Istenszobrok a vaiṣṇava vallásgyakorlatban

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Magyarország, Somogyvámos, Krisna-völgy. A település közepén lévő templomban pontban reggel hét órakor megszólal a kagylókürt, és kinyílik az oltár függönye. Miközben felcsendül a George Harrison által megzenésített és hangszerelt ima, láthatóvá válnak az oltáron lévő istenszobrok [1]. A fekete márványból faragott fuvolázó férfialak és fehér női párja gazdagon hímzett ruhájukban, színpompás virágfüzérrel a nyakukban fogadják híveik odaadó pillantásait. Hagyományos indiai ruhába öltözött papjuk befújja őket illatos parfümmel, nagy tükröt tart eléjük, hogy megnézhessék magukat, majd fehér jakfarokból készült legyezőt lengetve imádja őket a dal végéig. E szertartás a nap csúcspontja, és nagyjából ugyanebben az időben és ugyanígy zajlik le a …

Miért figyeljük az égbolt jelenségeit?

Admin Életmód, Hírek

Az égbolt csillagainak, kapcsolódásaiknak és azok hatásainak a megfigyelése több ezer éves múltra tekint vissza az ősi indiai, másnéven védikus kultúrában. A védikus tudományok, így a védikus asztrológia is egyidős az emberiséggel és a teremtett univerzummal, hiszen a bolygók pályájukon a Legfelsőbb Úr akaratából keringenek, a mozgásukkal leírható változások életünkben szintén az Ő kegyéből válnak analógiákká. Az “amint fent, úgy lent” elve, az égi és földi zónák közötti misztikus összefüggés is az Ő elrendezésén alapszik. Indiában a csillagismeret a mai napig a hétköznapi tudás és élet része, s így volt ez nyugaton is a középkorig, amikor még a 7 szabad …

Mi történt 2015-ben?

Admin Hírek

Egyházunk fontosabb múlt évi tevékenységeiről, kampányairól, eredményeiről olvashat, ha ide kattint. Idén is számítunk Önre, csatlakozzon akcióinkhoz, vegyen részt rendezvényeinken, támogassa törekvéseinket és élvezze velünk az életet!

Minden csütörtökön (03.17-ig): Önfejlesztő és életvezetési előadássorozat

Admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló

Ha szeretnéd harmonikussá varázsolni és minőségben emelni életkörülményeidet, társas kapcsolataidat, önbizalmadat, környezetedet, lakhelyedet, idegrendszeredet, családi életedet, meditációd, akkor gyere el a 6 részes előadás sorozatunkra. A megoldást az örökzöld 5000 éves híres és hiteles védikus tudás adja. Tematika: A (fizikai) testünk megismerése és harmonizálása  az ajurvéda segítségével A környezetünkkel való kapcsolat hatása és befolyásolása a Vasztu és védikus asztrológia segítségével Az asztrál testünk megismerése és a rá ható erők A sors (karma) szövevényes működése. Tetteink és egymással való viszonyulásaink szerepe Elménk és intelligenciánk megerősítése a meditáció segítségével A sikeres élet kulcsa! Időpont: 2016. február 11-től március 17-ig (folyamatos bekapcsolódási lehetőség), …

Február 6.: Indiai vegán főzőtanfolyam

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló, Receptek

Az indiai konyha, alapvetően lakto-vegetáriánus. Elve az erőszakmentes étkezés, vagyis az ahimszá termékek fogyasztása. Ahimszá élelmiszereknek nevezzük azokat, amelyek nem okoznak fájdalmat, aggodalmat semmilyen élőlénynek. Ezért hús, hal és tojásmentesek és a tejterméknél is figyelni kell annak forrására, erőszakmentes előállítására. Az indiai lakosság életmódja eredendően az ősi Védákra támaszkodik, amely Istentől eredő (Ő maga tanította meg és beszélte el a szentírások tartalmát). Az Ájurvéda, az Atharva-véda kiegészítő része, amely étkezéssel, életmód kialakítással és prevencióval foglalkozik. E szerint, ha betartjuk a vonatkozó egészségügyi szabályokat, a tej kifejezetten alkalmas emberi fogyasztásra, reggel és este. A szentírások azonban a tehenek tiszteletét és védelmét írják …

