Dīpāvalī éjjele, a hindu újév napja. Ilyenkor szerte a világon lámpásokat gyújtanak. A hagyomány szerint az Úr Rāma királyfi száműzetésből hazavezető útját világították ki Ayodhyā lakói és ezt a gyönyörű szokást elevenítik fel minden évben. A történetet a Föld egyik legősibb eposza, a Rāmāyaṇa beszéli el.
A Rāmāyaṇa nemcsak egy különleges történet Rāma királyfi felcseperedéséről, ifjúkoráról, száműzetéséről és a harc utáni hazatéréséről, hanem minden egyes története mély tanítás, amelyen érdemes elgondolkodnunk és beépítenünk bölcsességét az életünkbe.
1. A rossz társaság hatalma
A Rāmāyaṇa, India ősi eposza elbeszéli, hogy Rāma királyfi azért vonult az erdőbe, száműzetésbe feleségével és testvérével, mert apja másod-felesége, Kaikeyī rászedte az apját és meggyőzte, hogy küldje el az ifjú Rāmāt az udvartól.
Tudott dolog volt Ayodhyāban, hogy Kaikeyī az Úr Rāmāt jobban szerette még a saját fiánál, Bharatánál is, akkor mégis hogyan válhatott ilyen gonosszá? A szolgálólánya, Mantarā rossz társasága által, aki megmérgezte szavaival Kaikeyī elméjét – Amikor nem megfelelő emberek társaságában vagyunk és hallgatjuk az ő mérgező mondandójukat, az képes lassacskán belopni magát a szívünkbe és teljesen megváltoztatni a személyiségünket. A társaságnak és annak, hogy mit hallunk ezektől a személyektől, rendkívüli hatalma van felettünk. (– a szerk.)
2. A szolgálathoz ragaszkodjunk, ne a pozícióhoz
Az Úr Rāma a Föld egyik leghatalmasabb uralkodója volt. Hajlandó volt elfogadni a királyságot, hogy ezzel szolgálja apját, Daśaratha Mahārāját, de ugyanígy hajlandó volt az erdőbe vonulni, száműzetésbe, hogy megtartsa apja Kaikeyīnek tett fogadalmát. Így apja adott szavát senki sem kérdőjelezhette meg.
3. Az életünk küldetése legyen az, hogy legyőzzük a szívünkben levő démonikus hajlamokat
Az Úr Rāma eljövetelének célja megvalósult azáltal, hogy száműzték az erdőbe.
Ha megfelelő tudatban fogadjuk azokat, akkor még a legszélsőségesebb viszontagságok is segíthetnek bennünket életküldetésünk végrehajtásában.
Az anyagi természet törvényei is csak arra hatnak, akinek anyagi, fizikai, érdekalapú a tudata, azokra nem, akik lelki tudatban vannak.
4. Rāma vagy Āram – ez minden útkereső tesztje
A “Rāma” az Úr Szent Neve, amelynek jelentése a mindenkit elbűvölő, aki nagyon kedves az elmének, ragyogó. Az “āram” szó azonban világi kényelmet, komfortot jelent. Amikor az Úr Rāma elindult a dzsungel felé, Ayodhyā polgárai mind Rāma királyfival akartak menni az erdőbe, és minden városi kényelmet (Āram) maguk mögött akartak hagyni, annyira szerették az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
5. Éberség a lelki életben
Ám az Úr Rāma végül álmukban hagyta ott Ayodhyā lakóit. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége sötétben, csendben távozott a városból. Ha valaki nem figyelmes vagy lusta, el fogja veszíteni a bhakti, az odaadás folyamatának ízét.
6. Van az úgy, hogy néha a szent emberek fájdalmat okoznak másoknak, tanító célzattal
Amikor Bharata megtagadta saját anyját, Kaikeyit, Rāma elűzése miatt, vagy Prahlāda elutasította apját, Hiraṇyakaśiput anyagias nézetei miatt, ezek mind ilyen esetek. Ezeknek nevelő, tanító céljuk van. Egy orvos például az operációval fájdalmat okoz a betegnek, annak gyógyulása érdekében…
7. A cél mindig az, hogy elégedetté tegyük az Urat
Bharata, Rāma testvére az erdőben akart maradni egészen addig, amíg bátyja vissza nem tér a száműzetésből, de végül úgy cselekedett, hogy örömet szerezzen az Úr Rāmának és a bátyja nevében elfogadta a trónt.
8. A világban mindennek az Úr a tulajdonosa
Bhoktāram yajña tapasām (Bhagavad-gītā 5.29). Bharata a birodalom felett az Úr Rāma nevében uralkodott, ennek jeleként az Úr papucsát a száműzetés 14 éve alatt a trónon tartotta. Ha igazán a szívünkbe nézünk, azt mondhatjuk: „Mi csak sáfárok vagyunk, az Úr a legfőbb tulajdonos” – így kell tekintenünk magunkra. Bármit adhat és el is vehet az Úr. A sáfár valójában a tulajdonos akarata szerint cselekszik.
