1.Mit gondolsz a vallások / egyházak közötti párbeszéd jelentõségérõl? A történelmi vallások a Föld minden táján az emberi élet alapjairól, tartalmáról és sok esetben még a céljáról is beszélnek. A történelemben visszatekintve senki sincs abban a helyzetben, hogy kétségbe vonjon egy történelmi vallásban megszólaló világképet, világnézetet, világismeretet vagy világszemléletet akár részleteiben, akár összességében. Ennél fontosabb és szebb is az a feladat, amikor a kultúrákat is létrehozó vallások gyakorló tagjai egymás vallási tanításán keresztül új szempontokat találhatnak a világ megismerésében. Szebb, mert minden vallás saját esztétikumot és kialakít, fontosabb, mert a vallási nyitottság rövid időn belül döntő kérdés lesz a földi …
Riportsorozat 3. – Interjú Jászai Gergely katolikus teológushallgatóval a vallások közötti párbeszédről
1.Mit gondolsz a vallások / egyházak közötti párbeszéd jelentõségérõl? A vallásközi párbeszéd lényege, pontosabban a dialógus szorgalmazása minden felekezet számára, azt gondolom, nemhogy fontos, hanem egyenesen nélkülözhetetlen. Ennek elsősorban az az oka, hogy a múltban még soha sem volt komoly törekvés ebben a kérdésben, illetve föl sem merülhetett nagyobb perspektívában ennek a pozitív jelentősége, egyszerűen azért, mert a faji különbség megtiltotta a vallások egymás felé való közeledését. Ez azt jelenti, hogy régen a faji megoszlás vallási megosztottságot is jelentett, és úgy gondolkodtak az emberek – ahogyan sokszor ma is – , hogy aki beleszületett egy hitrendszerbe, vallási kultúrába, nem “tekinthetett …
Szép példa a vallások közötti dialógusra
Biblia és Korán egy asztalnál 2007. 08. 27. A vallásközi párbeszéd színterére lépve idén a Biblia és a Korán kapcsolatát vizsgálja az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Szegedi Biblikus Konferencia, ami ezzel a kezdeményezéssel egyszersmind a a hagyományos keresztény ökomenikus keretet is kitágítja – közölte Benyik György, a tanácskozás szervezője hétfőn a Tisza-parti városban. “Ha Ábrahámot, Jézust és Mohamedet egy asztalhoz ültetnék, bizonyára barátságos beszélgetést folytatnának, ezt sajnos nem lehet megtenni, de a ránk maradt írásokat együtt tanulmányozhatják a különféle vallások képviselői” – mondta a Szegedi Hittudományi Főiskola Biblikus Tudományok Tanszékének vezetője a konferencia megnyitója előtt újságíróknak. A zsidók azt mondják, …
A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának üzenete a hindu Diwali ünnepre
„Keresztények és hinduk: elkötelezettek a párbeszéd útján” – ezzel a címmel tette közzé a vatikáni dikasztérium a november 9-i hindu ünnepre küldött üzenetét. A jeles nap azt szimbolizálja, hogy az igazság győzedelmeskedik a hazugságon, a fény a sötétségen, az élet a halálon és a jó a rosszon. Az ünneplés, amely három napig tart, az újév kezdetét, a családi – leginkább a testvérek közti – megbékélést, valamint az Isten előtti hódolatot is jelképezi. Jean-Louis Tauran bíboros, a pápai tanács új elnöke üzenetében őszinte reményének ad hangot, hogy Isten keresése, amelyet a Diwali ünnep jelképez, segítséget nyújt a hindu híveknek a sötétség, …
Ausztráliában kerül megrendezésre a Világvallások Parlamentjének találkozója 2009-ben
A világ vallásainak több ezer képviselője fog találkozni a 2009-es Világvallások Parlamentje konferencián, mely előreláthatólag a világ legnagyobb vallásközi eseménye lesz. Körülbelül 8,000-12,000 emberre számítanak Melbournben, 2009. december 3.-9. között. A találkozó célja, hogy a résztvevők párbeszédet folytassanak egymással, kapcsolatokat építsenek ki és megvitassák a világ közösségét érintő kritikus témákat. A vallási tradíciók széles köre vesz majd részt, többek között keresztény, zsidó, muszlim, buddhista, hindu, szik, bahá’i, dzsain és zoroaszter vallási képviselők. „A Parlamenti találkozó egy olyan rendezvény lesz, melynek során a résztvevők a „másságot” tapasztalhatják meg” – nyilatkozták a szervezők a Világvallások Parlamenti Tanácsának (CPWR) weboldalán. „E találkozó elősegítheti …
Megjelent a „Magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek” című kiadvány
