Pontatlan jóslás helyett egzakt tudomány, pontos előrejelzési és önismereti rendszer. Miként használhatjuk az asztrológiát a lelki életünkben való fejlődésben és mire jó egyébként? A Gauranga műsorán.
“Már a csapból is az árvíz folyik…” – A krisnások ételt osztottak az árvízi védekezésben dolgozóknak
Az árvíz által okozott rendkívüli helyzetben a Krisna-hívők az árt követve Pest megye északi részétől Mohácsig gondoskodtak a védekezésben részt vevő szakemberek, önkéntesek, illetve a kitelepített lakosok élelmezéséről tápláló és ízletes vegetáriánus ételek osztásával. A válsághelyzetben szerzett tapasztalatokról Simon Viola szociális munkással, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány munkatársával beszélgettünk a Civil Rádió Gauranga adásában.
Az Úr Nṛsiṁhadeva megjelenése
Az Úr Kṛṣṇa számtalan különböző formában száll alá az anyagi világba, attól függően felvéve egy-egy arculatot, hogy milyen tevékenységet, milyen kedvtelést kíván bemutatni. Az Úr Nṛsiṁhadeva egy erőteljes, szigorú, ám a hívőknek menedéket nyújtó arca. A Gauranga adásában erről hallhatunk.
Krisna-völgy 20 évéről a T-Rádióban
A T-Rádió Különóra című műsorában Madhupati dász Krisna-völgy 20 évéről, a jubileumi rendezvényről és programokról, valamint a fenntarthatóság kritériumairól mesélt a hallgatóknak!
Istent választva – szerzetessé válni
Szerzetessé válni – Bárki kipróbálhatja vagy erre születni kell? A Kolostorok Titka Hétvége rejtelmei. Lelki sziget a fővárosban. A Gauranga műsorán Balaráma Dász.
Az ima ereje
A leggyakrabban akkor fohászkodunk Istenhez, amikor valami igazán nagy probléma történik életünkben. Az őszinte imádság valódi ereje.
Ítélkezés az élet felett – a bioetika kellemetlen kérdései
Abortusz, béranyaság, ítélkezés a gyermek felett betegsége és más adottságai kapcsán? Az iszlám, a katolicizmus és a Krisna-hit párhuzamai a bioetika kérdéskörében.
A Bhagavad-gītā megjelenése
India legfontosabb, több ezer éves szentírásának elbeszélésére emlékeznek a hívők szerte a világon. Mit tanít nekünk a Gítá és miként hasznosíthatjuk tanításait napjainkban?
Indiai esküvők Krisna-völgyben
A hagyományoknak megfelelően idén is több pár kötötte össze életét a Búcsúban. A védikus esküvőkről a Kossuth Rádió tudósított.
Janmāṣṭamī: az Úr megjelenése
Isten megszületetlen és örökkévaló, mégis augusztus 10-én születésnapját ünnepeljük. Miként jelent meg Krisna az anyagi világban és milyen kedvtelésekkel kápráztatta el társait?
A természet IQ-ja
Hamarosan magyarul is megjelenik a sikerkönyvből készült film. A kötetről és a filmről a Góranga műsorában.
Ratha Yātrā: az Úr Jagannātha ünneplése
Mit ünnepelnek a Krisna-hívők a Szekérfesztivál alkalmával? Amikor Isten körbelátogat a városban. A hinduk egyik legnagyobb ünnepe, Budapest legszínesebb felvonulása!