Esküvői hagyományok Indiából

Fodor Család, Életmód, Filozófia, Hírek

Bár rendkívül nehéz kivitelezni, hogy három napon át csak mulasson a család, és a szokások jó része vallási indíttatású, mégis megfontolandó, hogy a több tízezer éves, szentírásokon nyugvó kultúra házasságra vonatkozó elemeit legalább közelebbről megvizsgáljuk, s a leghasznosabb elemek egy részét beépítsük a mi nagy napunkba is.

A szakrális esküvő
Indiában az esküvői szertartás vallási jellegű, nincs külön polgári ceremónia. Minden egybekelésnek van valamilyen lelki szimbóluma és jellege, valamilyen szép elem, mozzanat, ami által kifejeződik, hogy Isten előtt köttetik a házasság; nem pusztán egy papír, ahogy azt ma sokan gondolják. Ettől lesz az ifjú pár ígérete sokkal komolyabb, szentebb. A tűzceremónia a két fél sorsát, karmáját is egybeköti és nagyon komoly felelősségvállalást jelent a másik fél  irányába. Még ha csak hagyományos polgári szertartásra készülsz is, esküvődön érdemes valamilyen lelki elemet belevenni a ceremóniába, hogy igazán fajsúlyos legyen a mondanivaló.  

Esküvő csak szépen, tisztán
Éppen a tűzceremónia miatt az ifjú pár testileg és lelkileg tiszta állapotban járul az oltárhoz. Nemcsak rituális fürdés, hanem az ima is az előkészületek részét képezi – a testet, az elmét is megtisztítják. Az előkészületekhez tartozik az is, hogy az esküvő előtti hónapokban a jegyes pár kiemelten figyel a böjtök betartására és a vallásos  folyamatok végzésére. A felöltöztetett menyasszony – a családja és férje előtt – először Isten színe elé járul, a templomban Őneki mutatják meg először a szép arát. A földi életükben ugyanis a hívő emberek igyekeznek az Úr kedvére tenni, nem csak saját vágyaik szerint cselekszenek.

Ne hagyd ki a lelki töltetet esküvődből!
Légy hálás, a menyegzőre indulás előtt imádkozz, és elmélkedj egy kicsit magadban.


Előnyös  cselekedetek
A házasság jellegét – úgy gondolják – maga az esküvő, a házasság napjának körülményei határozzák meg, ezért az ifjú pár igyekszik ezt a napot szép körülmények között, teljességben, bőségben megélni. Eleve kedvező asztrológiai időpontban kötik meg a házasságot. Ahhoz, hogy áldásokat kapjanak egybekelésükre, a pár és az örömszülők igyekeznek kedvében járni a vendégseregnek finom ételekkel, italokkal, de a hagyomány része az is, hogy megetetik  a teheneket, a szent jószágokat, akik Krisna legkedveltebb állatai, és akiknek minden ember nagyon hálás, hiszen kiskorunktól kezdve a tejével táplál minket. Az adományozás is kedvező cselekedet. Az esküvő napján a pár nemcsak  kapni, hanem adni is szeretne, így például papoknak, brahmanaknak adnak adományokat a házasulandók. Mások a szegényeknek adományoznak, vagy ételt osztanak a környezetükben élő családoknak. Érdemes valamilyen előnyös cselekedetet végrehajtanod az esküvőd napján. A káros cselekedeteket ezzel  párhuzamosan kerülik, így például törekszenek arra, hogy ezen a napon különösen erőszakmentesen éljenek, mindenki javára cselekedjenek. A húsos menü ebbe nem fér bele, noha sajnos ma már ezt Indiában sem minden család veszi komolyan…

Ennek  értelmében egy hagyományos indiai esküvő elképzelhetetlen, hogy hússal kínálják a vendégeket, és állatokat mészároljanak le. Fontold meg…

A bőség bevonzása
Az ifjú pár általában gyönyörű ruhákba öltözik, a menyasszonyt gazdagon felékszerezik és virágokkal díszítik. Pár nappal korábban a lányok hennafestést kapnak és kurkumával kenik be arcukat, ami jó bőrszépítő és a Jupiter, a vallásos elvek fűszere egyébként…Ez a gazdagság és bőség kifejeződése, így hívogatják a párok magukhoz a jószerencsét. Sokszor nagyon szegény  családok lányaiért is összefognak a falu asszonyai, és hennafestékkel is kifestik a  menyasszonyt. Az esküvői ceremónia része, hogy gabonát és gyümölcsöket ajánlanak a szent tűzbe, innen is a hagyomány, hogy rizst, vagy Európában búzát dobnak az esküvőn az ifjú pár felé.

