Paneer nimbu

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Egy könnyű nyári sajtos finomság, ami a citrom miatt jól emészthető, frissítő és fehérjében is gazdag. Hozzávalók: 300 g házi sajt 3 kávéskanál kurkuma 3 kávéskanál só 1 evőkanál ghí vagy növényi olaj 1 evőkanál finomra vágott koriander vagy petrezselyem 1 citrom A friss, kipréselt sajtot, – amelyet házi tejből forralással, étkezési citromsav hozzáadásával készíthetünk el – tetszés szerint csíkokra vagy kockákra vágjuk. A kurkumát és a sót összekeverjük, majd ebbe egyenként beleforgatjuk a kissé még nedves sajtszeleteket, hogy vékonyan és egyenletesen befedje őket. Egy evőkanál ghít, tisztított vajat, vagy növényi olajat felmelegítünk egy serpenyőben, és annyi sajtszeletet helyezünk bele, …

Ilyen volt a Szekérfesztivál 2023 (Fotók)

Fodor Hírek, Képtár, Médiatár

Június végén ünnepeltük a Szekérfesztivált. Most először este 9 óráig tartott ez a fergeteges, színes, indiai hangulatú fesztivál a fővárosban. Soha ennyien nem vettünk még részt a Szekérfesztiválon, a békemeditációs koncert pedig közös táncba fordult át, öröm volt együtt kírtanozni és nagyon jó volt így együtt piknikezni Veletek a Városligetben! Ilyen a Krisna-tudatos élet: minden szó egy ének és minden lépés tánc. Egyszerű, mégis örömteli. Finom ételek, jó társaság, mámorítószerek pedig nem kellenek. A rendezvény díszvendégei voltak az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének képviselői, Mr. S. Ramji, Mr Syamsunder Devani és a követség művészei, valamint Dr. Bősz Anett humán területekért felelős …

A világ érdeklődéssel figyeli a világvallások állásfoglalásait az emberiség globális ügyeit illetően

Fodor Filozófia, Hírek, Vallásközi - Cikkek, szemelvények, Vallásközi - Egyházközi találkozók, Vallásközi - Hírek

Vajon képesek-e arra, hogy felfüggesztve vallási-tanbeli kizárólagossági igényüket, közösen szólaljanak meg a teremtett világ jövője érdekében? Részletek Komlós Attila cikkéből, amely a tukoraltal.hu oldalon olvasható teljes terjedelmében Úgy véljük, hogy a nagy világvallások közötti párbeszédnek igen nagy jelentősége van. Mégpedig sok szempontból. Alapvetően ugyanis be kell látnunk – még ha akarnánk sem juthatnánk más következtetésre, hiszen a jelenség itt alakul ki a szemünk előtt – a világ, az emberiség ügyei, örömei és problémái napi frissességgel itt zajlanak előttünk. Elég kinyitni valamelyik okos készülékünket, s ömlenek a hírek információk mind arról, ami Föld nevű bolygónkon az elmúlt 24 órában történt, és …

Fergeteges lesz idén a Krisna-völgyi Búcsú – 30 éves Krisna-völgy

Fodor Hírek, Krisna-völgy, Sajtópont

Ökrös járgányház, védikus esküvő, Holi festékdobálás, indiai kézműves finomságok, zene, tánc, művészetek, kertészeti és kézműves programok. Fergeteges jubileumi programokkal vár az idén 30 éves Krisna-völgy a Búcsúba. 30 év a fenntartható jövő szolgálatában Egy zsákfaluban, eldugott somogyi lankák közt jött létre 30 éve Krisna-völgy, hazánk legnagyobb és minden bizonnyal legérdekesebb ökofalva, amely varázslatos elemeivel egyszerre képviseli az ősi indiai védikus kultúrát, és egyesíti a hagyományos magyar tájépítészet és vidéki gazdálkodás sajátosságait. A fúzió eredménye egy mára 300 hektáron elterülő, pazar szépségű biofarm, amely megújuló erőforrásokra épül, és annyira makulátlan, hogy éjjelente a csillagok és a Tejút is tökéletesen láthatók völgyéből, …

Zöldülő Völgy – A fenntarthatóság áll az idei Krisna-völgyi Búcsú középpontjában

Fodor Hírek

Július utolsó hétvégéjét érdemes már most piros betűkkel megjelölni a naptárban, ekkor ugyanis az idén 30 éves Krisna-völgy jubileumi Búcsújában vehettek majd részt. Krisna-völgy 30 éve éli és oktatja a fenntartható életmódot és áll ezzel a magyar emberek szolgálatára, a gyönyörű “lelki sziget” ezért kötelező kirándulócélpont az idén. A július 28-29-30-án megrendezésre kerülő Búcsúban számos zöld törekvést is megvalósítanak a szervezők. Töltsd újra! A Krisna-völgyi Búcsú helyszíne egy közel 300 hektáros biofarm, amelynek jelentős része bejárható a fesztivál alkalmával. Hogy a meleg ne szegje kedved, hozz magaddal kulacsot, a rendezvény területén számos ingyenes szikvíz utántöltő állomással készülünk, ahol újratöltheted a …