9. Bárki tettheti a nagyságot, a viszontagságok fogják megmutatni, kik vagyunk valójában
A száműzetés alatt egy nagyon furcsa eset történt. Śūrpaṇakhā, Rāvana testvére egy gyönyörű nő formáját magára öltve próbált viszályt kelteni Rāma és Laksman között. Amikor Laksman, Rāma testvére a dzsungelben levágta Śūrpaṇakhā, a bájt bocsátó démon orrát, elbűvölő csábja eltűnt és az igazi, csúf formája nyilvánult meg. A tanulság az, hogy egyes-egyedül azzal tudja valaki bizonyítani a nagyságát, ha tűri a provokáló helyzeteket és ezektől nem változik meg jóságos személyisége.
10. A bhaktit, az odaadást, amelyet Rāma hitvese, Sītādevī képvisel a történetben, nem lehet csalással megszerezni
A Rāmāyaṇa vezérfonalát az adja, hogy a dzsungelben Rāvana démon elrabolja az Úr Rāmától hitvesét, Sītāt. Az Istenség párja mindig az Ő energiáját képviseli, így Sītā a lelki erő szimbóluma is. Rāvana csalással próbálta elrabolni Sītāt, de végül Māyā-Sītāt, egy ál formáját kapta csak meg, nem a valódi kedvest, mivel Sītā elválaszthatatlan Rāmától.
11. Az anyai világ hamis ígéretekkel ostoroz bennünket
A mohóságot és a kéjvágyat soha nem lehet kielégíteni, azok gőghöz és irigységhez vezetnek. A ragaszkodás csapdákat állít és szenvedés lesz az osztályrészünk. Az illuzórikus energia néha még a nagy személyiségeket is megtéveszti.
Marīci pl. egy aranyszarvas formáját veszi fel az erdőben, amelyhez Sītāban mély ragaszkodás ébred és ezáltal csapdába csalja Sītādevit. Lássuk meg a szentírás szemeivel a lényeget. Marīci tele volt hamis ígéretekkel és ezzel csapta be az Úr hitvesét.
12. Māyā, az illúzió ismeri a gyengeségeinket
Gyengeséggé tudja fordítani az erősségeinket és el tud fordítani bennünket a nagy lelkek tanításaitól. Rāvana azt használja ki, hogy Sītādevī hajlamos a jñānára, arra, hogy szolgálja a nagy lelkeket, szenteket. Amikor a démon egy kolduló szerzetesnek álcázza magát, megesik rajta a szíve. Ezért lesz engedetlen Lakṣmanával, Rāma bátyjával szemben, aki így hiába próbálja megóvni Sītāt a csapdától. Végül Rāvana elrabolja Sītādevīt.
13. Mindig a helyes elvek mellé álljunk, ennek példája Jaṭāyu, a madár becsületessége
Az az igazi siker, ha kedvére teszünk az Úrnak. Jaṭāyu, az Úr Rāma madár-harcos barátja életét vesztette a Rāmáért folytatott harcban, de elérte az élet célját azzal, hogy az Úr kedvére cselekedett. Jobb, ha veszítünk és ezzel az Úr szemében nyerünk, mintha látszólag világi szinten nyerünk, de valójában elveszítjük az Úr társaságát és bizalmát.
14. Türelem, elszántság és lelkesedés – Sabari példája
Sabari egy odaadó idős hölgy volt, aki az erdőben élt. Réges-régen a lelki tanítómestere arra kérte, hogy várja meg, amíg az összes többi tanítvány és maga a guru is visszamegy Istenhez. A guruja azt ígérte Sabarinak, hogy egy napon személyesen találkozhat majd az Úr Rāmával. Sabari megmutatta lelkesedését azzal, hogy minden nap keményen dolgozott, hogy tisztán tartsa a helyet, virágot és bogyós gyümölcsöket szedett az Úrnak, minden nap úgy készült, mintha éppen „ma” érkezne meg otthonába az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Teljes hite volt a guru szavaiban és türelmesen kitartott. Így vált az Istenre való türelmes várakozás gyönyörű szimbólumává. Hosszú éveken keresztül várt, hiszen az Úr csak akkor fedi fel Magát, ha akarja.
15. A becsületesség elve
Nem tudunk hamis képet festeni magunkról az Úr előtt. Hanumānjī, Rāma királyfi legkiválóbb követője álruhát öltött, amikor az Úr Rāmával való találkozóra ment, de ez nem tévesztette meg Rāmāt. Az Úr belülről tudja, kik vagyunk, ahhoz, hogy megkapjuk az Úr kegyét, becsületesnek kell lennünk. Az Úr Rāma egyébként négy hónapig nem szólt Hanumānhoz ezért.
16. Akadályok az odaadás felé vezető úton
A démonok, akik meg akarták állítani Hanumānt, amikor átugrotta az óceánt, egy-egy fontos leküzdendő akadályt szimbolizálnak. Maināka (az aranyhegy) – a csábítás szimbóluma. Az elcsábulás lehetősége, hogy a végső lelki célunk elérése előtt a saját kényelmünket keressük.
