Amikor a Ratha-yātrā napján az Úr Jagannātha bátyjával, Balarāmával, és húgával, Subhadrával együtt felül a gyönyörűen feldíszített, fenséges szekerekre, százezrek szíve az örömtől táncol. A Snāna-yātrát követően az Úr Jagannātha tizenöt napig egy eldugott helyen tartózkodik, ahol a szerencse istennőjével tölti idejét. Ezután engedélyt kér tőle a távozásra, és felül a szekérre, hogy örömet szerezzen a bhaktáinak. A bhakták pedig késedelem nélkül, lelkesen húzni kezdik a hatalmas szekereket, hogy meghívják az Urat, lakozzon a szívükben.
A szekerek néha nagyon gyorsan haladnak, néha nagyon komótosan, olykor pedig mozdulatlanul állnak, bármilyen erővel is húzzák őket. Azt mondják, hogy a szekerek az Úr akaratából mozognak, és nem a hétköznapi emberek erőfeszítései által. A három mūrti formája egészen egyedülálló. Nagy, kerek szemük van, az arcukon hatalmas mosoly ül, de kezeik és lábaik nincsenek. Úgy mondják, hogy a szekérfesztivál eredete körülbelül ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az Úr Kṛṣṇa több évtizedes távollét után találkozott a vrajavāsikkal Kurukṣetrán.
Kṛṣṇa volt Vraja kedvence, és amikor elhagyta őket, az összes vrajavāsi mélyen megrendült. Minden pillanatban Kṛṣṇára emlékeztek, állandóan róla beszéltek, és abban reménykedtek, hogy egy napon Kṛṣṇájuk visszatér Vṛndāvanába. Kṛṣṇa ugyan elhagyta Vṛndāvanát, de ő is mindig emlékezett tehénpásztor barátaira, édesanyjára, Yaśodāra, édesapjára, Nanda Mahārājára, és természetesen élete szerelmére, Śrīmatī Rādhārāṇira.
Egyszer egy napfogyatkozás alkalmával Kṛṣṇa a bátyjával, Balarāmával, valamint húgával, Subhadrával együtt szekéren utazott Kurukṣetrára, hogy eleget tegyen annak a védikus szokásnak, miszerint napfogyatkozás idején meg kell fürödni egy szent helyen. Vṛndāvana lakói is eljöttek a szent városba. És itt, hosszú évek után, Kṛṣṇa és a vrajavāsik újra találkoztak egymással. A szívük repesett az örömtől, a szemük könnyekkel telt meg. A szeretettől elragadtatva, akadozó szavakkal azt kérdezték tőle: miért árulta el őket? Miért nem tartotta be az ígéretét, hogy visszatér Vṛndāvanába? Kṛṣṇa szótlan maradt; hogyan is tudta volna megértetni velük, hogy ha fizikailag nem is volt velük, de a szíve mindig Vṛndāvanában maradt? Kṛṣṇa immár Dvārakā királya volt, fényes öltözéket viselt, és egy pompás harci szekéren ült. Gyönyörű királynők és több száz katona kísérte. Vṛndāvana lakóinak nem tetszett Kṛṣṇa pompája, hiszen a gopīk számára Kṛṣṇa a kedvesük volt, a gopák számára az a barát, akivel tréfálkoztak és játszottak, Nanda és Yaśodā számára pedig a csintalan kisgyermekük. Ilyen egyszerű, önzetlen és tiszta szeretetet csak Vṛndāvanában lehet megtapasztalni. Azt akarták, hogy Kṛṣṇa visszatérjen Vṛndāvanába, ezért az összes vrajavāsi elkezdte húzni a szekerét a falujuk felé. Ennek a gyönyörű eseménynek az emlékére ünnepeljük a Ratha-yātrāt.
A Skanda Purāṅāban olvashatunk arról, hogy az Úr Jagannātha, az Úr Baladeva és Subhadra Devī első mūrtijait Indradyumna király állíttatta be. Indradyumna az Úr Viṣṇu nagy bhaktája volt. Egyszer álmában meglátta Nīla Mādhava mūrtiját, és azonnal beleszeretett a gyönyörű zafírszínű alakba. A „Nīla” jelentése kék, a „Mādhava” pedig Kṛṣṇa egyik neve. Másnap reggel szétküldte hírnökeit a szélrózsa minden irányába, hogy keressék meg a mūrtit. Mindannyian eredménytelenül tértek vissza, kivéve Vidyāpati brāhmaṇát.
Vidyāpati számos helyre elvándorolt, végül pedig egy olyan helyre érkezett, ahol a sabarák törzse élt, akik sertéstenyésztéssel foglalkoztak. Ott menedéket talált Viśvasu, egy sabara házában. Később feleségül vette a lányát, Lalitāt.
Ott-tartózkodása alatt Vidyāpatinak feltűnt, hogy Viśvasu furcsán viselkedik. Minden este elhagyta a házat, és csak másnap délben tért vissza. Érkezésekor a házat kámfor és szantálfa illata árasztotta el. Vidyāpati kifaggatta Lalitāt, de apja meghagyta neki, hogy senkinek ne árulja el a titkát. Ám férje ismételt könyörgése meglágyította a szívét, és elmondta, amit tudott. Az apja erre dühös lett, de végül engedett, és elvitte Vidyāpatit Nilachalába, ahol Nīla Mādhavát imádta. De szabott egy feltételt: Vidyāpatinak bekötött szemmel kell utaznia. Neki is vágtak, de útközben Vidyāpati óvatosan elszórta a magával vitt mustármagokat, hogy megjelölje az utat. Amikor megérkeztek a célhoz, Viśvasu levette a szeméről a kendőt, Vidyāpati pedig, meglátva Nīla Mādhava gyönyörű alakját, örömében táncra perdült.
