Nemcsak ételosztás, ősi bölcsesség – Mit adnak a krisnások a magyar társadalomnak?

Fodor Hírek, Kiemelt

Hogyan alakítják korunk társadalmát a Krisna-hívők? Krisna-hívőként több mint 30 éve szolgáljuk a magyar lakosságot. Több mint 30 esztendeje van jelen az ősi, Védákon nyugvó tudás szervezett formában is hazánkban. Szívből hisszük, hogy egy egyháznak többet kell képviselnie, mint egy vallást – életmódot, életvitelt, életfelfogást kínálunk, örök értékeket, amelyek mentén az emberek minőségivé tehetik életüket, amelyek mentén úgy szervezhetik azt, hogy az emberi életet jelentőségteljessé tegyék, és valóban méltóvá az emberi születéshez. A Krisna-tudatos egyház az elmúlt 3 bő évtizedben rengeteget tett a rászorulókért, de a környezettudatosság, ökológiai gazdálkodás, illetve a fenntarthatóság hazai fejlesztéséért is. Közösségünk munkássága jóval több, mint …

Kiemelt ételosztást tart a Föld napján az Ételt az Életért

Admin Ételosztás, Hírek

Április 22-én 11 órától kiemelt tavaszi étel- és csomagosztást rendez az Almássy téren az Ételt az Életért, egyházunk humanitárius programját megvalósító közhasznú alapítvány. A Föld napján tartott rendezvényen a húsmentes étkezésre, mint környezetkímélő szokásra is emlékeztetnek. Karácsonyi ételosztásunkat szinte mindenki ismeri, azt azonban már kevesebben tudják, hogy emellett évente több mint félmillió tál meleg ebédet osztunk ki országszerte. A vasárnapokat leszámítva egész évben, a hét minden napján szolgálunk fel ételt, az adagszámok pedig évről évre emelkednek. 5 fix fővárosi helyszín H-P 5 állandó vidéki osztópont H-P, Debrecenben vasárnap Kiszállítás heti 6 napon át a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei …

Égbolt: Április és távolabbi kilátások – napfogyatkozás, jó és rossz napok

Admin Hírek

Az elmúlt évek után végre egy alapvetően jó és sikereket adó időszakban vagyunk, szép és erős az égbolt. A Jupiter-Neptun még mindig a Halak csillagképben tartózkodik, de zodiákus szinten már ez nem igaz, így a hatás enyhül, ugyanakkor ez segíti érzelmi önkifejezésünket és lelki életünket.   A Vénusz átmenetileg az Uránusz társaságában ragadt, ez felerősítheti az értelmetlen luxusra és kényelemre irányuló vágyakat, és sok kockázatot is hoz ilyen téren. Művészetek terén és a nők társadalmi szerepvállalásában ad fordulatokat.   A Merkúr végre legyűrte retrogád és égetett helyzetét, de április elején a Ráhu társaságába kerül. Ez az autókereskedések és az utazás …

Április 22.: LegelŐ Nap – Pásztorélet Krisna-völgyben

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Egy nap, ami a tehénvédelmi központról szól! Látogass el a szezon első rendezvényére, ahol lesz többek között ökrös szekerezés, törpe zebu etetés, Pola puja – az az ökrök ünneplése, tehén díszítő festés, fejésbemutató és még számos különleges programlehetőség! A Govinda éttermünk különleges fogásait se hagyd ki. A program általános Krisna-völgyi belépőjeggyel vehető igénybe, melyek a helyszínen válthatóak meg. Előzetes jegyvásárlás nem szükséges. Jegyinformáció: https://krisnavolgy.hu/jegyarak/ A meghirdetett program még a tematikus napig változhat! Kérjük iratkozz fel az eseményre, kísérd figyelemmel. 11:00 Program kezdete a Tehénvédelmi Központnál, köszöntő 11:30-12:00 Pola Puja A különlegesen feldíszített ökrök virágfürdője, ünneplése áldásos mantra zenéléssel kísérten. 12:00-12:30 …

KrisnaKert: Emeljük magasabb szintre kertészeti tudásod és biogazdaságod!