Július 1.: Holi Fesztivál – színes festéklövészet Krisna-völgyben

Fodor Hírek, Krisna-völgy, Programajánló, PROGRAMOK

Ünnepeld az Élet és Színek Ünnepét – Ismerd meg a Holi Fesztivál varázslatos világát! JÚLIUS 1 Holi fesztivál a Krisna-völgyben!     Tapasztald meg a boldogságot és a színek gazdagságát a legendás Holi Fesztiválon! Az indiai hagyományokban gyökerező ünnep a tavasz érkezését és az újjászületést ünnepli. De nem csak az indiai kultúrában hódít, világszerte egyre népszerűbbé válik az emberek között, akik szeretnének részese lenni ennek a különleges eseménynek. A Holi Fesztivál egy olyan ünnep, amely a színek, a vidámság és a testvériség ünneplése. A hagyomány szerint mindenkinek lehetősége van elengedni a múltat, megbocsátani és megtisztítani a lelket. Az esemény fő …

Hatha jóga és elvonulás hétvégék Krisna-völgyben

Admin Aktuális, Család, Hírek, Jóga, Kiemelt, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

Ha már túl unalmasak a megszokott nyaralóhelyek, ugorj el a Fonyódtól kb. 30 km-re lévő Krisna-völgybe! Sétálj csodás arborétumunk fái, növényei között, látogass el a Gosalába, a tehénvédelmi központunkba, kíváncsiskodj bio kertészetünkbe, merülj el szentélyünk spirituális légkörében! A farm minden apró szegletében érdekes megközelítéseket, ötleteket, csodákat fogsz látni.  És a szállással sem lesz gondod! Ötvözheted a vidéki tücsök-ciripelős nyugalmat, az önfenntartást a kényelemmel. Igaz, Krisna-völgy nem szorul rá a közművekre, de mégsem nomád körülmények várnak itt. Az áramot napelemek szolgáltatják, fúrt kutunkból csörgedezik a kristálytiszta, egészséges, finom víz. Említeném a mázas cserépkályhát is, de hála Istennek, most csak díszíti a …

Június 24. Ratha-yātrā Szekérfesztivál – Krisna-völgy és a misztikus India varázsa Budapesten

Fodor Hírek, Programajánló, PROGRAMOK, Sajtópont

Indiai streetfood, Krisna-völgyi ökrös felvonulás, zenés-táncos karnevál, békemeditáció, és egy kis ízelítő hazánk legnagyobb ökofalvából – egy napra Budapestre költözik a 30 éves Krisna-völgy. Ilyen lesz idén a Szekérfesztivál.     Színes tradíció Indiából A Ratha-yātrā , vagyis a Szekérfesztivál India egyik legősibb ünnepe, amely során Isten minden bizonnyal legvidámabb formáját kihozzák a templomból, és ennek örömére a hívek fergeteges nyilvános ünnepséget rendeznek, amelyen mintegy 2 millió indiai vesz részt. Az örömteli életérzés szinte kézzel fogható. A hagyomány szerint Krisna formáját, akit Puriban az „Univerzum Uraként” imádnak, állandó templomából egy másik templomba szállítják, ahol 10 napig vendégeskedik, majd újra hazatér. …

Június 21.: A Jóga Nemzetközi Napja

Fodor Hírek, Jóga, Programajánló, PROGRAMOK

Június 21-én, vagyis ma van a Jóga Nemzetközi Napja, amelyet Narendra Modi indiai miniszterelnök javaslatára nyilvánítottak a jóga világnapjává az ENSZ-ben, 2014-ben. Az ünnep tökéletes időzítés, hiszen június 21. Szent Iván napja, éjjele, a leghosszabb nap, a kiteljesedés és a nyár csúcsa. A jógában pedig kifejezetten fontos a Nappal való kapcsolat, és talán az egyik legismertebb jógagyakorlat a Napüdvözlet, Sūrya-namaskār Június 21-én fordul vissza a Nap északi pályájáról délre és ezáltal az év leszálló felére előírt tevékenység végzését határozza meg.     A jóga nemzetközi napját sokan már a hétvégén megünnepelték, így tett az Indiai Köztársaság Nagykövetsége is, akik ingyenes …

