Örömmel mutatunk be néhány hímzett, selyem ārati-kendőt, amelyek nemrég készültek Līlāsakti odaadásából. De mit is jelent az āratī? Az āratī a templomi imádat része, amikor Krisnának felajánlunk különböző kellékeket: füstölőt, virágot, vizet, kendőt, mécsest, legyezőt stb. Ezek az anyagi elemeket (föld, víz, tűz, levegő, éter) szimbolizálják. A kendővel a levegő elemet ajánljuk az Úr odaadó szolgálatába. A hímzett kendők szemet gyönyörködtető motívumokkal díszítettek, s gyakran monogrammal jelzik, hogy kinek az āratījához szánták (SP – Śrīla Prabhupāda, RS – Rādhā-Śyāmasundara). A Syama Handmade műhelye számára nagy megtiszteltetés, hogy Krisna-völgyben az āratik alkalmával az általuk hímzett kendőket használják.
Erős kettősség az égbolton – veszélyes marsikus és áldásos jupiteri hatások
Március végén újabb kör kála sarpa jógával kell szembenéznünk. A Mars és a Szaturnusz éles találkozója mellett a Jupiter csodás ajándékait adja. Mire számíthatunk hazánkban a következő hetekben? Az égbolt titkai március végén és április elején.
Imádkozunk a békéért
Mint a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének (ISKCON) tagjai, az imáinkat ajánljuk mindazokért, akik az Ukrajnában kialakult helyzet szenvedői. Szívből imádkozunk azért, hogy ne szenvedjen még több ártatlan ember és a béke hamarosan helyreálljon a körzetben. Különösen szomorú a szívünk amiatt, hogy az Úr Kṛṣṇa híveinek ezrei a konfliktus által érintett területeken élnek. Közösségünk tagjai egyaránt élnek Ukrajnában és Oroszországban és attól tartunk, hogy nagy szenvedések várnak rájuk és családjaikra, barátaikra, legyenek azok lelki vagy világi társak. Bárcsak az Úr Kṛṣṇa megvédené mindannyiukat! Hagyományunk szentjei arra tanítanak bennünket, hogy amíg az emberi társadalom jogot formál a Föld tulajdonára és elfelejti, hogy …
Az Úr Caitanya megjelenése és ajándéka a világnak
Egy fojtogató korszak szimptómái A védikus írások, köztük a Srīmad Bhāgavatam szerint ma a Kali-yugában, vagyis a nézeteltérések viták és konfliktusok korában élünk. Ha körbe nézünk a világban, minden igazolja a Védák állításait, a világban tapasztalható nehézségek, betegségek, társadalmi problémák, szegénység, különféle emberi konfliktusok mind-mind bekígyóznak egészen a családokig és a személyes zónánkba. A Srīmad Bhāgavatam 12. Éneke arról ír, hogy az emberek élethossza ebben a Kali-korban megrövidül, a korszag végére egészen 50 évre csökken le. A tisztaság, az igazmondás és a tolerancia kiveszik az emberekből, ahogy a fizikai erő és a memória is megrövidül. Az igazságszolgáltatás erő alapú lesz, …
Mi jár a fejedben, zombie? – Az identitás illúziója és a béke képlete
Dolores O’Riordan, a The Cranberries énekesnője 28 évvel ezelőtt írta meg a zenekar máig leghíresebb háború- és erőszakellenes himnuszát, a Zombie-t, amely az évek során a Youtube egyik legnépszerűbb videójává nőtte ki magát és mára több, mint egymilliárd megtekintést tudhat magáénak. A dalszöveget az 1993-as warringtoni robbantások híre ihlette, melynek során az IRA (az ír paramilitáris terrorszervezet) robbanószerkezeteket helyezett el az angliai Warrington város egyik bevásárlóközpontjának közelében, kukákba és egyéb helyekre rejtve a bombákat. A robbanás két halálos áldozata két gyermek volt, a 12 éves Tim Parry és a mindössze 3 éves Jonathan Ball. A gyermekek halálhíre lesokkolta a világot. …
Egriek is segítenek az ukrán határon (helyszíni fotókkal)