Fodor Hírek, Kiemelt, Öko

A mai világban szükség van olyan újszerű zöldségtermesztési és földművelési ismeretekre, amelyek biztosítják a családok vegyszermentes élelmiszerét, támogatják az ökológikus életmódot. Krisna-völgyben küldetésünknek tekintjük, hogy gazdálkodási tapasztalataink megosztásával hatékonnyá, energiatakarékossá és tervezetté tegyük a kis- és nagykertek jövőjét. Az idei kertészeti programjaink fókuszában a regeneratív talajművelés áll! Hogyan tudunk segíteni? Tanulnád a kertészkedést? Először azt javasoljuk, hogy kövesd a facebook-oldalunkat, ami lehetőséget biztosít számodra, hogy benézz a kertünkbe. Már ismersz minket és csatlakozni szeretnél hozzánk? Nézd meg weboldalunkon esemény-naptárunkat! Workshopjaink, kurzusaink, és online előadásaink kezdő és gyakorlott gazdálkodók számára egyaránt érdekesek. Velünk rugalmas keretek között fejlesztheted tudásod és a kerted, …

Naponta 1100 adag étellel segíti a menedékhelyeket az Ételt az Életért

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

Elfogyott a pénz, nem kapnak többé ingyenételt a hajléktalanok – írja az Index. https://index.hu/belfold/2023/04/08/menhely-alapitvany-hajlektalan-etkeztetes-melegetel/ Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-tudatú hívők Közösségének szegényélelmezési programja eddig is részt vett, és bármilyen körülmény ellenére a jövőben is részt fog venni a hazánkban otthon nélkül élő rászorulók ellátásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel (BMSZKI) 2016 óta vagyunk együttműködésben. Az Ételt az Életért a hét 6 napján eddig is szállított nekik ebédet, napi 600 adagot. A hajléktalanok napi étkeztetésének, ellátásának nehézségeiről a fővárosban az Ételt az Életért is értesült. Alapítványunkat arra kérték, hogy a jövőben emelt adagszámmal segítsük intézményeik, különféle hajléktalanellátók, …

Hanumān: India szuperhőse

Admin Hírek

Ma van Hanumān jayantī vagyis az a teliholdas nap, amikor a Rāmāyaṇa eposz második legfontosabb hőse, a majomharcos Hanumān megjelent. A védikus írások szerint Hamuman egy majomarcú, nagyméretű, erőteljes, izmos alak, majom farokkal, aki Añjana és a szél félistenének Vāyunak a gyermeke. Ezért is volt lehetséges, hogy Hanumān képes volt repülni a Rāmāyaṇa eposz szerint. Átrepült Laṅkā szigetére, hogy megnézze Sītā Devī (Rāma felesége) életben van-e és milyen állapotban van, de ő repült el a Himalájába is gyógyfüvekért Rāma testvérének Laksmannak (igazából az egész hegyet elhozta). Hanumān az odaadó hívő, szolga eszményi mintaképe, aki teljes szívéből szerette az Istenség Legfelsőbb …

A víztartalom megőrzése kertünkben

Admin Hírek, Öko

A talaj vízmegtartó képessége párhuzamban áll a talajélettel. A talaj a szervesanyag hiányában csak kevés vizet képes eltárolni! Ha túl van művelve, fel van ásva, szántva, forgatva, nem tudja megfelelően megőrizni nedvességtartalmát, pl. egy aszályos időszakban. A talajforgatásos módszerek elkerülése már önmagában nagyon sokat segít a talaj nedvességtartalmának megőrzésében. Az ásóvillás mélylazítás általában elegendő a talajrétegek átforgatása nélkül. Az ásóvillás lazítás hatására repedések keletkeznek a talajban, amelyeken keresztül a levegő, a nedvesség és a humusz egyes alkotóelemei is le tudnak jutni a talaj mélyebb rétegeibe. Ez jobb, mint egy mélyen tömörödött rögös talaj. Legyen ön is lusta kertész, felejtse el az …

