Elfogyott a pénz, nem kapnak többé ingyenételt a hajléktalanok – írja az Index. https://index.hu/belfold/2023/04/08/menhely-alapitvany-hajlektalan-etkeztetes-melegetel/ Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-tudatú hívők Közösségének szegényélelmezési programja eddig is részt vett, és bármilyen körülmény ellenére a jövőben is részt fog venni a hazánkban otthon nélkül élő rászorulók ellátásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel (BMSZKI) 2016 óta vagyunk együttműködésben. Az Ételt az Életért a hét 6 napján eddig is szállított nekik ebédet, napi 600 adagot. A hajléktalanok napi étkeztetésének, ellátásának nehézségeiről a fővárosban az Ételt az Életért is értesült. Alapítványunkat arra kérték, hogy a jövőben emelt adagszámmal segítsük intézményeik, különféle hajléktalanellátók, …
Látható-e Isten?
A világvallások egyetértenek abban, hogy az Úr fölötte áll anyagi érzékeinknek. Isten formáját illetőleg azonban már tapasztalhatunk eltéréseket. E különbségek elsődleges oka abból fakad, hogy az egyes vallások teológiája és hívei milyen kapcsolatban állnak az Úrral. Minél személyesebb ez a kapcsolat, Isten annál inkább felfedi személyes formáját. Mint Teremtő, a szentírásokon keresztül ad számunkra tudást önnön magáról. A Védák teológiája köztudottan személyes Isten-képen alapul, és ebből adódóan ismerhetjük meg nagyon alaposan az Úr formáját. Ám mivel Isten teljes mértékben lelki szubsztancia, nem láthatjuk Őt jelenlegi szemünkkel, s nem hallhatjuk Őt ezekkel a fülekkel itt, az anyagi világban. Ám időről időre, …
Könnyű krumplis – cukkinis – borsós leveses szabdzsi
Ez az a fajta szabdzsi alaprecept, amit a felsorolt három zöldségen kívül nyugodt szívvel gazdagíthatunk további színes alapanyagokkal, így a variációk száma végtelenné válik. Jó kísérletezést! Hozzávalók: – 4 ek olaj – 1,5 kk római kömény – 1 kk hing – zöld erőspaprika – 6-8 krumpli felkockázva – 2 kk őrölt koriander – 1 kk őrölt római kömény – 3/4 kk kurkuma – 2,5 kk só – 1 db cukkini kockára vágva – 4 dl zöldborsó Elkészítés: A zsiradékot felmelegítjük egy lábasban és barnára pirítjuk az egész római köményt, illetve illatosra a hinget, majd hozzáadjuk az apróra vágott zöld erőset is. …
Az Úr Caitanya és az odaadás reneszánsza
Ez a cikk eredetileg a Vissza Istenhez Magazinban jelent meg, 1984-ben. Európa a 15. században jelentős társadalmi és kulturális átalakuláson ment keresztül, amit a történetíró Jules Michelet, aki áhítattal tekintett vissza erre az időszakra, „reneszánsznak’, vagyis „újjászületésnek” nevezett el. A hosszú középkor világképét oly mértékben uralták az örökkévalóságról szóló pompás látomások, hogy az embereknek alig maradt idejük akár futó pillantást is vetni erre a múlandó földi világra, és elméjüket olyannyira foglalkoztatták a végső dolgok – a Halál, a Végítélet, a Menny és a Pokol –, hogy az életet csak nehéz próbák sorozatának és felkészülésnek tekintették. Olyan társadalomban éltek, melynek felépítését …
Egy emberséges és fenntartható jövő építésén dolgozunk!
