Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) harminc éve tagja a Krisna-hívők hazai közösségének. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanárát egyik nemrégiben tartott, figyelemkeltő előadásának témájáról kérdeztük.
A Budapest Szanga rendezvényen arról beszéltél, hogy miként kell vaisnava módon (Krisna-hívőként) kezelni az emberi konfliktusokat. Miért tartod fontosnak ezt a témát?
A súrlódások minden emberi közösségben elkerülhetetlenek. Sríla Prabhupáda azt mondta, hogy ha egy konyhában sok edény van, akkor azok néha zörögni fognak… A saját nyugalmunk érdekében is fontos, hogy megtanuljuk kezelni a nézeteltéréseket. A vaisnava élet pedig azt jelenti, hogy az ember folyamatosan törekszik a jelleme tökéletesítésére. A konfliktusok próbára teszik a jellemünket. Hogy miként reagálunk, az befolyásolja a lelki fejlődésünket – végső soron azt, hogy vissza tudunk-e menni életünk végén Istenhez, vagy újra meg kell születnünk, hogy tovább tanuljuk a leckéinket.
Egy szervezetben vagy munkahelyen néha a vezetők és beosztottak között merül fel konfliktus. Voltál tanúja ilyesminek az egyházadon belül?
Hogyne, nem is egyszer. Egy alkalommal úgy éreztem, hogy be is kell avatkoznom, mert úgy láttam, hogy az egyik vezetőnk erősen érzéketlen az egyik beosztotta iránt. Jómagam hosszasan beszélgettem a sértettel. Aztán írtam az esetről egy rövid levelet a lelki tanítómesteremnek.
Történt valami változás?
Az esetet számomra megnyugtató módon kivizsgálták. Az érintett vezetőt pedig – bár ennek részleteit nem ismerem, mert nem sosem voltam tagja a vezetőségnek – nemsokára felmentették a tisztségéből. Nem hiszem, hogy csak az én levelem miatt, de ez is hozzájárulhatott. Számomra ez jó példa volt arra, hogy ha az ember a megfelelő stílusban és intézményi útvonalakon jelzi az észrevételeit – és egy kicsit türelmes – akkor a dolgok hamarosan jóra fordulnak.
Veled történt olyasmi az egyházban töltött éveid során, amit méltánytalannak éreztél?
Először is be kell ismernem, hogy én is okoztam nehézségeket másoknak, amit szívből sajnálok. Amikor velem történtek kellemetlen dolgok, általában én is ludas voltam ezeknek a helyzeteknek kialakulásában. Amikor pedig nem éreztem magam felelősnek, akkor filozofikus módon igyekeztem elfogadni a helyzetet: az előző életeimben elkövethettem valamit, aminek a következményével most szembe kell néznem. Vagy Krisna egyszerűen csak próbára tesz, hogy mennyire tudok egy ‒ látszólag vagy ténylegesen ‒ igazságtalan helyzetben kiegyensúlyozott maradni.
Sokan, amikor érzelmileg érintettek egy konfliktusban, nehezen veszik elő a filozofikus énjüket. Ilyenkor az egyház és a közösség által nyújtott panaszkezelési rendszer és a megbeszélések, beszélgetések azok, amik valódi kapaszkodót nyújtanak. Mindig adott a lehetőség, hogy segítséget kérjünk másoktól, ha valamiben elakadunk: szervezetileg a közvetlen vezetőnk és a teljes egyházi hierarchia, a tanácsadónk, az ombudsman, az egyházi bíróság, közösségileg pedig a barátok, adott esetben akár egy pszichológus is a segítségünkre lehet. Egy szervezet fejlődése során egyre több ilyen lehetőség nyílik.
Neked sikerült mindig feldolgoznod magadban a nehéz helyzeteket?
Nem mindig. Például amikor ilyen szituációba kerülök, akkor nehezen tudok aludni. De mindig arra törekedtem, hogy a sértettségemből fakadóan ne okozzak további problémát másoknak.
Fiatalkoromban statisztáltam az egri színházban egy Kohlhaas Mihályról szóló drámában. Ő eredetileg Heinrich von Kleist regényhőse, akinek a méneséből ellopnak két lovat. A történetben Kohlhaas Mihály végül gátlástalan gyújtogatóvá és gyilkossá válik, szóval meglehetősen túlreagálja a dolgot.
