Idén ismét megrendezzük a Bhagavad-gītā megjelenési ünnepét, a Gītā-jayantīt. Śrīla Śivarāma Swami Mahārāja Māyāpurában tartózkodik ugyan, de kifejezte, hogy távollétében is végig kíséri az eseményeket, így küldve áldásait minden résztvevő számára! A felolvasást LīlaŚuka prabhu vezeti, a yajñāt Bhaktipada Goswami Mahārāja tartja. Az ünnepség helyszíne és időpontjai: Budapesti Templom: december 09. szombat 10.30 és 17.00 órától Program: A Bhagavad-gītā verseinek felolvasása A Gītā áldásai Lakoma Az idei évi Gītā-jayantīn – a korábbi évekhez hasonlóan – a résztvevők nem csak Bhagavad-gítākat szponzorálnak, hanem Śrīla Prabhupāda más könyveit is. 6 féle könyvcsomagot állítottunk össze, hogy mindenki találjon kedvére valót. A tavalyi évhez hasonlóan a könyvcsomagok csak mahā könyveket tartalmaznak! A három sláger-csomag közül az egyik tartalmazza az …
Avokádós csokipuding
Hozzávalók: 2-3 db érett zöld avokádó 4-5 érett banán méz ízlés szerint kakaópor Vegyünk 2-3 db jó érett avokádót. Turmixgépbe beletesszük, majd hozzárakjuk a felszeletelt banánunkat is. Végül megszórjuk kakaóporral, ki-mennyire szereti csokisan, és édesítjük kevés mézzel. Vigyázzunk a mézzel, mert alapjában már édeskés a banántól. …..és ennyi… Nagyon gyorsan elkészül, kiváló vendégváró, gabonamentes böjtnapokon is kiváló. Hideg napokon adhatunk hozzá melegítő fűszereket, pl. fahéjat, vagy az extrém ízek kedvelői egy kis porított gyömbért. 😉 Jó étvágyat! Az eredeti recept @Gabi indiai konyhájából van. 🙂
Áldott Dīvalīt kívánunk! (Videó)
Bár a nappalok egyre rövidülnek, mégis az év egy fényes időszakában járunk. Minden kultúrában és vallásban ugyanis ekkor ünnepeljük a fény eljövetelét. A fény, a láng és a lámpás a tudás, a remény és Isten örök szimbóluma. Dīpāvalī, a Fényadó ünnep alkalmából jó egészséget, sok testi és lelki erőt, sikereket és boldogságot kívánunk minden kedves nézőknek és olvasóknak és kedves családjuknak! Oṁ sarve bhavantu sukhinaḥ – Legyen minden ember boldog! Áldott Dīvalīt!
November 13.: Dīpāvalī ünnepe
Indiában 12-én, vasárnap, kis hazánkban pedig már hétfő hajnalban lesz Kārtika hónap újholdja, vagyis Divali. Dīpāvalī éjjele egy különleges alkalom, amelyet szerte Indiában megünnepelnek, a hinduk pedig magukkal vitték ezt a csodás hagyományt a világ más pontjaira is. A hagyomány szerint ezen a napon tér haza otthonába Śrī Rāma, az Úr Rāmacandra, a Rāmāyaṇa eposz hőse, aki māga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Itt a Földön a Tretā-korban, vagyis évezredekkel ezelőtt jelent meg. Mivel egy udvari ármánykodásnak köszönhetően el kellett hagynia egy időre a palotát, ezért 14 éven át az erdőben élt testvérével és hitvesével. A Rāmāyaṇa eposz elbeszéli az életét, …
Égbolt: Különleges csillagállások advent időszakában
Szerencsés napok és blokkok november végén és december közepétől. A csillagok járása és hatásaik Karácsony előn. Mire figyeljünk pénzügyeinkben és hol tudjuk kamatoztatni az égbolt mozgását?
