Tudom, ellentmondásosnak hat a cím első fele, hiszen a „jóga” és az „önpusztítás” egymásnak szögesen ellentmondó fogalmak, de hidd el, hogy nem csak egy olcsó click-bait miatt választottam ezt a megközelítést. Mikor a jógára gondolunk, a pozitivitás, kiegyensúlyozottság, egészség, spirituális elmélyülés jut eszünkbe, amelyek épp ellentétei az önpusztításról beugró képeknek. De akkor miért használtam mégis ezt a képzettársítást? Alább minden kiderül!
Mint tudjuk, a „jóga” eredeti jelentése „összekapcsolódás”, egész pontosan „összekapcsolódás a Legfelsőbbel”. Ez az a spirituális sadhana, vagy gyakorlatsor, amellyel egyrészt ápoljuk a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatunkat, másrészt visszatalálunk eredeti önvalónkhoz, mint örök lelkek, akik csak akkor lehetnek boldogok, ha élő kapcsolatot ápolnak eredetük forrásával, Istennel, Krisnával. Ám mikor a lélek elfeledkezik erről a kapcsolatról és nem ápolja azt, akkor végtelen számú dologgal, vagy személlyel próbálja betömni a lelkén ütött lyukat. Mindennapos elszenvedője vagyok például annak, hogy gyakorlatilag nem tudok úgy végig menni még egy mellékutcán sem, hogy ne kelljen pár méterenként nagylevegőt vennem, ha nem akarom letüdőzni a felém áramló cigifüstöt. A tizenévesektől a nyugdíjasokig mindenki füstöl. Nincs jogod a „tiszta” levegőhöz, hiszen az utcán minden második ember „lelki békéje” függ azon, hogy beszívhassák, majd kifújhassák a mérgező, de „megnyugtató” szubsztanciákat. Büdös, egészségtelen, de mégis folytatniuk kell. Hogy miért? Nos, a „jóga” ereje miatt!
Pár évvel ezelőtt szembejött velem egy nagyszerű előadás a függés, függőség témájában, amely – legalábbis számomra – egy teljesen új megközelítéssel vizsgálta a – sokszor halálos kimenetelű – ragaszkodásokat, legyen annak tárgya a cigaretta, az alkohol, a drogok, a szex, az abúzus kapcsolatok, a hatalom, vagy épp az étel. Az előadó egy Johann Hari nevű fiatalember volt, aki kisgyermekként vesztette el egyik kokainfüggő családtagját. Ez a trauma aztán a téma alapos vizsgálatára ösztönözte és felkereste a világ legelismertebb szakértőit, hogy választ kapjon az egyszerűnek tűnő kérdéseire: mi a függőség és miért olyan nehéz feladni? És nem véletlen, hogy az előadás címe az, hogy: „Minden, amit eddig a függőséggel kapcsolatban tudottnak véltél, hibás!”
Hari két nagyon erőteljes példával indít annak megcáfolására, hogy a függés alapja a kémiai „horog”, másszóval az, hogy ha valaki például egy ideig cigizik, vagy kábítószerezik, akkor a szervezet függővé válik és követeli a folytonos bevitelt, ezzel megalapozva egy életen át tartó függőséget. Az egyik ellenpélda a következő: ha valakit valamilyen nagyon súlyos baleset ér, vagy komoly műtéten kell átesnie, akkor a kórházi kezelés részeként akár hetekig fog diamorphine fájdalomcsillapítót kapni, ami gyakorlatilag olyan tiszta orvosi heroin, amihez az utcán szinte lehetetlen hozzájutni. Ennek ellenére, ha például a nagymamád csípőprotézis beültetésen esik, a kórházból hazatérve első útja nem a körzeti dealerhez fog vezetni, hanem szépen visszazökken a korábbi életébe. A másik példához maga a vietnámi háború szolgált alapul, ahol a katonák nagy százaléka élt különböző súlyosabb drogokkal, hogy ellensúlyozza a napi szörnyűségek okozta traumát, viszont hazatérésük után 95%-uk felhagyott a kábítószerek használatával, holott a fizikai függőség elmélete azt diktálta volna, hogy életre szóló használók legyenek. De akkor mi a függőség alapja?