Február 14.: Valentin napi csoki,- cukor,- és marcipánkészítés

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Édes pillanatok édes szájúaknak! Készítsetek közösen Valentin nap alkalmából cukormentes édességeket, melyek finomak és egészségesek! Vagy szeretnéd meglepni párodat? Akkor gyere el és készítsd el neki Te a meglepetés ajándékodat! Különleges alkalom különleges személyeknek! A tanfolyamot a CukorLabor Alapítvány tulajdonosa Huszár Zsuzsa nemzetközi dietetikus tartja. Személyéből adódóan garantált a jó hangulat. Emellett számos praktikával is gazdagodsz a cukormentes élet területén. Időpont: 2016.02.14. Vasárnap 10.00 – 13.30 Ár: 8.000 Ft/ fő (Pároknak további 1.500 Ft/fő kedvezmény! ) Helyszín: Lélek Palotája, Budapest 1039. Lehel utca 15-17. Jelentkezés: [email protected] Jelentkezési feltételek: Az összeg minimum 50 %-nak a befizetése Fizetési módok: Banki átutalás: (Kérjük, tüntesse …

Február 7.: Szappankészítő tanfolyam

Admin Budapest programajánló, Hírek, Öko, Programajánló

Kíváncsi vagy arra, hogyan kell természetes alapanyagokból szappant készíteni? Szívesen elkészítenéd Te magad is, csak nem tudod, hol kezdjél hozzá? Vagy csak szeretnéd meglepni szeretteidet egy különleges, egyedi ajándékkal? Mi segítünk! Gyere el hozzánk és megtanítjuk! Készítsd el Te magad a számodra legmegfelelőbb szappant! A tanfolyamon az otthon elkészíthető és használható natúr pipereszappan elkészítésének munkafolyamatit sajátíthatod el. Megismerünk különböző eljárási technikákat. Megtanuljuk a szappankészítés során használt olajok, illó olajok gyógynövények hatásait. Kizárólag természetes alapanyagokat használunk. A megszerzett tudást otthonodban is bátran alkalmazhatod. Praktikus ötletekkel és tanácsokkal látunk el az otthoni kísérletezéssel kapcsolatban. Az oktatást Gergelics Balázs (Balanuja Das), a Messelia …

Az univerzum titkait tárja fel a Védikus Planetárium Temploma Indiában

Admin Hírek, Kiemelt

Egy 500 éves jóslat válik most valóra: az indiai szent Gangesz folyó mellett teljes pompájában megjelenik a Védikus Planetárium Temploma. A Védikus Planetárium Temploma (TOVP) lesz a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) virágzó lelki városának, Māyāpurnak a koronagyémántja. Māyāpur India Nyugat-Bengál államában, Kalkutta nyüzsgő városától 130 kilométerre északra helyezkedik el. Noha még kész sincs az épület, máris megkapó látványosságként emelkedik ki a vidéki táj buja zöldjéből. Az ISKCON māyāpuri projektje, mely a szent Gangesz folyó, és a nem kevésbé szent Jalangi folyó összefolyásának közelében található, az 1970-es évek elején vette kezdetét egy kicsiny földbirtokon, maroknyi Kṛṣṇa-hívővel. Akkoriban az egyetlen épület egy …

A legjobb fűtő hatású étel: az upma

Admin Hírek, Receptek, Zöldséges főételek, sabjik

A leghidegebb téli időszakban nem árt, ha valami valóban fűtő hatású ételt fogyasztunk. Ilyenkor az Ájurvéda csípős levest, vagy meleg leveses búzaételeket javasol. A fűszerek és a búzadara együttesen az egyik legtáplálóbb és legjobb étel, amelyet Indiában meghűlés ellen fogyasztanak, édesen és sósan is. Az upma egy sós verzió, amit számtalan módon lehet variálni. A zöldségeket és magvakat ízlés szerint változtathatjuk, így az upma akár rendszeresen is a heti menü része lehet télen. Egy meleg reggelivel még -10 fokban is jól indul a nap! Hozzávalók: 1 közepes paradicsom 2 szál nagyobb répa 1 bögre zöldbab 1 marék kesudió vagy mogyoró 2X1 tk olívaolaj …

