2016. december 24-25-26-án a Blaha Lujza téren ismét megrendeztük hagyományos karácsonyi ételosztásunkat. Idén napi 1600 rászorulót láttunk el meleg étellel és egy-egy húszféle összetevőből álló élelmiszercsomaggal. Az akciót ebben az évben is több híresség támogatta tevőleges munkájával. Élményeiket, tapasztalataikat az alábbi videóban osztják meg velünk.
A lelki tudomány küldötte – Sivaráma Swami előadása
Idén december 8-án tartottuk meg a Dívali estet, a Fényadó ünnepet, amely közösségünk éves közéleti díszvacsorája. A rendezvényen évről évre magas rangú, prominens személyek vesznek részt, legnagyobb részt egyházunk támogatói, vállalkozók, üzletemberek, jeles művészek, az Ételt az Életért Food for Life humanitárius programmal szimpatizálók, egyetemi tanárok, iskolaigazgatók, újságírók és médiaszemélyiségek. A rendezvénnyel szerettük volna Sríla Prabhupáda személyét és munkásságát is olyan mélységekig megismertetni a világgal, ahogy ma Mahátha Gandhit ismerik ma nyugaton. A program csúcspontjaként ezért Őszentsége Sivaráma Swami Mahárája tartott előadást Sríla Prabhupáda életéről, és a Védák és Krisna legfontosabb tanításairól.
Sríla Prabhupáda Jézusról és Assisi Szent Ferencről
Sríla Prabhupáda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító-tanítója és vezető lelki tanítómestere mély tisztelettel fordult más vallások követőihez és gyakorlóihoz, és mindig nagy elismeréssel adózott azoknak a személyeknek, akik elkötelezetté váltak az Istenhez vezető valamely úton. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a hitelesség az erőszakmentességnél és jámborságnál kezdődik el és több alkalommal beszélt Jézusról és a keresztény szentek példát tetteiről.
A tél érintése
Lelki élmények, hangulatok, életképek Krisna-völgyből, ahol a téli táj és a természet gyönyörű értékei elvarázsolnak.
Krisna-völgy – mennyország a földön
Új Vraja Dhama, vagy ismertebb nevén Krisna-völgy az ISKCON 270 hektáros farmja, Európa legnagyobb ökofaluja, amelyet 1993-ban alapítottak értelmiségi fiatalok Sivaráma Swami vezetésével. Az Ő szívéből pattant ki Krisna-völgy ötlete egyfajta felajánlásként lelki tanítómesterének és Srí Srí Radha Syamasundarának. A völgy működésével megvalósítja guruja, Sríla Prabhupáda mottóját: “az egyszerű élet, magasszintű gondolkodás” elvét a gyakorlatban. A völgyben élők élete a legfontosabb értékek mentén szerveződik: Természete és Istenközpontú gondolkodás és életvitel, tehénvédelem, önellátás és fenntarthatóság. Videó: Ananta Vrindavana das www.krisnavolgy.hu
Nyári Dal – fesztiválok a Balti-tenger partján
A nyáron, több mint 2 hónapon át keresztültáncoltunk és énekeltünk a Balti-tenger lengyelországi partszakaszán húzódó falvakban és városokban. Csodálatos kírtanák visszhangzottak az utcákon, parkokban és a turistákkal teli tengerparton. Minden nap fénypontja az volt, amikor a játókelő spontán bekapcsolódtak az Úr Szent Nevének éneklésébe és eksztatikusan táncoltak.
Govinda Dāmodara Līlā táncprodukció
A Gaura-váni Tánccsoport előadása a 2016-os Krisna-völgyi Búcsú nagyszínpadán.
Az utolsó busz (színdarab)
Mi történik amikor egy ifjú szerzetesleány egy a történelemből nagyon is jól ismert, nem éppen jó szándékú, zűrös alakkal találkozik össze a sors furcsa elrendezéséből? A színdarabot az A.C. Nátaka Drámacsoport előadásában látjuk, melyet a Krisna-völgyi Búcsúban adtak elő 2016-ban.
