Az igazság pillanata, avagy: Ébresztő!

Admin Hírek

Amikor ezeket a sorokat írom, a Föld szinte valamennyi országában rendkívüli helyzet van, folyik a küzdelem az új koronavírussal, és már százezrek haltak meg a vírusfertőzéssel közvetlenül kapcsolatba hozhatóan.

Az emberek közvetlen kapcsolattartása rendkívüli módon megnehezült, a személyes találkozásokat felváltotta az Internet, nagyszülők, külön élő szülők nem találkozhatnak az unokákkal, gyerekekkel, a barátságok átkerültek a virtuális térbe. Recsegnek-ropognak a tőzsdék, olyan, korábban megingathatatlannak vélt nemzetközi intézmények létjogosultsága vált kérdésessé, mint az Európai Közösségek vagy az ENSz. Gyakorlatilag megszűnt a turizmus, amiből világszerte tízmilliók éltek, és a nemzetközi személyforgalom szinte csak a kamionsofőrökből áll.

Az aktuális probléma a felszínen járványügyi kérdésnek látszik, azonban egyre többek számára nyilvánvaló, hogy szorosan összefügg más válságjelenségekkel: a klímaválsággal, a világgazdaság globalizációja katasztrofális következményeivel, a Föld kincseinek a kifosztásával, és a kegyetlenség általánossá válásával mind az állatokkal, mind az emberekkel szemben.

Mit mond a tudomány?

2019 októberében a kiváló magyar tudósokat tömörítő Felelős Értelmiség mozgalom szimpoziumot rendezett „Klímaváltozás és Magyarország” címmel. A szimpozium elóadásai alaposan körbejárták a témát: foglalkoztak az éghajlatváltozás váratlan gyorsaságával, a vízkörforgás változásaival, a népességrobbanással, a mohó civilizáció más fajokra veszélyességével, az erdők kiirtásával, a talajpusztítással.

Rámutattak arra is, hogy a klímaváltozás azzal, hogy az évszázadok, évezredek alatt kialakult védekezési mechanizmusokat feldúlja, új és rettenetes betegségeket szabadít az emberekre és állataikra is.

Az elsöprő természeti változások a társadalmakra is hatnak: globális népvándorlást indítanak el, amelynek a gazdag országok csak ideig-óráig tudnak ellenállni. A gazdaságban is lényeges átrendezéseket okoz: előtérbe kerülnek a környezetet óvó, a visszafordíthatatlan folyamatokat visszafordítani próbáló termékek és eljárások, megváltozik az árstruktúra és az adóztatás, a jogrend is igyekszik leképezni a világ változásainak megértését.

A szimpozium előadói bármennyire is igyekeztek sokoldalúan megközelíteni a kérdést, egyöntetű volt, hogy mind a jelenségek okait, mind a megoldásokat illetően kizárólag az anyagi szinten maradtak, azaz a fizika, kémia, biológia, közgazdaság, jog anyagi tudományai terén keresték azokat. Egyik előadás sem firtatta igazán, hogy hol van a problémák gyökere.

Pedig évszázadokig egész jól ment a dolog. Igaz, időnként válságok voltak, de azért hosszabb távon növekedett a gazdaság, mindig volt elegendő nyersanyag és energia. Vagy mégsem?

Már az 1970-es évek első felében világossá vált, hogy a növekedés fenntartásának ára, hogy az emberiség többet fogyaszt a Föld kincseiből, mint ami újratermelődik. Kenneth Boulding kiváló közgazdász (1910-1993) már 1973-ban megmondta, hogy:

„Aki azt hiszi, hogy egy véges világban az exponenciális növekedés örökké tarthat, az vagy őrült, vagy – közgazdász.”

De a világgazdaságban a GDP növekedése azóta is a megkérdőjelezhetetlen jó, szinte a Szent Grál, és mit sem számít, hogy eközben leraboljuk a bolygót, teleszemeteljük a földet és a vizeket, sivatagot csinálunk a gazdag rónaságokból és egyre kevesebb embernek jut tiszta ivóvíz és beszívható levegő.

Most azonban itt a baj, és ezt már szinte mindenki látja.

Hogyan jutottunk idáig?

Még a középkor embere számára is a foglalkozás – hivatás  volt. A középkori pék kenyeret adott az embereknek, a varga lábbelit, a kovács megpatkolta a lovakat stb. A társadalom pedig eltartotta a mesterembereket, akik nem csak azért tömörültek céhekbe, hogy gazdasági érdekeiket védjék – ugyanolyan fontos volt a mesterség becsületének, színvonalának védelme. A technológia fejlődésével azonban felcsillant a többlettermelés lehetősége és a tisztes haszon helyét átvette a mohóság tüzelte profitéhség.

