Azok számára, akik még nem ismerik a vaisnava (Krisna-tudatos) kultúrát és programokat, életünk megismeréséhez elsőként a vasárnapi programjainkat ajánljuk. A vasárnapi program több évtizedes tradíció a mozgalmunkban és több évezredes Indiában. Célja, hogy a hagyományos kora reggeli lelki programok mellett a családok, gyermekek, idősek és fiatalok együtt kapcsolódjanak ki és Krisna-tudatos lelki hangulatban, de családias környezetben töltsék el a hétvége egy délutánját. A vasárnapi program egy jó lehetőség arra, hogy a családok feltöltődjenek, pihenjenek, az édesanyák is élvezzék a lelki témájú előadásokat, hiszen a templomokban ebéd- vagy vacsoralehetőség is van (rendkívül kedvező áron), valamint büfé is rendelkezésre áll, ahol tojás- …
Az édes élmények házhoz jönnek – Édességfesztivál és ételosztások Somogyban
Krisna-völgyben idén október 31-én rendezik az Édességfesztivált, amely során mintegy 2 tonna édességet ajánlanak fel Krisnának, majd osztanak ki a résztvevők és a környékbeli települések lakói között. Az ünnepség utáni napokban a rendszeres ételosztás helyszínén, Marcaliban, a város és kistérség rászorulóinak is kedveskednek a szervezők, a meleg egytálétel mellett ők is részesülnek az ünnepi hangulatból. A Govardhana-púdzsá nevű hagyományőrző ünnepség eredetileg India Vrindávan nevű falujából származik, egy aprócska településről, ahol Krisna 5300 évvel ezelőtt gyermekkorát töltötte. A szentírások szerint csodálatos kedvtelései és tanításai közé tartozik, amikor megleckéztette a félistenek vezetőjét, Indrát, akit hatalma rendkívül gőgössé tett. Vrindávan lakóit rávette, hogy …
November 11-13.: Indiai vegán főzőtábor
A tábor során a főzés jógáján keresztül megismerjük az ételek ránk gyakorolt hatását. Lesz szó ájurvédáról, fűszerek hatásairól, az ízek szerepéről valamint egy kis önismeretről és meditációról. Bevezetünk a világhírű, színes és változatos indiai konyhaművészetbe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül, mint pl.: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. Mindezt a magyarországi Somogyban, a „4 napraforgós” minőségű Radhé Resort és Syám Meditációs és Wellness Központban. A minőségű szállás kényelmén túl szauna, jakuzzik teszik még kellemesebbé a kikapcsolódást. A tábor közvetlen szomszédságában található Magyarország ill. Közép –Európa legnagyobb ökogazdasága,Krisna-völgy. A program részeként ellátogatunk a biofarmra, ahol megismerhetjük az …
Október 16.: Bio Sütőtök Nap Krisna-völgyben
Tudtad, hogy a sütőtököt – az Antarktiszton kívül – bolygónk minden földrészén termesztik már ősidők óta? Sütőtök NapIgazán különleges növény: zöld, piros, fehér, szürke, de még kék színben is létezik! Neked milyen szín jut az eszedbe először a sütőtökről? Gondoltad volna, hogy 90%-a víz és rendkívüli élettani hatásai miatt az étkezésen kívül megjelent a népi gyógyászatban és a kozmetikában is? Ha szereted az őszi táj ezernyi árnyalatának szépségét és ugyanakkor tudásod is szívesen gazdagítanád, itt a helyed ezen a napon, hogy a Krisna-völgyi tájban gyönyörködj és az októberben szüretelt sütőtökről minél többet megtudj! Templomunkban művészien festett sütőtökökkel, Govinda éttermünkben változatos sütőtök …
Jubileumi év és Śrī Kṛṣṇa Janmāṣṭamī – avagy Kṛṣṇa megjelenése
Milliók ünneplik világszerte Janmāṣṭamīt, az Úr Kṛṣṇa megjelenését és a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete megalapításának 50. évfordulóját. Kṛṣṇa megjelenése a földi világban Az Úr Kṛṣṇa földi megjelenésének, azaz születésének évfordulóját Krisna-völgyben ünnepelik meg a magyarországi hívők. Krisna-völgy Somogyvámoson található, Fonyódtól mintegy 25 kilométerre. Itt augusztus 25-én, reggel 7-től egészen éjfélig színdarabokkal, zenével, közös énekléssel, templomi táncokkal, vegetáriánus lakomával, virágdekorációk felajánlásával, este pedig tűzijátékkal ünnepelnek. A résztvevők hagyományos, az ünnephez kapcsolódó dallamokkal, szent történetek felolvasásával és előadások által emlékeznek Istenre, a hintáztatás és csónakáztatás ősi szertartásával pedig igyekeznek örömet okozni Neki. Részletes program >> Kṛṣṇa, a híres Bhagavad–gītā elbeszélőjeként, nagy tiszteletnek örvend …