Viśvasu örömmel kezdte el imádni az Urat, ám öröme bánattá változott, amikor az Úr így szólt: „Nagy szeretettel szolgáltál nekem, de most szeretném elfogadni kedves bhaktám, Indradyumna király szolgálatát.” Viśvasu szíve összetört. Hogyan élhetne az Úr nélkül? Vidyāpatit okolta a történtekért, és bezárta őt a házába, de Vidyāpati a felesége segítségével megszökött.
Amikor Indradumya király Vidyāpatitól hallott a mūrtiról, kíséretével együtt azonnal elindult Nilachalába, hogy találkozzon az Úrral. A mustármagokból időközben kis mustárpalánták nőttek, és ezt az ösvényt követve eljutottak a célhoz.
Csakhogy Nīla Mādhava mūrtija nem volt ott. A királynak összetört a szíve, azt hitte, Viśvasu ellopta a mūrtit. Katonái körülvették a falut, és elfogták Viśvasut. Ekkor egy hang hallatszott az égből: „Ó, király! Engedd szabadon Viśvasut! Ő ártatlan. Most már nem Nīla Mādhava formájában leszek jelen, hanem Daru-brahman néven, fából készült alakban jelenek meg. Építs nekem egy templomot, és helyezd el benne a fából készült formámat!”
Az Úr azt is közölte, hogy fából készült alakjában az óceánon lebegve fog megérkezni. A parton a király egy hatalmas fadarabot pillantott meg, amelyen a kagyló, a korong, a buzogány és a lótusz jele volt látható. Sok ember megpróbálta felemelni a fatörzset, de nem sikerült nekik; még az elefántok sem tudták egy centire sem megmozdítani. A király csalódott volt, de éjszaka egy álomban az Úr kifejezte azt a kívánságát, hogy Viśvasu álljon a szolgálatába. Másnap a király elhozta Viśvasut, és a Daru-brahman egyik oldalára állította, a másik oldalon pedig ott állt Vidyāpati, a brāhmaṇa. A fa elé egy arany szekeret helyeztek. Ekkor a Daru-brahman könnyedén felemelkedett, és így felkerült az arany szekérre.
Indradyumna számos szobrászt hívott meg, hogy a fatörzsből kifaragják a mūrtit, de a vésőik eltörtek, amint megpróbálták megérinteni a fát. Úgy mondják, hogy végül aztán maga a Legfőbb Úr jött el, szobrásznak álcázva magát. Kikötötte, hogy huszonegy napig egyedül akar dolgozni egy szobában, és senki sem zavarhatja meg. Ám tizennégy nap elteltével, amikor nem hallatszott ki semmi zaj a szobából, a király nyugtalanná vált, és benyitott. A szobrász nem volt ott, de ott állt az Úr Jagannātha, az Úr Baladeva és Subhadra Devī gyönyörű alakja. A mūrtiknak azonban nem voltak kezeik és lábaik, befejezetlennek tűntek.
A király úgy gondolta, nagy hibát követett el azzal, hogy kinyitotta az ajtót. Az Úr ismét megjelent álmában, és így szólt: „Ebben a formában, az Úr Jagannāthaként lakozom Nilachalában, testvéreimmel együtt. Noha nincsenek anyagi kezeim és lábaim, transzcendentális érzékeimen keresztül fogadom el híveim minden felajánlását.” A Śvetāśvatara Upaniṣadban (3.19) ez áll: „Kezek és lábak nélkül mozog és fogad el dolgokat. Szemek nélkül lát, fülek nélkül hall. Mindent tud, ami tudható, de senki sem ismeri Őt. Őt nevezik az eredeti Legfőbb Személynek.”
A király határtalan örömöt érzett, és gondos előkészületeket tett a három mūrti imádására. Gondoskodott arról, hogy Viśvasu és leszármazottai továbbra is az Úr szolgálatában álljanak, és elnevezte őket dayitáknak. Vidyāpati brāhmaṇa leszármazottai fogják elvégezni a mūrti-imádatot, Vidyāpati sabara feleségétől, Lalitātól született leszármazottai pedig főzni fognak az Úr számára.
Több száz év telt el, de ez a hagyomány mind a mai napig fennmaradt Jagannātha Purīban. Naponta több száz bhakta érkezik a templomba, a Ratha-yātrā alkalmával pedig több ezer bhakta árasztja el a szent várost.
Napjainkban a Ratha-yātrā már nem csupán Purīra korlátozódik, hanem az egész világra kiterjedt. Valójában ma már megszokott látvány, hogy az Úr Jagannātha szekerei London, New York, Los Angeles, Moszkva, Párizs és a világ más városainak utcáin gördülnek végig. Śrīla Prabhupādának köszönhetjük azt, hogy a Ratha-yātrā fesztivál immár a világ számos nagyvárosában megrendezésre kerül.
(Puruṣottama Nitāi Dāsa elbeszélésében)