Különleges Búcsú várja 2016-ban a Krisna-völgybe látogatókat!

Július 22 és 24. között ismét Krisna-völgyi Búcsú Somogyvámoson. Fonyódtól délre mintegy 20 perc autóútra fekszik Európa legnagyobb ökofalva és itt él hazánk egyik legkülönlegesebb önfenntartó közössége. Krisna-völgy nem csak egy fontos szent hely a hívőknek és zarándokoknak, hanem biogazdaság és az indiai kultúra hazai fővárosa is egyben. Érdemes ellátogatni Magyarország legnagyobb családi élményfesztiváljára, amely egészséges, gyermekbarát, alkohol és dohányfüst-mentes övezet.

Jegy Info >>

Új iskolaépület
Idén iskolaépületünk új szárnyában várjuk Önöket, melyet 2016. május 20-án adtak át! Egész napos vetítés szintén első alkalommal kerül megrendezésre ezen a helyszínen, mely során az indiai kultúra filmjeit, meséit láthatják a pihenésre, szórakozásra vágyó vendégeink.

Előadások és koncertek
Színpadi programjaink között ismét bemutatkoznak Krisna-völgyi óvodás, iskolás gyermekeink. Indiai tánc és zene, színdarabok, indiai esküvők, valamint a vetélkedők mellett további 2 kiemelt produkciót is szeretnénk ajánlani Önöknek:

NItai Bhavana dasSZOMBATON: Bemutatkozik a Nitai produkció! A Replika volt front emberének, Csató Péternek zenei estjén, indiai dallamokkal szórakoztatjuk a hozzánk látogató közönséget. A zenei program 18:00-kor kezdődik, és addig tart, ameddig a zenekar, és kedves vendégeink bírják! Ezt nem szabad kihagyni!

Miért szeretnek az emberek koncertekre járni?  A zene közegében nagyon hamar feloldódunk, táncolunk és éneklünk, a jelenben vagyunk. Kiváltképp akkor, amikor a zene mantrákon keresztül a lelki világba repít bennünket. Közösen énekelhetjük az elme „nagy felszabadító mantráját”, a Hare Krisna Mantrát Nitái társaságában. Légy a vendégünk szombat este a Krisna-völgyi Búcsú „nagy sátrában” egy dinamikus, zenés mantra meditáción.” 


VASÁRNAP:
 A világszerte híres Kövi Szabolcs meditatív koncertje mellett a művész különleges produkcióját is megnézhetik, hallgathatják. A szokásostól eltérően egy, Kung Fu harcművészeti csoporttal készítenek közös programot a Búcsú alkalmából, melyben izgalmasan ötvöződik e két művészeti ág, valamint a dinamikus és meditatív hangulat.

Interjú részlet Kövi Szabolccsal:
„-Ajánlja-e másoknak is, hogy látogassanak el Krisna-völgybe? (riporter)
-Feltétlenül, ide minden magyar embernek el kéne legalább egyszer az életKrisna-völgyi Búcsú 2015 - Kövi Szabolcs fuvolaművészben jönni, és erre a búcsú jó alkalom, mert összefoglalja azt, amire vaisnavák (Krisna hívők) törekszenek. Szerintem a magyar ember azt tiszteli, aki tud bánni a földdel, nem rest beállni az eke elé. Bennünk él az ősi földműves hagyomány, bennem is, pedig már három generáció óta értelmiségiek a felmenőim. Nem halt ki belőlem ez a szellemiség. Amikor azt látom, hogy olyan fiatalok tolják az ekét, akik az Eltén tanultak, akkor azt gondolom, hogy “ez igen”! Ezt mindenkinek látnia kellene, hogy lehet így is élni. A világ lehet egy szelíd kert is. Sajnos az ellenkezdőjét könnyű bebizonyítani és sokan el is hiszik, hogy a háború, a pusztulás és a romlás a valóság. LEHETNE akár ez is a valóság, csak választás kérdése! Meg lehet csinálni! Nem mondom, hogy mindenki éljen így, hogy utánozzák ezt az életmódot, de legalább nézzék meg egyszer és meg fog változni a gondolkodásuk, mert meglátják, hogy valaki megcsinálta, és ebből erőt lehet meríteni!”(Kövi Szabolcs)

Szépség és indiai viseletek
Idén nem csak a menyasszonyok tündökölhetnek indiai ruhák, ékszerek és csodálatos testfestések, hennaminták pompáiban! Indiai szépség sátrunkban bárkit átváltoztatunk, hogy kipróbálhassa, milyen is a már több mint 5000 éves, időtlen elegancia, a szári és kiegészítői! Próbáld ki TE is!

