Magánéletünkben és a másokkal való beszélgetéseink során tapasztalhatjuk, hogy az emberekhez fűződő kapcsolatainkban tapasztalt csalódás minden másnál jobban zavarja az elménket. Még a szerelmes gondolatok sem uralják a gondolatainkat annyira, mint amikor semmibe vesznek minket. Újra és újra azt gondoljuk ilyenkor: „Miért mondta ezt? Miért tette ezt velem? Nem érdemlek ilyen bánásmódot …” Ha ilyen elmeállapotban fogunk neki lelki gyakorlatainknak, nem tudunk jól koncentrálni, hamar összezavarodunk, kényelmetlenül érezzük magunkat.
Kérlek benneteket, hogy próbáljátok ki ezt az egy egyszerű módszert arra, hogyan kerekedjünk felül az ilyen akadályokon. Működik!
Háromféle karma létezik:
1. Megváltoztatható karma: kedvező cselekedetekkel – mantra énekléssel, illetve áldozatokkal eltüntethető.
2. Nem könnyen változtatható karma: 50% esélye van, hogy megmarad, még ha kedvező tetteket végzünk is. Ez a fajta karma rajtunk ragad, hiába minden jámbor cselekedet. Azonban megfelelő gyakorlással és elkülönüléssel van rá 50% esélyünk, hogy mégis törlődik.
3. Elkerülhetetlen karma: mindaddig működik, ameddig anyagi testben vagyunk. Megtanulhatunk együttélni vele azáltal, hogy nézőpontot változtatunk, amikor felismerjük és amikor a miértét kutatjuk. Kṛṣṇa ezt az utóbbi két karma típust minimalizálja a bhaktái számára, Ő maga tanítja meg, amit még ezekkel kapcsolatban meg kell tanulnunk.
A 3. karma-típusban történnek az embertársainktól származó gyötrelmek (adibhautika-kleśa). Kuntī királynő úgy utal erre, mint a társadalmi érintkezésből származó karmára: „Az élőlények között csupán a társadalmi kapcsolatok miatt van viszály” (SB 1.8.28) Śrīla Prabhupāda magyarázata ehhez a vershez így szól: “A kāla (örök idő) boldogságot és nyomorúságot egyaránt ajánl a feltételekhez kötött lelkeknek. Mindezt az örök idő szabja ki rájuk. Ahogy nem várt szerencsétlenség érhet bennünket, ugyanúgy érhet váratlan öröm is, mert ezeket mind a kāla határozza meg. Ezért tehát az úrnak senki sem ellensége vagy barátja; mindenkinek a saját sorsa szerint jut ki a szenvedésből és a boldogságból. Sorsát az élőlény alakítja társadalmi kapcsolatai folyamán.” Egy bhaktának vagy egyáltalán nincs, vagy csak kevés kapcsolata van abhaktákkal (erősen hitetlenekkel), ráadásul ilyenkor egyfajta védőpáncél is van körülötte azért, hogy az esetleges fájdalmak ne érintsék igazán mélyen. Egy bhakta sosem adja oda teljesen a szívét egy abhaktának, aki így nem képes karmát okozni neki. Valakinek azonban kell okozónak lenni, hiszen az előbbi magyarázatból kiderül, hogy ez a fajta karma elkerülhetetlen. Csak a közvetlen környezetünkben élő, számunkra kedves bhakták szolgálhatják fel nekünk ezt a karmát: társadalmi kapcsolataink során a karmánk okozóivá válnak.
Hogy könnyebben megértsétek, megosztom veletek a horoszkópom egy részletét. Az asztrológusaim mindig azt állítják, hogy azok az emberek, akikkel életemben kapcsolatba kerülök, értékelik ezt a kapcsolatot és hálásak miatta. Azonban mindig lesznek olyanok, akik hibát találnak bennem és a horoszkóp szerint „minden különösebb ok nélkül” erősen támadnak engem. Szerintem „jó” okuk van rá: a karmám miatt teszik. Most a harmadik típusú, elkerülhetetlen karmáról beszélek. És mivel nem keveredem érzelmi viszonyba abhaktákkal, nem vehetek át tőlük semmilyen szenvedést. Így a bhakták azok, akik az előző életeimből származó karmikus dolgokat prezentálják.
Azonban a személyek közötti gyötrődések közepette is megvan a szabadságunk: megválaszthatjuk, hogyan reagálunk. Frusztráltak, mérgesek vagy még rosszabb esetben bosszúállóak akarunk lenni? Ha ilyenek vagyunk, csak a fájdalmat hozzuk vissza újra meg újra. A legjobb, amit tehetünk, hogy nyugodtan és türelemmel toleráljuk mindazt, ami azért történik, hiszen csak a megértésünket szolgálja: így vagy úgy meg kell ezeknek a dolgoknak történnie. Van értelme ennek a szenvedésnek. Jelentősége van, hiszen arra motivál minket, hogy Rādhā és Kṛṣṇa lótuszlábánál vegyünk teljes menedéket, akik az ātma-rati – az isteni lelki szeretet – legdrágább kincsével ajándékozzák meg a bhaktákat.
Hogyan kovácsoljuk tőkét a lelki fejlődésünkhöz az embertársaink által okozott szenvedésekből? Lelki hullámhosszra kell hangolnunk a látásmódunkat. A Srīmad-Bhāgavatamban olvashatunk az Avantī brāhmaṇáról, akinek csodálatos felismerése származott az embertársai okozta szenvedésekből. Meglátta, hogy a benne élő szenvedés maga az Úr, aki álruhában jött el hozzá. Miután megalázták, elrabolták a türelmét és az életét, meg is verték, azt gondolta magában: „Śrī Hari, aki a félistenek Ura, bizonyára elégedett velem. Az Ő kegyéből kapom a szenvedést s ezáltal az elkülönülés érzését tapasztalhatom meg. Ez az a hajó, amely átvezet engem az anyagi lét óceánján.” Śrīla Viśvanātha Chakravarti Thākura hozzáfűzi: „Amikor a brāhmaṇa felismerte, hogy a szenvedés állapota tette őt képessé az elkülönülésre, örült, mivel megértette, hogy a balszerencsének gondolt dolog maga az Úr különleges kegye. Az anyagi léttől való efféle elkülönülés az Úr indokolatlan kegyének biztos jele. A brāhmaṇa szerint maga az anyagi lét óceánján átvezető hajó jött érte.” (SB 11.23.28)
Śacīnandana Swami írása