Mit hozunk a gyerekkorból? A család szerepe az emberi kapcsolatokban

Admin Család, Életmód, Hírek, Kiemelt

A család és a kapcsolatok témájában fontos szerepe van annak, hogy mit hozunk magunkkal a gyerekkorból. Döntő kérdés az, hogy a szülő mit vár a gyerekétől. Legyen olyan, amilyennek ő szeretné látni, mondván, ő tudja, hogy neki milyenné kell válnia, vagy engedi, hogy azzá legyen, aki, a magával hozott belső természete szerint. De mi az, amit magával hoz a gyerek? Természetesen hozza a génjeit mindkét szülői oldalról. A spirituális felfogás szerint hozza az individualitását, a transzcendens énjét, az egyéni lelkét, amelyik alászállt és megtestesült. De ha ez nem tetszik nekünk és materialisták vagyunk, akkor mondhatjuk azt, hogy hozza az egyedi dezoxiribonukleinsav-szerkezetét. …

Légy fitt és erősödj jógával – tanulj főiskolánk profi oktatóitól

Admin Budapest programajánló, Hírek, Oktatás, Programajánló

Kezdődjön jól az új év, erősítsd immunrendszered, rugalmasságod és kitartásod jógával vagy tarts velünk önismereti tanfolyamunkra. A ritmus és zene szerelmeseinek a Kírtan Jóga tanfolyamot ajánljuk. Kezdő jógatanfolyam 2016. Január 13. (szerda) 17:00-19:00 óráig. (10 alkalom, heti egyszer) Oktató: Medvegy Gergely Meditáció és önismeret tanfolyam  2016. Január 20. (szerda) 18:00-20:00 óráig. (8 alkalom, heti egyszer) Oktató: Siku Andrea (Rádhiká Dévi Dászi) Jóga workshop – Kéztámaszos és fordított testhelyzetű ászanák jóga workshop 2016. Január. 24. (vasárnap) 10:00-13:00-ig Oktató: Medvegy Gergely Haladó jógatanfolyam 2016. Január 26. (kedd) 18:45-20:45 óráig (10 alkalom, heti egyszer) Oktató: Képes Andrea A jelentkezéshez legalább fél éves jógás …

Egy falatnyi segítség

Admin Hírek, Rólunk írták

Komplex kríziskezelés. Tulajdonképpen ezt teszi napról napra az Ételt az Életért Alapítvány. Nemcsak ételt osztanak a tagok, hanem segítik a hozzájuk fordulók életét; ha kell, tanáccsal, ha kell, összefogással. De, hogy pontosan hogyan is karolják fel az arra rászorulókat, arról Lajosházi Péter, az alapítvány egri irodájának alapítója beszélt lapunknak. – Naponta könnyítitek meg a rászorulók életét azzal, hogy meleg élelemmel szolgáltok nekik. Az Ételt az Életért Alapítvány a hevesi megyeszékhelyen is évek óta végzi ezt a karitatív tevékenységet. Az alapítvány egri irodájának alapítójaként hogyan látod, mennyire van szükség a munkátokra? – 1999 óta működünk Egerben. A kezdetekkor nem gondoltuk, hogy ilyen hoszszú életű …

Valóban léteznek angyalok?

Admin Filozófia, Hírek

Tényleg léteznek angyalok, vagy csak a beléjük vetett hit az, ami élővé, olykor láthatóvá teszi őket? Egyesek szerint az angyalok itt vannak körülöttünk, aki pedig nem hisz bennük, azoknak a tudatában is, mélyen gyökerezően jelen van a róluk alkotott kép. Van elképzelésünk az angyalokról, konkrét ábrázolásokat is láthatunk róluk, ám kevesen vannak, akik személyesen és tudatosan is megtapasztalták volna létezésüket. Persze az is lehet, hogy csak nem figyeltek fel rájuk. De mit mondanak az angyalokról a különböző vallások? “Egy 26 éves várandós hölgy magzatáról készített képen a leendő anya egyértelműen egy angyalt látott és mi tagadás, nem kell túl nagy …

