Egy fitnesz teremben hallott beszélgetés nyomán felmerül bennem a kérdés: „Vajon van-e még erkölcsösség manapság a társadalomban?”
Ma, miután befejeztem reggeli imáimat, a szabadban futás helyett az edzőtermet választottam, mert Mumbai levegője sűrű volt a szmogtól. Rá voltam hangolódva egy jó kis edzésre, hogy leadjam az előző esti lakoma által felhalmozott kalóriákat. Ma ünnepnap van, ezért alig voltak az edzőteremben a korai órákban. Amint a kardió helyiségbe léptem, teljesen lesokkoltam a látványtól.
Porrá zúzva a helyben elvárt illemet, egy fiatal pár (nem voltak házasok!) zavartalanul elmerült szerelmi játékaiban. Az efféle szabadosság mélyen felháborított, ezért gyorsan kihátráltam a helyiségből, hogy a látvány ne szennyezzen be még jobban. Úgy döntöttem, kimegyek a kerti részre, ahol pedig edzés közben az ütötte meg a fülemet, ahogy két fiatalember arról társalog, hogy az egyik hogyan lopta meg folyamatosan a főnökét az elmúlt év során. A barátja meg azzal tódította, hogy elmondta, hogyan veri át a kollégáit ezer és egy módon. El kellett gondolkoznom, vajon maradt-e még mára egyáltalán erkölcsösség a társadalomban.
Amint a súlyzóterem felé nyomultam tovább, nem is sejtettem, hogy még ennél is rosszabb vár rám. Négy jókötésű negyvenes férfi azzal hencegett egymásnak, kinek van több nője. Úgy tűnt, roppant büszkék a házasságtörésükre, és azon versengtek, kit illet Casanova koronája a szent házasság kötelékén kívül folytatott romantikus kapcsolatokért.
A probléma gyökere
Mi a családunkban a hűséget az egyik legnemesebb erénynek tartjuk. Az ilyen perverz tettek felvetik számomra a kérdést, hogy az erkölcstelenség ilyen mértékű terjedése mellett hogyan virágozhat egy társadalom, hogyan várhatjuk, hogy békesség és boldogság uralkodjon. Mi az az ok, amely a kéjsóvár hajlamokat táplálja és arra veszi rá az embereket, hogy minden gátlás nélkül hívságokat hajszoljanak?
Egy randi oldal által nemrégiben készült felmérés szerint a férfiak 86%-a, illetve a nők 79%-a úgy gondolja, hogy a házasságon belüli hűtlenség erkölcsi szempontból nem problémás. A társadalom gyors haladása miatt az úgynevezett korszerűsödés nevében a hűség szent szövetét a tudatlan tömegek beszennyezik.
Manapság a hűtlenséget, az árulást, a házasságtörést, a kétszínűséget, a csalást, a cselszövést, a megtévesztést bálványozzák a mozifilmekben és a tévésorozatokban, és felmagasztalják a közösségi médiában. Tudatlan emberek kuruzslókat istenítenek, miközben elhitetik velük, hogy az erkölcstelenség elfogadható és nekik is el szabad merülni a kicsapongásokban.
Sajnálatos módon a rossz társaság miatt, a közösségi média könyörtelenül kizsákmányol bennünket, az erkölcsi értékrend híján, hiteles iránymutatás nélkül az emberek a bűnös sóvárgás sötét alagútjába tévednek. Úgy látszik, nem zavarja őket, hogy az érzékkielégítés utáni ösztönös vágynak engedve jellemüket és erkölcsüket vesztik. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy akár elfogadjuk, akár elutasítjuk, hogy van karma, az részletes és pontos könyvelést vezet minden tettünkről, és pontosan működik. Vagy azonnal, vagy egy későbbi időpontban visszakapjuk tőle, amit tettünk – szomorúság, megbánás, gyász, szorongás, frusztráció, bűntudat formájában, vagy akár úgy, hogy elveszítjük a kapcsolatot azokkal, akiket igazán szeretünk.
Példázatok
A különböző vallások szent iratai mind felvilágosítanak bennünket Isten végső bölcsességéről, amit a szentek időtlen idők óta ismételnek. Ezeknek a szent iratoknak az a célja, hogy megmutassák nekünk a helyes utat, hogy a becsületesség felé vezessenek, és óva intsenek attól, hogy a testi, érzelmi és mentális egészségünkre káros bűnöket kövessünk el.