A Krisna-hívők Ételt az Életért Alapítványának munkatársai február 27. óta segítik az Ukrajnából menekülteket. A helyszíni tapasztalataikról, a segítő szervezetek és magánszemélyek összefogásáról, valamint a háború elől menekülők igényeiről is beszámolt az egri önkéntes. A héten többször is voltunk a keleti határon és amíg szükség lesz ránk, minden nap megyünk – mondta Nyolcas Olivér, az Ételt az Életért Alapítvány egri irodájának vezetője. A határon átjutott embereknek nagy szükségük van a meleg ételre. Vannak, akik kimerülten, éhesen érkeznek; a többség napok óta csak valamilyen hideg élelmen, kekszen, chipsen vagy snacken él. Ezért kifejezetten hálásak a menekültek az egytálételért, mely a testüket és …
Ételosztás az indiai menekülteknek – Hungarian food relief for indian refugees
A humanitárius válság hatására ezidáig 1 millió ember menekült el Ukrajnából. A menekültek a szomszédos országokon, így Magyarországon keresztül próbálnak hazatérni vagy legalább biztonságos helyre jutni, többek között több ezer indiai diák, főként orvostanhallgatók. Történeteik könnyeket csalnak sokunk szemébe. A legtöbben több tíz, de van, hogy több száz kilométert gyalogolnak a határig, 5 napja utaznak és száraz chipsen vagy csokin próbálnak túlélni. Egy tál meleg ételért pedig – végre biztonságban – rendkívül hálásak. Az Indiai Nagykövetség kérésére naponta 1500 adag étellel veszünk részt csak az ő ellátásukban, mentésükben, miközben a határon is állunk az érkezők rendelkezésére. A menekültek pedig egyre …
Hardeep Singh Puri köszönetét fejezte ki a Krisna-hívőknek a diákok segítéséért
Az ukrajnai válság miatt hazánkba érkezett, Hardeep Singh Puri indiai miniszter (Kőolaj- és földgázügyi, Lakásügyi és urbanizációs miniszter), aki a diákok kimenekítését koordinálja Magyarország Indiai Nagykövetségén. A szervezési munkálatok közepette találkozott Közösségünk, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének képviselőjével, Madhupati Dāsával. A találkozón és később egy twitter üzenetben is elismerését és köszönetét fejezte ki a Krisna-hívőknek, amiért az Ételt az Életért humanitárius program keretében naponta, az igényektől függően, 1000-1500 adag vegetáriánus étellel látják el indiai diákokat, amíg megérkeznek értük az evakuációhoz szükséges repülőgépek.
Újabb több ezer adag étel az Ukrajnából menekülő indiai diákoknak
Tegnap este ismét Tiszabecsen jártunk, közben persze több száz indiai diák étkezéséről gondoskodtunk a fővárosban is, akiket különféle hostelekben és hotelekben helyez el az Indiai Nagykövetség, amíg megérkezik értük a soron következő indai repülő, ami hazaszállítja őket. A legtöbb diák eléggé elcsigázott a hosszú utazástól. Bankkártyájuk nem működik Európában, SIM kártya nincs a telefonjukban, teljesen a körülményeken és a szervezők, önkéntesek jóságán függenek. Napok óta valamilyen kekszen, chipsen vagy snacken élnek. Kifejezetten hálásak voltak a meleg ételért, ami indiai menü volt, rizs és szabdzsi, azaz fűszeres zöldségszósz. Mivel folyamatosan érkeznek a menekültek, még sokkal több étel is elfogyott volna ezeken …
Śivarātri éjjele