Fesztiválturné Lengyelországban
A Krisna-hívők a lengyelországi Woodstock fesztiválon a Village of Peace vagyis a Béke Falu területén szinte mindent megvalósítottak, amivel Krisna szolgálatát szépen végezhetik. Hatalmas zenés-táncos felvonulásokat, kírtanákat, óriási ételosztásokat tartottak, számtalan sátorban, ahol a látogatók megismerhették az ősi indiai védikus kultúra időtlen bölcsességét. Ez minden, amire egy Krisna-hívő nyári fesztivál címén vágyik, ez, na és persze a vendégek, a részt vevők extázisa. Ezek a lelki programok mindenkit boldoggá tettek. Mosolyok, boldog arcok, elégedett tekintetek… Nem volt még elég? Folytatásért kattints >>
Párbeszéd az emberért – az egyházak szerepéről
Párbeszéd az emberért – avagy az egyházak szerepe a mai társadalomban. Vallási közösségek hitéleti és közszolgálati tevékenységének bemutatása a mai Magyarországon. A műsorba meghívott beszélgető partnerek a vallási közösségek képviselői, szakértői, intézményvezetői. Mindazok, akik az emberek bizalmából látnak el feladatokat, és az emberek szolgálatára hivatottak el. A műsor célja az ide tartozó és aktuális témakörök folyamatos napirenden tartása, és minél szélesebb körű, nyílt elemzése. Sivarama Swami, a Krisna-tudatú hívők közössége vezető lelkésze. A műsor közvetítői: Forrásmédia Rádió, PAX Tv
Okosan bulizni – Krisna-hívők a Woodstockon
A lengyelországi Woodstock azon fesztiválok egyike, amelyre a belépés még mindig ingyenes az érdeklődőknek. A fiatalok gyakran stoppal utaznak a helyszínre és kevéssé tervezik meg a visszautat, vagy éppen azt, hogy mit fognak enni a hét során. Helyi és baltikumi Krisna-hívők egy csoportja évtizedek óta azon munkálkodik, hogy ezen a fesztiválon előállítási költségen, egészséges és ízletes, Istennek felajánlott ételekkel kínálják a résztvevőket. Sőt, a Szent Nevet énekelve a bulizásra, kikapcsolódásra is egy alkoholtól és drogoktól mentes alternatívát kínálnak a fiataloknak. Idén az Ételt az Életért magyar csapata is a konyhán szorgoskodott.
Szekérfesztivál Budapesten
Július 2-án ünnepeltük a Szekérfesztivált Budapesten. A Jiva Photography fantasztikus videó-összeállítással lepett meg bennünket az ünnepről. Köszönet érte! Fesztival from jiva photography on Vimeo.
A kapcsolatok pszichológiája
Mi a férfi és a női természet valódi belső lényege? Hogyan működik a férfi és hogyan működik a női elme? Miért pokróc néha a férj és miért olyan túlérzékeny és labilis a feleség? A párkapcsolatok pszichológiájáról Bhaktipáda dász mesél.
Otthonunk és életünk összefüggései
www.vaszati.hu
Így segítheted adód 1%-ával ételosztó missziónkat!
Vannak, akik csak néhány hétre kerülnek bajba, mert elveszítik a munkájukat vagy lebetegednek, és éppen az asztalra nem jut semmi, ám élnek köztünk olyanok is, akik már hosszú évek óta éheznek és nélkülöznek. Nekik egy tál meleg étel naponta az életet jelenti. Kézzelfogható eredményeket szeretnél az összefogás erejéről? Az Ételt az Életért Program évente 500 000 adag meleg ebéddel és 100 tonna tartós élelmiszerrel segíti a rászorulókat – a nevedben is, Veled! Kérlek, támogasd munkánkat adód 2×1%-ával!
World Peace Yoga Day: Indiai dallamok
Indiai zenei koncert a World Peace Yoga Day-en.  
Szuperhősök Indiából – egy tündéri mesefilm
Tündéri mesefilmmel készül az India iránt és persze a varázslatok világa iránt őszintén érdeklődő gyermekeknek és felnőtteknek Sanjay Patel rendező a Pixar filmmel. Egy elgondolkodtató, mégis kedves megközelítés arról, hogyan veszítjük el hagyományainkat, ha nem ápoljuk és nem adjuk tovább gyermekeinknek. Mit tesz a televízió és számos a gyermekekre ömlő inger a fiatalok érdeklődésével, valamint, hogy egy szülőnek mennyire kreatívnak és megértőnek kell lennie a kisgyermekekkel, amikor olyan nehéz témákba vezeti be, mint a hit, a lelki élet vagy éppen az oltári imádat.
Ellopott folyók nyomában – vízvédelmi kerekasztal
„A Jamuna, India ősi, szent folyója – melyről már a védikus szentírások is említést tesznek – milliókat táplál vizével. A hosszan hömpölygő folyó egy szakaszon hirtelen eltűnik a medréből, és helyét egy fedetlen szennyvízcsatorna veszi át, melynek tartalma minden élő szervezetet elpusztít a vízben és milliókat betegít meg…” Az ellopott folyó nyomában című oknyomozó dokumentumfilm 2016. márciusi premiervetítésén szakmai kerekasztal beszélgetésre került sor. A kerekasztalon részt vett: Dr. Danka Krisztina (a film rendezője), Dr. Hajósy Adrienne (MTA Szigetközi Munkacsoport, geofizikus mérnök) és Pőcze Vilmos (Krisna-völgy környezetgazdálkodási igazgatója). A szakmai fórum szervezője a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége volt. A film vetítésével …