A Syáma családi napközit 2010-ben sikerült engedélyeztetni és 7 gyermekkel elindítani. A Krisna-völgyi gyermeklétszám folyamatos növekedése miatt azonban egy év múlva szükségessé vált a szintén 7 fős Rádhá családi napközi életre hívása is. Ezzel a két csoporttal így 14 gyermek gondozását tudtuk már biztosítani.
Idő közben azonban a törvényi változások miatt az iskolai előkészítő év (5-től 6 éves korig) csak hivatalos óvodai keretek között történhet. Emiatt elhatároztuk, hogy megpróbáljuk az óvodai működés feltételeit kialakítani. Az első lépéseket idén januárban tettük meg, majd folyamatosan dolgoztunk az előkészítésen. A hivatalos engedélyeztetési eljárás elindítása után három hónapnyi idő alatt kellett a fennmaradó engedélyeket, az épület átalakítását, a szakmai anyagok véglegesítését, valamint az óvodai működéshez szükséges eszközöket megvalósítani. Prémamoja dász és Sjámaszundarí déví dszí végezték ezeket a feladatokat. Mondanunk sem kell, hogy ez egy nagyon komoly erőfeszítést igénylő időszak volt mindannyiuk számára.
Szerencsére a hivatalok többsége segítőkészen állt az elképzelésünkhöz és így szeptemberre éppen sikerült a szükséges engedélyeket mind megszereznünk. Ezzel egy 14 fős óvodai csoport működése vált valóra Krisna-völgyben. Így a gyermekeink az iskolai előkészítő évet is itt tudják ezentúl tölteni.
Mivel az óvodánk egyházi fenntartású, ezért a nevelési módszereink és az oktatásunk a védikus kultúra alapelveire épülnek, s az ide járó gyerekek és szüleik is mind Krisna-hívők. Ebben mindenképpen különbözik minden más környékbeli ovitól.
Külön köszönetet szeretnénk mondani – az óvodás gyermekeink nevében is – mindazoknak, akik bármilyen módon segítettek, vagy lelkesítettek bennünket a hivatalos óvoda elindításában.
Forrás: oktatas.krisnavolgy.hu