Hari egy holland professzor, Dr. Peter Cohen elméletével folytatja, aki szerint az ember egy veleszületett, rendkívül erős kötődési igénnyel rendelkezik, amelyet általános esetben egészséges emberi kapcsolatokon keresztül teljesít be. A család, a barátok, a szerelmek, a kisebb-nagyobb közösségek, a társadalmi csoportok mind-mind kulcsfontosságú szerepet játszanak ebben, ám ha – elsősorban a gyermekkori traumák miatt – ezek a kapcsolatok nem léteznek, vagy csak valamilyen eltorzult, abúzív formában vannak jelen, akkor az ember képtelen egészséges mentális és érzelmi életet élni, s ekkor ébred fel az igény a végtelen formában megjelenő függőségre. Így válik nélkülözhetetlen társsá például az ujjak között szorongatott cigi, hiszen „ő” mindig ott van, meg lehet érinteni, s így biztosítja az összekapcsolódásra való igényünk beteljesülésért. És így érkezünk el a címben említett „önpusztítás jógájához”. És ebben most semmi szarkazmus nem volt, ez csupán az életünk reális elemzése a Védák szemszögéből, ahogy az alább kiderül.
A védikus nézőpont nagyon hasonló Dr. Cohen magyarázatához: mi lelkek képtelenek vagyunk kapcsolatok, összekapcsolódás és függés nélkül élni. Jelenlegi, eltorzult helyzetünkben azt hisszük, hogy a boldogságunk a testünktől függ, hiszen az anyagi test és elme, amelyben és amellyel élünk, a legközelebbi társunk, ezáltal legnagyobb függésünk tárgya is. Csakúgy, ahogy egy aktív láncdohányos nem tudja és nem is meri elképzelni azt az életet, amikor megvonják tőle a nikotint, mi is halálra rémülünk annak a gondolatától, hogy mi van, ha nem tudunk többé örömet meríteni a testből és az érzékekből. Gyakran látjuk, hogy idősödő színészek és színésznők számtalan plasztikai beavatkozáson esnek át, hiszen elrettennek annak a gondolatától, hogy mi lesz, ha nincs többé ott a szép, fiatal, erős test által nyújtott függőségi megnyugvás. És persze ez érthető is: amikor valaki kezd egy kicsit felébredni és rájön, hogy az anyagi lét semmilyen garanciát nem ad a folyamatos boldogságra, akkor egyrész beüt a pánik, másrészt azonnal el kell fojtani ezt az érzést, hiszen szembesülünk a lét elviselhetetlen értelmetlenségével, ahogy azt Caitanya prabhu azonos című nagyszerű előadása taglalja.
De a lélek eredeti helyzete az, hogy szeretetteljes szolgálatot végez Krisnának, Istennek és más lelkeknek, és ettől és csakis ettől lesz teljesen boldog. Függ Krisnán, függ a barátain, de ezek a függések táplálják, nem lehúzzák, mert ezek valódi szereteten alapulnak, még akkor is, ha egyelőre csak próbáljuk őket gyakorolni és még nem értünk az út végére. A Védák erre a korra azt javasolják, hogy vagy azonnal, vagy fokozatosan tegyünk le mindent, a cigit, a drogokat, a TV távirányítót „ésatöbbit” és vegyük kezünkbe a japa-láncot, amelybe bizalommal kapaszkodhatunk. Ezen az imafüzéren aztán lelkünk teljes odaadásával és minden igényével énekelhetjük az eredeti forrásunk szent neveit tartalmazó mantrákat! Ne próbáljunk meg érzelmektől mentesen élni, mert a lélek érzelmekkel teli, csupán fordítsuk a kapcsolódásra és kötődésre irányuló igényeinket és vágyainkat a megfelelő irányba! Így érkezünk el a valódi jógához, a valódi összekapcsolódáshoz és ennek bizonyításához senkit nem kell majd megkérdeznünk kívülről, hiszen magunk fogjuk az elégedettséget tapasztalni a szívünkben, mint ahogy egy jóllakott embernek sem kell megkérdeznie másokat, hogy vajon eleget evett -e.
Ha úgy érzed, hogy készen állsz egy lelki kalandra, amely kiemel a világi függések óceánjából, akkor ugorj be a Dhíra Kutirba! Itt egy lelkes, gondolkodó, csupaszív közösség vár, akik örömmel bevezetnek a jóga valódi világába, hogy megtapasztald az összekapcsolódás lelki élményét!
Avadhūta Raya Dāsa