Vajon tudjuk, hogy mit jelent a megbocsátás igazából? Van alapja a megbocsátok, de nem felejtek mondásunknak? Mi számít igazi megbocsátásnak és legfőképp: tudjuk-e a gyakorlatban alkalmazni?
Elindult a Hir24.hu internetes portál különleges cikksorozata az Élet-Stílus rovatban, amely fontos, nehéz, olykor kényes vagy éppen fogós társadalmi és etikai kérdésekben a különféle világvallások képviselőit szólaltatja meg.
Azt mondják, a megbocsátás az az édes illat, amit a virág hagy maga után azon, aki letörte. A megbocsátás létfontosságú ahhoz, hogy lelkünkben és a világon béke és harmónia uralkodhasson, nélküle az emberi kapcsolatok életképtelenek.
Persze egy dolog a megbocsátás elmélete, más dolog az alkalmazása, főleg amikor épp dúl bennünk a háború és képtelenek vagyunk feldolgozni a bennünket ért igazságtalanságot. Segíthet ezen, ha alaposabban megértjük az emberi pszichét. A Bhagavad-gítá szerint az anyagi természet 5 durva fizikai (föld, víz, tűz, levegő, éter) és 3, érzékekkel fel nem fogható finom fizikai elemből (elme, intelligencia, hamis egó) áll. Mindezek fölött áll azonban maga az élőlény, azaz a lélek, amely a tudat forrása. „A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja. Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.”- írja a Bhagavad-gítá. Hasonlóan a lelket a szavak sem zavarhatják meg. Csupán az illúzió késztet bennünket arra, hogy komolyan vegyük az elménket, testünket és egónkat érő rendkívüli eseményeket. Sajnos hozzászoktunk ahhoz, hogy testünk, elménk, és egónk segítségével jussunk élvezethez, ezért bármi is álljon ennek útjába, az rettenetes fájdalmat képes okozni. Az igazság azonban az, hogy a sérelmek nem hathatnak valódi énünkre, a lélekre.
Ha megtagadjuk magunktól a megbocsátás esélyét, továbbra is áldozatai maradunk annak, aki megbántott, kihasznált minket. Tudnunk kell, hogy bármilyen nehéz is könyörületesnek lenni, mégis ez az, ami megszabadít majd a gyűlölet, a bűn, a neheztelés mérgétől, és valójában ettől fogunk meggyógyulni. A szeretet végső soron a végtelen megbocsátásra való képesség, amikor rosszakarónk jóakarójává válunk és sajátunk helyett az ő jólétére gondolunk.
Gandharviká Prema déví dászí (Szilaj Péterné)
Vaisnava (Krisna hívő) lelkész