Az elmaradhatatlan indiai esküvő lesz ismét a Búcsú fénypontja
2016-ban is lehetőségük lesz szemtanúi lenni fiatal Krisna hívők hagyományos indiai házassági ceremóniájának. Jöjjenek, és adják Önök is áldásukat a friss házasokra, kívánjanak nekik boldogságot és lelki fejlődést, hogy férjként és feleségként segíthessék egymást az előttük álló hosszú úton.

Búcsú pónilóLovaglás és lovas oktatás gyermekeknek
Idén is vár a fogat kaland és lovas bemutató Liliánával, és csodálatos lovaival, Olivérrel és Lénával!

„Lovaimat magam képeztem ki, úgy érzem a türelmes és következetes nevelés meghozta eredményét. Legelső szempontként a lovak jólétét tartom a legfontosabbnak, minden más utána következik.”- Liliána

Liliána elkötelezettsége nem csak Olivérrel és Lénával kapcsolatban nyilvánul meg, hiszen tapasztalatát szeretné Önökkel is megosztani a Búcsún vállalt csodálatos szolgálata által. Éljenek Önök is a lehetőséggel!

”Nagyon közel áll szívemhez Krisna Völgy és a Krisna tudat filozófiája, magam is vegetáriánus vagyok. Már a délelőtti óráktól várunk titeket a parkoló bejáratával szemben egy kis fogatozásra, majd fél 4 kor a vásártéren tartunk egy kis bemutatót. Ezután pedig lehetőség szerint sétalovaglás lesz a gyerekeknek. Nagyon nagy szeretettel várunk mindenkit!”- Liliána
www.facebook.com/fogatkaland

Biokertészet és ökológiai gazdálkodás
Sok szeretettel látjuk Önöket Krisna-völgy bio kertészetében, ahol egész évben megtalálhatók a friss és vitamindús zöldségek és gyümölcsök, biztosítva ezzel önfenntartásunkat. A búcsú alkalmával megtekinthetik zöldség gyümölcs kertünket, virágkertészetünket ahol szemügyre vehetik gazdaságos öntözőrendszerünket, valamint talajvédő és növényvédő megoldásainkat

Különlegessége kertészetünknek és jelentős eredménye az elmúlt évek munkáinak, a magbank, mely több mint 40 féle maggal látja el a hívőket. Zöldségeink téli tárolására 200 m2-es pincehelyiséget használjuk, így télen is saját termesztésű krumplit, céklát, tökféléket, gyümölcsöket fogyaszthatunk. Különleges egzotikus növényeink a karela, okra, melyeket akár meg is vásárolhatnak kedves vendégeink.

frangiFrangipáni vásár
A Krisna-völgyi Isodyana Botanikus Kert egyik különlegessége a frangipáni vagy templomfa (Plumeria rubra cv.) fajtagyűjteménye. Ezek a karibi térségből származó szubtrópusi növények csodálatos tulajdonságokkal rendelkeznek. Virágaik elbűvölőek, varázslatos illatuk pedig minden parfümöt maguk mögé szorítanak. Az Úr kedves virágai, számára neveljük őket. A Búcsú alkalmával Önök is vásárolhatnak frangipáni növényeket.

Indiai főételek és csemegék
Éttermünkben több mint 80 fős személyzet 800 négyzetméteren 1200 ülőhellyel várja a gasztronómia szerelmeseit, és a Búcsú kavalkádjában megéhező, megszomjazó vendégek sorát.