Február 8.: A védikus asztrológia és a vaszati titkai

Fodor Budapest programajánló, Család, Életmód, Hírek, Programajánló

Idén újra terítékre kerül a védikus asztrológia és térrendezés tudományának témái. Tavaly meghallgathattuk ezek fogalmát, idén pedig egy rövid összefoglalás után a gyakorlati alkalmazásait és áldásos hatásait ismerhetjük meg.

Indiában úgy tartják, hogy három doktor vezeti az életünket. Az egyik a guru aki a lelki tanítómesterünk, a másik az orvos, aki az egészségünkre felel, a harmadik pedig az asztrológus, aki az életvezetésünkbe és helyes döntéseinkben segít bennünket. Sorsunk általában lehetőségek tárháza és nem konkrétan meghatározott életút. Ahhoz viszont, hogy tudjuk mihez érdemes fognunk az életben, mit hozhatunk ki belőle stb. fontos ismerni lehetőségeinket. Így megspórolunk magunknak sok felesleges erőfeszítést és kudarcot.

A vaszati (a védikus térrendezés tudománya) ugyanúgy fontos egy kiegyensúlyozott élethez. Nyugaton nem fektetünk elég gondot arra, hova helyezzük bútorainkat, mit vegyünk figyelembe egy ingatlan megvásárlásánál, milyen színeket használjunk különféle helyiségeinkbe stb. Pedig ezek az „apróságok”komolyan befolyásolják életünk sikerét.

Ha szeretnéd, a maximális lehetőségeket kihasználni abból, melyet a sorsod és az élettered felajánl, érdemes eljönni hozzánk február 8-án és meghallgatni szakavatott előadóink könnyed, érdekfeszítő és gyakorlatias előadásait, melyet a hiteles és ősi védikus tudományból tanultak.

Időpont: 2014. február 8. Szombat, 10-14 óráig
Helyszín: Bp. III. ker. Csillaghegy, Lehel u. 15-17.
Jegyár: 950Ft/felnőtt, 800Ft/nyugdíjas, diák
További információ:
http://budapestturizmus.krisna.hu/, továbbá a Lélek Palotája facebook oldalon.
Telefon: +36-30/643-31-13

Várunk sok szeretettel!