A védikus kultúrában hagyományőrző családi modellt láthatunk. A nő fő feladata a gyermeknevelés, a ház rendben tartása, a férfi kötelessége pedig az, hogy gondoskodjon az anyagi szükségletekről, s felelősséggel vezesse a családot nemcsak anyagi, de lelki síkon is.
Az okok
Ez első olvasatra kicsit ódivatúnak és maradinak tűnhet. De ha egy kicsit mélyebbre ásunk, rá kell jönnünk, hogy mint ahogy az védikus kultúrában mindennek oka van, úgy a férfi s női feladatköröket sem a véletlen szülte. Ehhez egy picit vissza kell kanyarodnunk az emberi természethez, ahhoz, hogyan működünk. Nálunk is elég elterjedt az a kijelentés, hogy a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek. Isten úgy alkotott meg minket, hogy bár mindenki egy önálló egyéniség, agyunk működésében szinte kézzel tapintható különbségek vannak.
De miért fontos ez?
Ahhoz, hogy egy kapcsolat, egy házasság megfelelően tudjon működni, nagy szükség van arra, hogy tisztában legyünk a saját működésmódunkkal. Ezzel az indiai kultúrában már nagyon kis korban elkezdenek foglalkozni. Az oktatás része nemcsak a tudás megszerzése, hanem a személyiség fejlesztése, a képességek szerinti nevelés, s az Istennel való kapcsolatuk megértése. Mindenkiből igyekeznek úriembert – emelkedett gondolkodású, erényes férfit, illetve hölgyet – nevelni.
Biztos családot megfelelő alapokra tudunk építeni
Ahhoz, hogy úriembereket tudjunk nevelni, már a körülmények megteremtésében is különbséget kell tenni, külön oktatva a fiúkat és lányokat. A lányok iskolája legyen hangulatos, függönnyel, szőnyeggel, szép színes falakkal, virágokkal. Ettől a lányok kiegyensúlyozottabbá vállnak. Ezáltal megteremtjük számukra a megfelelő légkört, mehet a tanulás. A fiúk figyelmét ez elvonja. Az ő tanulásukat a nagy és levegős terek, a kopár környezet segíti. Mint ahogy a tér rendezésében, úgy a személyiségük formálásánál is különbséget tesz a védikus oktatás. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy lány nem lehet például ács. Már nagyon kicsi korban figyelnek azokra a képességekre, amiben a gyerek ügyes, vagy amit szeret, és azt fejlesztik. A különbség fiúknál és lányoknál inkább a saját viselkedésük megértésében és a másokhoz való hozzáállásban rejlik. Míg a lányoknál a fő hangsúly az egyszerűségen van – azon, hogy tanuljanak meg szerények és elégedettek lenni –, a fiúk oktatásában a figyelem a körülötte lévő világra, a személyekre és az empátia fejlesztésére koncentrál. Ezen alapok szilárd elsajátítása után bocsátják őket egy kapcsolatba, egy házasságba.
A kapcsolat alapja egymás segítése
Amikor egy ilyen emberek kötnek egymással házasságot, kapcsolatuk alapja nem egymás kihasználására fog épülni. Mind a ketten arra törekszenek, hogyan tudják segíteni egymást. De miben is? A védikus kultúra istenközpontú. Az emberek életüket Kṛṣṇa megismerésének, megszeretésének, szolgálatának szentelik. Életük minden területét igyekeznek lelkivé varázsolni. Ez a házassággal sincs másképp. A házasság egymás segítése a lelki életben. Ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni, nem kell feltétlenül Indiában élni, vagy a védikus oktatási rendszerben felnőni. Persze sokkal jobb alapot ad, ha az ember kicsi kora óta ezt tanulja, ilyen mintát lát a szüleitől, de ezek a képességek tanulhatóak.
A nagy feladat
Szerepkörét tekintve a férfi a családi védelmezője, aki oltalmat tud adni a feleségnek és a gyerekeknek. Ismerősen csenghet a következő mondat: „Ha anyu boldog, mindenki boldog.” Ez a gondolat a védikus kultúrában is ugyanúgy fellelhető. A férj szerepkörének része, hogy elégedetté tegye a feleséget. Szép ruhák, ékszerek, szép otthon, kiegyensúlyozott, békés lelki élet – meglehetősen idillikus kép. De persze ez nem ilyen egyszerű. A nő feladata az, hogy elégedett tudjon lenni annyival, amennyit a férj biztosítani tud, és úgy, ahogyan azt a férj tudja neki biztosítani. Egy védikus nő tudja, hogy az igazi boldogság nem a sok felhalmozott tárgyból jön, hanem az erős lelki gyakorlatokból, Istentől. Szerepkörét tekintve egy nő feladata a családi egység fenntartása, a férjről és a gyerekekről való gondolkodás. Az indiai kultúrában nem elvárás, hogy egy nő ne dolgozzon, csak az eredeti természetéhez közelebb áll a háziasszony szerepköre.
A kultúra beágyazódása a nyugatiba
Persze ma már nem divat az otthon végzett feladatok szerepköre, a nők ilyetén függése a férjüktől. De még ha ez nem is tud mindig megvalósulni, már az is nagyon jó, ha ennek a hangulatát magunkévá tudjuk tenni: azt az elvet, hogy ahhoz, hogy egy kapcsolat kiegyensúlyozott legyen, azt működtetni kell. Ez pedig csak odafigyeléssel és a másik önmagunk elé helyezésével történhet meg. Ami persze kölcsönösen kedvező helyzet. Hiszen mi történik a gyakorlatban? „Próbálok mindent megtenni, hogy a férjem, a feleségem boldog legyen mellettem.” Mi erre az ösztönös reakció? „Ha én kapok, ha kedvesek velem, akkor én is próbálom viszonozni ezt.” Kialakul egyfajta versengés, aminek az eredménye a kölcsönös elégedettség. De igazán teljessé csak akkor válik egy kapcsolat, ha a középpontjába Istent helyezzük, hiszen Isten minden boldogság forrása. És ha Isten boldog, akkor mindenki boldog.