 Mit mond erre Isten?

A védikus szentírás, az Isopanisad kimondja: „A világegyetemen belül az Úr irányít minden élőt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van, s ami őt illeti meg. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik.” „Köszi, Isten, de mi jobban tudjuk, mi jó nekünk” – ez volt az úgynevezett felvilágosodás, az újdonsült kapitalizmus ideológiája, ami Isten helyett az embert helyezte a mindenség középpontjába.

Ennek az új szemléletnek a része, hogy a természetet személytelennek tekintjük, holt tárgynak, amivel azt csinálhatunk, amit akarunk. Ez a személytelenség vezet oda, hogy a Földanya javaival tiszteletlenül bánunk, pocsékoljuk, és azt is eltulajdonítjuk, ami nem nekünk lett szánva.

Érdekes, hogy amikor Srila Prabhupada Japánban járt, feltűnt neki, hogy különlegesebb természeti tárgyak, barlangok, öreg fák stb. előtt kis szentélyeket helyeztek el, és ott a sintoista vallás szerint imádatot mutattak be. Prabhupada megjegyezte: „Igen, belátják, hogy mindennek van személyisége.” *

A kapitalizmusban a gazdasági tevékenységek célja nem a valós szükségletek kielégítése lett méltányos haszon mellett, hanem a profit vált öncéllá. A szükségletek nem adnak teret a piac bővülésének? Nem baj, majd teremtünk álszükségleteket, és megtervezzük a dolgok élettartamát, hogy minél előbb újat vegyen belőle a fogyasztó. Mit számít, hogy mindent elönt a szemét? A fő az, hogy bővüljön a piac, növekedjék a profit.

A tőkehiányt új tulajdonformák oldották fel, tipikus, de nem egyetlen ilyen forma a részvénytársaság, amely sok kis befektető pénzét koncentrálva nagy vállalkozásokat tud finanszírozni. A csaló menedzsmentet azonban ellenőrizni kell, elég profitot termel-e, ezért előírjuk, hogy negyedévenként köteles jelenteni a tőzsdének a gazdálkodás eredményeit. Kit érdekel, hogy ezáltal megöljük az előrelátást, hogy a vezetés csak rövid távra gondolkodhat? Fő, hogy negyedévről-negyedévre meglegyen az elvárt profit, amihez persze hatékony, olcsó munkaerő kell, tehát legjobb, ha a termelést kiszervezzük olyan országokba, ahol elég olcsó a rabszolgamunka. A saját országunk munka nélkül maradt polgárainak meg kitalálunk valami állást a szolgáltató szektorban, mint például a turizmus, adunk hozzá filléres repülőjáratokat, hogy pörögjön, vagy lökünk nekik valami segélyt, mert persze a fogyasztásukra szükség van a profit realizálásához.

Felpörgetjük a korábban a jómódúak kiváltságának tekintett húsevést is, hadd érezzék a tömegek, hogy emelkedett az életszínvonaluk.

Mindez együtt remek receptjét adja a teljes katasztrófának.

Földanya visszavág

Nem véletlen, hogy a járvány egy vuhani húspiacról indult, és egyik első eredménye a rendkívül környezetkárosító légiközlekedés 95%-os csökkenése volt. Számos helyről a korábban erősen szennyezett levegő és vizek feltisztulását jelentették. Nyilvánvaló, hogy ezek a változások kijelölik, hogy merre kell az emberiségnek haladni, ha el akarja kerülni a teljes pusztulást. Ugyanakkor a világ vezetői még mindíg abban reménykednek, hogy a járvány egyszer elvonul és minden visszarendeződhet a korábbi „normális” állapotba: újra indulhat az esztelen tömegturizmus, a fapados repülés, ismét dugókkal lesznek tele a nagyvárosok… Mostanra bebizonyosodott, hogy ez fenntarthatatlan.

Hogyan fogjunk majmot?

Indiában sok helyen élnek a városokban majmok, nem kis rendetlenséget, kellemetlenséget okozva. Nos, van egy módszer arra, hogyan lehet majmot fogni.