Ma van Śivarātri éjjele, ez az ünnep, amit valójában egész éjjel is ünnepelnek a hívek. Ez a legsötétebb éjszaka, az újhold előtti utolsó holdfázisban ünnepeljük Phālguna hónapban. Az Úr Śiva, aki a tudatlanság kötőerejével is kapcsolatban áll, és képes azt legyőzni, a „legkiválóbb, legtisztább személy. Képes legyőzni a szellemeket, a gonoszságot és a sötétséget is. A jelenlegi borzalmas háborús helyzetben hinduk millió szerte a világon azért imádkoznak, hogy a tudatlanság sötétségéből fakadó gonoszság és ez a borzalmas krízis megoldódjon! Az Úr Śiváról számos történetet olvashatunk a Śrīmad Bhāgavatamban. Ő a misztikus képességek ura, tökéletes yogi, aki sajnos elveszíti első feleségét …
Food for Life Hungary is helping those displaced by the conflict
Repatriation of Indian students studying in the Ukraine has started a few days ago. The first group of 250 students got back to India through Hungary on February 26. The Food for Life humanitarian programme of the Hungarian Society for Krishna Consciousness (ISKCON Hungary) is helping those displaced by the conflict. The Honourable State Minister for foreign affairs of India, Mr Vellamvelly Muraleedharan expressed his thanks to the International Society for Krishna Consciousness (ISKCON) for the action in Hungary in a Tweeter post. We will not stop in our mission, our people are out there on the Eastern border to …
A háború elől menekülő indiai diákok étkeztetését segítettük
A napokban kezdődött meg az indiai diákok hazamenekítse Ukrajnából. Február 26-án több száz egyetemista Magyarországon keresztül jutott vissza Indiába. A Krisna-hívők közösségének Ételt az Életért humanitárius programja a háború elől menekülők ellátásában igyekszik segíteni. Vellamvelly Muraleedharan úr, India külügyekért felelős államminisztere Twitter-üzenetben köszönte meg az ISKCON-nak, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének a magyar akciót. Munkánk itt nem áll meg, már úton vagyunk a határra, hogy az újabb érkezők segítségére legyünk. Videónkat ezúttal angol nyelven tekintheted meg. Akcióinkat itt támogathatod: www.eteltazeletert.hu
Égbolt: Eseménydús heteket ígér a bolygópozíciók gyors változása
A február végi feszült csillagállást márciusban egy párhuzamos égi játék váltja fel. Miközben a Mars-Szaturnusz háborús energiái egyesülnek, a Jupiter a béke, az istenszeretet és az egyetemes emberi szeretet témakörét erősíti életünk, a szeretetvallások felemelkedését hozzák. A nagy kérdés, hogy mire figyelünk ebben a kaotikus időszakban. Március első hetében a próbatételek lesznek jellemzőek, de április második felére megoldódhat a reménytelennek tűnő konfliktus.
Matar panir szabdzsi – Zöldborsó és házisajt paradicsom mártásban
Igen gazdag, tápláló étel különleges alkalmakra. Vegán verzióban natúr tofuval készíthető és úgy is tökéletes ízélményt garantál! 🙂 Hozzávalók: 10 közepes paradicsom 10 dkg vaj/növényi olaj 2 kávéskanál lepkeszegmag 1 kávéskanál chili por 1 kávéskanál kurkuma 1-2 kávéskanál só 1 kávéskanál cukor 200 g házisajt 0.75 cm-es kockákra vágva vagy ugyanennyi natúr tofu 50 g puhára párolt zöldborsó (esetleg elhagyható) A paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk. Használhatunk normál paradicsompürét is, de valódi, friss paradicsomból ízesebb eredményt kapunk. 🙂 A vajat kis lángon megolvasztjuk, ha növényi olajat pl. olíva olajat választunk, akkor felmelegítjük, beleszórjuk a lepkeszegmagot, a chili port és a kurkumát, …
Nityānanda – az Úr kegyének megnyilvánulása