Mentás-rózsavizes limonádé

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Itt a forróság, úgyhogy el kell kezdeni hűteni a szervezetünket. A legjobb, ha a forró időben hűsítő hatású gyógynövényeket használunk. Ilyen pl. a menta vagy a rózsavíz. Igazi hőségben pedig még az édesítőket is elhagyhatjuk.   Hozzávalók: 1.8 l szénsavmentes víz 2 dl citromlé 10-15 dkg méz, cukor, vagy természetes édesítő, ízlés szerint 5 citromkarika 1/4 dl rózsavíz 1/2 csésze mentalevél   A mézet a citromlével elkeverjük, majd hozzátesszük a rózsavizet. A mentát jól átmossuk és egy mozsárban vagy csak kézzel kissé megtörjük. A végén hozzáadjuk a citromkarikákat. Behűtve, kevés jéggel szolgáljuk fel. Ha nagyon egzotikus hatásra vágyunk, néhány csepp …

Jagannātha – a mosolygós Kṛṣṇa története

Admin Filozófia, Hírek

20Indiában idén június 20-án ünnepelték a Szekérfesztivált, amely az ország legősibb ünnepe. Általában 1,7-2 millió ember érkezik Puriba, ez az egyik legnagyobb zarándoklat, a Kumbha Melához hasonlóan. A helyi lakosok szinte egész évben erre az ünnepre készülnek. Már kora tavasztól készítik a virágdekorációkat és azon meditálnak, hogy tehetnék elégedetté az Univerzum Urát,  Jagannāthát, Baladevát és Subadhrát, azaz kedves Testvéreit. Orisza államban ugyanis úgy tekintenek  Jagannāthára, mintha saját családtagjuk lenne. Igaz ez szerte Indiában minden népcsoportra, a brijbasikra és a Himalájában élőkre is. Személyes és közvetlen kapcsolatot ápolnak évezredek óta Istennel. Történetek a mosolygós gyermeki forma mögött Jagannātha Maga Kṛṣṇa, egy különleges formában, …

A környezet hatása az énre

Fodor Filozófia, Hírek

Az emberi kultúra régi emlékeiben kutatva azt találjuk, hogy a különféle célokat szolgáló épületek alakját, elrendezését, sőt a bennük használt építészeti formákat, mintákat, alakzatokat és színeket is gondosan lefektetett térrendező elvek alapján határozták meg. Ez a hagyomány a kínai és az indiai kultúrában maradt fenn a legrendszerezettebb formában. A térrendezés és az építészet kínai tudományát Feng-shuinak, indiai hagyományait pedig Vastu Śāstrának nevezik. A Vastu Śāstra nem más, mint a természeti törvények figyelembevétele egy épület vagy lakóhely megépítése során. Ismeretes, hogy a természeti törvények meghatározzák a környezetünket. A tengerekkel körbevett szárazföldeken vannak síkságok, hegyek, medencék és más domborzati képződmények, valamint folyók, …

Égbolt: Júniusi ragyogás

Admin Hírek

Az év legnyugisabb, legsikeresebb és leginkább eredményes időszaka következik. Töltődjetek, étkezzetek jól, szervezzetek, tervezzetek, pihenjetek, tanuljatok. Hogyan használjuk az előttünk álló heteket? https://www.facebook.com/onlinehoroszkop/

Gajar kaju raita – Sárgarépa, kesudió és datolya joghurtmártásban

Admin Hírek, Receptek, Saláták

Itt a jó idő, emiatt pedig terítékre kerülnek a hűtő hatású ételek most persze még a melegítő hatású répával és magvakkal, aszalványokkal keverve. Ez a salátaféle egy igazi keleties csemege, vendégvárónak és ünnepi ételnek is alkalmas. Hozzávalók: 5 dl joghurt, 3 közepes répa (kb. 25 dkg), 6 datolya vagy 2 ek mazsola, 3 ek pirított kesudió vagy héjatlan mandula, 1 kk reszelt citromhéj ill. narancshéj, 2 ek friss, szűrt narancslé, 2 ek cukor, 1/4 kk durvára tört kardamom Egy szűrőt három réteg gézzel vagy finom muszlinnal kibélelünk, beleöntjük a joghurtot, négy sarkát összefogjuk, és rákötjük egy hosszúnyelű fakanál nyelére. A …

