India Bibliája rejti a boldog élet titkát – ismered?

Admin Hírek, Kiemelt, Sajtópont

2019 a Bhagavad-gītā éve. A Krisna-hívők egy teljes esztendőt szentelnek a Bhagavad-gītānak, amelyet gyakran India Bibliájaként emlegetnek, és annak, hogy ezt a legfontosabb hindu szentírást megismertessék a hazai olvasóközönséggel, mivel az mai ember számára is kiváló útmutatóul szolgál.

Hazánkban a Biblia, a kulturális hagyományok okán szinte mindenki által ismert, a Bhagavad-gītāt azonban inkább csak Indiában és azon nyugati országokban ismerik behatóbban, ahol nagyobb létszámú hindu közösség él, noha az vallástól függetlenül mindenki számára rejt mondanivalót.

Keletkezésének körülményei
A Bhagavad-gītā szakrális irodalom, eredetileg Maga Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélte el több mint 5300 évvel ezelőtt, a földtörténet egyik legnagyobb összecsapása, a kurukṣetrai csata előtt. A Gītā – ahogy röviden nevezik – akkor szándékosan úgy hangzott el, hogy több ezer ember hallhassa, miközben Kṛṣṇa látszólag csak Arjunához, barátjához és unokatestvéréhez beszélt. Az eredmény, hogy az akkor elhangzott bölcsességeket végül lejegyezték, így azok még ma is hozzáférhetők.

A Gītā szövegének kerete a híres Mahābhārata című óind eposz, melyben a kurukṣetrai csata egy hosszú, trónviszály köré épülő testvérháború végkifejlete. A csata során a Pāṇḍavák és a Kauravák készültek a végső összecsapásra. Kṛṣṇa, a Legfelsőbb Úr földi megjelenése mindent megtett, hogy békés úton rendeződjön a viszály, mindhiába. A csata előtt szintén mindkét fél rendelkezésére állt, egyiket a hadseregével támogatta, másikat pedig személyes jelenlétével. Így vált Kṛṣṇa az egyik Pāndava fivér, Arjuna kocsihajtójává és egyben személyes tanácsadójává a 18 napig tartó ádáz csata egész ideje alatt.

A Gītā ismérvei
A Gītā egy szentírás, egy ének, egy valódi műremek, mégis egyben sokkal több is ennél. Mivel nem ember alkotta mű, rendelkezik néhány különös ismérvvel. Ilyen például, hogy a benne foglalt helyes életvezetésre vonatkozó tanácsok örökérvényűek. Nemcsak az antik Indiában élők számára, hanem bármely korban, akár még mai korunk embere számára is tartalmaz hasznos tanácsokat.

Emellett univerzális, átfogó kategóriákat alkalmaz, mindenkire vonatkoztatható, vagyis bárki is olvassa, felellheti benne egyéni típusát (testalkat, mentális minőség, hozzáállás, gondolkodásmód, stb.) és az egyéni típusának megfelelő útmutatást kaphat belőle. Ez a mű tehát valóban mindenkinek szól. Olvasása gyakorlatilag felér egy ingyen tanácsadással.

Gita-jayanti

Harmadik különleges vonása, hogy – a Bibliához hasonlóan – nem egy olvasásra szóló mű. Miközben az ember tanulmányozza, a meditáció végzéséhez hasonlóan megnyugtatja az elmét, és közben elégedettséget okoz. Ahogy a figyelmes olvasó újra és újra áttanulmányozza, egyre mélyebb megértésre tehet szert belőle, és minél többször mélyül bele, annál kíváncsibbá teszi őt – míg ez nehezebben mondható el egy hagyományos regényről, vagy más önfejlesztő műről.

Naprakész útmutató
A Bhagavad-gītā, bár szakrális irodalom, valójában a Föld legősibb sikerkönyve, életviteli és mondhatni motivációs útmutatója is egyben, amely számos hírességet, politikust, filozófust, írót és tudóst is megihletett már a történelem folyamán. A Bhagavad-gītā elkötelezett tanulmányozója a népszerű vlogger, Jay Shetty, de megihlette már Will Smith színészt is, aki videóban számolt be olvasási élményeiről. A népszerű ájurvédikus orvos és coach, Deepak Chopra Az élet 7 törvénye című művében közzétett bölcsességei szintén a Bhagavad-gītān nyugszanak. Az Egyesült Államokban, képviselő testületi beiktatásakor a Gītāra tette le esküjét Tulsi Gabbard.

Röviden azt mondhatjuk, hogy kevés olyan kreatív zsenit látott ma a világ, akire még ne hatott volna a Gītā. A kérdés csak az, hogy mi, a hétköznapok hősei vajon készen állunk-e a megismerésére, üzenetének megértésére? Több lesz-e tőle az életünk? Egészen biztosan. Nemcsak egy remek olvasmányhoz jutunk vele, hanem egy olyan tudati rendszerezőt, struktúrát is kapunk, ami új alapokra helyezi gondolkodásunkat.

A Gītā olyannyira különleges mű, hogy Indiában a különféle iskolai tárgyak (pl. matematika, csillagászat, irodalom vagy éppen ájurvédikus gyógyászat) tanulásakor beépítik bölcsességét a tananyagba. A Gītā nemcsak egy nép szentírása, hanem egy olyan útmutató, amely képes a modern problémákra is használható megoldóképletet adni. Titka azonban éppen abban rejlik, hogy nem egy személy vélt vagy valós, képzelt vagy éppen kitalált sikerélményeit és tapasztalatait foglalja össze, nem egyetlen személy vagy egy szűk csoport önfejlesztő technikáit sűríti magába, hanem egy egészen elképesztő, globális látásmódú szerző alkotta meg, aki – lévén Maga az Istenség Személyisége – valódi szuperintelligenciával rendelkezik. Ha pedig valaki okosabb nálunk, azt érdemes meghallgatnunk.

Bhagavad-gita