Békében az anyafölddel – ökrészként Krisna-völgyben

Admin Hangtár, Hírek

A Civil Rádió Gauranga adásának vendége ezúttal Antardhi dász Krisna-völgy fő-ökrésze vagyis az ökrök, tehenek és borjak szakértője volt. A műsorban életútjáról, a modern világban már egyáltalán nem hagyományos munkájáról, szívének kedves életviteléről és a völgy kivirágzásáról mesélt.

Mit jelent számodra Krisna-völgy? Bucsi Annamáriát kérdeztük

Admin Hírek

Krisna-völgy évezredes hagyományai rengeteg magyar és külföldi polgárnak jelentenek lelki menedéket, olyanok számára is, akik nem feltétlenül Krisna-hívők, hiszen ez egy életmód, egy filozófia, amivel minden jó érzésű ember tud azonosulni. A völgy atmoszférájáról és a krisnásokkal való benyomásairól Bucsi Annamária mesélt. http://budapest.krisna.hu/

50 éve vált ismertté nyugaton a védikus kultúra

Admin Hírek, Kiemelt

A Haré Krisna Mozgalom 2016-ban ünnepli világszervezetként való bejegyzésének 50. évfordulóját. A több mint 5000 éves védikus szentírásokat 50 évvel ezelőtt fordították le angol, majd fokozatosan a világ számos más nyelvére, az információs technológiák fejlődésével pedig a jógafilozófia és gyakorlatai, India ősi bölcsessége és értékrendje az egész világon ismertté és elérhetővé vált. Az odaadás öröme fél évszázad fejlődését inspirálta. 1966 változásokkal teli év volt. A szovjet Luna 9 űrszonda először szállt le épségben a Holdon. Megjelent Mao Ce Tung elnök “Kis vörös könyve”. A tömeges tiltakozások ellenére az Egyesült Államok megkezdte Hanoi, az észak-vietnámi főváros bombázását. Ronald Reagant Kalifornia kormányzójává …

Ütős kezdés az újévre – megújult a debreceni Govinda!

Admin Hírek, Programajánló

Januárban folytatódnak a zenés péntek esti programok a Debreceni Govindában. Ha szeretné lelki töltődéssel, vidám hangulatú zenés estekkel, vagy mindannyiunkat érintő kérdések megvitatásával és beszélgetésekkel kezdeni az új évet, vagy megkóstolná a tápláló és egészséges ételkülönlegességeket, látogasson el a megújult Govinda Étterembe és Kulturális Központba. Mantra-Yoga Est: Péntek esténként, 18 órától, az alábbi időpontokban: január 15., 22. és 29. „(…) a mantrázás segítségével minden szennyeződés eltűnik a szívből.” „Minden előképzettség nélkül bárki gyakorolhatja.” (Srila Prabhupada) Jöjjön el a péntek esti programokra, és legyen részese egy közös mantra-meditációnak és éneklésnek! Az est végén pedig vegetáriánus ételkülönlegességekkel várják a programra érkezőket. Reggeli …

Milyen a valódi szeretet?

Admin Filozófia, Hírek

Miként jelenik meg az ön vallásának tanításában a szeretet, mitől jó a szeretet és létezik-e olyan, hogy rosszul szeretni? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a 24.hu hasábjain. Mindannyian a szeretetet keressük ebben a világban. Azt a fajta szeretetet, ami a szívnek elégedettséget okoz. Sokszor sajnos tévúton járunk, ilyenkor az érzékeink és az elménk a különféle tárgyakban, érzéki örömökben igyekszik elégedettségre lelni, ám az élvezet utáni sóvárgásunk végül csak konfliktusokhoz vezet. A szeretet forrása másban rejlik – Istenben, aki ott lakozik minden lény szívében. A szeretet a lélek eredeti tulajdonsága, mely az Istennel való kapcsolatunk alapja. Az élet célját ezért az …