Április 30-án ismét különleges akcióval készülnek Egerben: Anyák napi Szeretetlakomájukon nemcsak meleg étellel, de szeretetteljes törődéssel is várják a rászorulókat. Az Ételt az Életért Misszió részeként 750 nélkülöző számára szervezett eseményen nemcsak tápláló ebédet, hanem tartós élelmiszerekből, főzési alapanyagokból és ünnepi finomságokból álló adománycsomagokat is kiosztanak. A Krisna-hívők több évtizede elkötelezettek a szociális gondoskodás mellett, országosan 1 millió adag étellel segítik a rászorultakat. Egerben és környékén az év minden hétköznapján, rendszeresen 750 adag meleg ételt osztanak ki a szociálisan hátrányos helyzetűek számára. Éves szinten ez közel 180 ezer tányér ételt jelent, ami számottevő és jelentős segítség a családoknak, nyugdíjasoknak és egyedülállóknak egyaránt. „Anyák napja …
500 csomaggal segítettünk Óbudán
Szombaton ismét kiemelt ételosztást tartott a Haré Krisna Ételt az Életért Misszió. Ezúttal 500 adag meleg ebéddel és gazdag élelmiszercsomaggal várták a főként óbudai rászoruló családokat. A programot a Békásmegyeri Közösségi Házban rendezték meg a szervezők, ahol így sátorállítás nélkül, kényelmesen, gyorsan és szervezetten zajlott le az ételosztás. Óbudán a mindennapokban is van ételosztás, a kerületben 2 helyen minden hétköznap meleg ebéddel segítik a rászoruló nyugdíjasokat és családokat. Sokan éppen a békásmegyeri panelekből érkeznek az ételosztásokra, így számukra most kényelmesen megközelíthető távolságban zajlott ez az ételosztás. A kerületi vendégek után azonban bárki más is beállhatott a sorba és érkeztek is …
Mérföldkőhöz érkeztek a szegedi krisnás ételosztók
Karitatív akciók egész sorát kezdik meg a Krisna-hívők Szegeden. Az ételosztások mellett krízisprogramot működtetnek, belevágnak az élelmiszermentésbe, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalok támogatására, edukációjára és motiválására. A hívők néhány havonta szerveznek ételosztásokat több száz főre, ahol meleg ételt és élelmiszercsomagot is osztanak a régió rászoruló lakóinak. A beérkező élelmiszeradományokból további kríziscsomagokat is összeállítanak, így gyorssegélyt tudnak nyújtani azoknak, akik már semmilyen más forrásból nem tudnak élelemhez jutni. Segítő program diákoknak: kríziscsomag, önkéntesség és emberi értékek Az összetett és hatékony segélyprogramokat működtető szegedi ételosztó csapat a főváros és Eger mellett Szegeden rendelkezik a legerősebb jelenléttel. Most egyedülálló kezdeményezést indítottak a helyi …
Egy tál meleg étel és egy kis figyelem – Kiemelt ételosztás lesz a hétvégén Óbudán
Március 22-én Óbudán ismét segítő kezet nyújt a rászorulóknak a krisnások Ételt az Életért Missziója. A kiemelt ételosztás során 500 nehéz helyzetben élő ember juthat meleg ételhez és tartós élelmiszercsomaghoz, hogy ezzel is könnyebbé tegyék a mindennapjaikat. A Haré Krisna Ételt az Életért Misszió március 22-én kiemelt ételosztást szervez Óbudán. A rendezvény a Békásmegyeri Közösségi Házban, a Csobánka téren lesz megtartva, a helyszínt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata biztosítja, így fedett helyen, az időjárás viszontagságaitól védve vehetik majd igénybe a szolgáltatást az érkező vendégek. Ezúttal 500 rászoruló embertársunk jut majd meleg ételhez és tartós élelmiszercsomaghoz. A csomag és az ebéd mellé ezúttal …
200 adag szeretet Szolnokon a Krisna-hívőktől
200 adag szeretet Szolnokon a Krisna-hívőktől Ételosztást tart Szolnokon az Ételt az Életért, a Krisna-hívők szegényélelmezési programja. A Krisna-hívők már több mint 30 éve tevékenykednek hazánkban és Szolnokon is, segélyszervezetük az utóbbi években 1 millió tál meleg ebéddel és több mint 230 tonna tartós élelmemmel segítette a magyar lakosságot országszerte. A program részeként időről időre vidéki városokba is ellátogatnak, hogy meleg étellel és ami még ennél is fontosabb, élelmiszer segélycsomaggal kedveskedjenek a helyi, sokszor súlyosan rászoruló családoknak és időseknek, akik otthon akár napokig, hetekig főznek az alapanyagokból. Az Ételt az Életért humanitárius misszió célja, hogy segítő kezet nyújtson …
200 adag szeretet Békéscsabán
