Amikor 166 millió ember éhezik

Fodor Ételosztás, Hírek, Öko

Szerte a Földkerekségen 840 millió ember alultáplált, 300 millió számára az étkezés nem elégséges, és mintegy 166 millió pedig éhezik. Ellátásuk korunk legnagyobb kihívása. Ez a feladat, fejlett világunkban még megoldásra vár! Október 16-át szegényélelmezési napként tartják számon, a Krisna-hívők filozófiája szerint azonban minden ételosztással töltött időszak, Élelmezési Világnap. Sokkoló tények 1979-ben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO, Rómában az Élelmezés Világnapjává nyilvánította október 16-át. Célja, hogy felhívják a kormányok és a közvélemény figyelmét a szegénység elleni küzdelem fontosságára és az éhezés súlyos terhére. Szerte a Földkerekségen mintegy 840 millió emberalultáplált, 300 millió számára az étkezés nem elégséges, …

Kiemelt Gyermeknapi ételosztási akciókat tartanak a Krisna-hívők

Admin Ételosztás, Hírek

Az ételosztásokkal és színes programokkal a gyermekek kiszolgáltatottságára, a táplálás és a gyermekvédelem fontosságára kívánják felhívni a figyelmet! Kiemelt ételosztást tart a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, gyermekétkeztetési programjának keretében. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából május 26-án, szombaton, Óbudán, a helyi Családsegítővel együttműködésben, valamint június 7-én, csütörtökön a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatához kapcsolódóan, a Speciális Oktató és Fejlesztő Intézet ellátottjai számára rendeznek gyermeknapi ünnepséget. A két rendezvény a segítő szervezetek közötti hosszútávú, hatékony együttműködés kiváló példája. A két helyszínen mintegy 400 gyermek számára osztanak ételt, édességet, csokoládét és a Tej Világnapjához kapcsolódóan, friss tehéntejet a szervezet önkéntesei. A finom ételek, ajándékok és …

Újabb rendkívüli ételosztást tartanak a Krisna-hívők!

Admin Ételosztás, Hírek

Ruha, játék, csokoládé várja a rászoruló családokat Húsvétkor is. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) április 7-én, Húsvét szombaton, 11 órától ismét kiemelt ételosztást tart Budapesten, a Blaha Lujza téren. Hagyományos karácsonyi segélyakciójukhoz hasonlóan, április első hétvégéjén is rendkívüli megmozdulást terveznek, a szombati napon mintegy 1200 adag étel kerül kiosztásra a fővárosban. Az MKTHK szegényélelmezési programja keretében az idén még több alkalommal rendez rendkívüli akciókat, hogy az utóbbi évek válságainak hatására nehéz helyzetbe került családokat hatékonyabban segíthesse. Az Ételt az Életért továbbá az év minden napján oszt ételt a fővárosban, a vidéki helyszíneken pedig heti, kétheti rendszerességgel vesz részt a …

Heti 10.000 adag meleg étellel készülnek a Krisna-hívők a rendkívüli fagyokra

Admin Ételosztás, Hírek

A hideg, jeges időjárásra való tekintettel emeltszintű ellátással készülnek a Krisna-hívők. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Ételt az Életért Szegényélelmezési Programja keretében, a rendkívüli fagyokra való tekintettel kiemelt ételosztási akciót szervez. Mától a hét minden napján másfélszeresére növeli az adagszámot ételosztó pontjain. Ezzel hetente már több mint 10.000 adag ételt oszt szét csak a fővárosban, és további több ezer adagot országszerte, pl. Eger, Debrecen, Somogyvámos, Kecskemét, Miskolc térségében, de szükség esetén – a helyi hatóságokkal együttműködve – újabb osztópontokat is kijelölnek. A Krisna-hívők az év minden napján segítik a rászorulókat Budapest több kerületében, az olyan rendkívüli krízishelyzetekben, mint a mostani, …

Gigantikus sor állt a Krisna-hívők karácsonyi ételosztásán

Admin Ételosztás, Hírek

A karácsonyi ételosztást idén már második alkalommal hírességek, művészek, zenészek, sportolók is segítették. A Krisna-hívők Szenteste és Karácsony első napján az utolsó kilogramm kenyérig és utolsó darab gyümölcsökig mindent kiosztottak a rászorulóknak, s még ez sem volt elegendő. Az Ételt az Életért program munkatársai az ünnepi ételosztáson 1200-1500 közötti adagszámmal készülnek a rászorulóknak naponta, csak a fővárosban! 25-én azonban kiemelt osztást tartottak Debrecenben is, a Karácsonyt megelőző s követő napokban pedig más vidéki nagyvárosokban pl. Egerben, Kecskeméten, Szegeden is várják a szűkölködőket. 26-án még nagyobb sorok várták az alapítvány munkatársait a Blaha Lujza téren. A Krisna-hívők munkássága az év második …

Hírességek segítik a karácsonyi ételosztást – több mint 6000 adaggal készülnek a Krisna-hívők

Admin Ételosztás, Hírek

Az MKTHK szegényélelmezési programja, az Ételt az Életért december 24-26 között kiemelt karácsonyi ételosztást tart a Blaha Lujza téren. Az eseményen művészek, sportolók segítik a példaértékű munkát. Az Ételt az Életért Alapítvány idén májusban, az önkormányzat kérésére költözött el a Teleki térre, az ünnepi akciójukkal azonban a szokott helyen, a Corvin előtt várják a rászorulókat és az együttérző önkénteseket. Az ételosztást tavaly már olyan celebek segítették, mint Réz András, filmesztéta és dr. Domján László, agykontroll oktató. Idén ezt a hagyományt folytatja Laár András, humorista, költő, színész, Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző, Bombera Krisztina, műsorvezető, Fischer Iván, karmester, Falusi Mariann, műsorvezető, a …

Ételosztás Ceuta börtönében

Admin Ételosztás, Hírek

Rabok ezrei várják a börtönökben az Úr Csaitanja Maháprabhu kegyét világszerte! Második alkalommal osztottunk ételt Ceuta város börtönében, Spanyolországban. Ez az egyetlen olyan börtön az Európai Unión belül, amely legalább egyszer egy évben vegetáriánus menüt szolgál fel az összes bentlakó számára. Ebben az évben dec. 23-án látogattuk meg a börtönt feleségemmel, és egy csoport bentlakóval. 300 adag ételt főztünk nem csak a bentlakók számára, hanem az őrök és a börtön egyéb személyzetének is. A menü az alábbiakból állt: basmati rizs, mung dhal, vegyes zöldség pakóra, krumplis-padlizsános sabdzsi, spenótos puri, limonádé és desszertnek gyümölcssaláta. Mindemellett sikerült bemutatni a börtön főnökének a …

Kié a felelősség?

Admin Ételosztás, VIM magazin

Vajon tudunk-e manapság úgy járni-kelni Budapest utcáin, hogy ne találkoznánk legalább egy hajléktalannal? Vajon kinek a kötelessége lenne gondoskodni a társadalom elesetteiről? India ősi kultúrájának vallásos elvei kirajzolják az ideális társadalom képét, melyben a polgárok és birodalmak között valóban tökéletes béke és boldogság uralkodott. Az idő előrehaladtával azonban a bűnök egyre növekvő mennyisége miatt a jólét már nem terjedt ki a teljes lakosságra, s a társadalomban megjelentek a rétegek közötti különbségek. Felütötte fejét a szegénység és a betegség, s mindez maga után vonta a nélkülözőkről való gondoskodás igényét. A mondás szerint szükség törvényt bont. Ha az embernek pénzre van szüksége …