Július 22-24.: Krisna-völgyi Búcsú – a legnagyobb családi élményfesztivál
Az idei Búcsúban ismét kirakodó vásár, színpadi programok, finom ételek, érdekes előadások, felnőtt és természetesen gyermekprogramok sokaságát szedtük a látogatóknak össze egy csokorba. Mindenfelé kézműves termékek alatt roskadozó asztalkák állnak, melyeknél sok más értékes áru mellett Krisna-völgy saját készítésű termékei is megvásárolhatóak. A házi készítésű, gyógynövény tartalmú kencéket nem csak megvenni tudjuk, hanem egy szakavatott kéz segítségével mi magunk is elkészíthetjük. Jegyelővétel >> A mezőgazdasági ökrös gépbemutató, valamint a kertészetben és a tehenészetben induló szakvezetés segítségével beleshetnek a biogazdálkodás függönye mögé. A frangipáni kiállítás és vásár kihagyhatatlan a virágok szerelmeseinek. Magyaros és indiai ízek, látványkonyha, szabadtéri főzés, tandori sütés, frissen készített …
Július 22-24.: Főiskolánk programjai a Krisna-völgyi Búcsúban
A korábbi évekhez hasonlóan Főiskolánk vaisnava teológus és jógamester szakának tanárai és hallgatói ismét részt vesznek a Krisna-völgyi Búcsúban, és az iskola saját sátrában, illetve standjánál várják mindazokat, akiket érdekel India története, kultúrája, a jóga, a meditáció és az ősi védikus bölcselet. Részletes program >>
Július 29-31.: Életmód- és vega főzőtábor Krisna-völgyben
Tábori hangulatban, indiai vegetáriánus ételeket főzünk. Különleges fűszerekkel, egészség és életmódtanácsokkal ismerkedünk. Krisna-völgy szép környezete és lelki programjai, pedig a kikapcsolódást, pihenést nyújtanak. Szeretettel várunk, erre a kulináris hétvégére.
Június 12-19.: Önismereti Tábor a Völgyben
Az életedről szóló komoly kérdések eldöntésében nem kapsz senkitől segítséget? Az iskolában, munkahelyünkön ritkán van mód megvitatni az életünket érintő legfontosabb kérdéseket. Azokat a gondolatokat, amelyek a legtömörebben az élethez való alap-hozzáállásunkat alakítják. Azokat, amelyen életünk minden perce függ. A családalapítás előtt álló fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg és tudják, minderre még a nagy elköteleződések előtt kell megtalálni a megoldást. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre, az alapokra kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, e fogalom valódi értelmezésében, olyan értékeket …
Június 12.: Virágünnep Krisna-völgyben
Kis ajándékkal készülünk ezen a napon minden kedves látogatónknak! Ezúttal a vendégvezetés során nem csak a szentély felfedezése lesz a cél. Kedves látogatóinkat egy kis sétára invitáljuk virágkertészetünkbe, ahol megismerkedhetnek az öko kertészet előnyeivel. Szeretnénk bemutatni Önöknek,hogyan jelenik meg a virág kultúránkban. A templomban vendégeink kipróbálhatják és meg is tapasztalhatják egyik ősi hagyományunkat, mely során virágot ajánlunk fel az oltáron. Az Isodyana Botanikus Kertünk csodálatos virágokkal látja el Krisna-völgyet az év minden hónapján. Megismerkedhetnek egy fotókiállítás keretén belül a botanikuskertünk gyönyörű növényeivel melyek minden évszakban más arcukat mutatják. Ugyanilyen formában elhozunk Önöknek egy egyedülálló gyűjteményt is, a különleges illatáról, színeiről híres …
Június 10-12.: Gasztro-kence hétvége
Egy hétvége a nyugalom szigetén… 1) A gasztronómia szerelmesei elmerülhetnek az indiai ízvilág, sütés-főzés rejtelmeiben, az Ájurvéda és a fűszerek varázslatában (délelőtti program). Mesterszakácsunk Tulsi Das, akinek indiában számos neves séfnél volt szerencséje fejleszteni tudását. 2) A kencék, az egészséges szépségtippek kedvelői megtanulhatják az otthon is könyen megvalósítható házi praktikákat, valóban természetes, bio kozmetikai szereket állíthatnak elő otthon, amely nem csak egészséges, hanem környezetkímélő is (délutáni program). Háziasszonyunkról Candra Mataji már hosszú évek óta fejleszti szaktudását. Gyermekei születése óta pedig kizárólag természetes, saját készítésű kencéit használja. -1 tanfolyamot tartalmazó ár: 24 900 ft/fő magában foglalja: -1 szabadon választott tanfolyam díját, …
Július 13-17.: Élményhétvége Krisna-völgyben
