Ősszel a táj vöröses színben pompázik Krisna-völgyben. Ilyenkor érik be az itt termesztett bio sütőtök, mely a farm lakóinak egyik fő téli tápláléka. Készítünk belőle krémlevest, indiai zöldséges egytálételt, fűszeres bundában sütjük ki, de lehet az ital és édesség alapanyaga is. Facebook esemény itt >>>
Augusztus 19.: Friss Karella és Okra nap
Ezen a napon minden kedves vendégünk kóstolhat e remek csemegéből készített finomságokat, és lehetőségük van önálló felfedezést tenni kertészetünkben, jobban megismerkedni e mesebeli növény történelmével, életútjával, egészségre való hatásával, elkészítésével és még sok más érdekességgel. Facebook esemény itt >>>
Július 7-9.: Személyiségfejlesztés hétvége
Rossz tulajdonságokra könnyű szert tenni, de nehéz velük élni, jó tulajdonságokra nehéz szert tenni, de könnyű velük élni. Ha szeretnél megszabadulni rossz szokásoktól és kialakítani jó szokásokat, akkor praktikus, a mindennapi életben alkalmazható gyakorlatokat fogsz kapni a tréningen. Ezen kívül egyéni cselekvési tervet fogunk kidolgozni, illetve szó lesz még a személyiség felépüléséről, hogyan tudjuk átalakítani, valamint hogyan tudunk nehéz helyzetekben is kiegyensúlyozottak lenni, fenntartani az egyensúlyt, és még sok más, a témát érintő kérdéseken fogunk végigmenni. Előadások témái: Kötöttségek és a felszabadulás, avagy a kötőerők tudománya. Történetek hatása a jellemfejlődésre. Megszabadulás a szenvedélybetegségektől. A bizalom sebessége. A boldogság természetrajza avagy …
Június 25.: Önismereti Tábor Krisna-völgyben (1 hét)
Ahhoz, hogy valóban boldog életet tudjunk élni, elengedhetetlen önmagunk megismerése, megértése. Nélkülözhetetlen hozzá az a tudás, hogy: kik vagyunk mi valójában, mi az élet célja és mi a küldetésünk ebben a világban. Fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, illetve olyan értékeket és elveket tanítunk majd Neked, melyekkel az életed teljes és boldog lehet. Lelki tudás és az anyagi világ ismeretének fényében sokkal könnyebben boldogulunk a világban – megtanulunk valóban …
Június 17.: Virágünnep Krisna-völgyben
Virágékszerek, virágkertészet, zene, tánc, finomságok. Egy mondás szerint, a virágok mind-mind Isten mosolyát képviselik. A mosolygós nyár érkezését Krisna-völgyben is megünnepeljük, megköszönjük. Vendégeink e napon a virágkertbe is ellátogathatnak. Szentélyünkben pedig lehetőségük lesz kiprónálni, megtapasztalni egy ősi indiai hagyományt, mely során virágot ajánlhatnak fel Krisnának. Ehhez pedig egy ősi mantra is segítségükre lesz… De akár saját kertjükben nyíló virággal is érkezhetnek, azt ajánlva fel oltárunkon. Ez az áldásos nap mindenki szívébe derűt hoz, elűzi a tél hideg emlékeit és megtölti virágillattal a tájat. Ezen a napon több programmal is szeretnénk kedveskedni vendégeinknek, melyet ingyenesen vehetnek igénybe: – képekben bemutatjuk botanikuskertünket …
Június 4.: Magyarországi Hennafesztivál és Indiai Szépségnap
A keleti kultúrának mindig nagy vonzereje volt a nyugati országokban. A fűszeres ízek, az aromás illatok, a gyönyörű kelmék, a gazdagon kidolgozott ékszerek, az egzotikus táncok, a tradicionális hangszerek és dallamok, az ősi bölcsesség, az asztrológia, az Ájurvéda, és a jóga, mint egyfajta kuriózum ragadta meg a figyelmet. Áldás kísérjen utadon A június 4-én megrendezésre kerülő Hennafesztiválra, azon kedves vendégeket várjuk, akiket az indiai hölgyek szépségének titkai csábítanak. A mai szintetikus világunkban nagy rejtély, hogyan sminkeltek és díszítették magukat oly művészi kiválósággal, mégis természetes szépítőszerekkel a keleti nők. A fesztivál szépségszalonjában választ adunk e kérdésekre, bepillantást engedünk a titokba, és …
Június 16-18.: Indiai vegán főzőtábor (3 napos)