Lássunk pár klasszikus példát arra, hogy korábbi korokban – az igazság korában – a hűség, az elkötelezettség és az erkölcsi tisztaság mennyire fontos volt minden kapcsolatban.
A feleség hűsége a férje iránt
A Śrīmad-Bhāgavatam elmondja Sukanyā és férje, Cyavana Muni történetét. Śaryāti király lótuszszemű lánya, Sukanyā, egyszer az erdőbe ment apjával és kíséretével. Kíváncsiságát hirtelen felkeltette két ragyogó gömb, ami egy giliszta járatában világított. Amikor szeszélyének engedve egy tüskével beléjük szúrt, vér fakadt belőlük. Ebből rájött, mekkora ostobaságot követett el. Az a két ragyogó gömb egy nagyon öreg és ingerlékeny bölcs, Cyavana szemei voltak. A lány apja rögtön bocsánatot kért az öreg bölcstől, és felajánlotta, hogy feleségül adja hozzá leányát, Sukanyāt.
Bár testileg nem volt hozzáillő, Sukanyā őszintén elfogadta az öreg bölcset férjéül és önzetlenül szolgálta őt. Egy szép napon az Aṣvinī-kumārák, azaz égi orvosok az öreg bölcset egy nagyon elegáns és egészséges férfivé változtatták, és a feleség elé vezették. Mivel nem ismerte fel a férjét – hiszen mindhárman ugyanúgy néztek ki -, az égiek segítségét kérte, hogy mutassák meg, melyik a férje. Mindannyian nagyon elégedettek voltak Sukanyā erényességével és hűségével, így megmutatták, melyikük Cyavana Muni, a férje, és miután engedélyt kértek tőle, repülőjükön eltávoztak mennyei bolygójukra.
A férj hűsége a feleség iránt
A Rāmāyanában láthatjuk, hogy a régi szép időkben a férjek hogyan mutatták ki mély hűségüket a feleségük iránt. Midőn száműzetésük napjait az Úr Rāma és örök hitvese, Sītā az erdőben töltötték, ott egy kis kunyhóban laktak. Rāvana húgának, Surpanakhā démonnőnek rendelkezett azzal a képességgel, hogy megváltoztassa az alakját, s ezt a természetfeletti erejét felhasználva gyönyörű nővé változott, hogy elcsábítsa Rāmát. Rāma azonban visszautasította közeledését, mivel szerette feleségét és hűséges maradt hozzá. Amidőn Surpanakhā ismételt kísérletei Rāma elcsábítására sikertelenek maradtak, megpróbálta Sītāt megölni. Ekkor büntette meg őt Lakṣmaṇa, Rāma öccse.
Hűség barátok között
A Mahābhārata eposzban páratlan példát találunk a barátságra Duryodhana és Karna kapcsolatában. Jól tudván, hogy ő maga a Pandavák testvére, Karna azzal bizonyította legjobb barátja iránti hűségét, hogy életre szóló támogatását ajánlotta fel neki, függetlenül attól, egyetértett-e Duryodhana elveivel, vagy sem. A kurukṣetrai csatában ezért végül saját vérei ellen harcolt Duryodhana oldalán.
Hűség a családhoz
Atyja boldogsága érdekében az erős Bhīṣma megfogadta, hogy minden körülmények között a királyságot fogja támogatni. Saját örömét, békéjét és nyugalmát feláldozva mindig hűséges maradt a Kauravákhoz, mivel ők foglalták el a trónt, mint uralkodók.
Hűség úr és szolga között
Hanumān az Úr Rāmát urául fogadta el és mindig kész volt szolgálni Őt teljes szívével, lelkével, életével. Ő az odaadás legmagasabb megszemélyesülése. Nem volt előtte akadály, de nem ám a testi ereje miatt, hanem az Ura iránti szeretete és hűsége miatt. Végezetül a halhatatlanság áldásában részesült.
Hogyan tápláljuk a hűség magját?
Íme néhány aranyszabály arra, hogyan vessük el, öntözzük és növeljük e fennkölt növényt életünk minden területén.
Tanuljunk meg őszinték és támogatók lenni.
Ajánljuk fel hódolatunkat és tiszteletünket.
Vágyjunk arra, hogy méltóak legyünk a bizalomra.
