Az elmúlt Ügyes kezek órákon a kosárfonást tanultuk. E kézműves mesterség Krisna-völgyi képviselőjét, Antardhi prabhut kértük meg, hogy vezessen be bennünket a műhelytitkaiba.
Az első alkalommal az anyagismeret volt a fő téma. Először hallhattunk azokról a fákról és egyéb növényekről, melyek fonásra alkalmasak vesszőt adnak, illetve arról, mikor kell ezeket begyűjteni és hogyan kell előkészíteni a későbbi felhasználásra. Mindezek után felkerekedtünk, hogy néhányat ezek közül jobban szemügyre vehessünk. Metszőollókkal felfegyverkezve kimentünk Krisna-völgy fűzfákkal és egyéb cserjékkel teli területeire és begyűjtöttük a következő Ügyes kezek órára való vesszőket. Főként kosárfonáshoz valókat szedtünk, de vágtunk mogyoróvesszőket is, amiből pedig kerítést lehet fonni.
Aztán a következő héten elkezdtük tanulni miként lehet a vesszőkből fonni. Elsőként egy kosár alját készítettük el. Három vesszőt középen kimetszettünk, amin keresztben a másik hármat átbújtattuk. A három-három vesszőből a szélsőket oldalra hajtottuk, és elkezdtük a vékonyabb vesszőkből spirálisan fonni a kosár alját. Amikor valamelyik vessző elfogyott, akkor egy újabbat illesztettünk mellé és folytattuk a csigavonalat. Jól nyomon követhető a képeken a művelet minden egyes fázisa – olvasható a krisna-völgyi általános iskola honlapján.
Forrás: http://oktatas.krisnavolgy.hu/ugyes-kezek-kosarfonas