Június 13-án immár 30. alkalommal halad végig Budapest utcáin a Kṛṣṇa-hívők ikonikus ünnepi menete, a Ratha-yātrā Szekérfesztivál. A jubileumi esemény idén minden eddiginél nagyobb közösségi élményt ígér: zenével, tánccal, közös mantraénekléssel és az India Fesztivál színes programjaival tölti meg a várost.
Útvonal
A színes, zenés menet 14 órakor indul az Eötvös térről, és az Andrássy úton át halad egészen a Városligetig, ahol megérkezik a 12 óra óta zajló India Fesztivál forgatagába. A felvonuláshoz bárki csatlakozhat, vallási hovatartozástól függetlenül! A menetet dobosok, táncosok, énekesek és zenészek kísérik, miközben a hatalmas, díszes szekéren az Úr Kṛṣṇa formája, Dzsagannátha utazik végig a városon. A több ezer éves védikus hagyomány szerint a szekér húzása áldást, jó szerencsét és lehetőséget hordoz arra, hogy letegyük korábbi karmikus terheinket. Kṛṣṇa e különleges formájának a Ligetben virágokat, füstölőket is ajánlhatnak az érdeklődők feltárva szívük rejtett vágyait, a Dzsagannátha név ugyanis annyit jelent “az Univerzum Ura” és a misztikus elrendezések mestereként tisztelik.
Chill, pezsgés, ízek, programok
A Városligetben a programok már 12:00 órától kezdetüket veszik, így estig az indiai kultúra szinte minden fontos szegmensével találkozhatnak az érdeklődők. Itt tradicionális indiai zene és tánc, közös jamelés, jógaprogramok, workshopok, hennafestés, gyermekprogramok és indiai kézműves portékák várják az érdeklődőket. A gasztronómia szerelmesei vegán palacsintát, vega burgert és autentikus indiai különlegességeket is kóstolhatnak.
A színpadi műsor kiemelt vendége Śivarāma Swami, aki közel öt évtizede él szerzetesként. A nemzetközileg ismert lelki tanító 17 órától rövid előadással és közös indiai zenéléssel érkezik a színpadra. Az estét 18:30-tól a Kirtan Fest fergeteges mantra-zenei koncertje koronázza meg, amely valódi közösségi ünneppé alakítja a városligeti India Fesztivált.
Ősi tradíció
A Ratha-yātrā az indiai Purī városából ered, és több mint 5000 éves múltra tekint vissza. Ma már a világ egyik legismertebb indiai spirituális fesztiválja, amelyet New Yorktól Londonig, Sydneytől Budapestig számos nagyvárosban ünnepelnek. A budapesti Szekérfesztivál harminc éve hozza össze az embereket a zene, a mantra, a közösségi élmény és a védikus kultúra időtlen üzenete által. A rendezvény díszvendégei az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövetségének képviselői.
A programok ingyenesen látogathatók.
A rendezvény oldala: https://szekerfesztival.krisna.hu/
Esemény: https://www.facebook.com/events/1496079602147889