Ételosztás 400 főre a Garay téren

Fodor Ételosztás, Hírek

Még egy fantasztikus akcióval zárjuk a májust! Budapest 7. kerületében minden hátköznap felszolgálunk meleg ebédet a kerület rászoruló lakosságának. A Föld napján pedig egy kiemelt élelmiszercsomag osztást is tartottunk. Most a helyi Önkormányzattal való együttműködés, valamint egy nagyszabású vallásközi akció keretében 400 embert fogunk megvendégelni meleg ebéddel, lencsefőzelékkel és finom indiai édességgel, halavával június 27-én, szombaton a Garay téren, délelőtt 11 órától. Az ebéd mellé kis csomagokkal is készülünk, az Ételt az Életért részéről 5 féle tartós alapanyaggal kedveskedünk az érkező vendégeinknek. De más felekezetek is hoznak majd meglepetéseket! Az akció keretében elsőként a 7. kerületi lakcímmel rendelkezőket szolgáljuk ki, …

30 éves Krisna-völgy – átadták az ökrös járgányházat

Fodor Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy, Öko, Sajtópont

Szombaton átadásra került hazánk legnagyobb és egyetlen aktív ökrös járgányháza, amely egy állati erővel működő, gázolaj nélkül funkcionáló munkagép. A járgány olajpréselésre, faapríték előállítására, elektromos áram termelésére, lisztőrlésre, takarmány finomítására is használható. Krisna-völgy lakói az elmúlt 30 esztendőt azzal töltötték, hogy egy kitikkadt birkalegelőből élhető, és virágzó ökofalut varázsoltak megteremtve egy varázslatos életteret, ahol az ember testi és lelki szükségletei egyensúlyba kerülhetnek. Mindez megfelel a jövő elvárásainak, és az egyetlen biztos jövőt szavatolja az emberiség számára. Az élelmiszer- és energetikai válság ugyanis a mindennapok részévé vált és világossá tette, hogy semmi sem szavatolja a lakosság ellátásának biztonságát a jelenlegi rendszerben. …

Fergeteges gyereknap Békéscsabán!

Fodor Ételosztás, Hírek

Május 19-én Békéscsabán tartottunk kiemelt élelmiszercsomagosztást. Számos helyi adományozónak és egy helyi jó léleknek köszönhetően, aki kiemelt adománnyal segített, igazi bőségcsomagokat tudtunk adni vendégeinknek, akik nagyon boldogok voltak. A nyári, kellemes idő és sok finomság igazi örömünnepet varázsolt a szombatból. 110 élelmiszercsomag készült, amelyben többek között olaj, liszt, rizs, búzadara, tészta, cukor és porcukor, konzervek, valamint paradicsomlé voltak, de alma, csokoládé, üdítő és savanyúkáposzta is került bele – figyelve, a hasznos főzési alapanyagok, az egészséges összetevők és a gyerekeknek is kedves nassolnivalók, finomságok arányára. Számos összetevő Budapestről került Békéscsabára, a zenés gyermeknapi programot indiai hangszerekkel békéscsabai és szolnoki önkéntesek szolgáltatták. …

Isteni adomány: a biológiai sokféleség

Admin Életmód, Filozófia, Hírek, Öko

A teremtett világ – alkotója szándéka szerint – harmóniában él. Ha elfelejtjük a hozzáadott törvényeket, és kihagyjuk a képből a törvényhozót, akkor olyan problémákkal kerülünk szembe, mint amilyenekkel  a modern ember nap mint nap küzdeni kényszerül (környezeti, gazdasági és társadalmi válságok sora). Krisna-völgy területén arra törekszünk, hogy a harmónia helyreálljon, az élővilág részeként éljük napjainkat, s az Úr örömére tegyük tetteinket. Mindehhez sok segítséget kapunk. A természet – és így Isten – példája a változatosság. Az ökológiailag stabil rendszerek mindig a lehető legváltozatosabbak. Fontos tanulság ez, amelyet mintaként érdemes szem előtt tartani a gazdálkodásnál is. Az 1993. évi alapítás óta …

A kultúra változó és örök aspektusa – India vallása-e a Krisna-tudat?

Admin Filozófia, Hírek

Egy sokak által indiai vallásként ismert vallás hogyan illeszkedik be a magyar kultúrába? Mielőtt a tárgyra térünk, két megközelítésmódot ismertetünk. Az első a Krisna-tudat alapját képező elvből indul ki, amit általában sanātana-dharma néven ismernek. Sanātana azt jelenti, hogy örök. A Krisna-tudat tehát nem szükségszerűen egy időhöz és helyhez (Indiához) kötött vallás, ami 40 éve újonnan került át Magyarországra. A Krisna-tudat azon örök elveket képviseli, amit maga a sanātana-dharma kifejezés jelent: olyan alapelv, amit minden vallásban megtalálunk; a kereszténységben vagy az iszlámban is.Mindegyikben jelen vannak az alapvető közös elvek, melyek e vallások lényegét alkotják. A másik megközelítésnek pedig jelenlegi magyar társadalmunk, …