Dhanvantari: Az Ájurvéda félistene
Indiában ma, hazánkban pedig holnap (november 11-én) ünnepeljük Dhanteras napját, vagyis Dhanvantari, az Ájurvéda és az orvoslás istenségének megjelenési napját. Ez a nap hagyományosan 2 nappal előzi meg Dívalit, a fények ünnepét, amikor Rāma királyfi hazatér Ayodhyāba 14 éves száműzetéséről. Dívali hazánkban éppen ezért szintén 2 nappal később, hétfőn lenne esedékes, de már vasárnap érdemes lámpásokat gyújtanunk és virágokkal ékesíteni otthonunkat, ha szeretnénk megfelelő atmoszférát teremteni. Dhanvantarira Úr Viṣṇu orvos-inkarnációjaként tekintenek. Ő az, aki akkor lép ki a tejóceánból, amikor kiköpülik azt a félistenek és a démonok, és kezében tartja az orvoslás szimbólumát, egy nektárral teli agyagedényt, gyógynövényekkel. Dhanvantarihoz ezen …
Jógarádzsa: Ismered a világ legjobb jógaoktatóját? Ajánld nekünk!
Mondj köszönetet a jógaoktatódnak, aki inspirált és segített neked az önismeret, illetve a testi-lelki egészség felé vezető úton. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola hetedik alkalommal hirdeti meg a példamutató jógaoktatók elismerésére alapított, országos JÓGARÁDZSA Kiválósági Díjat. Ez a díj nemcsak az oktatók elismerését és motivációját szolgálja, hanem a jógás társadalom számára is előnyökkel jár. Te már tudod, hogy egy jó oktató sokkal több, mint egy egyszerű tanár. Ő az, aki segített felfedezni a belső békéd, és akire mindig számíthatsz az út során. Most itt az ideje megmutatni neki, mennyire hálás vagy! Ajánld kedvenc jógaoktatódat a Jógarádzsa Kiválósági Díjra! ✅Segít a minőségi …
Karácsony az élmények ajándékával
Az év legszebb ünnepe közeleg, és vele együtt érkezik az ajándékvadászat ideje. De mi lenne, ha idén nem csak tárgyakat, hanem felejthetetlen élményeket ajándékoznál szeretteidnek? Már az október hónap lapjai leperegtek a naptárban, az idő gyorsan repül. És előbb, mint gondolnánk, itt a Karácsony! Azonban egy jó ajándékötletet olyan nehéz kitalálni. Sokszor idegölő ajándékvadászat és stressz kíséri az ünnepi készülődést. Ám mi lenne, ha nem kellene aggódnod a tökéletes ajándék megtalálásával kapcsolatban? Az egyszerű megoldás itt van: a Krisna-Völgyi Vendégház Karácsonyi Csomagja. Idén ismét megnyitjuk ajándékcsomagjaink tárházát, hogy olyan élményeket kínáljunk, amelyek nem csupán emlékezetes pillanatokat teremtenek, …
Krémes tejszínes szabdzsi sült házisajttal
Ez egy olyan sült szabdzsi recept, melyben a hozzávalókat kedved szerint bővítheted, variálhatod, de a házisajt és a burgonya azért alap. Adhatsz hozzá cukkinit, vagy hasábra vágott sült répát, sőt, még a zöldborsó is illik bele. Hozzávalók: 6 szem burgonya fél fej karfiol, vagy brokkoli 1 db pritaminpaprika házisajt 2 liter tejből 3 ek kókuszolaj vagy ghí 1 db zöld erős 2 cm gyömbér apróra vágva 1/2 ek hing 1/2 egész lepkeszegmag 7-8 currylevél 1 kk kurkuma 2 dl tejszín 3 ek tejföl 1/2 dl tej 1 csokor korianderzöld, vagy petrezselyem 1 kk őrölt koriander só Elkészítés: A zöldségeket …
A húson túl – A húsfogyasztás gazdasági és ökológiai hátrányai
Gyakran találkozom olyan emberekkel, akiket érdekel a Kṛṣṇa-hívők életmódja, és szívesen beszélgetnek e témáról. Amikor azonban arra terelődik a szó, hogy mit tudnának felvállalni az életükben mindabból, amit a Védák javasolnak, zavarukban olykor csak néhány kifogásra telik. A vegetáriánus étrend javaslatára adott válaszok általában így hangzanak: „sajnos nem lehet”, „nagyon drága”; „a férjem úgyis eszik húst, akkor meg külön kellene főzni”; „olyan drágák a zöldségek, a gyümölcsök, a tejtermékek”, és így tovább. Mindennek ára van. Ha enni szeretnénk valamit, azért fizetnünk kell. Vagy így, vagy úgy. Ha mindennel számolunk – és nem csak a pillanatnyi kiadásokkal –, igen meglepő eredményre …