Igazi kikapcsolódás a kikapcsolódni vágyóknak! A tábor során betekintünk India tradicionális konyhaművészetébe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül.Tudtad, hogy élesztő nélkül is lehet finom, gyorsan elkészíthető kenyérfélét sütni? Mindezt akár pillanatok alatt?! Szeretnéd megtanulni? Itt a lehetőség! Miért tarst velünk? Mert….. Különleges ételek elkészítését sajátíthatod el Megízlelheted a fűszerekben lévő gyógyító erőt Megismerkedhetsz az ajurvédával Számos étkezéshez kapcsolódó tanácsot, érdekességet hallhatsz Megtudhatod, hogy az ízek, ételek hogyan hatnak ránk a mindennapokban Bármikor ellazulhatsz egy kényeztető masszázs által Felfrissülhetsz a jakuzziban vagy a kerti medencében A tábor a magyarországi Somogyban, a „4 napraforgós” minőségű Radhé Resort és Syám Meditációs és Wellness Központban kerül …
II. Magyarországi Henna Fesztivál és Indiai Szépség Nap
Június 4-én ISMÉT A HENNÁÉ A FŐSZEREP! Vár TÉGED is a II. Magyarországi Henna Fesztivál és Indiai Szépség Nap Krisna-völgyben! Hennáznál, vagy hennáztatnál? Betekintenél a kulisszák mögé? Kíváncsi vagy egy igazi szári divatbemutatóra? Szeretnél hallani arról, hogy mi a kapcsolat a szépség és egészség között? Akkor itt a helyed Neked is! Színes programkínálatunk felöleli a hennázás tudományát, az ősi és távol-keleti szépség fogalmát, de magyarországi csodálatos művészeti alkotások is helyet kapnak a rendezvényen. Hogy teljes legyen a kikapcsolódás, készülünk színpadi és gyermekprogramokkal, közös bográcsozással, étteremmel, büfével és vásársorral is. Csodálatos környezetben, alkohol és dohányfüstmentes rendezvényünkre várjuk ismét a kikapcsolódni vágyókat! II. Magyarországi Henna …
Nézzen bele Krisna-völgy turisztikai kínálatába!
Itt a lehetőség, hogy átlapozgasd Krisna-völgy éves programkínálatát. Kiadványunk több központunkban, valamint partnereinknél is megtalálható. Válogass kedved szerint akár kikapcsolódást, egyéni vagy akár csoportos programot keresel, tájékozódj előre, hogy milyen látványosságokat kívánsz megtekinteni a következő látogatásod során. Hiszen Krisna-völgyben az a jó, hogy mindig, mindenki számára nyitva áll! Sok szeretettel várunk Téged is! Katalógusunk elérhető ITT >>
Motivációs és reinkarnációs tréning (Keszthely, Debrecen)
Keszthely – Motivációs tréning Időpont: 2017. március 29. 19 óraHelyszín: Bexi Club, 8360. Keszthely, Festetics György út 5. (Pethe Ferenc Kollégium)Előadó: Kissimon László, vezetési tanácsadó Ha szeretnél megszabadulni a korlátaidtól, melyek akadályoznak céljaid elérésében, s szeretnéd hatékonyabban elérni céljaidat, akkor itt a helyed, gyere el hozzánk! Az előadásokon praktikus gyakorlatokat és módszereket kapsz, melyeket a mindennapi életben is tudsz alkalmazni. Facebook oldal: https://www.facebook.com/events/1210881565677097/ Debrecen – Reinkarnációs szerepjáték Időpont: 2017. árpilis 4. 18 óraHelyszín: Bijó Energia Öngyógyító Központ, Debrecen, Miklós utca 18.Előadó: Kissimon László A szerepjáték során megismerkedhetsz a reinkarnáció és a karma alapvető törvényeivel. Ezzel együtt megláthatod, hogy döntéseidnek milyen …
Ájurvéda, stresszkezelés, karmatisztítási hétvégék Krisna-völgyben
Karmatisztítás tréning Ha tisztába kerülünk tetteink következményeivel, akkor megfelelő döntéseket hozhatunk a jövőnket illetően. Így ezen a hétvégi programon megnézzük, hogy korábbi tetteinknek milyen következményei vannak, és megtudhatjuk, hogyan tisztíthatjuk meg érzékeinket, elménket és lelkünket. Időpont: 2017. március 31 – április 2.Helyszín: Krisna-völgyRészletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/tanfolyamaink-karmatisztitas-trening/ Motivációs tréning Ha szeretnél megszabadulni a korlátaidtól, melyek akadályoznak céljaid elérésében, s szeretnéd hatékonyabban elérni céljaidat, akkor itt a helyed, gyere el hozzánk! Az előadásokon praktikus gyakorlatokat és módszereket kapsz, melyeket a mindennapi életben is tudsz alkalmazni. Időpont: 2017. április 7-9.Helyszín: Krisna-völgyRészletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/tanfolyamaink-motivacios-trening/ Ayurveda hétvége Az ayurveda az egészség megőrzésére helyezi …