Nagy változások a Krisna-völgyi élménytáborban! Új programok! Új szálláshelyek! Új élmények! Új lehetőségek! Az emberek minden nyáron valamilyen új élményt keresnek a szabadságok alatt. Próbálnak más üdülőkbe, szállodákba menni a Balaton partján vagy a tengernél, de igazából nem kapják meg az újdonság teljes élményét. A Krisna-völgyi élménytábor minden területen új élményeket kínál. Újonnan épített, négycsillagos szálláshelyeken pihenhetnek, ötcsillagos tréningeken szerezhetnek bölcsességeket, ötcsillagos étkezési lehetőség, ötcsillagos környezet – arborétum és botanikus kert, valamint biokertészet biztosít teljes kikapcsolódást, feltöltődést és megújulást. Jelentkezés a következő elérhetőségeken lehetséges: Legli Laura Telefon : + 36 70 248 4965 Email : [email protected] Info >>
I. Magyarországi Henna Fesztivál – Indiai szépségnap Krisna-völgyben
Idén először már Henna Fesztivállal és indiai szépségnappal is várjuk kedves vendégeinket Krisna-völgyben! A rendezvényre szeretettel várjuk a szakembereket, művészeket és érdeklődőket egyaránt. Végre egy fesztivál a henna szerelmeseinek! Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a henna kultúrájába, információkhoz juthatnak történelmével, alkalmazásával, használatával kapcsolatban és megismerheti egészségügyi alkalmazását is. Láthatnak különféle stílusokat, megtekinthetik a henna-fotó kiállítást, előadásokat hallgathatnak a henna művészetéről, az indiai szépség- és egészség tudományáról, és nem utolsó sorban készíttethetnek maguknak egyedi hennamintát is, amely tartós, de bőrbarát és nem örök testékszer. Indiai szépségfesztiválunk keretén belül felpróbálhatják a hagyományos indiai viseletet, gyönyörű gopí-pöttyökkel díszíthetik magukat, az eredményről pedig fotót kapnak tőlünk …
Április 16.: Legelső legelés – Tehénkihajtó ünnep Krisna-völgyben
A tavasz beköszöntével a tehenek első kihajtásának ünnepe Magyarországon évszázados hagyomány. Ez a nap Krisna – völgyben is nagy esemény. Ezért április 16-án délelőtt összegyűlik a falu apraja-nagyja a Tehénvédelmi Központ épületénél, hogy hangos zeneszóval és tapssal kísérhessék a vidám jelenetet. A tehénkihajtásra 12:00-tól kerül sor. A nap folyamán lehetőség van önállóan játékos felfedezést tenni a tehenészetünkben, előadást hallgatni a Krisna-völgyi tehenészet történetéről, itt élő állatok mindennapjairól, életútjairól. Tehénvédelmi központunk lakói már türelmetlenül várják a nagy napot, hogy ismét találkozhassanak kedves vendégeinkkel és bemutathassák bohókás játékaikat a hatalmas legelőkön. Sok szeretettel várjuk Önt is! Info >>
Május 14-16.: Indiai vegán főzőtábor
Szeretnéd, ha a főzés igazi kikapcsolódás lenne? A főzés és az ízek öröme mellett jól esne egy kis környezetváltozás? Akkor tarts velünk egy 3 napos vegán főzőtanfolyamra, ahol az elkészített menükön kívül lesz alkalmad magaddal is foglalkozni. A tábor során a főzés jógáján keresztül megismerjük az ételek ránk gyakorolt hatását. Lesz szó ájurvédáról, fűszerek hatásairól, az ízek szerepéről valamint egy kis önismeretről és meditációról. Bevezetünk a világhírű, színes és változatos indiai konyhaművészetbe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül, mint pl.: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. Mindezt a magyarországi Somogyban, a „4 …
Május 14.: Hennafestők I. Országos Találkozója
Szeretnénk meghívni benneteket a Hennafestők I. Országos Találkozójára. Ezzel szeretnénk alkalmat teremteni, hogy mi hennafestők összegyűljünk, megismerjük egymást. Olyan tematikus workshopokkal készülünk, ami hozzásegítt ahhoz, hogy még jobbak, ügyesebbek, hatékonyabbak és a nemzetközi piacon is elismertek legyünk. Az első napon tematikus előadások, és workshopok váltanák egymást, másnap pedig lehetőségünk van megmérettetni magunkat a Krisna-völgy I. Hennafesztiváljának keretében szervezett hennafestő versenyen. Igazán illusztris: nemzetközi és hazai zsűritagok bírálják a munkáinkat. A jelentkezéshez küldjétek el az e-mailcímeteket a [email protected] email-címre. Esemény >> Program >>
Hennafestő verseny és fotókiállítás – tedd próbára magad!