Almás-fahéjas gyömbértea
Melegítő hatású, megelőzi a meghűlést, még a kínai gyógyászat elvei szerint is “jangosít”. A hideg időre a legtökéletesebb tea, sőt, a szeles, ködös időszakban is segítségünkre lehet. A tea-szezon már elkezdődött. Az elalvásban is segíthet, de a reggeli mellé is isteni. Hozzávalók: 1 nagyobb alma 3-4 centis friss gyömbér egy darab egész fahéj 1 narancs cukor vagy édesítőszer ízlés szerint Az almát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk. A gyömbért is meghámozzuk, gyufaszál alakúra szeleteljük. Mindkettőt egy fazékba tesszük, a fahéjat is hozzáadjuk, és felöntjük 1 liter vízzel. Felforraljuk, majd forrás után 5 percig főzzük. Amikor levettük a tűzről, belefacsarjuk …
Rādhā Kunda Prakat
Ma (vasárnap éjfélkor) ünnepeljük Rādhā Kunda Prakat napját, vagyis Śrīmati Rādhārāṇi tavának a megjelenési napját. A szentírsok és a Brijbasik, vagyis Vrṇdāvana lakosainak visszaemlékezései szerint az elvetemült Kaṁsa király mindenképpen el akarta pusztítani unokaöccsét, Kṛṣṇāt. Egy napon egy veszett bivalydémont küldött Vrindavanba, amely feldúlta a falut. Kaṁsa azt remélte, hogy ez majd elpusztítja az ifjú Kṛṣṇāt. Ő azonban minden gond nélkül a földhöz vágta a bivalyt, amely azonnal elpusztult. A lakók nagyon örültek, hogy Kṛṣṇa megvédelmezte őket, tehénpásztor barátai, a gopīk azonban úgy vélték, hogy mivel a tehén és a bivaly szent állat, ezért megölése még önvédelem esetén is beszennyezte …
Indiai ízutazás – Vegán thálik
Mi is az a tháli? A tháli hagyományos indiai ételszervírozási mód, olyan ételkombináció, ahol egyetlen tálon vagy tányéron többféle fogás jelenik meg. Egy jól összeállított tháli különböző salátákat, hüvelyeseket, zöldségeket, gabonákat és desszerteket tartalmaz. Mit találsz a könyvben? Ebben a receptes gyűjteményben vegán menüsorokat, színes, változatos thálikat találhatsz. Vannak benne szezonális alapanyagból készült thálik évszakonkénti bontásban, reggelire való menüsorok, ünnepi ételek, vendégváró desszertek. Ha eddig nem tudtad, mit mihez tálalj egy indiai menüben, most nem kell tovább gondolkodnod, itt a megoldás! Régi vágyam volt megmutatni ezt a tálalást, hiszen egy jól összeállított tháli már látványra is rendkívül vonzó. Bízom benne, …
Újabb nagylelkű támogatás segíti a munkánkat
Ebben az évben is felajánlásban részesült a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től. Központunk és közösségünk számos tevékenységet végez, és a megfelelő jármű nélkülözhetetlen a munka hatékony összehangolásához, projektek megvalósításához. Az “Egyházi személyek eszközellátásának támogatása” kategóriában nyert 4 000 000 Ft értékű pályázati támogatás lehetővé tette számunkra egy gépkocsi beszerzését. Így a közösségünk mostantól egy Toyota Corolla személygépkocsival bővült, amelyet az egyházi személyek szolgálati járműként használnak, egymás támogatása és a közös célok elérése érdekében. Hálás köszönettel tartozunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásért. Ezáltal munkánk gördülékenyebbé válik, és hatékonyabban tudjuk teljesíteni feladatainkat.
Magyarország Csodái: a somogyvámosi Krisna-völgy (Videó)
Krisna-völgyben járt a Csodás Magyarország csapata. A Krisna-völgy a Balatontól délre, Somogyvámoson található, és egy kulturális központot valamint biofarmot fenntartó ökoközösség lakja. Fontos látnivalójuk a templom, a tehenészet, a méhészet és a helyi kézművességhez kapcsolódó számos csoda. Legkiemelkedőbb eseményük a Krisna-völgyi búcsú, amikor színes forgataggá változik a hely, és remek fogásokat is kóstolhat a látogató. Az indiai kultúra egy kicsi zárványa ez a magyar tenger közelében, mely igazi csoda a maga nemében.
