A prasādam, a megszentelt lelki étel jóval több annál, hogy amit készítünk felajánljuk Istennek. Jayapataka Swami visszaemlékezése Śrīla Prabhupādáról.
„Emlékszem egy alkalomra, amikor 1975-ben Śrīla Prabhupādának, mozgalmunk bejegyeztetőjének, alapító lelki tanítómesterünk vérhast kapott Kalkuttában. Éppen Ratha–yatra (Szekérfesztivál) időszaka volt, vagyis a szekér oḍa– és visszahúzásának ideje. Prabhupāda a londoni Ratha–yātrāra szeretett volna további utazni. Māyāpur városából érkezett Kalkuttába, de útközben vérhast kapott. Nagyon beteg volt… Orvost hívtunk hozzá, gyógyszert vettünk neki, de semmi nem használt.
Ekkor Śrīla Prabhupāda egy nap azt mondta nekem:
– Amikor kisfiú voltam, édesanyám a vérhast forró, sós purīval (élesztőmentes sült kenyérféle) és padlizsánnal, sült padlizsánnal gyógyította. Készíts nekem olyat! – mondta.
Pisima devī dāsī
– Ó, Śrīla Prabhupāda – feleltem – Nem ehetsz ilyesmit. Vérhasad van. Ha megeszed ezt a ghit (tisztított vajat) meg a purīt, még rosszabbul leszel.
– Mindegy, – mondta – csináld meg nekem. És hol van… – tette hozzá – hol van a testvérem? – A testvére, Pisima kint ült a szoba előtt, és csak várakozott. Prabhupāda behívatta, mert én nem voltam hajlandó megcsinálni neki az olajban sült ételeket. – Csinálj nekem néhány forró purīt és sült padlizsánt – kérte testvérét.
A testvére pedig azon nyomban… huss! … megfordult, és már ott sem volt, én pedig idegesen azon gondolkodtam: “Ó, ez szörnyű, ha Prabhupāda megeszi a ghiben sült purīt, attól még betegebb lesz.”
Aztán 5 perc múlva… mindössze öt perc múlva, Pisima megjelent a függönynél, bejött Prabhupāda szobájába egy tányér forró purīval és a sült padlizsánnal. Én meg csak ültem ott egyhelyben, míg Prabhupāda ette a forró purikat és a sült padlizsánt sóval. Azon nyomban jobban lett. Azonnal meggyógyult.
Hogy hogyan sütötte meg ilyen gyorsan, 5 perc alatt?! Ezt hívják úgy, hogy valaki képes prasādamot főzni. Egy nagyon fontos leckét tanulhatunk ebből az estből. Ez a képesség onnan származott, hogy Piszima soha nem magának főzött. Soha nem gondolta, hogy “Ezt magamnak főzöm.” Mindig úgy gondolkodott: “Ezt a vaiṣṇaváknak, a híveknek készítem.” vagy „Ezt Kṛṣṇānak készítem”. Ez az, ami a főztjét prasādammá tette.
Ezt írja a Tanítások nektárja című mű is: amikor csak magadnak főzöl, még ha úgy is gondolkodsz, hogy “elkészítem ezt a szép felajánlást Kṛṣṇānak, aztán megeszem” – ez nem prasādam. Ez egy nagyon finom szintű tudomány. Ekkor a kéjvágy beszennyezi az ételt, hiszen végső soron magadnak főzöl, és csak kihasználod Kṛṣṇāt, mint valamiféle közvetítőt, hogy megszentelt ételt ehess. Ez nem így működik.
Pisima sohasem magának főzött. Mindig abban a hangulatban főzött, hogy “Vajon mī ízlene annyira a vaiṣṇaváknak, híveknek, hogy még többet és többet akarjanak enni belőle?” Ezért történhetett, hogy az általa készített prasādam, a forró purī, a só és a sült padlizsán kigyógyította Prabhupādát a betegségéből, mert az általa készített étel tele volt szeretettel. A Kṛṣṇa-tudat célja pedig végső soron ennek a szeretetnek a kifejlesztése.”
Jayapataka Swami visszaemlékezéséből
(Fordítás: Bhn. Szabó Piroska)