Kertünk alapja az egészséges talaj

Admin Hírek, Öko

Itt a tavasz és sokaknál éppen ez a legkedveltebb kertészeti időszak. Akár csak egy kis virágoskertről, akár nagyobb projektről, önfenntartó törekvésekről van szó, fontos tudni, hogy mit csinálunk, hogyan építjük fel a kertünket és mit kezdünk majd a kincseivel. Krisna-völgy kertészétől, Bálamodakától tudakozódtunk a kertészkedés legfontosabb tudnivalóiról és lépéseiről. Sorozatunkban fontos titkokat tudhattok majd meg, Kertészeti 1×1 krisnás módra. Krisnakert  1. Komposztálás: Humusz = talajélet A jóminőségű humuszkomposzt természetes folyamatok révén jön létre. Létrehozásához a természetben alapszinten előforduló folyamatokat másoljuk. Ehhez elegendő levegőt és nedvességet próbálunk biztosítani a szervesanyagok számára. Gyakorlatilag minden komposztálható, ami gyökérrel a földbe kapcsolódott egykor, faleveleket, …

A Véda, mint tudomány

Fodor Filozófia, Hírek

A “véda” szanszkrit szó legáltalánosabb fordításban tudományt, tudást jelöl. Egy intellektuális tradíciót, mely a világ valamennyi megnyilvánult és meg nem nyilvánult jelenségét, a lét, a végső eredet metafizikai kérdéseit, az emberi élet egyéni és társadalmi célját az öröklét, teljes tudás, és örök boldogság személyiségeként létező Abszolút Igazság, Isten perspektívájából magyarázza el. A tudomány definíciójának leginkább konszenzust teremtő megfogalmazása: olyan hiteles tudás, melyre az emberi fejlődés épül. A régi korok emberei számára a véda szó sokkal mélyebb értelemmel bírt, mint a mai embernek a „tudomány”, több mindent foglalt magába. A védikus és a modern tradíció a tudás, vagy tudomány fenti, általános …

Sajttal töltött padlizsán paradicsomszósszal – egy igazi húspótló menü

Fodor Gasztro, Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Gabi konyhájából ajánljuk ezt a finomságot. “Azt gondoltam a padlizsán lenne a legmegfelelőbb erre a célra, nézzétek mi is “sült” ki belőle.   Hozzávalók: •1 padlizsán •csicseriborsóliszt •fekete só •kurkuma •liszt •zsemlemorzsa •sajt •paradicsomszósz •oregano •bazsalikom •kakukkfű •rozmaring •bors •olaj   Vegyünk egy jó nagy padlizsánt, tűz felett süssük jól át, hogy megpiruljon mindenhol. Ha kész, tegyük egy edénybe, vagy tálba és fedjük le, hogy megpuhuljon. Mindeközben keverjük ki a panírunkat amiben meg fogjuk majd forgatni a padlizsánt. Csicseriborsó lisztet ízlés szerint fekete sóval (ez helyettesíti majd a tojást), és kurkumával, meg persze annyi vízzel csomómentesre keverjük, hogy palacsintatészta állagot …

Rāma navamī: Ma van a Nap-királyfi megjelenési napja

Fodor Filozófia, Hírek

Ma van Caitra hónap növőholdas szakaszának 9. napja, azaz Rāma navamī. Az Úr Rāmacandra megjelenési napja. Történetét India ősi eposza a Rāmāyaṇa és a Rāma Charita Mānasa beszéli el. Noha a tudósok csillagászati adatokra hivatkozva Rāma születését Krisztus előtt 5114-re datálják, a védikus írások szerint nem a jelenlegi korban, hanem földtörténeti korokkal korábban, a Tretā yugában jelent meg, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségének egyik alászállt formája. Az egyik legfontosabb avatár.     A pompás királyfit, megkoronázása előtt trónféltésből küldik el az udvarból. 14 évet tölt erdei száműzetésben feleségével Sita Devīvel és testvérével Laksmannal. Féltestvére, Bharat, aki ez idő alatt a …

Jógamester és vaisnava teológus képzés – Jelentkezz a legizgalmasabb tudást nyújtó főiskolára!