A Goswāmīk tanúja: Narottama Dāsa Ṭhākura
November 2-án ünnepeljük a nagy szent, Śrīla Narottama Dāsa Ṭhākura eltávozási napját, aki tanúja volt a legnagyobb vaiṣṇava szentek eltávozásának és aki rendületlenül folytatta munkásságukat. Śrīla Narottama Ḍāsa Ṭhākura (Śrī Ṭhākura Mahāśaya) egy király fiaként jött a világra, és a testén megmutatkozott egy mahāpuruṣa (emelkedett isteni személy) minden ismertető jele. A karjai hosszúak voltak, a köldöke mély, a bőre aranyszínű, gyönyörű szemei lótuszszirom-formájúak. Az iskolában śruti dhara volt (mindent első hallásra meg tudott jegyezni). Habár rövid idő alatt elsajátította a szanszkrit nyelvet és a Védák ismeretét, csak arra vágyott, hogy Kṛṣṇát szolgálhassa. Egész életében brahmacāri maradt. Śrī Lokanātha Goswāmitól kapott …
Tisztítsuk a ruhánkat, de hagyjuk tisztán a környezetünket
Krisna-völgy az élet minden területén összhangra törekszik a természettel. Még a mosást is ökológiai szempontból a legkedvezőbb módon oldják meg. A helyi praktikákról Pārtha Dāsát (Pőcze Vilmost) környezetgazdálkodási osztályvezetőt kérdeztük. — Úgy tudom, a mosást is elektromos áram nélkül oldjátok meg. Kézzel mostok, mint nagyanyáink. Kádat, lavórt, mosóteknõt és néhányan speciális kialakítású, mángorlót imitáló bordázott mosdót használtok. A mosószerek is a korábbi korokat idézik? — Részben igen. Többféle megoldás létezik, amelyeket a hazai zöld civil szervezetek is javasolnak. Mi a többségét alkalmazzuk is, és nagyon jók a tapasztalataink. Környezetbarát módon, olcsón, mégis hatékonyan tudjuk ruháinkat tisztítani. — Minden völgy-lakó ugyanazzal …
Szeretetünk mécsesfénye Kārtika varázslatos havában
Október 28-án kezdődik és november 27-ig tart a Kārtika vagy Dāmodara hónap áldásos időszaka, amely különleges jelentőséggel bír a lelki gyakorlók számára. Ez a hónap a szeretet, az odaadás és a lelki elmélyülés ideje, amikor még közelebb kerülhetünk Kṛṣṇához. A Kārtika hónapban végzett jó cselekedetek, vallásgyakorlatok hatása megsokszorozódik, így érdemes ezekbe még több időt és energiát fektetni nap mint nap. Dāmodara hónapban Kṛṣṇa még inkább figyel ránk, és a Hozzá való közeledés ilyenkor még könnyebb, mint bármikor az év során. Ebben az időszakban minden nap elénekelünk egy tradicionális dalt, a Śrī Dāmodarāṣṭakamot, mely Kṛṣṇa Dāmodara formája és édesanyja, Yaśodā édes kapcsolatát tárja fel Kṛṣṇa egy bájos gyermekkori …
Szükség van-e templomokra?
A templomok a vallásos élet természetes velejárói, s minden nagy vallási hagyományban jelentős szerepet játszanak. Újabban azonban sok valláson belül jelentek meg olyan irányzatok, amelyek megkérdőjelezik a templomok fontosságát. Cikkünkben ezt a kérdést vizsgáljuk meg a védikus filozófia szemszögéből. Vallás: személyes vagy közösségi ügy? A vallások formális, mindennapi gyakorlatait az határozza meg, hogy mi a hívők vallásról alkotott felfogása, s hogy milyen szerepet szánnak életükben a vallásnak. A modern korban, amikor egyre többen térnek vissza a vallási gyakorlatokhoz (akár úgy, hogy felelevenítik a régi családi hagyományokat, akár úgy, hogy az istenkeresés más útjain indulnak el), szinte mindenkiben megfogalmazódik a kérdés, …
Égbolt: Energiahiány után lassú erősödés
Őszi napéjegyenlőség, a holdnaptáron alapuló fontos vallási ünnepek. A lassú, hátráló égbolt után, most egy kis lendületet kapunk a Napnak és Marsnak köszönhetően.