Április 9.: Önismereti Tábor Krisna-völgyben
A képzés során segítünk önmagad megismerésében, e fogalom valódi értelmezésében. Olyan értékeket és elveket tanítunk meg Neked, melyekkel az életed teljes és boldog lehet – amellett, hogy az anyagi világon túlmutató célokat is a magadévá tehetsz. Lelki tudás és az anyagi világ ismeretének fényében sokkal könnyebben boldogulunk a világban – megtanulunk valóban komoly döntéseket hozni, megtanulunk valóban lépni. Időpont: 2017. április 9-16.Helyszín: Krisna-völgyRészletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/onismereti-tabor/
Március 22. és 29.: Motivációs tréning (Székesfehérvár, Keszthely)
Székesfehérvár – Motivációs tréning Ha szeretnél megszabadulni a korlátaidtól, melyek akadályoznak céljaid elérésében, s szeretnéd hatékonyabban elérni céljaidat, akkor itt a helyed, gyere el hozzánk! Az előadásokon praktikus gyakorlatokat és módszereket kapsz, melyeket a mindennapi életben is tudsz alkalmazni. Az előadás 3 részből áll: Tedd baráttá az elmédet! Maradj fókuszban! Amikor a mantra életre kel. Mikor érdemes eljönnöd? Ha szeretnél: túllépni a korlátaidon, hatékonyabb lenni céljaid elérésében, enyhíteni az idő szorításán. Mit fogsz kapni? Praktikus gyakorlatokat, amit alkalmazni tudsz a mindennapi életben. Mentális technikákat, amellyel békét tudsz teremteni az elmédben. Módszereket arra, hogy a körülményektől függetlenül jó kedvre tudjad deríteni …
Kolostorok Titka hétvége és karmatisztítási tréning Krisna-völgyben
Kolostorok Titka hétvége Vágj neki egy belső zarándokútnak, s sajátítsd el az évezredes tudást hétvégi képzésünk keretében, hogy megtud, kik vagyunk, mi az élet célja, és mi a küldetésünk. Azoknak szól, akik elég bátrak, hogy nekivágjanak egy olyan belső “zarándokútnak”, ahol az önvaló szabadsága a cél. Itt megértheted pl. a különbséget önmagad és a testedtől függő hatások és körülmények között. Időpont: 2017. március 24-26. Helyszín: Krisna-völgy Részletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/kolostorok-titka-hetvege/ Karmatisztítás tréning Ha tisztába kerülünk tetteink következményeivel, akkor megfelelő döntéseket hozhatunk a jövőnket illetően. Így ezen a …
Minden vasárnap: Sunday Love Feast – Krisna-tudatos családi délután
Azok számára, akik még nem ismerik a vaisnava (Krisna-tudatos) kultúrát és programokat, életünk megismeréséhez elsőként a vasárnapi programjainkat ajánljuk. A vasárnapi program több évtizedes tradíció a mozgalmunkban és több évezredes Indiában. Célja, hogy a hagyományos kora reggeli lelki programok mellett a családok, gyermekek, idősek és fiatalok együtt kapcsolódjanak ki és Krisna-tudatos lelki hangulatban, de családias környezetben töltsék el a hétvége egy délutánját. A vasárnapi program egy jó lehetőség arra, hogy a családok feltöltődjenek, pihenjenek, az édesanyák is élvezzék a lelki témájú előadásokat, hiszen a templomokban ebéd- vagy vacsoralehetőség is van (rendkívül kedvező áron), valamint büfé is rendelkezésre áll, ahol tojás- …
Az édes élmények házhoz jönnek – Édességfesztivál és ételosztások Somogyban
Krisna-völgyben idén október 31-én rendezik az Édességfesztivált, amely során mintegy 2 tonna édességet ajánlanak fel Krisnának, majd osztanak ki a résztvevők és a környékbeli települések lakói között. Az ünnepség utáni napokban a rendszeres ételosztás helyszínén, Marcaliban, a város és kistérség rászorulóinak is kedveskednek a szervezők, a meleg egytálétel mellett ők is részesülnek az ünnepi hangulatból. A Govardhana-púdzsá nevű hagyományőrző ünnepség eredetileg India Vrindávan nevű falujából származik, egy aprócska településről, ahol Krisna 5300 évvel ezelőtt gyermekkorát töltötte. A szentírások szerint csodálatos kedvtelései és tanításai közé tartozik, amikor megleckéztette a félistenek vezetőjét, Indrát, akit hatalma rendkívül gőgössé tett. Vrindávan lakóit rávette, hogy …