Tudjuk, hogy adód 1%-a mögött rengeteg munka van. Az egész évi munkád. Te is keményen megdolgoztál az 1%-ért, ígérjük, hogy mi is megdolgozunk érte. Évente több mint félmillió adag ételt osztunk a rászorulóknak, nap mint nap. Küzdünk a szegénység ellen, és egy fenntartható jövő építésén dolgozunk. Kérjük, hogy adód egyházaknak és társadalmi szervezeteknek felajánlható 1%-ával támogasd munkánkat! Egyházi: 0389 – Ételt az Életért Alapítvány: 18095575-1-41 Köszönjük! www.egyhazi.hu
Több ezer adag meleg étel a törökországi földrengések túlélőinek
A törökországi ételosztó misszió tagjai nagyon korán kelnek, mivel éjjelente még most is -2 fok van, szinte jól esik a főzőüstök beindítása és a munka megkezdése. Ételosztóink a katonaság javaslatára Antakyától délre, egy külvárosi részen állították fel táborukat, mivel Antakya belsőbb részein sajnos attrocitások történtek. Az akcióban, melyben török és magyar Krisna-hívők együtt vesznek részt, több ezer adag tápláló egytálétel kiosztását tervezik a misszió tagjai. A fiúk már reggelire is több mint 400 adag ételt szolgáltak fel a helyi lakosságnak! A menü forró lencseleves, sajt, kenyér és olívabogyó, a helyi tradíciónak megfelelően. A csapat nem csak egyszer főz …
Krisna-hívő ételosztók segítik a törökországi földrengés túlélőit
Négy Krisna-hívő indul útnak Budapestről péntek reggel, hogy a törökországi földrengések helyszínén, a török Krisna-hívők helyi csoportjával együtt meleg ételt biztosítsanak a katasztrófa által legsúlyosabban érintett régió túlélőinek. Az ételosztók a török katasztrófavédelem hozzájárulásával érkeznek majd a Hatay tartománybeli Antakyába, ahol egy kamionban kialakított tábori konyhán készítik majd el és osztják ki az ételeket. A helyszínen a katonaság által kijelölt belvárosi ponton a túlélők, illetve a mentési munkálatokban résztvevők élelmezését segítik majd egyszerű, tápláló egytálételekkel. Egy természeti katasztrófát követően az első lépés, hogy szakképzett személyzet segítségével felkutatják a túlélőket és ellátják a sebesülteket, időközben pedig kiépül az ideiglenes ellátórendszer. Mivel …
Mi az, hogy elvonulás és miért szükséges a lelkünknek?
Tudtátok, hogy a retreat vagy elvonulás/visszavonulás szó eredete egészen a keresztes hadjáratok idejére vezethető vissza. Habár akkor még katonai céllal használták ezt a szófordulatot ma már ha meghalljuk az biztos, hogy nem egy csata jelenik meg képzeletünkben, hanem egy békés és meditatív kép ami kiegyensúlyozottságot és harmóniát áraszt. Sokan nem is sejtik, hogy a visszavonulás vagy elvonulás az igazi reneszánszát éli napjainkban. És hiszitek vagy nem a Spirituális elvonulás a számunkra egyértelmű keleti vallásokon kívül bizony jelen van a kereszténység a zsidó és a muzulmán hit úgynevezett szúfi közösségében is. A lelkigyakorlatokat a keresztény egyházakban Loyolai Szent Ignác (1491–1556) terjesztette …
Díjat kapott az Egri Goinda Étterem
Nívós szakmai díjat kapott az Egri Govinda Étterem, melynek elnyeréséhez Ti is hozzájárultatok! A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége és az Energiaügyi Minisztérium, a Mádava Góvinda Kft.-t javasolta Heves Megye Zöldgazdaságáért Díj elnyerésére. Az indoklásban az étterem tevékenysége során az energiafelhasználási, környezetvédelmi szempontok betartására fordított figyelmét emelték ki. Nagyra értékelték, hogy kiemelten kezelik a fenntarthatósági elveket: az alapanyagok kiválasztásától kezdve, a konyhatechnológián keresztül az ételek kiszállításáig és a hulladékkezeléséig. A 2022-es Dekarbonizációs díjat az egri Govinda ügyvezetője: Nyolcas Olivér (becenevén: Om) egy díszünnepség keretében vehette át, január 25-én, néhány napja. Nem ez volt az …
A kis herceg megértésének kulcsai a védikus világkép tükrében
„A kis herceg” és valódi életünk. Amit a szívünkkel éreztünk, de ma már mégsem látjuk… Bár a kis herceg mese formájú mű, gyermekként mégsem tudtunk igazán mit kezdeni vele. Tegye fel a kezét, aki nem felnőttként, vagy legalább kamaszként értette meg a kis herceg üzenetét. Az üzenetet, amit lehet még most sem érzünk, értünk igazán. (Még azok a bölcsészek sem, akik túl egyszerűnek gondolják a szimbólumrendszerét. Nekik a kis herceg már kevés. Pont ezért nem értik igazán.) De annak ellenére, hogy nem értettük igazán, mégis sokan olvastuk már gyerekként is nagy kíváncsisággal a világ második legnépszerűbb könyvét – a …
Hímzési stílusok Indiából
Krisna-völgyben található hazánk legautentikusabb kézműves műhelye, a Syama Handmade. Nemcsak a különféle szári stílusokat ismerik, hanem az indiai hímzési technikákat is, mindezt a magyar, hagyományos textilműves módszerek és technikák mellett, aminek igazi őrizői. A Syama Handmade ápolja és továbbörökíti kézi, hagyományos ruhakészítés minden fortélyát, ezt a különleges tudást pedig szívesen át is adják a kézimunkák szerelmeseinek. India textilművészete nagyon gazdag hagyományokra épül. Ezen belül a hímzési stílusokból is közel 30 félét tartanak számon. Ebből most a 9 legkiemelkedőbbet mutatjuk be két részben. 1. Csikankari A csikankari szó elegáns mintát jelent. A hímzés központja az Uttar Pradés tartományban lévő …
Égbolt: Új rend – Nap és Szaturnusz erős találkozója
Január végi pörgés, februári rendrakás, nagytakarítás és farsangi megtisztulás. A Vénusz és a Neptunusz találkozója is csodálatos perceket adhat életünkhöz, az igazi feladat most mégis az új keretek, új rendszerek felállítása februárban. Az immunrendszerünkre is nagyon figyelni kell! Előrejelzés az év második hónapjára.
