Miért kiemelten fontos, hogy a különféle vallási irányzatok kommunikáljanak és kapcsolatba lépjenek egymással? Mi a gyakorlati haszna a vallásközi párbeszédeknek, egyáltalán miben tudnak megegyezni a különböző felekezetek vallásgyakorlói és gondolkodói? A Civil Rádió Gauranga című műsorában Mahárání déví dászít, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektorát Mérő Mátyás kérdezte a szeptemberben induló Vallásközi párbeszéd rendezvénysorozat kapcsán.
Vallásközi beszélgetések – 2014 ősz
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vallásközi beszélgetés-sorozatot indít 2014. szeptemberétől, melynek keretében a világvallások tudós és gyakorló képviselői bepillantást adnak vallásuk legfontosabb teológiai témáiba. A program különlegességét az adja, hogy nem csupán párhuzamosan beszélgetünk ugyanarról a témáról, kevéssé reflektálva a másik vallás álláspontjára, hanem szisztematikusan feltárjuk a teológiák hasonlóságait és különbözőségeit. Hiszünk abban, hogy kölcsönösen gazdagítani tudjuk egymást! Mivel minden vallást ugyanazon tematika szerint vetünk össze, így végül – legalábbis elméletileg – lehetővé válik a programban szereplő vallások mindegyik másikkal való összehasonlítása is. Az egyik vallás – házigazdaként – mindig a vaisnavizmus, a hinduizmus legnagyobb felekezete lesz. Egy szemeszterben egy vallást …