Kerülik a csupasz fehéret
Indiában az esküvői szárik színe vörös, esetleg pink és arany – ez a bőség, gazdagság, boldogság és a ragyogó tűz színe. Viselnek némi zöldet is, Laksmí Istennői színeit megjelenítve. Egyszerű hófehéret a lemondott rend női képviselői, a  vánaprasthák viselnek csupán, ezért itt elképzelhetetlen, hogy sima fehérben menjen valaki férjhez. A fehér szín azonban jó  lehet, ha csipkével, motívumokkal, kövekkel díszítik ki a ruhát. A fehér színek mellé, legalább a csokorba, hajadba, érdemes valami színes elemet választani, hiszen a házasság nem az elvonulás, a lemondás életszakaszának a fejezete, hanem annak jelképe, hogy a felek  a családos életnek, a virágzásnak szentelik magukat.

A leány apjának szerepe
Míg Nyugaton divatos, hogy az ifjú pár együtt vonul oltár elé, Keleten az a hagyomány, hogy a leány az kezét apja, vagy ha ő már nem él, egy idősebb férfi rokon vagy fiútestvér adja a vőlegény kezébe. Ennek oka a társadalmi örökségben keresendő. Egy nő sohasem létezhet menedék nélkül. A család egy férfi tagjára hárul a szerep, aki a leányért mindig köteles  felelősséget vállalni, a leány pedig lehetőség szerint követi e menedéket adó rokon javaslatait, kéréseit élete során. Amikor a lányt az apa vezeti oltár elé, a vőlegény jelképesen átveszi a felelősséget a leányért. Ez egy nagyon szép tradicionális elem.

A tisztelet kifejezése
„A házasság valójában egy közös  együttműködésen alapuló kötelesség, amelyet a lelki fejlődés  érdekében a hiteles szentírások  határoznak meg” – írják a védikus szentírások. Ez a kötelesség csak  a legnagyobb tisztelettel hajtható végre, ezért az esküvő jelképes elemei közé tartozik az egymás iránti megbecsülés kifejeződése. A férj menedéket ad a feleségének, ezért cserébe a feleség igyekszik követni férje útmutatásait. A férj biztosítja családja védelmét és megélhetését, a feleség pedig az otthon kényelméért és a gyermekekért hoz napi szinten áldozatokat. A két fél ezért tisztelettel adózik egymásnak, amelyet a menyegzőn is igyekeznek  kifejezni, például egymás körbejárásával és megajándékozásával. Apró dolgok is elegendőek, akár egy odaadással megírt szép levél a párodnak a nagy napon, amelyben kifejezed háládat és szeretetedet. Ez egy nagyon szép szokás, érdemes ezt az elemet bevenni esküvői tervedbe.


Házassági horoszkóp
A védikus, indiai kultúrában a komoly társadalmi elvárások mellett egy nagyon fontos elem, hogy az ifjú pár horoszkópját már az eljegyzés felmerülésekor elkészítteti a család. Ebből  kiderül, hogy a két fél mennyire tud majd együttműködni a hétköznapok során, hol passzolnak, illetve az élet mely területén lehetnek nehézségeik. Ha az összeillőség gyenge, akkor fennáll a veszélye, hogy a két fél nem óhajt majd együtt élni egy életen át, így a házasságot inkább nem javasolja az asztrológus. Mielőtt véglegesen elköteleződnél, érdemes elkészíttetned pár-horoszkópotokat, hogy megtudd, miben illetek jól össze, s nehézségeiteket hogyan tudjátok majd áthidalni a kapcsolatotokban. Ez lehet a kulcsa annak, hogy a párok sohase váljanak el életük folyamán. Egy jó asztrológus akár a házasság napjára is készítheti az elemzést, amikor is a  pár együtt olvassa el, hogy miket kell figyelembe venniük egymás és a tartós kapcsolat érdekében. Szép eleme lehet ez közös jövőjük kezdetének. A nagy napot pedig szintén kedvező asztrológiai állások idejére tűzik ki.

Fodor Kata

Megjelent a Vissza Istenhez Magazinban