Śrī Advaita Ācārya: az Úr Caitanya legidősebb társa
Azért gyűltünk ma össze, hogy megünnepeljük Śrī Advaita Ācārya megjelenési napját. Advaita Ācārya Mahā-Viṣṇu inkarnációja. A kedvteléseit már Śrī Caitanya Mahāprabhu megjelenése előtt kezdte bemutatni, ezért az idősebb Mahāprabhunak is tekintették. Igazából az Úr Caitanya apjánál is idősebb volt. Advaita Ācarya, habár ő Maga Viṣṇu, egy vaiṣṇava hangulatában élt. Vaiṣṇavaként együttérzést mutatott az elesett, feltételekhez kötött lelkek iránt, akik szenvednek a Krisna-tudat nélkül. Habár korábban Navadvīpa az odaadó szolgálat nagy központja volt, az idők során leromlott a szellemi színvonal, és a száraz tudás központjává változott. Advaita Ācārya mélyen együttérzett a korszak elesett lelkeivel, akik belemerülnek az anyagi ügyekbe, és nem …
Śrī Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmi megjelenésére
Úgy gondoltam, hogy Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmi megjelenési napja alkalmából idéznék egy róla szóló verset és annak magyarázatát a Caitanya caritāmṛita Ādi-līlájának tízedik fejezetéből, amely a „A Caitanya-fa törzse, ágai és mellékágai” címet viseli. śrī gopāla bhaṭṭa eka śākhā sarvottama rūpa-sanātana-saṅge yāṅra prema-ālāpana FORDÍTÁS Śrī Gopāla Bhaṭṭa Gosvāmi, a negyvenhetedik ág a fa hatalmas és kiváló ágainak egyike volt. Rūpa Gosvāmi és Sanātana Gosvāmi társaságában örökké az Isten iránti szeretetről beszélt. ŚRĪLA PRABHUPĀDA MAGYARÁZATA Śrī Gopāla Bhaṭṭa Goswami Veṅkata Bhaṭṭának, Śrī Raṅgam lakójának a fia volt. Gopāla Bhaṭṭa korábban a Rāmānuja-sampradāya tanítványi láncolatához tartozott, de később a Gauḍīya-saṁpradāya tagja lett. Az …
A Gītā-jayantī díszvendége volt India nagykövete
A Gītā-jayantī, a Bhagavad-gītā megjelenési napja alkalmából megrendezett felolvasáson és tűzceremónián nálunk járt Őexcellenciája Partha Satpathy, az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövete. A Nagykövet úr első alkalommal járt a Kṛṣṇa-hívők budapesti központjában, megtekintette a lelki élet középpontját, a templomszoba helyiséget és a kulturális központ más részeit. A tűzceremónia előtt elismerését fejezte ki, hogy a hívők a Bhagavad-gītā szellemiségét követve igyekeznek élni és arra buzdította a jelenlévőket, hogy bármilyen nehézség elé állít minket az élet, mindig emlékezzünk arra, hogy a sorsunk Isten kezében van, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt mások jólétéért, de tetteink eredményét bízzuk Istenre.
Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjjal jutalmazták az Ételt az Életért vezetőjét
Igazi megtiszteltetés ért bennünket, igen, az egész szervezetünket. Nemrégiben a szociális szakmában kifejezetten rangos elismerésnek számító díjjal jutalmazták alapítványunk vezetőjét, Szanyi-Karl Attilát, Bhakta Vatszala Dásza Krisna-hívő lelkészt áldozatos munkájáért. A Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat idén ketten vehették át, Attila odaadásával, a szociális területen végzett szorgalmával és igazi missziós gondolkodásával nyerte el a zsűri kiemelt figyelmét. A Szociális munka napja alkalmából átadott díjat 10 évvel korábban az Ételt az Életért, maga a szervezet is elnyerte a kerületi ételosztó tevékenység üzemeltetéséért. Aki azonban már több mint tíz éve szíve és lelke a programnak, az a szervezet vezetője. Attila, vagy ahogy …
Az emlékezés tökéletessége
Furcsa dolgok az emlékek: némelyik szinte teljesen elhalványul, még akkor is, ha fontos volt, némelyik pedig azonnal visszavisz bennünket akár évtizedekkel korábbra. Például semmire nem tudok visszaemlékezni mondjuk az általános iskolai ballagásommal kapcsolatban, viszont tisztán magam előtt látom nagymamám panellakásának – ahol egy évet laktunk – szobáját és a hároméves önmagam, ahogy jövök-megyek, teszek-veszek. Ha akarok, ki tudok nézni a nagyszoba hatalmas ablakán és látom az Eged-hegyet és hallom a felnémeti vonat ismerős zakatolását, ha pedig lenézek a kilencedik emelet szédítő magasságából, a játszótéren felismerem Zsoltikát és Zsuzsit, amint éppen mászókáznak. De a legfurább az, hogy az emléket újraélve nem a mai, lassan …
Nektári finomságok – indiai receptek az adventre
Akár a fagyos, téli időszakban, akár az ünnepek után, farsangelőn lapozzuk majd fel ezt a kis gyors, indiai recept-válogatást, biztosan nem fogunk csalódni. Hazai alapanyagokból is gyors és finom, de karakteres, különleges ízű ételeket készíthetünk. Milyen lehet a hagyományos karácsonyi káposzta új kiadásban az ünnepi asztalra? Mivel erősítik immunrendszerüket az Ájurvédát kiválóan ismerő indiaiak a hűvösebb, téli időszakban? Isteni fogások, mennyei ízek, szívből, a Krisna-hívőktől neked! Receptfüzet letöltése itt >>
Égbolt: Új bolygóhatások 2022 végére
Egészen új szelek fújnak az égen. A napokban irányt váltó Jupiter támogat bennünket lelki fejlődésünkben, vallásos-spirituális gyakorlataink elvégzésében, gazdaságilag is. A Mars az egyetlen, aki még kalamajkát okozhat a Ráhu és Uránusz közelében január 20-ig, de igazából túl vagyunk az elmúlt évszázadok legnehezebb csillagállásán és talán hihetetlen, de egy gazdaságilag is kedvezőbb év előtt állunk, amelyben a termőfölddé lesz a fő szerep. A Föld kincsei és az energiahasználatunk kérdésében azonban szemléletváltásra és gyakorlati lépésekre kényszerülünk majd 2023-ban. Mi vár ránk november végétől karácsonyig? …és egy kis kitekintés a jövő évre. https://www.facebook.com/onlinehoroszkop
Az önpusztítás „jógájá”-tól a valódi összekapcsolódásig
Tudom, ellentmondásosnak hat a cím első fele, hiszen a „jóga” és az „önpusztítás” egymásnak szögesen ellentmondó fogalmak, de hidd el, hogy nem csak egy olcsó click-bait miatt választottam ezt a megközelítést. Mikor a jógára gondolunk, a pozitivitás, kiegyensúlyozottság, egészség, spirituális elmélyülés jut eszünkbe, amelyek épp ellentétei az önpusztításról beugró képeknek. De akkor miért használtam mégis ezt a képzettársítást? Alább minden kiderül! Mint tudjuk, a „jóga” eredeti jelentése „összekapcsolódás”, egész pontosan „összekapcsolódás a Legfelsőbbel”. Ez az a spirituális sadhana, vagy gyakorlatsor, amellyel egyrészt ápoljuk a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatunkat, másrészt visszatalálunk eredeti önvalónkhoz, mint örök lelkek, akik csak akkor lehetnek boldogok, ha …