Fodor Aktuális, Hírek, Jóga

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola egy olyan felsőoktatási intézmény, ahol minden év szeptemberében összegyűlik egy tudásra vágyó társaság, akik nem elégszenek meg a materialista életfelfogással, hanem inkább lelki tartalmat keresnek a létezésben. Az órák keretében olyan tudatemelő kérdéseket elemeznek, amelyek a világról, a transzcendensről és rólunk szólnak. Megváltozik az életed, és ez abban a pillanatban elkezdődik, amint belépsz az Iskola kapuján. Miért? Mert lesz tudásod a lélekről, és olyan eszközöket kapsz (mint pl. meditációs technikák), melyekkel könnyebben meg tudod oldani a problémáidat. Nem azt jelenti, hogy nem lesznek az életedben nehézségek, csak azt, hogy már nem fognak annyira mélyen megérinteni. Ez …

Április 6-9.: Spirituális elvonulás hétvége Krisna-völgyben

Fodor Életmód, Hírek, Krisna-völgy

Gyere és tarts velünk egy spirituális kalandon, ahol felfedezhetsz egy egyedülálló kincset! Minden ember életében felmerülnek olyan kérdések, melyek az élet legfontosabb rejtélyeire keresik a választ. Amikor ezek a kérdések elkezdenek foglalkoztatni minket akkor elindultunk azon az úton, amit lelki életnek nevezünk. A spirituális elvonulás programunk egy egyedülálló lehetőség, egy kulcs, amely a többezer éves titkokat rejtő Védák bölcsességét adja át a résztvevőknek. A tudás mellett olyan gyakorlati és életmódbeli tanácsokkal is gazdagodhatsz, amik a mindennapokban is segítséget fognak nyújtani. Így az élet adta nehézségeket a stresszt és az aggodalmakat se fogod akkora teherként megélni.

A víz védelmében

Admin Hírek, Öko

Március 22. – Ma van a víz világnapja, és ehhez kapcsolódóan fel kell hívnunk a figyelmet az ivóvíz és a vizes élőhelyek védelmének fontosságára Tudtad? Krisna-völgy legnagyobb része agyagos vályogtalajon fekszik, ahol a vízgazdálkodás komoly erőfeszítést kíván. A Völgy vízellátását egy 330 méteres mélyfúrású kút, 35 db ásott kút, valamint egy folyó adja. Az ásott kutak az aszályos időszakok hatására elkezdtek kiszáradni, de a talaj megóvásával egy évtizeden belül újratermelődhetnek. Az ivóvíz használat szempontjából nagyon fontos, hogy a térségben nem használunk műtrágyát, így a kutak vizei kémiailag és biológiailag is jó minőségű ivóvizet biztosítanak, noha a mélyfúrt kút vize vastalanításra …

Tavaszi napéjegyenlőség és az új év energiái

Admin Hírek

Március 21-én nem csak tavaszi napéjegyenlőség, hanem egy szuper újhold is lesz. Ez az igazi asztrológiai újév. Mit hoz csillagállásával az új esztendő? Milyen energiákat erősít a 5 bolygós együttállás ebben a zónában? Egy pozitív, sikeres időszaknak nézünk elébe, noha március 24-én pénzügyi fordulatok és kisebb utórengések várhatók.

