Cikkünk folyamatosan frissül!
2014.10.03.
Ukrajnában és Oroszországban a napi csúcshőmérséklet mostanában 14 fok, éjjel már fagyok vannak. Nagyon sietünk az építkezéssel, hogy az új épület a hiányzó menedéket biztosítsa. A képeken látható, hol tartunk.
Az egyik bhakta azt kérte, osszuk meg a köszönőlevelét mindannyiótokkal, akik támogatást és szeretetet nyújtottatok a segélyalapon keresztül. Az eredeti levél ukránul íródott.
Natalija Jigulinától.
Szívem mélyéből hálás vagyok Niranjana Swaminak és azoknak a bhaktáknak, akik a Kelet-Ukrajnából menekült bhaktáknak segítséget nyújtottak!!!
Nehéz helyzetbe kerültem: nem volt fedél a fejem fölött, elvesztettem az állásom, a jövedelmem. Depressziós lettem, zavart és nem tudtam, mihez kezdjek. Ebben a percben az Úr a kegyét záporozta rám a bhaktáin keresztül. Elmerültem a gondoskodás óceánjában, segítettek szálláshoz jutnom, amit egy csodálatos matajival osztok meg. Kaptam egy állást, amit szeretek, és meg vagyok győződve róla, hogy bármi rossz történik velem, mindig megkapom a szeretetet és a segítséget a bhakták közösségétől. Nagyon szépen köszönöm a munkátokat!
2014.09.26.
Niranjana Swamitól:
Ez a blogbejegyzés arról szól, hogy hogyan halad a projekt, ami az Ukrajnában a lakóhelyüket elhagyni kényszerült bhakták elhelyezését célozza. E pillanatban a szíves és nagylelkű adományaitokból arra telik, hogy a szükséget szenvedett bhaktákat alapszinten ellássuk. Most arra koncentrálunk, hogy a gyorsan közelgő tél idejére legyen menedéke a menekült bhaktáknak, illetve segélyeket tudjunk adni azoknak, akik nem tudják az alapvető szükségleteiket és a fűtést fedezni.
Elkezdtük egy 10 szobás, közös konyhával rendelkező épület építését (lásd a képeket). Amikor készen lesz, a menedékre leginkább szoruló családok elszállásolását fogja szolgálni. Egy szomszédos telek megvásárlásán is dolgozunk, hogy további menekült bhaktáknak tudjunk fedélt biztosítani a fejük fölé.
1) Megvásároltuk azt a kazánt, amely az épületet fűteni fogja és melegvizet szolgáltat. Fűrészporral fűthető, ami jelentősen csökkenteni fogja a költségeket, mert a fűrészpor egy bhakta vállalkozásától ingyen elhozható. Ezen túl, a gázválság miatt (Oroszország elzárta a gázt Ukrajna felé) a faárak felszöktek. A kazán 5700 dollárba került.
2) A hét második felében 17 ezer dollárt fogunk kiadni fa építőanyagra, ami az épülő házhoz kell. A megvásárolt fát a szomszédos fűrésztelep tulajdonosa szolgálatból fogja felvágni.
3) Amellett, hogy megássák az alapokat, 4 kutat is fognak ásni, víznyerés illetve szennyvíztárolás céljára.
Kérlek, imádkozzatok ezekért a bhaktákért, akik most építik újjá otthonaikat és életüket.
Jóakarótok:
Niranjana Swami
2014.08.29.
Jó és rossz hírek is érkeztek Ukrajnából – írja az ukrán Krisna-hívőket segítő segélyalap weboldalán Niranjana Swami vezető lelkész. A jó hír, hogy a segélyalapnak köszönhetően Luganszk régióból minden hívő családot sikerült kimenekíteni, Donyeck városából azonban még zajlik az evakuálás. Az alap eddig több mint 200 hívőnek segített biztonságos menedékhez illetve orvosi ellátáshoz jutni és kikerülni a háború sújtotta övezetből.
A zömében édesanyák és gyermekeik számára szállást biztosító Magdalinivka Menekült Centrumot sikerült téliesíteni, hiszen október elején beköszönt a hideg idő. Az itt élő hívők számára ez különösen sokat számít, hisz senki mástól nem kapnak segítséget.
A helyi hívők tárgyalásokat folytatnak a kijevi vezetéssel egy Kijev külterületén fekvő 15 hektáros területről. A telken álló épület ugyanis felújítást követően további kb. 50 menekült befogadására lenne alkalmas. Ez azért is lenne szükséges mert számos menekült család jelenleg olyan szálláson, vagy sátorban lakik, ami nem biztosít megfelelő védelmet a tél beálltát követően. Ha ez nem valósulhat meg, egy olcsóbb kivitelű, de megfelelő faház építésére kerülne sor egy kisebb földterületen. Mindkét lehetőség kb. 20 000 dollár költséget jelentene a segélyalapnak – az összeg pedig csak emelkedni fog a naponta érkező újabb menekültek miatt.
A rossz hír, hogy úgy tűnik, a konfliktus kezd kiterjedni az 500 000 lélekszámú Mariupol kikötővárosra is, ahol nagy létszámú a bhakta (hívő) közösség. A segélyalap vezetői, szervezői már most arra készülnek, hogy a térségben élő hívők számára is biztonságos alternatívákat dolgozzanak ki, ha Mariupol bekerül a háborús zónába.