Szombaton nemcsak a fővárosban zártuk az ünnepi ételosztó akciósorozatot, hanem vidéken is. A Csabagyönge Bevásárlóközpontba a régióból érkező rászoruló családokat és gyermekeiket várták szeretettel helyi önkénteseink. Itt több száz kg almát, tartós ételcsomagokat osztottak mintegy 200 főnek az Ételt az Életért Misszió tagjai, de programokkal, arcfestéssel és büféasztallal is várták a családokat. Jó így indítani az évet, mi is feltöltődve, elégedetten tértünk haza. Külön köszönet önkénteseinknek, akik óriási erőfeszítést tesznek minden egyes ételosztás megszervezésébe. Fotók: Szilágyi Szilvia
Január hónap gyógynövénye: a Boróka – Krisna-völgy gyógyító kincsei
A borókabogyóról a néphagyomány azt tartja, hogy erős védelmező energiával rendelkezik. A hideg téli hónapok során támogatja a váta dósa, vagyis a hűs, száraz levegő-éter elem egyensúlyát a testben. Erős fertőtlenítő és vízhajtó hatású, segít a húgyúti fertőzések kezelésében. Január – Borókás fürdősó: Hozzávalók: – 1 csésze tengeri só – 2 evőkanál szárított borókabogyó (mozsárban összetörve) – 2 evőkanál szódabikarbóna Keverd össze a hozzávalókat, majd egy meleg fürdőbe téve relaxálj, hogy a boróka tisztító hatása átjárja tested és lelked! Recept: Imola gyógyfüvei _____________________ Hazánk természeti kincsekben rendkívül gazdag. A Krisna-völgyben fellelhető növények sokrétű gyógyhatásáról azonban a …
500 csomaggal vártuk a fővárosiakat a Merlin színházban
Szombaton zárult hivatalosan is a 2024-es Karácsonyi Szeretetlakoma. Az Ételt az Életért Misszió szervezői fontosnak tartják, hogy januárra is kiterjesszék a segélyakciót, mivel a legtöbb családnak és nyugdíjasnak ilyenkor még jobban megemelkednek a kiadásaik, pl. fűtésszámlák, vagy gyógyszerkiadások, megfázás, nátha, stb. miatt. Az akció párhuzamosan két helyen zajlott, a fővárosban és Békéscsabán – ez utóbbiról hamarosan hozunk majd még egy albumot nektek. Budapestben a fővárosi önkormányzat kedves támogatásának köszönhetően pedig meleg, fűtött helyen tudták vendégül látni az érkezőket, mégpedig a Merlin színházban, így asztal mellett, kényelmesen leülve, cseverészve étkezhettek vendégeink. Az Ételt az Életért a fővárosban 500 csomaggal és …
Több száz adag gondoskodás – kezdjük jól az évet!
Bár már január van, a hétvégén zárul hivatalosan is a Karácsonyi Szeretetlakoma, a Krisna-hívők ünnepi ételosztó akciósorozata, amely már-már belenyúlik a farsangba. A hétvégén Szegeden kezdtük az évet, most szombaton, január 25-én pedig a fővárosban és Békéscsabán tart majd ételosztást az Ételt az Életért Misszió. Ételosztás és gyermekprogram Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban: • 135 csomag – vagy több 😉 – a szervezők már kiértesítették a családokat, akik számára csomagokkal készülnek • További 200 kg alma es 140 kg savanyú káposzta kerül majd pluszba kiosztásra • Büféasztal várja a vendégeket: banán, pizzaszelet, szaloncukor, üdítő • Programok: arcfestés gyerekeknek, zenés mantraéneklé …
Januári ételosztó akciósorozat az Ételt az Életért Misszióval
Januárban is folytatódik az Ételt az Életért Misszió ünnepi és újévi ételosztó akciósorozata. Már hagyománnyá vált, hogy a Karácsonyi Szeretetlakoma nem ér véget decemberben, hanem januárra is kiterjesztik azt az ételosztók, mivel a hideg, téli időben, a fűtésszámlák és megemelkedett gyógyszerkiadások közepette ez az időszak nagyon sok családnak plusz kihívást jelent. A Karácsonyi Szeretetlakoma részeként a szervezők 10.000 adag étellel és gazdag, ünnepi ételcsomaggal készültek a rászorulóknak, mindezt a hagyományos, mindennapos ételosztások mellett! A tartós élelmiszercsomagok olyan különlegeségekkel voltak felszerelve, mint a datolya, a kekszek, az olaj, friss gyümölcsök, a diópótló vagy a mák. Értékük kb. 12.000 Ft és hazacipelni …
Így zártuk a karácsonyi ételosztást (Fotók)
December 26-án zártuk az idei ünnepi ételosztást a Népligetben. Ez a legnagyobb akció a karácsony folyamán, ahol napi 1500 adag ebéddel és 1000 ételcsomaggal vártuk vendégeinket, amellett, hogy napi 1000 adag ebédet kaptak a Budapesti Módszertani Központ egységei is. Idén nagyon sokat fáztunk, de megérte, hiszen önkénteseink és dolgozóink szívét is az adakozás öröme járta át. Bár sokszor azt gondoljuk, hogy milyen szerencsések azok az emberek, akiket ellátunk, akik kapnak valamit egy-egy ételosztáson, valójában mi vagyunk nagyon szerencsések, hogy a pult innenső oldalán, az “adó” felén lehetünk, és hogy ilyen módon szolgálhatjuk embertársainkat. Ez a kegyesség elve, a dharma, a …