Gazdasági válság – mit tehet az erőforrások nélküli városlakó

Admin Életmód, Hírek, Öko

Most, hogy erősödnek a gazdasági problémák, egyre többen keresik meg Krisna-völgy ökofalut olyanok, akik tanácsot kérnek, megerősítést várnak, praktikákat akarnak megtanulni, vagy közösséget keresnek, mert azt tervezik, hogy „kiköltöznek”, vagyis ki akarnak lépni a városias életmódból. Milyen alternatívákban gondolkodhat a városi ember ilyen helyzetben? A jelenlegi túlfogyasztó rendszerben a városi ember rendkívül kötődik a bolti árubőséghez. Ha megrogyna az ellátórendszer, az sokakat érzékenyen érintene, és a dolgok bizony hamar átértékelődnének, jobban megbecsülnénk a legegyszerűbb alapélelmiszereket is. Minden azon múlik, hogyan alakul majd a kőolajhoz való hozzáférés, vagy sikerül-e azt kiváltani más olcsó energiahordozókkal. Egyre több ember hajlandó gyakorlati lépéseket tenni …

Látható-e Isten?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A világvallások egyetértenek abban, hogy az Úr fölötte áll anyagi érzékeinknek. Isten formáját illetőleg azonban már tapasztalhatunk  eltéréseket. E különbségek elsődleges oka abból fakad, hogy az  egyes vallások teológiája és hívei milyen kapcsolatban állnak az Úrral. Minél személyesebb ez a kapcsolat, Isten annál inkább felfedi személyes formáját. Mint Teremtő, a szentírásokon keresztül ad számunkra tudást önnön magáról. A Védák teológiája köztudottan személyes Isten-képen alapul, és ebből adódóan  ismerhetjük meg nagyon alaposan az Úr formáját. Ám mivel Isten teljes mértékben lelki szubsztancia,  nem láthatjuk Őt jelenlegi szemünkkel, s nem hallhatjuk Őt ezekkel a fülekkel itt, az anyagi világban. Ám időről időre, …

Az Úr Caitanya és az odaadás reneszánsza

Admin Filozófia, Hírek

Kṛṣṇa megjelenése az Úr Caitanyaként valójában Kṛṣṇa saját tiszteletadása és tanúságtétele a tiszta odaadó szolgálat és különösképpen a tiszta bhakták mindent felülmúló, ellenállhatatlan vonzereje mellett. Amikor Kṛṣṇa magára öltötte legnagyobb bhaktájának vonásait, valójában egy bizonyos bhaktára gondolt: legemelkedettebb és legbizalmasabb hívére, Śrīmatī Rādhārānīra. Talán láttak festményeket, amelyek Rādhāt és Kṛṣṇát ábrázolják együtt: az Úr Kṛṣna gyönyörű fiatal fiúként jelenik meg, kékes-feketés arcszínnel, amely úgy ragyog, mint egy villám által megvilágított friss esőfelhő. Śrīmatī Rādhārānī hasonlóképpen gyönyörű fiatal leány, az arcszíne ragyogó, mint az olvadt arany. Kṛṣna a fuvoláján játszik, Rādhārānī egyik kezét könnyedén a vállán nyugtatja, és elbűvölten hallgatja. A …

Hogyan függ össze a tehénvédelem és a boldogság

Admin Filozófia, Hírek

Mi az igazi út a boldogsághoz az egész világ számára? Ő Isteni Kegyelme A.C. Bhaktivedanta Svamī Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapítója szerint az emberiség boldogsága közvetlen kapcsolatban áll a tehenek boldogságával. Ezek az egyszerű, szelíd teremtmények mindössze füvet esznek, mégis rendkívül tápláló tejet termelnek. A tehén, főleg, ha szeretetben tartják, több tejet ad, mint amennyit a borja meg tud inni, emiatt az ősi indiai kultúrában a tehenet anyaként tisztelik, akik kisgyermekkorunk óta tejjel lát el minket. Még a tehéntrágya és a tehénvizelet is felhasználható, többek között mezőgazdasági és ájurvédikus gyógyászati célokra. India szentjeitől azt is megtudjuk, hogy magának Istennek, …