Imadélután a budapesti Haré Krisna Templomban

Admin Hírek, Kiemelt, Vallásközi - Egyházközi találkozók, Vallásközi - Hírek

Május 29-én, vasárnap került megrendezésre az ún. Imadélután, a Napkör és Kamarás István szervezésében. Az esemény vendéglátói a Krisna-hívők voltak.

Balogh Judit szervező, köszöntőjében a szavak erejéről beszélt, mennyire fontos, hogy áldást és szeretet sugárzó szavakat használjunk a beszédünkben. A dicséret és a jóindulat mások iránt nagyon fontos a mai világban.

A házigazdák nevében Mahājana dāsa (Mahadzsan dász) köszöntötte a vendégeket. A szavak fontossága kapcsán megemlítette a “Góranga” köszöntést és a Hare Kṛṣṇa mahamantrát. Beszélt a Kṛṣṇa-hívők számára fontos két évfordulóról: az egyik, hogy Śrīla Prabhupāda 50 éve hozta el a nyugati világba a vaiṣṇavizmus tudományát, ezzel megalapozva egy ma már világméretűvé nőtt lelki mozgalmat. A másik évforduló pedig, hogy 10 éve nyílt meg Óbudán a Haré Krisna Kulturális és Oktatási Központ. Ezzel kapcsolatban az eltelt években történt kulturális fesztiválokról, ételosztásokról, és más lelki programokról beszélt különös tekintettel a III. kerületi önkormányzattal való rendszeres együttműködésre.

Elhangzott Babits Mihály, Zsoltár gyerekhangra című verse.
Az előadók sorát Krebsz Tibor, a Magyarországi Egyesítő Egyház elnöke nyitotta meg. Felolvasott Moon tiszteletes könyvéből, amiben a családi egység és béke kiterjesztését hangsúlyozta az egész világon.
Īśvara Kṛṣṇa dāsa és Jitendriyā dāsa Śrī Caitanya Prabhu 9 versszakos költeményét, a Śikṣāṣṭakát énekelték el, majd felolvasták és a magyar fordítását. A vers rövidsége ellenére is tartalmazza az egész Krisna-tudatos filozófiát és hangulatot.

Ezt követően Beer Miklós váci püspök következett, aki az Isten felé vezető út nehézségéről beszélt, de mindenkit az erős, kitartó lelki életre buzdított. Elmondta, a mai világban a vallásos emberek fő feladata mások segítése, nem nézve azt, honnan jött, milyen körülmények közül. Le kell vetkőzni a sok előítéletet és a másság elutasítását.

Kamarás István szociológus, egy 12. századi muszlim vallástudós Hai-Iben Yazea, A Természetes Ember című tanmeséjéből olvasott fel, amiben a főhős elmerül Isten megismerésében, majd rájön, hogy minden, ami körülötte van és történik, az mind a Legfelsőbb tökéletes kisugárzása és innentől mindent megtesz, hogy egyre erősebb kapcsolata legyen vele.
A Bencés-közösségről beszélt Szalay Miklós, aki elmagyarázta, hogy Szent Benedek hozta létre az első szerzetes közösséget a 7. században, ami aztán mintájául szolgált az utána keletkezett szerzetesrendeknek, lelki, gyakorlati, szervezeti szempontból egyaránt.

A Pünkösdista Kerseztény Roma Közösség képviselője, Bogdán Bernadett elmondta, hogy a falujukból 70 roma éli ezt a hitet. A falu nagyon szegény, de a közösség egymásnak mindenben segít, van saját óvodájuk, hittanoktatásuk és asszonykörük. Többen közülük részt vesznek hitoktatói képzésben.

Az Unitárius Egyház képviselője az Imádság erejéről beszélt, milyen segítséget nyújt Isten az Őhozzá fordulók számára. Megerősíti az embert a lelki élet gyakorlásában. A hit bátorítás legyen embertársaink megismerésére és szeretetére, ne falakat emeljen közénk.
Ismét Kamarás István olvasott könyvéből, amit Ferenc Pápáról írt. A részlet a Pápa egyik karácsonyi programját mutatta be, s hogy annyira szívén viseli a tengeren érkező menekültek sorsát, hogy elfeledve az éjféli misén való kötelező megjelenését, mindenképp személyesen akarja fogadni őket. E rövid történeten keresztül megismerhetjük Ferenc Pápa megvalósításait a valódi keresztény szeretetről.

Imanap

A végén a befejező imát és áldást Csepregi András evangélikus lelkész mondta.
A program után közös beszélgetésre került sor, illetve minden kedves vendég megtekintette a templomot. Az oltáron látható Dayal NitāiVijayā Gaurāṅga mūrtik helyzetéről sok kérdés elhangzott, hiszen ez az imádatforma Magyarországon csak a Krisna-tudatú hívők templomában található.