Jó a kézügyességed és kedveled a szép motívumokat? Csak magadnak alkotsz, barátnőidnek vagy már nagyobb közönség előtt is kipróbáltad magad? Előnyben részesíted a bőrbarát hennát a tartós tetoválásokkal szemben? Próbáld ki magad, nevezz be az első magyarországi hennafestő versenyre, vagy készíts páratlan fotókat a legszebb hennamintákról. Ha pedig egyikben sem szeretnél még részt venni, de érdekel a hennás világ és az indiai szépségtitkok, egyszerűen csak gyere el az I. Országos Henna Találkozóra és az Indiai szépségnapunkra! >> Játék a szünetekkel – alkotói verseny Nagy izgalommal nézünk mi is a verseny elébe, hiszen ez az első, nyílt helyszínen megszervezett nagyszabású, élő verseny hazánkban. …
Május 13-16.: Krisna-völgyi Élményhétvége
Az emberek mindig lelkesek élmények megszerzésére. Ezek lehetnek anyagi élmények amik a testtel kapcsolatosak és olyan élmények is melyek a lélekkel kapcsolatosak. A Krisna – völgyi élményhétvége bővelkedik mindkettőbe. Érdekfeszítő programok és csodálatos helyszín a garanciák egy tökéletes hétvégéhez, melynek során a védikus tudásra alapozva megoldásokat kínálunk egy kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb és boldogabb élethez. Jelentkezés a következő elérhetőségeken lehetséges: Legli Laura Telefon : + 36 70 248 4965 Email : [email protected] május 13., 16:00–május 16., 11:00 Krisna-völgy/ New Vraja-dhama Gauranga tér 1, Somogyvámos, 8699 Program Május 13. péntek 16:00 – Érkezés, szállások elfoglalása 17:00 – 17:45 – Ökrös szekérrel Krisna-völgybe 17:45 …
Október 18.: Sütőtök Nap Krisna-völgyben
Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket 2015 október 18-án, a 10-17 óra között megrendezésre kerülő Bio-sütőtök napunkra! Néhány kedvcsináló gondolat erről a vidám eseményről: Ősszel a táj vöröses színben pompázik Krisna-völgyben. Ilyenkor érik be a helyben termesztett bio-sütőtök, mely az itt élők egyik fő téli tápláléka. Készítünk belőle krémlevest, indiai zöldséges egytálételt, fűszeres bundában sütjük ki, de lehet az italok és édességek alapanyaga is. A templomba lépve lámpások és művészien dekorált, faragott sütőtökök fogadják az ide látogatókat. A gyerekek pedig a sütőtök faragást, és a festést is kipróbálhatják e nap folyamán. Alkotásaikat természetesen haza is vihetik magukkal emlékbe 🙂
Augusztus 16.: Friss Karela és Paradicsom Nap
2015 augusztus 16-án 10-17 óra között. Első ránézésre leginkább egy krokodilra emlékeztet a karella, ez a különleges indiai keserű-uborka féle. Üvegházban és fóliasátorban nálunk is nagyon szépen terem, ezért idén is egy külön napot rendezünk a „tiszteletére”. E nagy népszerűségnek örvendő ritka növény számos gyógyhatásáról is ismert. Segít alacsonyan tartani a vércukorszintet és jó májtisztító. Íze kellemesen kesernyés, ezért az étkezés elején ajánlott a fogyasztása. Bő olajban chipsként kisütve, párolva vagy töltve egyaránt remek. Jöjjön el Ön is családjával a Krisna-völgyi Karella és paradicsom napra, s kóstolja meg kertünk büszkeségeit a helyi Govinda Étteremben a friss, vegyszermentesen helyileg termesztett karellát …