10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
A Krisna-hívők Ételt az Életért Missziójának karácsonyi programsorozata ismét ezreknek nyújt segítséget az ünnepek alatt. Az akció tetőpontjaként Budapesten, a Népligetben, december 24-26. között várják a nélkülözőket meleg ebéddel és tartós élelmiszercsomagokkal. Csúcspontjához közeledik a Krisna-hívők Ételt az Életért humanitárius programjának adventi ételosztó sorozata, amely november 30. és január 25. között zajlik. Ennek során az ország több pontján is, összesen 10 000 adag ünnepi ebédet és tartós élelmiszercsomagot osztanak ki a nélkülözők körében. A programsorozat tetőpontja minden évben a budapesti Karácsonyi Szeretetlakoma, amely december 24-25-26-án, 3 napon át várja majd a szükségben élőket a Népligetben, a Planetárium épülete mellett. A …
500 tál szeretet a Garay téren – 10.000 tállal pörög a Karácsonyi Szeretetlakoma
December 7-én két helyszínen is kiemelt programot tartott Ételt az Életért Missziónk. Délben a Garay téren tartottunk csomag- és ebédosztást a kerületi és környéken élő rászoruló családoknak, délután pedig Szegedre autóztunk, hogy 450 Mikulás csomagot osszunk ki a helyi önkéntesekkel a gyermekeknek🎅. A Garay tér a második állomása volt az adventi akciósorozatnak. Vendégeink rendkívül hálás szívvel távoztak. Nézzétek csak meg ezeket a képeket. A program során velünk volt a kerület polgármestere is, Niedermüller Péter. A célunk, hogy idén 10.000 rászorulót vendégeljünk meg egy ünnepi ebéddel és tartós ételcsomaggal a Karácsonyi Szeretetlakomán. Támogasd akciónkat, hogy még több embernek segíthessünk: www.segitsteis.hu Fotók: …
Karácsonyi Szeretetlakoma Egerben: Ételt és reményt osztanak a helyi hívők
Idén is közel 750 rászoruló várja a Krisna-hívők Karácsonyi Szeretetlakomáját. Az Ételt az Életért Misszió részeként december 14-én egy kiemelt eseményre kerül sor: az ebéd mellé tartós élelmiszerekből, főzési alapanyagokból, valamint ünnepi finomságokból álló csomagokat, továbbá ruhaneműt és játékokat is osztanak a nélkülözőknek. A karitatív esemény mögött álló Krisna-hívők több évtizede elkötelezettek a szociális gondoskodás mellett. Az év minden hétköznapján, rendszeresen 700-750 adag meleg ételt osztanak ki Egerben és környékén a szociálisan hátrányos helyzetűek számára. Éves szinten ez közel 180 ezer tányér ételt jelent, ami számottevő és jelentős segítség a családoknak, nyugdíjasoknak és egyedülállóknak. „Célunk, hogy enyhítsük a nélkülözők terheit, …
10 000 élelmiszercsomaggal és ebéddel készülnek a karácsonyra a Krisna-hívők
„Haré Krisna!”, „Boldog Karácsonyt!” – Ezek a szavak töltik meg december 24-25-26-án a Népligetet, ahol idén is megrendezik a Krisna-hívők Karácsonyi Szeretetlakomáját. Az esemény több mint három évtizede segíti a rászorulókat az ünnepi időszakban. A Planetárium melletti helyszínen a hívők és önkéntesek ezernyi mosollyal és több száz adag meleg étellel készülnek, hogy közösen ünnepeljenek azokkal, akiknek a legnagyobb szükségük van a támogatásra. Kiemelt akciók advent időszakában A Karácsonyi Szeretetlakoma a Krisna-hívők egész éves humanitárius munkájának csúcspontja, amely az érzékeny, ünnepi időszakban áttöri a közöny szürke falát, és közelebb hozza az emberekhez az ételosztások jelentőségét. A krisnás Ételt az Életért …
Elkezdődött a Karácsonyi Szeretetlakoma Szegeden
Tegnap, azaz november 30-án indult útjára az Ételt az Életért adventi ételosztó akciósorozata. Az első állomás Szeged volt, ahol már havonta várják csomag- és ebédosztással a rászorulókat, de az ünnepi akció egészen más. A szervezők hajnalban kissé megdöbbentek, hiszen a szokottnál is sokkal többen érkeztek, köszönhetően annak, hogy egyre többen tudnak a térségben az ételosztásról, így kb. 80 vendégnek utólagosan állítanak össze ételcsomagot, és juttatják el nekik. Az ajándékcsomagba idén Krisna-völgyi bio sütőtök is került. A Szeged.hu helyszíni riportja a szervezőkkel ITT>> Mi kerül egy ünnepi ételosztáson a csomagba? Nézd meg videónkat! ITT>> Az Ételt az …
Mikulás csomagokra gyűjtünk – segítesz nekünk?