Siṁhikā (a női démon, aki foglyul ejti Hanumān árnyékát) – Amikor a bhaktiért, az odaadó szolgálat felébredéséért küzdünk a szívünkben, akkor az emberek szidni, kritizálni fognak bennünket és gyakran igen könnyen félreértenek, de nekünk el kell tudni viselni ezeket a kritikákat.
Surasā (a kígyó) – Az elme irigységének a szimbóluma. Irigység a magasabb helyzetben lévők iránt, akiket megpróbálunk elgáncsolni előrehaladásunk közben. Az odaadó szolgálat útján fel kell „falnunk Simhikát”, aki az irigységet jelképezi. Az irigység ugyanis a legnagyobb ellenségünk a lelki életben.
17. A gőg nem érti a jószándékot – A világ a saját tudatunk tükörképe!
Rāvana úgy gondolkozott: Vibhīṣaṇa, saját testvéröccse hűtlenné vált, amikor az Úr Rāma oldalára állt a harcban, és ezért nem hallgatott a tanácsaira. Amikor túlságosan biztosnak érezzük magunkat a tudásunkban, akkor nem vagyunk hajlandók hallgatni a jótanácsra. A lelki előrehaladás az egyszerűséget és az alázatot jelenti. Ha ezek nincsenek, nem fogunk semmit meghallani, mert azt hisszük, mi jobban tudjuk. Ez történt Rāvaṇával is.
18. Akár nagy, akár kicsi, a születés-halál óceánját is át tudjuk úszni, ha énekeljük az Úr Rāma szent nevét
Rāma királyfi a követőivel együtt egy különleges, lebegő hidat épített Laṅkā szigetére. A kövek, akár kicsik, akár nagyok voltak, mind úsztak a víz felszínen, mert rájuk írták az Úr Rāma nevét!
19. A büszkeség vagy a ragaszkodás az intelligencia megfogyatkozásához vezet
dhyāyato viṣayān puṁsaḥ (Bhagavad-gītā 2.62). A vers által felsorolt minden káros tulajdonság megnyilvánult Ravanában. Az intelligencia megcsappanásának jele volt, hogy amikor valamennyi nagy harcosa, még Kumbakarna és Indrajit is elesett, még akkor sem adta fel a harcot.
20. Az Úrról való hallás a szunnyadó szeretet felébresztésének eszköze
Az Úr Rāma, az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Felsőlélek formájának mindenkinek, még a démon Rāvaṇának is a szívében lakozik. Az Úr egyszerűen megölhette volna egyetlen mozdulattal, ha leállítja a szívét. De nem tette ezt, inkább csodálatos kedvteléseket mutatott be, hogy okulhassunk azok mély tanításaiból. Az Úr és örömenergiája, Sītādevī mindezen a sok szenvedésen, száműzetésen és harcon keresztül ment csak azért, hogy mi hallhassunk az Úrról és felébreszthessük alvó istenszeretetünket.
21. Igazságosság
Noha Hanumān kivételével minden majom ellenezte, Vibhīṣaṇa eljött az Úr Rāmához, hogy menedéket vegyen Nála. Vibhīṣaṇa elviselte, hogy félreértsék, sőt megszidják őt a saját birodalmának lakói, annak érdekében, hogy meghódolhasson az Úrnak.
22. Hallgatni a tanácsokra az illúzió elleni harcban
Az illúzió elleni harcban mindvégig a bhakták társasága tarthat meg bennünket a helyes úton. Enélkül elbukunk. Az Úr Rāmának nincs szüksége tanácsokra, mégis elfogadta Vibhīṣaṇa tanácsait. Nekünk, akik nem vagyunk egyenlőek Istennel, még inkább követnünk kell a bölcsek tanácsait.
23. A belül, az elménkben lakozó démonok elpusztításához szükségünk van a sādhuk, a szentek kegyére
Agastya muni adott egy isteni nyílvesszőt az Úr Rāmának. Ezzel a nyílvesszővel lőtte szíven és ölte meg az Úr Rāma Rāvanát, a démont. Hiába volt Ő maga az Úr, mégis egy szent segítségét kérte a végső harchoz.
24. Fogadjuk lámpásokkal az Urat a szívünkben – ez a Dīpāvalī ünnep
Az Úr Rāma visszatértét Ayodhyāba lámpásokkal üdvözlik. A Dīpāvalī nem egyszerűen anyagi tűz, hanem a szív kivilágítása az Úr kegyének fényével és az odaadó szolgálat folyamatával. Amikor a szív teljesen ki van világítva, akkor megtapasztalhatjuk ott az Úr Rāma jelenlétét. Amikor a szeretetünk felébred, felébred ebben a szeretetben az együttérzés minden élőlény iránt. Ekkor felébred a Rāmarājya a szívben és kívül a világban is.
Ez az újév ünnepe, ez a fényhozó ünnep. Jaya Śrī Rāma!
Kivonat Őszentsége Rādhānātha Swāmi Dīpāvalī ünnepén tartott beszédéből
Fordította: Madhupati Dāsa
Szerkesztő: Fodor Kata
Forrás: news.iskcon.com