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Sajtóirodájától kapott egyházunk meghívást a „Magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek” című kiadvány bemutatása alkalmából. Csepregi András, az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője mutatta be az aktuális kötetet az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Miniszteri tárgyalójában, 2008. február 4.-én. Egyházunkat Govardhana das (Tornóczky Gusztáv) sajtóreferens képviselte. Csepregi András a tájékoztató során elmondta: a 168 egyház címjegyzékét tartalmazó ingyenes könyvet automatikusan megkapják az egyházak, kormányszervek, valamint azok a hivatalok, iskolák, intézmények, amelyek jelzik igényüket az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Egyházi Kapcsolatok Titkársága felé. A kötet tartalmazza az egyházak által fenntartott köz-és felsőoktatási, közgyűjteményi, valamint a szociális-egészségügyi intézmények …
Van közös pont
Kevés dolog van az életben, amivel keresztény hitvédőként egy Krisna-tudatú lelkésszel egyet érthetek. Ez a könyv, viszont azon kevesek közé tartozik. (Megjelent a Kornétás Kiadó gondozásában, 2007-ben). Alcíme szerint Intelligens tervezés: egy életrevaló elmélet. És úgy tűnik, tényleg az. A könyvet olvasva kifejezetten az lett a benyomásom, Tasi tudja, hogy mit beszél, és melyik érvét mire használja. Először az intelligens tervezés mozgalom történetét veszi végig. Itt kiderül, hogy amit az evolucionisták állítanak erről a mozgalomról, kőkemény csúsztatás. Ez egyrészről nem azonos az ún. kreacionista mozgalommal, ui. ez utóbbi elsősorban fundamentalista keresztények megközelítése. Ezzel szemben az értelmes tervezés szereplői között találunk …
Irányelveket fogalmaz meg a Vatikán a vallások közötti párbeszédről
A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) arra buzdítja híveit, hogy tiszteljék és támogassák más hagyományok és vallások híveit, és ismerjék fel a vallásközi dialógus szükségességét. Szervezetünk örömmel látja, hogy a Szentszék is fontosnak tartja ezt a témát. “A katolikus vallás és a nem keresztény vallások közötti párbeszéd irányelvein dolgozik a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa. A testület aznap kezdte meg az általános irányelvek megfogalmazását, ezt a munkát hosszú éveken át tartó fontolgatás előzte meg – mondta el Jean-Louis Tauran bíboros, a tanács elnöke a Szentszék rádiójában. Az irányelvek a tízparancsolatra épülnek, és a hívők és a lelkipásztorok számára egyaránt ajánlják azokat. Fontos, …
Avilai Szent Teréz: Kereszténység egy szent életének tükrében
Világvallások órán, más vallásokról illetve képviselőiről készítettek a hallgatók dolgozatot. A főiskola diákjai számára fontos, hogy mélyebben megismerhessenek más vallásokat és így képezve magukat, kölcsönös tisztelettel és bizalommal tudjanak kapcsolatokat építeni, viszonyulni egymáshoz. A vallásközi együttműködés szükséges az egész társadalomra nézve. Ennek a közös munkának az alappillére, hogy kölcsönösen megismerjük egymás hagyományait, híveit, tanításait. Révati déví dászí (Renner Rita) egyházunk akkreditált, felsőfokú intézménye, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanulójának házi dolgozatát olvashatjuk. ——————————— Avilai Szent Teréz Kereszténység egy szent életének tükrében A kereszténység több mint kétezer éves szövevényes történetét igen nehéz átlátnunk, de ha célunk annak a megértése, mi a kereszténység, …
Riportsorozat 4. rész
1.Mit gondolsz a vallások / egyházak közötti párbeszéd jelentõségérõl? Ha végignézünk a történelem folyamán, sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a világ legvéresebb háborúiban nagy szerepet játszottak a vallások – többnyire nem túl pozitív kontextusban. Európában, főképp a középkor hatásaként a különböző felekezetek mindig hajlamosak voltak démonizálni a másikat valós információk és érdeklődés hiányában. Így a pszichológiai hatások és a tudatlanság együttes erővel hihetetlen mértékű rombolást tudott eredményezni. Magától senki, vagy csak nagyon kevesen fognak a többi vallásról tájékozódni, és a bizonytalan, egyszerűsítő források nem is biztos, hogy a legautentikusabb képet vázolják fel egy-egy tradícióról. Például a zsidóságról lehetetlen egy rövid összefoglalót …
Riportsorozat 5. rész
Interjú Fülep Dániel papnövendékkel, a Központi Papnevelő Intézet teológus hallgatójával. 1. Mit gondolsz a vallások / egyházak közötti párbeszéd jelentőségéről? Ha pontosan igyekszünk használni a fogalmakat, különbséget kell tennünk az egyházak és a vallások közötti párbeszédről. Az egyház (görögül küriaké ekklészia, latinul ecclesia) és a vallás kifejezések nem szinonim fogalmak. Az előbbi egy kimondottan keresztény fogalom, melynek mindenek előtt teológiai tartalma van, míg az utóbbi lényege szerint nem is képes megragadni a kereszténység legbelső tartalmát. Az előbbit helyesebb volna csak a kereszténységen belül használni, míg az utóbbinak használatakor figyelembe kell venni, hogy a keresztény hit, tanítás és élet túllép annak …