November 11-13.: Indiai vegán főzőtábor
A tábor során a főzés jógáján keresztül megismerjük az ételek ránk gyakorolt hatását. Lesz szó ájurvédáról, fűszerek hatásairól, az ízek szerepéről valamint egy kis önismeretről és meditációról. Bevezetünk a világhírű, színes és változatos indiai konyhaművészetbe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül, mint pl.: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. Mindezt a magyarországi Somogyban, a „4 napraforgós” minőségű Radhé Resort és Syám Meditációs és Wellness Központban. A minőségű szállás kényelmén túl szauna, jakuzzik teszik még kellemesebbé a kikapcsolódást. A tábor közvetlen szomszédságában található Magyarország ill. Közép –Európa legnagyobb ökogazdasága,Krisna-völgy. A program részeként ellátogatunk a biofarmra, ahol megismerhetjük az …
Október 16.: Bio Sütőtök Nap Krisna-völgyben
Tudtad, hogy a sütőtököt – az Antarktiszton kívül – bolygónk minden földrészén termesztik már ősidők óta? Sütőtök NapIgazán különleges növény: zöld, piros, fehér, szürke, de még kék színben is létezik! Neked milyen szín jut az eszedbe először a sütőtökről? Gondoltad volna, hogy 90%-a víz és rendkívüli élettani hatásai miatt az étkezésen kívül megjelent a népi gyógyászatban és a kozmetikában is? Ha szereted az őszi táj ezernyi árnyalatának szépségét és ugyanakkor tudásod is szívesen gazdagítanád, itt a helyed ezen a napon, hogy a Krisna-völgyi tájban gyönyörködj és az októberben szüretelt sütőtökről minél többet megtudj! Templomunkban művészien festett sütőtökökkel, Govinda éttermünkben változatos sütőtök …
Jubileumi év és Śrī Kṛṣṇa Janmāṣṭamī – avagy Kṛṣṇa megjelenése
Milliók ünneplik világszerte Janmāṣṭamīt, az Úr Kṛṣṇa megjelenését és a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete megalapításának 50. évfordulóját. Kṛṣṇa megjelenése a földi világban Az Úr Kṛṣṇa földi megjelenésének, azaz születésének évfordulóját Krisna-völgyben ünnepelik meg a magyarországi hívők. Krisna-völgy Somogyvámoson található, Fonyódtól mintegy 25 kilométerre. Itt augusztus 25-én, reggel 7-től egészen éjfélig színdarabokkal, zenével, közös énekléssel, templomi táncokkal, vegetáriánus lakomával, virágdekorációk felajánlásával, este pedig tűzijátékkal ünnepelnek. A résztvevők hagyományos, az ünnephez kapcsolódó dallamokkal, szent történetek felolvasásával és előadások által emlékeznek Istenre, a hintáztatás és csónakáztatás ősi szertartásával pedig igyekeznek örömet okozni Neki. Részletes program >> Kṛṣṇa, a híres Bhagavad–gītā elbeszélőjeként, nagy tiszteletnek örvend …
Július 22-24.: Krisna-völgyi Búcsú – a legnagyobb családi élményfesztivál
Az idei Búcsúban ismét kirakodó vásár, színpadi programok, finom ételek, érdekes előadások, felnőtt és természetesen gyermekprogramok sokaságát szedtük a látogatóknak össze egy csokorba. Mindenfelé kézműves termékek alatt roskadozó asztalkák állnak, melyeknél sok más értékes áru mellett Krisna-völgy saját készítésű termékei is megvásárolhatóak. A házi készítésű, gyógynövény tartalmú kencéket nem csak megvenni tudjuk, hanem egy szakavatott kéz segítségével mi magunk is elkészíthetjük. Jegyelővétel >> A mezőgazdasági ökrös gépbemutató, valamint a kertészetben és a tehenészetben induló szakvezetés segítségével beleshetnek a biogazdálkodás függönye mögé. A frangipáni kiállítás és vásár kihagyhatatlan a virágok szerelmeseinek. Magyaros és indiai ízek, látványkonyha, szabadtéri főzés, tandori sütés, frissen készített …