Fogadjuk el a másik személyt és értékeljük.
Szeretetünk legyen feltétel nélküli.
Szánjunk időt arra, hogy kifejezzük a hálánkat.
Legyünk együttérzőek.
Szerepmodelleim
Minden nap ébredéskor szüleim életnagyságú képét látom először a falon. Az aranyozott keretből isteni mosolyukkal áldanak meg. Kapcsolatuk nemcsak engem lelkesít, hanem mindenkit, aki ismeri az életünket. Mintaszerű a szent kötelékük, a fogadalmaikhoz való hűségük, egymás iránti rendíthetetlen hűségük, és elkötelezettségük közös céljuk iránt, hogy együtt szolgálják örökösen Istent.
Személyes megvalósítások: Kritikus tanulságok
Élénk gyermekkori emlékem, hogy anyukám a következő esti mesével búcsúzott tőlem. Mindig nagyon szerettem ezt a történetet, amit eredetileg Bhīṣmadeva mondott el Yudiṣthirának.
Élt egyszer az erdőben egy hatalmas fa, amelynek ágai mérföldekre elértek és amely minden más növényzet fölé emelkedett. A dicsőséges fa sok-sok élőlénynek adott menedéket. Majmok ugráltak erős ágain, vidáman csacsogtak és élvezték zamatos gyümölcseit. A zöld lombot számtalan szín ékesítette, mivel sokféle madár repdesett benne és építette fészkeit ágain. Nyulak tanyáztak vidáman árnyékában családjukkal. Izgatott mókusok szaladgáltak és bújkáltak a fa odvában, gyíkok és kígyók csúsztak-másztak a fa gyökerei között, a perzselő nap hevét kerülve. Szorgoskodó méhek és hangyák is otthont leltek a fában, és bíztak a holnapban. Mindezek az élőlények biztonságban érezték magukat és boldogok voltak a fa védelme alatt.
Egy napon aztán egy vadász akaratlanul egy mérgezett nyilat lőtt a fa törzsébe, mialatt zsákmányát üldözte. A levelek lehulltak, a gyümölcsök és a virágok elfonnyadtak, az ágak lekonyultak. A veszélyt érezve a fa minden lakója hanyatt-homlok menekült, a rovarok egymást taposva hagyták ott eddigi védelmezőjüket. A madarak elrepültek, és a szomszédos fákban kerestek menedéket.
Egy papagáj azonban még ebben a tragikus helyzetben sem akart odébb állni, pedig mindenki győzködte, hogy saját érdekében távozzon. Mivel azonban egész életében a fa egy odújában lakott, a papagáj nem csatlakozott a menekülőkhöz. Szeretetből, hűségből, hálából, együttérzésből egyszerűen nem volt képes elhagyni a fát.
Kṛṣṇa mindig felfigyel teremtményei nemes cselekedeteire. Elbűvölte a papagáj viselkedése és meglepődött, hogy egy ilyen piciny madárnak ilyen isteni tulajdonságai lehetnek, amikor még sok ember sem rendelkezik ezekkel. Papnak álcázva Magát megjelent a madár előtt és azt tanácsolta neki, hagyja el a fát.
Az Úr azt mondta: “Sok-sok remek fa van ebben az erdőben, tele levelekkel és gyümölcsökkel. Használd a józan eszedet és bölcsességedet, ó te türelmes, és hagyd el ezt a haszontalanná vált fát, amitől már semmi jót nem várhatsz.”
A madár így felelt: “Ittt születtem. Ebben a fában szereztem minden jó jellembeli tulajdonságomat, itt vettem menedéket az ellenségeim és a természeti viszontagságok elől. Hogy hagyhatnám most itt azt, aki mindig is a támaszom volt? A Védák is azt mondják, hogy tiszteljük Istenként anyánkat, apánkat, és a gurunkat. Ez a fa mostanáig a mindenem volt. Hogyan hagyhatnám el őt?”
Tetszett az Úr Kṛṣṇának a madár magyarázata, ezért felfedte kilétét és az erényes papagájnak felajánlott egy áldást.
A papagáj könnyes szemekkel így szólt: „Mentsd meg a fát!”
Az Úr isteni nektárral locsolta meg a fát. Ágai rögtön megteltek friss zöld levelekkel és ízletes gyümölcsökkel. Nagyságát a papagáj lemondása árán kapta vissza. Láthatjuk, hogy a fát az mentette meg, hogy a kismadár hálát érzett jótevője iránt.
