Az egyik legkedvezőbb időszakában járunk az évnek, elkezdődött ugyanis Kṛṣṇa születési helyén a Holi ünnepköre Lathmar Holi játékaival, amikor is Kṛṣṇa és Rādhā szülőfalujának lakói átmennek egymás falujába, és jelképes festékharcot adnak elő.
A fiúk, mint Kṛṣṇa képviselői, átmennek incselkedni Rādhā falujába és játékosan csipkelődnek, a helyi hölgyek pedig mint Rādhā képviselői, viccesen elkergetik őket. Az ünnepkör fénypontja Holi, ami idén március 7-ére, keddre esik, amikor is a legnagyobb festéklövészetre lehet számítani szerte Vrajában. A Holi addig is töretlenül zajlik, a helyiek minden nap rózsaszín, sárga, piros és kék színek kavalkádjában fürdetik egymást.
A színek a szeretet, életöröm és vidámság kifejeződései. A festékek egyébként hagyományosan természetes növényi festékek, melyek virágok porából készül, anapság azonban sokszor használnak ételfestéket, ami nagy mennyiségben elég megterhelő lehet, ha töményen belélegezzük.
A családtagok Holi idején megvendégelik egymást, jelképesen bekenik egymás orcáját festékkel és azt kívánják, hogy a szeretet, az öröm, és a gyermeki játékosság köszöntsön be az életükbe, valamint hogy sok színes élményben legyen részük. Így emlékeznek arra, hogy bár az anyagi világ tele van nehézségekkel, megbetegszünk, megöregszünk, de a lelki világban Kṛṣṇa és Rādhā örök kedvtelései, így a földi tradíciója is töretlenül folytatódik. Valójában a lélek örökké fiatal, játékos és boldogsággal teli, de ez befedődik a mindennapok során, az élet nehézségeiről észre sem vesszük ezt, a testünk, hétköznapi életünk megpróbáltatásaival azonosítjuk magunkat. Holi az örök fiatalság és töretlen színkavalkád földjéről származik, a lelki világból.
A játékot a festékekkel eredetileg több mint 5300 éve Kṛṣṇa és társai játszották, a brijbasik, vagyis Vṛndāvanai lakók, akik Kṛṣṇa leszármazottainak tekintik magukat és azóta is őrzik a hagyományt, és a régió minden templomában, ahol Kṛṣṇa megfordult, eljátsszák ezt.
Ma ráadásul a növő holdszakasz 11. napja is van, Āmalaki Ekādasī, ezen a napon a történet szerint Citraratha király, aki a Gandharvák kiváló uralkodója volt, egy csodálatos böjtöt mutatott be, és nemcsak ő maga követte a gabonamentes böjtnapot, hanem egész királysága. Az Ekādasī estéjén lámpást ajánlott követőivel az Āmalakī fának, amelyet még a gyermek Kṛṣṇa érintett meg, ezt a rítust látva pedig még az a vadász is megtisztult, aki a királyságon kívülről érkezett és állatok leölésével töltötte idejét.
A Holi ünnepkörének Ekādasī böjtnapja nagyon áldásos, az ünnep csúcspontja mégis maga a telihold estéje, március 7-én Gaura Purṇimā. Ez a nap Holi és az Úr Caitanya Mahāprabhu megjelenése is egyben. Miközben Rādhā és Kṛṣṇa örök kedvteléseiket végzik Vrajában a hívők játékos hagyományain keresztül, 1486-ban megjelenik a kis Nimāi, akit később Caitanyaként a világ a bengáli vaiṣṇavizmus megújítójaként tisztel, és aki Maga Kṛṣṇa egy rejtett megjelenési formában. Noha nem mondja magáról, hogy Ő Maga lenne Kṛṣṇa, de minden szimptómával rendelkezik, amivel egy inkarnáció rendelkezhet, társai fel is ismerik, tudása pedig kimeríthetetlen, lehengerlő és páratlan. Míg Rādhā és Kṛṣṇa két külön testben van jelen, addig az Úr Caitanya a kettő egyben, Śrīmatī Rādhārāṇi arany színében megjelenve és az ő kegyes szeretetét képviselve jött el, hogy utat mutasson a jelenlegi Vaskor, a Kali-yuga emberének. A zavarodottság korában, látva, hogy az emberek semmilyen áldozat bemutatására vagy komolyabb lemondásra nem alkalmasak, elterjesztette az egyetlen működő vallásos folyamatot, a Szent Név éneklését. A Hare Kṛṣṇa mantra így bejárta először Bengált, aztán Indiát, 500 évvel később pedig Śrīla Prabhupāda kegyéből az egész világot.
A technika korában ma nagyon szerencsések vagyunk, hogy a világ bármely pontján elérhető számunkra a Krisna-tudat örökérvényű életfilozófiája, amely enyhülést hoz a boldogtalan emberek számára ebben a zavarodott társadalomban.