Dolores O’Riordan, a The Cranberries énekesnője 28 évvel ezelőtt írta meg a zenekar máig leghíresebb háború- és erőszakellenes himnuszát, a Zombie-t, amely az évek során a Youtube egyik legnépszerűbb videójává nőtte ki magát és mára több, mint egymilliárd megtekintést tudhat magáénak. A dalszöveget az 1993-as warringtoni robbantások híre ihlette, melynek során az IRA (az ír paramilitáris terrorszervezet) robbanószerkezeteket helyezett el az angliai Warrington város egyik bevásárlóközpontjának közelében, kukákba és egyéb helyekre rejtve a bombákat. A robbanás két halálos áldozata két gyermek volt, a 12 éves Tim Parry és a mindössze 3 éves Jonathan Ball. A gyermekek halálhíre lesokkolta a világot. Dolores így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „ez a dal a mi segélykiáltásunk az emberek egymással szemben tanúsított és az emberek gyermekek ellen tanúsított embertelensége ellen.” Bár Dolores nem árulta el, hogy pontosan mit értett a „zombie” kifejezés alatt, néhány interpretáció adja magát és egy elemző szerint a dal annak a leírása, hogy „az évszázados előítéletekbe való elvakult kapaszkodás megfosztja az embert az önálló gondolkodás képességétől”. Nem mellesleg 2022 a szintén elhíresült Véres Vasárnap 50. évfordulója is, amikor is 1972. január 30-án a Brit Hadsereg egy békés tüntetés alkalmával agyonlőtt 14 ártatlan civil állampolgárt az észak-írországi Derry városában, ugyanannak a 30 éven át elhúzódó etno-vallásos polgárháborúnak a részeként, amely a warringtoni robbantásokat is előidézte.
A fenti tragédiák azonban nem csupán a szomszédunkban jelenleg zajló hasonlóan tragikus események miatt aktuálisak és emlékezetesek. Van egy nagyon fontos jellemzőjük, amely élesen rámutat mind a mindenkori nézeteltérések okára, mind a civil áldozatok szörnyű halálának értelmetlenségére.
A jelenség, amelyről beszélek, nem más, mint a hamis önazonosságunk, amelybe a társadalom is belekényszerít bennünket. Az észak-ír helyzetben ez alapvetően egy bináris felállást jelentett: vagy katolikus vagy, vagy pedig protestáns. Ehhez alapértelmezetten kapcsolódott az etnikai besorolás is: a katolikus ír, a protestáns pedig brit nemzetiséget jelentett. És itt nem is azzal van a baj, hogy az ember szeretné egy nemzethez, vagy felekezethez tartozónak vallani magát, hanem az, amikor hiányzik az a megértés, hogy ez a fajta önazonosítás csak egyfajta társadalmi funkciót szolgál, nem többet. Ez nem az eredeti, univerzális azonosságunk, és ez sajnos rengeteg áldozat árán világossá vált az észak-írek számára is a hosszú évek alatt. A Stiff Little Fingers nevű, tinédzserekből álló belfasti punk-zenekar már 1976-77-ben, csupán egy szűk évtizeddel a polgárháború kezdete után, kőkemény társadalomkritikát fogalmazott meg mind a saját szüleik, mind a politikusok, mind a paramilitáris szervezetek ellen. A zenekar maga is vegyes etnikai és vallási hátterű felállásban játszott, tehát voltak benne ír katolikus és brit protestáns tagok, és mivel rajongóik is magában foglalták mindkét csoport tagjait, későbbi szociológiai tanulmányok „a fiatalság megmentői”-ként utaltak a zenekarra. Wasted Life című dalukban nyíltan a világ tudtára adták, hogy nem öldökléssel akarják jól érezni magukat, és hogy bár új névvel és címkével vannak ellátva, a paramilitáris szervezetek mindössze újkori fasiszta csoportosulások, akiket gyűlöletre neveltek és akik el akarják pazarolni a fiatalság életét. Nem akartak írek, britek, katolikusok, vagy protestánsok lenni, ha ez azzal járt, hogy elvesztik a családtagjaikat és a barátaikat: csak egy békés, szeretetteli életet szerettek volna élni, amely mentes a mérgező bélyegektől. Dolores, aki bár az írországi Limerick megyében született és nőtt fel, a fent említett Zombie című számában szintén arról énekel, hogy „tudod, ez nem én vagyok, ez nem az én családom”, kifejezve azt, hogy semmi köze az IRA által képviselt „ír szellemiséghez”. A ’70-es években a belfasti Divis lakótelep anyukáinak 68%-a anti-depresszáns tablettákon élt és a pokolba kívánta az egész polgárháborút, mert gyermekeik szemük láttára voltak kitéve fizikai, mentális és érzelmi terrornak és nyomornak. Míg európai kortársaik menő játékokról és tengerparti nyaralásról álmodtak, a Divis lakótelep fiatal tinédzserei azt kívánták, hogy békében élhessenek és a körülöttük élő társadalom végre kövesse a Tízparancsolatot. És még sorolhatnánk a példákat arra, hogy az ír és észak-ír átlagember nem akart háborúzni sem etnikai, sem vallásos alapon.