Sajnos néhányszor tanúja voltam olyan eseteknek, amikor magukat sértettnek érző emberek igazi bajkeverővé váltak. Szerintem a személyiségfejlődés és az emberi kapcsolatok szempontjából sem célszerű ilyen esetekben nyilvánosan sajnáltatni magunkat, magunkat tökéletes főhősnek, másokat pedig ördögöknek beállítani. Sok ember hajlamos erre, de kerülnünk kellene ilyenkor a mások lejáratására való törekvést, a pletykaindítást, a bosszúállást. Nem szabadna „elégételként” minél több fájdalmat okoznunk másoknak. Az ilyen törekvések lelki szempontból csak saját magunkra ütnek vissza: fékezik, vagy teljesen leállítják a lelki fejlődésünket.
Mert egy Krisna-hívőnek mindent szó nélkül el kellene fogadni, le kellene nyelnie?
Mindig jó gyakorolni a szerénység, a megbocsátás és a türelem erényét. Amikor pedig az ember nem tud elfogadni valamit, akkor azt a megfelelő módon jeleznie kell. Nárada Muni – a nagy szent – egyszer azt a tanácsot adta egy kobrának, hogy ha bántani akarják, akkor sziszegjen, nézzen szúrósan és tárja szét a csuklyáját – de soha nem marjon. A mai pszichológiában ezt asszertív viselkedésnek nevezik. Az ember legyen képes kulturáltan kifejezni a saját problémáit és igényeit, de közben vegye figyelembe mások szempontjait is.
Látsz-e változást, fejlődést a Krisna-egyház konfliktuskezelési módszereiben az elmúlt évtizedek során?
Hogyne. Az egyházunk szervezeti felépítésébe, belső törvényeibe és működésébe is beépültek a problémakezelés fentebb említett lehetőségei. Teljesidős misszionáriusként a feleségemmel és kisfiammal együtt megnyugtató szociális és erkölcsi biztonságban érzem magam az egyházunkon belül. Hálás vagyok ezért a lelki tanítómesteremnek és a vezetőinknek, akiket egytől egyig remek embernek tartok. Rendkívüli erőfeszítéseket tettek és tesznek, hogy a lelki közösségünk minden szempontból jól működjön, és az Úr Caitanya „lélekmentő” üzeneteit minél sikeresebben el tudjuk juttatni másokhoz.
Mit tanácsolsz azoknak, akiket bármely szervezetben valamilyen sérelem ért vagy ér?
Ha egyén és intézmény konfliktusáról hallunk, hajlamosak vagyunk automatikusan a „kisember” oldalára állni. De ne felejtsük el, hogy a beosztottak legalább olyan gyakran okoznak nehézséget a vezetőknek, mint a vezetők a beosztottaknak. Ha egy súrlódásról hallunk, ne sztereotípiákban gondolkodjunk róla. Ha tényleg véleményt akarunk alkotni róla, hogy kinek mennyire van igaza, akkor ismerjük meg minden érintett véleményét.
Egyébként pedig az anyagi világban élünk, ahol a tökéletlen lelkek laknak. Tehát ne várjuk el, hogy mások tökéletesek lesznek körülöttünk, még egy vallási intézményben sem. Emberi gyengeségek, alkalmi visszaélések, problémák, konfliktusok mindig voltak és lesznek. A megfelelő hozzáállású ember távlatilag képes mindezeket a saját lelki fejlődése, Isten-tudata erősödése érdekében hasznosítani. Egy jól működő intézmény pedig képes okulni az elkövetett hibákból, és beépíteni a védelmi mechanizmusokat.
A saját konfliktusainkra tekintsünk úgy, mint a lelki fejlődésünk próbatételeire, és jöjjünk ki belőlük emberileg megnemesedve, nem pedig lealacsonyodva. Amikor úgy érezzük, hogy igazságtalanság ér minket, nem könnyű békésnek és nagylelkűnek maradni – de végső soron az erre való törekvéssel tudjuk bizonyítani Krisnának, hogy megértettük a tanításait.
A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk A „Tesztek lesznek! Hogyan kezeljük vaisnavaként az emberi konfliktusokat?” című előadást.