A papagáj lerótta adósságát a fa iránt azzal, hogy a legmagasabb szintű hűséget tanúsította, és együttérzése és áldozata árán élete végén elnyerte az Úr örök társaságát.
Elkötelezettség a gyakorlati megvalósítás iránt
Mivel ritka a lelki irányultság, az emberek nem értik meg az Abszolút Igazságot. Ezzel szemben a hűség nagy erényét nem ismerve nagyon nehéz ma értelmes kapcsolatokat fenntartani. Ennek az az oka, hogy az emberek átmeneti érzéki örömöket keresnek. Bele vannak habarodva az érzéktárgyakba és hibásan szakadatlan sóvárgással keresik a boldogságot — valami többet, jobbat, szebbet, vonzóbbat, drágábbat keresnek. Amikor elégedetlenek vagyunk mindazzal, amit kapunk, vagy azzal, akit a Gondviselés társunknak adott, csüggedtté válunk, nem hozzuk ki magunkból azt, ami bennünk van, és egyszerűen csak elvesztegetjük az erőnket azzal, hogy a jelentéktelen dolgok fölött zsörtölődünk. Az ideális kapcsolat kulcseleme a szennyezetlen, hamisítatlan, elvárások nélküli szeretet.
A Kṛṣṇa iránti vegyítetlen szeretet a hűség gerince, és a hűség azt jelenti, hogy többet adunk, mint amit kapunk: szeretetet, tiszteletet, elfogadást és megbecsülést adunk. Azáltal, hogy Kṛṣṇát tartjuk minden cselekvésünk fókuszában, az együttlétünknek mindig, minden körülmény között magasabb célja van. Minden kapcsolat olyan, mint a hullámvasút. El kell fogadnunk, hogy bármilyen kapcsolatban a boldog pillanatok mellett lesznek próbatételek, viták és csalódások. Az igazi próba az, hogy felül tudunk-e emelkedni a kihívásokon és hűségesek tudunk-e maradni azokhoz, akik a szívükbe zártak bennünket. Életünk minden szakaszában kulcsfontosságú az elkötelezettség.
Magasra tenni a lécet
Az aranyszabálynak megfelelően —”Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak” — alapvetően fontos, hogy mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy ha ma valakit megcsalunk, akkor holnap biztosan meg fognak csalni bennünket. A becsületesség minden. Ennélfogva mindig hűségesnek kell maradnunk azokhoz, akik menedéket adtak nekünk és akik támaszunk voltak a bajban. Soha nem szabad elfeledni azokat, akik együttérzőek voltak velünk. Ha nem tudjuk meglátni Istent abban, aki a segítségünkre volt vagy kiállt mellettünk, akkor sehol nem fogjuk meglátni Őt.
Lehet, hogy a legszebb erényekkel vagy legjobb tulajdonságokkal rendelkezünk, de ha nincs bennünk hűség és együttérzés, akkor ezek mit sem érnek. Ha a szeretteinkhez, és mindenekelőtt az önmagunkhoz való hűséget a főhelyre helyezzük, akkor az meghozza majd a valódi sikert, az állandó boldogságot és az élet megmagasabb tökéletességét. Törekedjünk arra, hogy ápoljuk és növesszük társadalmunkban a hűség királyi nagyságát azzal, hogy magasra tesszük az elkölcsi lécet és makulátlan jellemet fejlesztünk ki magunkban, hiszen teljes, önmagában elégedett lelkek vagyunk. Esküdjünk hűséget egy megszentelt életnek.
Szerző: Mathurā Vāsi Devī Dāsī
Mathurā Vāsi Devī Dāsī (Dr. Meghna Choudhury) életviteli tanácsadó, lelki vezető, író, művész és társadalmi aktivista. Alapítója a SEWA Alapítványnak, amely a hátrányos helyzetű gyermekek, nők és idősek felemelésével, valamint állatvédelemmel foglalkozik. Könyve (The Path of Success: Embark on an Inspiring Journey from Confusion to Clarity) országos díjat nyert. Mumbaiban él édesanyjával, Mohinī Devī dāsīval (Mila Subir Choudhury), aki a bhakti-yoga elkötelezett terjesztője, influenszer, és elismert prédikátor.