- Járványok, ivóvíz hiány és elsivatagosodás – A felmelegedés és az élőhelyek pusztulása új járványokat idézhet elő, míg a vízkészletek kimerülése egész országokat sodorhat veszélybe. Magyarországon is folyamatosan csökken a talajvízszint, jelentős területek váltak már meddő félsivataggá. Az évszázadok alatt kivágott erdők most nagyon hiányoznak, az erdőségek ugyanis csillapítják az időjárás kilengéseit és segítik a csapadék kiválását, óvják a talajt.
- A biodiverzitás csökkenése – A nagyüzemi mezőgazdaság, az ipari farmok, az iparosítás a természetes élőhelyek megsemmisítéséhez vezet, rengeteg fajt pusztít ki, ami az ökoszisztémák teljes összeomlásához vezethet. Még a tudósok sem értik teljesen az élővilág szereplőinek bonyolult egymásra utaltságát, így a pusztulást csak regisztrálni tudják. Ugyanakkor a kemizált nagyüzemben érdekelt globális vállalatóriásokat csak a rövid távon elérhető profit hajtja.
- Társadalmi összeomlás – A vagyoni és jövedelmi polarizálódás nyomán növekvő szegénység, az élelmiszerhiány és a természeti katasztrófák nyomán társadalmak destabilizálódnak, növelve a káoszt és az erőszakot. Egyes országokban az államhatalom már annyira meggyengült, hogy a lakosság helyi fegyveres bandáknak kiszolgáltatva, rettegésben kényszerül élni. A gazdagabb társadalmakban szétesik a hagyományos család intézménye, a gyermekek kellő érzelmi támogatás nélkül nőnek fel, tömegessé válnak a pszichés problémák és rendellenességek, növekszik az erőszak a családban és azon kívül is.
Mit tehet az egyén?
A katasztrófa fő oka az, hogy az emberiség Isten helyett önmagát tette a középpontba. Isten a különböző hiteles világvallások szentírásaiban egyértelmű használati utasítást adott az anyagi világban való életre. Ezeket a szabályokat azonban az emberiség félretolta és a saját érzékkielégítését tette első helyre. Ennek a következményeit csak úgy lehetne elhárítani, ha megvalósulna a varnāśrama társadalom. Ennek feltételei jelenleg globális szinten nem adottak, de kisebb közösségekben (ökofalvak, önfenntartó közösségek) megvalósítható. Az egyén a saját lelki helyzetének javítására viszont igenis képes. Ennek módja, hogy helyreállítja Istennel való kapcsolatát. Ezúton tudhat kiszabadulni a születés, halál, öregség, betegség körforgásából, a samsārából, és térhet vissza eredeti otthonába, a lelki világba, ahol megtalálhatja az örök boldogságot. A Bhagavad-gītāban Kṛṣṇa megígéri, hogy aki a halála pillanatában Őrá gondol, az eléri az Ő birodalmát. (Bhagavad-gītā 8.5)
Az istenszeretet felébresztésére a legjobb módszer a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklése:
Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare
Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare
A mahā-mantra éneklése tisztítja a szívet, segít elmélyíteni a lelki tudatosságot, és lehetővé teszi az ember számára, hogy megvalósítsa az Istenszeretet legmagasabb fokát. Ezáltal az ember kiszabadulhat az anyagi világ szenvedéseiből, és visszatérhet Kṛṣṇa örök birodalmába, ahol minden lépés egy tánc, minden szó egy ének, ahol nincs születés, nincs halál, nincs öregség, nincs betegség.
Ha megvalósítjuk szívünkben a Kṛṣṇa iránti odaadást, ha életünket Kṛṣṇára bízzuk, akkor elveszti a jelentőségét, hogy mit csinálnak vagy nem csinálnak a világ vezetői a válságok kezelésére. Ha sikerül kilépnünk a saṁsāra körforgásából, akkor beléphetünk az igazi, transzcendentális boldogságba. Legjobb, ha a világ vezetői helyett Kṛṣṇába vetjük bizalmunkat és másoknak is példát mutatunk.
Madhupati dāsa
A cikk megjelent a Vissza Istenhez Magazin oldalain is, melyre itt (https://krisna.hu/vim-elofizetes/) lehet előfizetni.