Ismét szeretnénk kifejezni szívből jövő hálánkat mindenkinek, aki a segélyalap működését támogatja, a segítségetekkel talán további pozitív hírekkel tudunk szolgálni. – fejezi be híreit Niranjana Swami.
A PayPalon keresztül továbbra is segíthető az ukrán menekültek elhelyezése, életkörülményeik rendezése. PayPal >>
Web: https://sites.google.com/a/niranjanaswami.org/ukrainian-vaisnava-refugee-fund/
2014.08.12.
Niranjana Swami rendszeren tájékoztatást nyújt az Ukrajna keleti régiójában élő Krisna-hívők élethelyzetének alakulásáról, helyzetük stabilizálásának lehetőségeiről. Mint augusztus 12-én posztjában beszámolt róla, az Úr Krisna kegyelméből több mint 200 Krisna-hívőt, köztük nagyon sok gyermeket sikerült a háborús övezetekből evakuálni és más területeken elhelyezni. Nagyon sokan Ukrajna középső, Kijevhez közeli vagy még nyugatabbra eső térségében, míg mások Oroszországban, főként dél-oroszországi Krisna-hívőknél kaptak menedéket. A családok, hívők kimenekítése nagyon lassan, nehézkesen zajlik, hiszen sokszor harc sújtotta övezetekben, bombázás vagy fegyvertűz alatt kellett elhagyni otthonaikat, lakóhelyüket.
Eddig már több mint 400 jótevő gondolta úgy, hogy segítséget nyújt az ukrajnai bhaktáknak. Van, aki financiális segítséget nyújt, mások a babaholmik és más dolgok gyűjtésével segítettek. Még mindig a pénzadományok a legszükségesebbek, a családok legalapvetőbb ellátásához, élelmezéshez, utaztatásához ezzel lehet a leghatékonyabban hozzájárulni a helyzet rendezéséhez.
2014.07.17.
Felhívás Niranjana Swamitól, Ukrajna egyik vezető lelkészétől:
Amint az már bizonyára nem lepi meg a kedves olvasót, Ukrajnában a kialakult konfliktusos helyzet polgárháborús arculatot kezd ölteni. Egy rövid életű tűzszünetet követően mindkét fél ismét súlyos és erőszakos konfliktusba keveredett. Olyan jelentős, sűrűn lakott városok kerültek két tűz közé, mint Donyeck, Luganszk, Kramatorszk és Szlavjanszk, ahol a polgári lakosság, a puszta életét mentendő, elhagyja szétlőtt lakását és az ország egyik-másik részében vagy külföldön keres menedéket.
Mondani sem kell, ezek a műveletek súlyosan érintették helyi Krisna-hívő közösségeinket is. Krisna kegyéből eddig senki nem halt meg vagy szenvedett sérülést , bár többek csak kis híján élték túl a helyzetet… Néhányan az életüket kockáztatva folytatják a templomi szolgálatot, imádatot és a programokat is megtartják, mások viszont – teljesen érthető módon – szeretnék családjukat biztonságba helyezni, akár lakásuk és javaik hátrahagyásával is.
Annak érdekében, hogy az érintett körzetekből a bhaktákat (hívőket) kimenekítsék, az ukrán Krisna-hívő közösség vezetése felhívást intézett az ország összes nyugati és középső régiójában élő szerzetesközösséghez, hogy biztosítsanak menedéket és lakhatást a bhakta-menekülteknek; erre a felhívásra már sokan kedvesen reagáltak is. Így pl. a Dnyepropetrovszk melletti “elvonuló” központban szerveznek menedéket kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő hívő anyáknak. Itt szállást és ellátást kapnak a menekültek. Annak érdekében, hogy a bhaktákat gyorsan és biztonságosan ki lehessen menekíteni a veszélyes körzetekből, az ukrán vezetés létrehozott egy központilag kezelt alapot az utazási és rendkívüli kiadásokra, valamint a hátrányos helyzetűek és családtagjaik fenntartására.
Az ukrán bhakta közösség összefogott az érintett és lakhelyüket elhagyni kényszerült hívők pénzügyi, szállítási és hitéleti megsegítésére. A konfliktus ugyanis súlyosbodik és még nem lehet pontosan megmondani, hogy ki és meddig fog rászorulni a segítségre.
Ha szeretne részt venni ebben az erőfeszítésben, amely a bhakták élete védelmére és jövőjük biztosítására irányul, kérjük adományozzon lehetőségei szerint, részletek itt: http://help-ukrainian-refugees.org/
2014.07.23.
Az ISKCON GBC Végrehajtó Bizottságának levele az ukrán menekült Krisna-hívők részére >>
2014.08.01.
Az ukrajnai Krisna-hívők nevében szeretném kifejezni mély hálámat azért a szolidaritás-hullámért, amelyet globális közösségünk tanúsít azóta, hogy kampányunk két hete megindult. Óriási az együttérzés.
A helyzet Ukrajnában továbbra is egyre súlyosbodik. Nap mint nap egyre több hívő kér menedéket és persze kapnak is segítséget.
A képzésiközpont (melyet elszállásolásra használnak) megtelt. A bővítéshez szükséges munkaerőt éppen a menekültek adják azért, hogy az újonnan érkezőket jobban tudják ellátni, egyben felkészülnek a hidegebb időjárásra is.
Továbbra is kérlek, segítsétek az akciót, hogy tovább tudjunk segítséget adni a növekvő számú menekült bhaktáknak.
Haré Krisna, Niranjana Swami