Sziget Fesztivál 2008
A Sziget Fesztivál változatos programjai között szerepelt a Civil Falu Közös Pont sátra, ahol megtalálhatók voltak a katolikus, református, és evangélikus egyház képviselői. Itt a Civil Faluban volt felállítva a Krisna-hívők sátra is, ahol szintén sokszínű programokkal várták az érdeklődőket. A nagyszínpaddal szemben kapott helyett egy teljesen hangszigetelt az egyik oldalán üvegfalú konténerben a Rádió Café. A rádió „Egál” című műsorában Tüske Ferenc riporter szólaltatta meg Bedics András Evangélikus lelkészt a Közös Pont részéről és Isvara Krisna dászt (Tasi István) a Krisna-hívők képviselőjét. A téma az egyházak és a fiatalok kapcsolata volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyházaknak erős …
Vallási kerekasztal beszélgetések a Szigeten
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) meghívására, Oberlander Báruch rabbi vezetett egy kerekasztal beszélgetést „Egy Isten vagy több Isten?” címmel. Az eszmecserén részt vett a Közös Pont keresztény sátor adventista történész-egyetemi tanára, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola képviselője, a Bahai közösség képviselője, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatója és a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége képviselője, Rádhika déví dászí (Hőger-Siku Andrea). Miután figyelmesen végighallgatták amint a résztvevők kifejtették álláspontjukat, megpróbálták közösen felfedezni a hasonló filozófiai elveket. Mindannyian egyetértettek abban, hogy egy Isten van, aki a Legfőbb Irányító és Teremtő, Aki a világmindenség Tulajdonosa. Megállapították, hogy az emberek különféleképpen viszonyulnak Istenhez, ezért …
Összhang a Biblia és a Védák között – idézet Sríla Prabhupádától
A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója, Sríla Prabhupáda egyetemes teológiai elvekre mutat rá az alábbi idézetben. A.C. Bhaktivédanta Szvámí Prabhupáda 1965-ben hozta el a Krisna-tudat egyébként ősi filozófiáját az Amerikai Egyesült Államokba, ahonnan azután később az egész világon elterjedt. Sríla Prabhupáda egyik legjelentősebb adománya az emberiség számára könyvei jelentik, melyeket a világ akadémiai közösségei nagyra becsülnek hitelességükért, mélységükért, tisztaságukért. A világon számos egyetem és főiskola használja azokat tankönyvként. Írásai ma márt több mint ötven nyelven jelentek meg. Sríla Prabhupáda ácárja volt, lelki tanítómester, aki a példájával tanít, s élete abból állt, hogy Krisna eredeti tanítását terjesztette a világban, ezért munkája és …
Krisna-hívő tudós kitüntetést adott át katolikus érseknek
2009. december 25-én karácsonyi mise keretében Késava Dász Szvámi az Iberoamerikai Egyetem nevében díjat és tiszteletbeli egyetemi tanári címről szóló oklevelet adott át Őexcellenciája Monsignor Rodolfo Villarealnak. (www.consejoiberoamericano.org) Késava Szvámi az Iberoamerikai Egyetem professzora, aki egyben beszédet is mondott az 5000 fős tömeg előtt Monterrey katedrálisában. Mint indiai papot mutatták be a hallgatóságnak. Késava Szvámi beszédében hangsúlyozta az Úr Szent Neve éneklésének fontosságát. Monszinyor Rodolfo Villareal rendszeresen vendégül látja Késava Szvámit, ami egyben jó kapcsolatot jelent a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) és a katolikus egyház között. Monszinyor Rodolfo Villareal 1945. február 11-én született Monterreyben. Az Adolfo Prieto magániskolában és katolikus …
Sós Eszter – Vallások és nemi szerepek
„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” – áll a Biblia első lapjain (Teremtés könyve 1.27.). Napjainkban, amikor jogvédő szervezetek rendületlenül igyekeznek felhívni a nők és férfiak közti esélyegyenlőtlenségre a világ figyelmet, továbbá mindezzel szinte párhuzamosan válik egyre elfogadottabbá az egyneműek házassága, és gyermekvállalása, mintha ennél az egy mondatnál még mindig nem tudnánk többet az egyházak nemi szerepekről alkotott nézeteiről. Pedig érdemes lenne megvizsgálnunk a vallások szemszögéből a hagyományos férfi és női szerepeket, és a globális folyamatok révén ezekben bekövetkezett változásokat, hiszen így új nézőpontból is rálátást nyerhetünk a nemek közti …
- Page 2 of 2
- 1
- 2