Kell keresnünk egy olyan épületet, amelynek az ablakát rács takarja, majd el kell helyeznünk egy narancsot az ablak belső párkányára és nyitva kell hagynunk az ablakot. Perceken belül akad olyan majom, aki felfedezi a csemegét, benyúl a rácson és ki akarja venni. Igenám, de a tele marka már nem fér ki a rácson. Mi a választása? Vagy elengedi a narancsot, tehát lemond róla, és kihúzza a kezét, vagy nem engedi el, de akkor fogságba esik. A majom nem képes lemondani a kedvenc gyümölcséről, és azon az áron is ragaszkodik hozzá, hogy szabadságát, akár életét is kockáztatja.

Nos, a világ politikai vezetői és pénzmágnásai a majmok példáját követik: talán megértik, hogy a világ már nem lesz soha olyan, mint amilyen volt, talán megértik, hogy súlyos áldozatok árán, de teljesen új gazdasági paradigmára van szükség, azt azonban nem képesek megérteni, hogy a növekedés fenntarthatatlan és csak szenvedést hoz egyre több és több embernek, nem képesek elengedni a narancsot.

Honnan ered a mohóság?

Az anyagi világ, ahol élünk, nem az igazi otthonunk. Mindannyian valahogyan a lelki világból jöttünk ide, ahol mindenki Krisnát, Istent szolgálja szeretetből, mi azonban ki akartuk próbálni, milyen lehet a magunk urának lenni, a saját örömünket keresni. Ez a világ azonban tele van rossz dolgokkal: a születés, halál, öregség és betegség szenvedéseivel. Minthogy a lélek, a személy alapvető természete, hogy boldog akar lenni, itt az anyagi világban is a boldogságot keresi, és mivel abban a tévedésben van, hogy anyagi dolgok is adhatnak boldogságot, ezeket keresi és halmozza.

Időtlen idők óta az a közmegegyezés, hogy ha valakinek sok pénze, nagy vagyona van, azon megvásárolhatja magának a boldogságot. Egész iparágak alapultak arra, hogy az embereknek megszerezzék a boldogság illúzióját, ilyen pl.  a turizmus, az autóipar vagy a szórakoztató elektronika. Ez utóbbinál lehet a legközvetlenebb módon érzékelni, hogy bár egy új okostelefon ideig-óráig örömet okoz az új szolgáltatásaival, rövidesen elkezd lassulni, majd – legfeljebb egy-két év múlva – a tulajdonosa megújult reménnyel új telefont vesz, hátha ez tartós boldogságot ad. De minidg csak csalódik.

Ez a boldogságkeresés a motorja az esztelen fogyasztási hajszának, és a legtöbb ember nem jön rá, hogy nem a legújabb kütyü hiányzik neki, hanem – Isten. Mivel valamennyien Isten elválaszthatatlan része vagyunk, ugyanúgy nem tudunk Isten nélkül boldogok lenni és betölteni élethivatásunkat, mint az a végtag, amit levágnak a testről.

A boldogságot tehát nem újabb és újabb fogyasztási cikkekkel lehet megszerezni, az csak az Istennel való kapcsolatban található meg.

Bhagavad-gita

Állítólag Einstein mondta

Egy sokat idézett, Einsteinnek tulajdonított, de valójában valószínűleg a népköltészet kategóriájába tartozó bölcsesség szerint: Nem tudjuk a problémáinkat azon a gondolati szinten megoldani, amelyen okoztuk őket. Nos, ha a jelenlegi válságos helyzetbe végső soron az juttatott bennünket, hogy Istent kialkolbólítottuk a társadalom figyelmének a középpontjából, akkor talán ezt a hibát kellene helyrehozni és visszahelyezni jogaiba Őt. Más, technikai, anyagi megoldásban nem reménykedhetünk. Ha Őfelé fordulunk, és legalább őszintén megpróbáljuk törvényeit követni, akkor még van egy esélyünk a teljes megsemmisülés elkerülésére. Ehhez a világnak vissza kellene térni a négy brahminikus elvre: a tisztaságra (amely nem csak fizikai, hanem erkölcsi tisztaságot is jelent); a kegyességre – megszűntetni az állatok és embertársaink elleni erőszakot, első lépésként a húsevést drasztikusan csökkentve; a lemondásra, azaz csak a tényleges szükségletünk szerinti fogyasztásra és a vágyaink feletti uralkodásra; valamint az igazmondásra. A kríziskezelés előtt tornyosuló anyagi akadályok Isten, Krisna számára nem léteznek: ha őszintén követjük parancsait, az emberiség megmenekülhet, és mindenki egyénileg is elérheti a leírhatatlan, transzcendentális boldogságot. .

Madhupati Dasa

 

* Közli: Shyamasundar das: Chasing Rhinos with the Swami, Volume 2, p. 374 (angolul)