Segíts nekünk adományoddal, hogy még több gyermek arcára csalhassunk mosolyt Mikulás nap alkalmából. December 7-én eredetileg 300 csomagot terveztek kiosztani Szegeden a rászoruló családok gyermekeinek az Ételt az Életért munkatársai, de később ezt 350-re emelték, mert egyre csak özönlöttek a jelentkezők, különösen a Szeged környéki kistelepülésekről kértek segítséget a szülők, Algyő, Makó, Tápé, Tiszasziget, Domaszék térségéből. Karunamayi Devī Dāsī, az Ételt az Életért szegedi szervezője azt is elmesélte: “Valaki sírva könyörgött, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy ajándékot adjon a gyermekének.” December 7-én további 80 gyermeket szeretnénk Mikulás csomaggal várni a nagy napon, a már meglévő 350 mellé. …
Ételosztások és Mikulás-csomag a szegedi rászorulóknak
Az Ételt az Életért, a Krisna-hívők ételosztó missziója egyre több és több akciót szervez Szeged térségében. Már november 9-én, szombaton kiemelt ételosztással várják a régióban élő rászorulókat. November 15-17. között élelmiszergyűjtési akcióban vesznek részt, néhány héttel később pedig, november 30-án újabb ételosztást szerveznek. Egy héttel később, december 7-én Mikulás-csomagokkal segítik a gyerekeket, amelyre előre lehet regisztrálni és ebben a helyi médiumok és közösségi oldalak szerkesztőinek segítségét is kérik! Az adventi időszak és a karácsonyi akciósorozat pedig még el sem kezdődött… November 9. Őszi ételosztás Szegeden Ételosztás az Anna-kúton. A karszalagok 10 órakor kerülnek kiosztásra, az ebédet 12 órától szolgálják fel. …
33 éve a szegénység elleni küzdelemben
Amióta ember az ember, nincs egyensúly az erőforrások eloszlása tekintetében. Valakinek mindig kevesebb, vagy aránytalanul több jut. Jelenleg 735 millió ember éhezik, és ez a szám sajnos növekszik. Magyarországon az EUROSTAT szerint a lakosság negyedét-harmadát, mintegy 2,5-3 millió embert érint megélhetési probléma. Ezek az emberek kénytelenek nélkülözni alapvető dolgokat, mint az étel vagy a megfelelő lakhatás. Alapítványunk azért dolgozik, hogy ételt és reményt nyújtsunk nekik. Alapítványunk közel 33 éve segíti a rászorulókat. Budapesten öt helyszínen, vidéken több településen osztunk ételt a hajléktalanoknak, kisnyugdíjasoknak és családoknak. A konyháinkban készült ebédhez gyümölcsöt, zöldséget és pékárut is adunk, hogy a családok otthon …
A Krisna-hívők is csatlakoztak az árvízi védekezéshez
A Krisna-hívők két külön területen vesznek részt az árvízi munkálatokban. Egyrészt fizikai munkavégzéssel segítik a gátak építését, erősítését, másrészt humanitárius szervezetük, az Ételt az Életért programon keresztül ételkiszállítással segítik a munkálatokat. Az Ételt az Életért tagjai, akik jelen voltak már a felsőzsolcai árvíznél, Devecseren, Boszniában, de Haitin és Srí Lankán is, legutóbb pedig a törökországi földrengésnél, nagy tapasztalattal rendelkeznek természeti katasztrófák esetén a védekezésben résztvevő hivatásos állomány, a civil önkéntesek és a károsultak meleg étellel történő és tartós ideig fennálló ellátásában. Az Ételt az Életért legutóbbi tevékenységei: Szeptember 18. szerda: 280 adag meleg étel, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság …