Szegeden is megkezdte szegényélelmezési tevékenységét az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány. Az első ételosztásunkat november 25-én 12.00-kor tartjuk az Anna-kútnál. 200 tartós élelmiszercsomagot, 200 kg almát, 200 kg burgonyát fogunk kiosztani a rászoruló családoknak. A tartós élelmiszercsomag mellett 200 adagnál is több meleg étellel kedveskedünk. Novemberben már hideg van, ezért a forró tea sem hiányozhat majd. Jelenleg 28 lelkes önkéntes segíti munkánkat. Van, aki minden nap, van aki alkalmanként, van, aki pedig azzal segít, hogy adomány gyűjtőpontunk lesz, ahová a közelben élő, segíteni vágyó emberek elvihetik a tartós élelmiszer adományaikat. A szegediek jelenleg 10 adományponton adhatják le az élelmiszereket. …
Ételosztás 400 főre a Garay téren
Még egy fantasztikus akcióval zárjuk a májust! Budapest 7. kerületében minden hátköznap felszolgálunk meleg ebédet a kerület rászoruló lakosságának. A Föld napján pedig egy kiemelt élelmiszercsomag osztást is tartottunk. Most a helyi Önkormányzattal való együttműködés, valamint egy nagyszabású vallásközi akció keretében 400 embert fogunk megvendégelni meleg ebéddel, lencsefőzelékkel és finom indiai édességgel, halavával június 27-én, szombaton a Garay téren, délelőtt 11 órától. Az ebéd mellé kis csomagokkal is készülünk, az Ételt az Életért részéről 5 féle tartós alapanyaggal kedveskedünk az érkező vendégeinknek. De más felekezetek is hoznak majd meglepetéseket! Az akció keretében elsőként a 7. kerületi lakcímmel rendelkezőket szolgáljuk ki, …
Fergeteges gyereknap Békéscsabán!
Május 19-én Békéscsabán tartottunk kiemelt élelmiszercsomagosztást. Számos helyi adományozónak és egy helyi jó léleknek köszönhetően, aki kiemelt adománnyal segített, igazi bőségcsomagokat tudtunk adni vendégeinknek, akik nagyon boldogok voltak. A nyári, kellemes idő és sok finomság igazi örömünnepet varázsolt a szombatból. 110 élelmiszercsomag készült, amelyben többek között olaj, liszt, rizs, búzadara, tészta, cukor és porcukor, konzervek, valamint paradicsomlé voltak, de alma, csokoládé, üdítő és savanyúkáposzta is került bele – figyelve, a hasznos főzési alapanyagok, az egészséges összetevők és a gyerekeknek is kedves nassolnivalók, finomságok arányára. Számos összetevő Budapestről került Békéscsabára, a zenés gyermeknapi programot indiai hangszerekkel békéscsabai és szolnoki önkéntesek szolgáltatták. …
Ételt az Életért: 600 adag étel- és élelmiszercsomag a Föld napja alkalmából
600 adag gazdag, tartós élelmiszercsomagot osztottunk ki szombaton az Almássy téren, a Föld napja alkalmából. A csomagokba a tartós élelmiszerek mellett olyan csemegék, finomságok kerültek, amelyek a nélkülöző családok asztalán ritka vagy sohasem látott vendégnek számítanak, mint az olíva bogyó, a lekvár, ketchup, gyümölcslé, vagy éppen a darált diós keverék. Az alapanyagokból a családok egészen biztosan tudnak majd főzni otthon, volt olyan édesanya, aki 3 gyermekére 1 hétig tervez főzni a csomag tartalmából. Az ételosztásra a 7. kerületi vendégeink mellett minden rászorulót szeretettel vártunk, hiszen tudjuk, hogy nagyon hosszú idő telt el a Karácsonyi Szeretetlakoma óta. A karszalagok nagyon …
Kiemelt ételosztást tart a Föld napján az Ételt az Életért
Április 22-én 11 órától kiemelt tavaszi étel- és csomagosztást rendez az Almássy téren az Ételt az Életért, egyházunk humanitárius programját megvalósító közhasznú alapítvány. A Föld napján tartott rendezvényen a húsmentes étkezésre, mint környezetkímélő szokásra is emlékeztetnek. Karácsonyi ételosztásunkat szinte mindenki ismeri, azt azonban már kevesebben tudják, hogy emellett évente több mint félmillió tál meleg ebédet osztunk ki országszerte. A vasárnapokat leszámítva egész évben, a hét minden napján szolgálunk fel ételt, az adagszámok pedig évről évre emelkednek. 5 fix fővárosi helyszín H-P 5 állandó vidéki osztópont H-P, Debrecenben vasárnap Kiszállítás heti 6 napon át a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei …
Naponta 1100 adag étellel segíti a menedékhelyeket az Ételt az Életért
Elfogyott a pénz, nem kapnak többé ingyenételt a hajléktalanok – írja az Index. https://index.hu/belfold/2023/04/08/menhely-alapitvany-hajlektalan-etkeztetes-melegetel/ Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-tudatú hívők Közösségének szegényélelmezési programja eddig is részt vett, és bármilyen körülmény ellenére a jövőben is részt fog venni a hazánkban otthon nélkül élő rászorulók ellátásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel (BMSZKI) 2016 óta vagyunk együttműködésben. Az Ételt az Életért a hét 6 napján eddig is szállított nekik ebédet, napi 600 adagot. A hajléktalanok napi étkeztetésének, ellátásának nehézségeiről a fővárosban az Ételt az Életért is értesült. Alapítványunkat arra kérték, hogy a jövőben emelt adagszámmal segítsük intézményeik, különféle hajléktalanellátók, …
Hazatértek ételosztóink!
Hazatértek ételosztóink a törökországi Hatayából, ahol naponta több mint 1000 adag ételt osztottak ki a földrengés által leginkább sújtott régióban. Bhakta-Vatsala Dāsa (Szanyi-Karl Attila), az Ételt az Életért Alapítvány elnökének beszámolója szerint Törökország hatalmas kihívás előtt áll, hiszen a folyamatos utórengések miatt nagyon nehéz lesz újjáépíteni a régiót. Helyszíni tartózkodásuk alatt az egyik éjjel egy 5,1-es erősségű földrengést éltek át. A csapatot a DSV szállítmányozási cég török kollégái váltották az üstöknél, hiszen az Ételt az Életért nem titkolt célja, hogy professzionálisan megszervezze az ételosztást és mindig fenn is tartsa a szükséges helyszíneken, hosszú időn át. Távozásuk után nem sokkal …
Újabb földrengések Törökországban, de az ételosztás nem áll meg!
Főzési trükkök az Ételt az Életért törökországi szálláshelyéről. Antakyától délre táboroztak le egy kedves család kertjében a Krisna-hívő ételosztók. Az idő egyre kegyesebb, de éjjel még mindig mínuszok vannak. Ugyanakkor ezt az éjszakát egy 5,1-es erősségű földrengés tette feledhetetlenné, sajnos negatív értelemben, nem kis ijedelmet okozva – nem véletlenül alszanak ételosztóink a szabad ég alatt, hiszen a félig megrongálódott épületek egy kisebb rengéstől is beomolhatnak. A vizet egy nagy tartályból hord-palackokba engedik és azzal öntik fel az üstöket, elkerülve, hogy a helyi kutak vizét kelljen használni. A török-magyar vegyes ételosztó csapat munkáját támogatni is lehet! A helyszínről Szanyi-Karl Attila, az …
Napi 1000 adag étellel pörög a török ételosztó misszió (Videó)
A körülmények nem nevezhetők éppen ideálisnak, de nagy szeretettel és hálával fogadnak minden segítséget a török polgárok a földrengés sújtotta Hatay tartományban Törökországban. A magyar ételosztók továbbra is a főzésért, a török Ételt az Életért pedig a meleg étel kiosztásáért felelős. Ma vegetáriánus paprikás krumpli volt a menü, igazi, magyaros ízvilággal és rendkívül ízletes lett, nagyon szerették a vendégek. 🙂 Naponta több mint 1000 adag étellel várják a károsultakat ételosztóink, akik így legalább egy kis friss, meleg ételhez jutnak. Mellé fetasajtot és olívát szolgálnak fel pékáruval, így teljes a menü. Mivel a régióban fertőzések ütötték fel a fejüket, így …
Ismét fagyban osztanak ételt a Krisna-hívő ételosztók Törökországban
Yasam icin Yemek Dernegi – azaz az Ételt az Életért Alapítvány török elnevezése. Tavaly ukránul és oroszul, idén törökül tanultuk meg ugyanezt. A kihívások, katasztrófák nem válogatnak, bárhol felüthetik fejüket… Naponta több mint 1000 adag étel készül az Ételt az Életért tábori konyháján Törökországban, Hatay régiójában a földrengés sújtotta régió kétségbeesett lakosságának, ahol török és magyar Krisna-hívő ételosztók közös akcióban vesznek részt. Egyre többen és többen jönnek friss, meleg ételekért, mivel a régióban sem vezetékes víz, sem áram nincs, az alapvető komfort szükségletek pedig jelenleg nem elérhetőek. Az éjszaka megint nagyon hideg volt és jelenleg is fagyos szél fúj. Kérjük, …
Több ezer adag meleg étel a törökországi földrengések túlélőinek
A törökországi ételosztó misszió tagjai nagyon korán kelnek, mivel éjjelente még most is -2 fok van, szinte jól esik a főzőüstök beindítása és a munka megkezdése. Ételosztóink a katonaság javaslatára Antakyától délre, egy külvárosi részen állították fel táborukat, mivel Antakya belsőbb részein sajnos attrocitások történtek. Az akcióban, melyben török és magyar Krisna-hívők együtt vesznek részt, több ezer adag tápláló egytálétel kiosztását tervezik a misszió tagjai. A fiúk már reggelire is több mint 400 adag ételt szolgáltak fel a helyi lakosságnak! A menü forró lencseleves, sajt, kenyér és olívabogyó, a helyi tradíciónak megfelelően. A csapat nem csak egyszer főz …
Krisna-hívő ételosztók segítik a törökországi földrengés túlélőit
Négy Krisna-hívő indul útnak Budapestről péntek reggel, hogy a törökországi földrengések helyszínén, a török Krisna-hívők helyi csoportjával együtt meleg ételt biztosítsanak a katasztrófa által legsúlyosabban érintett régió túlélőinek. Az ételosztók a török katasztrófavédelem hozzájárulásával érkeznek majd a Hatay tartománybeli Antakyába, ahol egy kamionban kialakított tábori konyhán készítik majd el és osztják ki az ételeket. A helyszínen a katonaság által kijelölt belvárosi ponton a túlélők, illetve a mentési munkálatokban résztvevők élelmezését segítik majd egyszerű, tápláló egytálételekkel. Egy természeti katasztrófát követően az első lépés, hogy szakképzett személyzet segítségével felkutatják a túlélőket és ellátják a sebesülteket, időközben pedig kiépül az ideiglenes ellátórendszer. Mivel …
Közös ételosztás mormon barátainkkal
Január utolsó napján, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának önkéntesei segítettek az egri ételosztáson. Vidámság és szorgos kezek érkeztek Alapítványunk egri irodájába. Nyolc amerikai mosolygós mormon fiatal végzett önkéntes munkát: segítettek kiporciózni a rászorulóknak szánt adagokat, majd a takarításból is kivették részüket. Az egri osztópontról naponta 750 adag meleg egytálételt és kenyeret oszt ki az Alapítvány a helyi és környékbeli nélkülözőknek. A Hare Krisna Ételt az Ételért szegényélelmezési programot – világnézettől függetlenül – bárki támogathatja önkéntes munkával, az SZJA 1%-val, tárgyi- vagy pénzbeli adományával.
A példaképek ereje
Karácsonykor valahogy sokkal erősebbé válik az érzés, hogy tennünk kell valamit elesett embertársainkért. Az Ételt az Életért akcióihoz már évtizedek óta hírességek is csatlakoznak. Eleve több száz önkéntes bevonásával bonyolítjuk le az ünnepi ételosztásokat, olyan kedvesek vagytok, hogy már szeptemberben túljelentkezés van a decemberi programokra. 🙂 <3 Bizony nekünk is órási segítség, amikor a médiából, social media felületekről ismert hírességek, színészek, művészek, sportolók vagy más hírességek hívják fel a figyelmet munkánk fontosságára. Idén velünk volt Fischer Iván, Geszler Dorottya, dr. Vitályos Eszter és Stefanovics Angéla is, csak hogy néhány nevet említsünk. (Fotók: Geszler Mihály)
Karácsony pillanatai – hírességek a pultok mögött
Még mindig ünnepi hangulatban vagyunk. Kerekes György fotográfus Karácsony mindhárom napját velünk töltötte a Népligetben és folyamatosan dokumentálta az eseményeket. Arcok, portrék, érzések… a képek között pedig felfedezhettek néhány hírességet, akár a tévéből híres arcot is. Köszönjük az önkénteseinknek, beleértve a fotósoknak, akik velünk tartottak az ünnep során és dokumentálták a 30 éve tartó ünnepi ételosztás pillanatait. Az ételosztások rengeteget fejlődtek az elmúlt évtizedekben. Folyamatosan monitorozzuk vendégeink igényeit, kéréseit, visszajelzéseit és igyekeztünk kialakítani egy olyan rendszert, amelyben a lehető legkevesebbet kell várni. Ahol az idősek, kisgyerekek, családosok kímélve vannak, ahol minőségi és gazdag étel kerül a csomagokba és az asztalra …
Emlékek az ünnepről – szerdától indulnak hétköznapi ételosztásaink
Még kicsit a Karácsony hangulatában vagyunk, talán ez a hűs, ködös időjárás is közrejátszik. Lafferton Zsolt meseszép, szívhez szóló képeit itt láthatjátok az ünnepi ételosztás utolsó napjáról. Nagyon sokan voltak. Nyomasztóan sokan érkeztek az éhes emberek, akik előző este a TV Híradóban látták a beszámolót. Tudjuk, hogy mindig többre is lenne szükség, igény és mi ezért, ezen dolgozunk. A karitativ.hu oldalán át egész évben segíthetitek az ételosztást, hiszen nem állunk meg. Szerdától már ismét elértek bennünket a Népligetben és a kerületi osztópontokon, valamint a vidéki állandó helyszíneken. Várunk szeretettel meleg ebéddel és kiegészítő termékekkel. Mert az élet nem csak …
Karácsonyi Szeretetlakoma – több mint 1000 ember együtt
Ilyen volt a karácsonyi ételosztás első napja. December 25-én és 26-án persze folytatjuk. Az 1000 karszalag úgy fogyott el, mintha nem lett volna… de semmi gond, Karácsony második és harmadik napján is a helyszínen leszünk, nekünk így teljes, több mint ezer emberrel együtt a karácsony. Az egész világ egy nagy család és itt ezt kézzelfoghatóan érezhetjük. <3 Ha szükséged van segítségre, szeretettel várunk a Népligetben! www.karitativ.hu (Fotók Balogh Tas, Foto Filo – köszönet a képekért!)
Ünnepi ételosztások Somogy megyében
Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-tudatú hívők humanitárius programjának dolgozói elkötelezték magukat amellett, hogy mindig segítsék a rászoruló lakosságot. Mottójuk, hogy a Krisna templomok 10 km-es körzetében ne legyen éhező ember. A Krisna-hívők számára ezért is annyira fontos, hogy a főváros és más nagyvárosok mellett a somogyi régióban, Krisna-völgy szomszédságában is odafigyeljenek elesett embertársaikra. Az Ételt az Életért Alapítvány nem csak karácsonykor tart ételosztást Somogyban: minden hétköznap meleg ebéddel szolgálja a helyi rászoruló lakosságot. Marcaliba 130, Kéthelyre 70, míg Horvátkútra 35 adag ebédet szállítanak ki naponta. Az ünnepekre való tekintettel karácsony hetében egy-egy gazdag élelmiszercsomaggal is megajándékozzák az ételosztás …
December 24-26.: Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
Idén sem marad el a Karácsonyi Szeretetlakoma, noha a Krisna-hívők számára is óriási kihívás a program megszervezése, hiszen már nemcsak a családok, hanem a karitatív szervezetek is bajban vannak, akik a hatósági ár feletti áron kénytelenek megvásárolni ételosztásaikhoz az alapanyagokat és korábban az üzemanyagot is. A Karácsonyi Szeretetlakoma egy országos akciósorozat, ebben Debrecen, Eger, Somogy megye 4 települése, Pécs, Kiskunhalas és Szigetvár mellett a fővárosban Óbuda, majd karácsony napjain a népligeti ételosztás tartozik bele. December 24-26. között mindhárom napon déltől várják a családokat a Planetárium épülete mellett. Az érkezők meleg ebédet, friss pékárut, forró teát, indiai édességet, gyümölcsöket és egy …
Karácsonyi ételosztás Debrecenben
Fantasztikus karácsonyi akciót szervezett az Ételt az Életért debreceni csapata, a helyi Govinda étterem és Krisna központ udvarán. Az önkéntesek egész éven át, minden vasárnap osztanak meleg ebédet. Akár jó idő, akár fagy, nem állnak meg, a családi vasárnap a rászorulók öröméért van. Az ünnepek előtt azonban egy komolyabb élelmiszercsomag került most a családokhoz, hogy azok is tudjanak otthon sütni-főzni, és az ünnepekre készülni, akik más módon nem tehetnék ezt meg. Ez összetartja a családokat és méltóvá, reménytelivé teszi a Karácsonyt. A finom, meleg ebéd mellé 110 csomag tartós élelmiszercsomagot osztottak ki az érkezőknek, ebben konzervek, …