A 30 évig tartó észak-ír polgárháború közel 3600 emberéletet követelt, amelynek nagyjából fele ártatlan civil volt. A mélyen tragikus irónia az, hogy a pár évtizeddel azelőtt megingathatatlannak vélt etnikai és vallásos divíziók értéke, amelyek a vérontáshoz vezettek, mára erősen megkopott. A templomba járók száma jelentősen visszaesett, sokan elfordultak az intézményesített vallásosságtól és egyfajta univerzális, spirituális azonosságot vettek fel, vagy hallani sem akarnak a vallásról. Bár az iskolák szegregációs mutatója még mindig 90% feletti, a mai fiatalok nagy része már ki akar lépni a múlt árnyékából és új életet akar kezdeni. Szinte minden észak-ír családot megérintett a háború terrorja: volt, aki megsebesült, de volt, akinek gyermekét, szüleit, testvéreit, nagyszüleit vitte el a fegyveres erőszak. Egy tavalyi felmérés alkalmával az észak-ír lakosság nagyobb százaléka vallotta magát európainak, mint írnek vagy britnek. Az utóbbi 20 év nagyjából békében telt, de még rengeteg munkát igényel majd az egymásba vetett bizalom visszaállítása, amelyet a több évszázados brit-ír ellentét elpusztított.
A Bhagavad-gītā egy olyan megközelítést javasol, amely – Gandhi és Martin Luther King közvetítésével – többé-kevésbé megjelent a derry-i politikus, John Hume eszméjében is, akit az 1998-as fegyverszünet eléréséért tett erőfeszítéseinek elismeréséért Nobel-békedíjjal tüntettek ki. Hume híres kijelentése szerint „a különbözőség mindössze a születésből fakadó véletlen”. Hume itt arról beszél, hogy az ember születhetett volna a kerítés másik oldalán, hiszen alapvetően nem mi döntjük el, hogy írnek, vagy britnek születünk. Bár a védikus felfogás ennél messzebb megy, azért érdemes ezt a megállapítást is figyelembe vennünk, mert sok igazság van benne. Ha visszaugrunk 2-3 évtizedet az időben és például egy belfasti árvaházból egy katolikus család visz haza egy kisfiút, akkor jó eséllyel protestáns-ellenessé cseperedik, ha pedig egy protestáns család veszi pártfogásába, akkor a katolikusokat tekinti ellenségének. A gyermek nem született sem katolikusnak, sem protestánsnak. A társadalom tette valamelyikké és utána ennek a hamisan ráaggatott azonosításnak a következtében számtalan szenvedésnek lett kitéve.
A védikus tanítások arra helyezik a hangsúlyt, hogy ismerjük meg örök, univerzális azonosságunkat, amely túlmutat a világi dezignációkon és amely elvezet mások másságának őszinte tiszteletéhez, hiszen megértjük, hogy a lélek, a személyiség ugyanolyan minőségű mindenkiben. Ez pedig nem más, mint hogy Isten, Krisna örök szolgái, örök társai vagyunk eredeti helyzetünkben. Alapvetően ez a kijelentés minden szentírásban megtalálható, de ez a kapcsolat nem tud visszaállni, csak akkor, ha rendszeres erőfeszítést hozunk a kapcsolat ápolására. Ennek módja Isten szent neveinek rendszeres és közösségeket átfogó éneklése, amely szintén minden szentírás végkövetkeztetése. Śrīla Prabhupāda, a Krisna-tudat Hívők Nemzetközi Közösségének alapítója többször utalt rá, hogy az általa alapított szervezet egyfajta „lelki egyesült nemzetek közössége”, hiszen mindenki csatlakozhat Isten szent neveinek énekléséhez nemzetiségtől, vallási felekezettől, és minden egyéb mesterséges megkülönböztetéstől függetlenül. Ennek gyakorlati példáját rendszeresen látjuk, például múlt hét szombaton, amikor olasz, afrikai, ír, arab és sok más nemzet képviselőivel együtt énekeltünk és táncoltunk a Váci utcán.
Természetesen a háború borzalmainak árnyékában a legfontosabb, hogy minden lehetséges eszközzel segítsük a bajbajutottakat. Ez lehet egy őszinte ima, anyagi segítség, ételosztás, vagy bármilyen gyakorlati dolog, amivel enyhíthetjük embertársaink szenvedését, hiszen mindenkinek joga van a békés, szeretetteljes élethez. Imádkozunk a háború áldozataiért és azokért, akik tragikus helyzetbe kerültek! Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare
Avadhūta Raya Dāsa