Śrī Caitanya legbensőségesebb társa Śrī Nityānanda Prabhu (15-16.sz.) volt, aki a gauḍīya hagyományok szerint maga Śrī Balarāmának (Kṛṣṇa testvérének) későbbi megjelenési formája, az indiai reneszánszban alászállt formája. “Az Úr Kṛṣṇa, aki Varja királyának a gyermeke, Sāci fia lett (Śrī Caitanya), és Balarāma pedig Nitāi (Nityānanda egyik gyakori neve).” Śrī Nityānanda Prabhu Ekacakrā falujában Rādhādesa tartományban, Nyugat-Bengálban jelent meg 1474 körül, mintegy 12 évvel az Úr Caitanya megjelenése előtt. Édesapja, Hāḍāi Ojhā egy neves, Mithilából származó brāhmaṇa család sarja volt, és maga is híres paṇdita, azaz tudós. Édesanyja Padmavatī. Egyedüli fiuk, Nityānanda a Maghā hónap növekvő holdciklusának tizenharmadik napján született, ami asztrológiailag nagyon …
Vegán kókuszos-banános torta (gluténmentes)
Egy újabb mennyei recept Gabi konyhájából, ami vasárnapi csemegének, de akár szülinapi tortának is tökéletes. Hozzávalók a tésztához: 500 g kókuszliszt 150 g gluténmentes liszt 1 db konzerv kókusztej Fél zacskó sütőpor 2 db érettebb banán Ízlés szerint kókuszreszelék (kb. 100 g) 3 ek barna cukor Hozzávalók a banánöntethez: 2-3 érett banán 2-3 ek barnacukor 2 dl víz pici fahéj Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük (lisztek, sütőpor, kókuszreszelék) majd mehet bele a kókusztej. Ennek inkább a krémszerű, megdermedt tetejét tegyük bele, úgy jobb is ha előtte a hűtőben tároljuk. Jól összegyúrjuk, majd hozzákeverjük az előzőleg villával összetört …
Jaya ekādasī
Ma tartjuk Māgha hónap fényes felének ekādasī böjtnapját, amelyet Bhaimi vagy Jaya ekadasiként ismerünk. Mivel az Úr Varāhadeva, vagyis Kṛṣṇa vadkan-inkarnációjának megjelenése egy nappal később esedékes, ezért a Hozzá kapcsolódó böjttel ezt gyakran egybevonják, az ő rítusait másnap, dvādaśī napán mutatják be. Ezen ekādasī történetét a Padma Purāṇában és a Bhaviṣya purāṇában is megtaláljuk. Indra mennyei hajlékán egy apsarā táncosleány, Puspavati és Maylavan herceg szerelme estek, és egymás iránt érzett szerelmük közben teljesen megfeledkeztek szolgálataikról Indra, a mennyek királya felé. Indra ezért megátkozta őket, hogy ugyan házaspárként, de egy nagyon alacsony létfromában szülessenek meg a hófödte Himalájában (piśāca). A pár …
Madhvācārya: A dvaita filozófia atyja
A kalendárium szerint ma van – egyesek szerint tegnap volt – Madhvācārya eltávozási napja. Ki is volt ő és miért fontos személy a Kṛṣṇa-hívők számára? A hinduizmus minden ágában nagyon fontosnak tartják a hitelességet és a hitelességet az is szavatolja, hogy a tudás közvetlenül a Legfelsőbbtől ered, különféle tanítványi láncolatokon át. A láncolatok évezredek hosszan meg tudják határozni a tagjaikat név szerint, egészen pontosan tudva, hogy melyik tagjuk milyen műveket hagyott hátra és milyen utasításokat adott tanítványaiknak. Ezt a láncolatot nevezzük guru-paramparānak. A vaiṣṇavizmusban vagy a Kṛṣṇa-hívő ágban 4 fő tanítványai láncolatot különböztetünk meg, ezek pedig mind Kṛṣṇától szálltak …
Április 9.: Biokertész workshop Krisna-völgyben
Elindult a jelentkezés az áprilisi programunkra! Miről tanulsz majd ezen az intenzív, 1 napos szakmai körvezetésen? Élő példán át: hobbi és családi kerttervezésről Talajéletről és talajegészségről, komposztálásról Eszközökről, amivel hatékony leszel Ágyáselőkészítésről Vetés-palántázásról Kártevők/betegségek megelőzéséről MI A CÉLUNK, amiért ezt a workshopot létrehoztuk? Szeretnénk, hogy Te magad lásd és tapasztald: egyszerű eszközökkel, tudsz vitaminokban és tápanyagokban gazdag, egészséges zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni. Élő példát látva meg tudod termelni magatoknak az alapvető egészség-élelmiszert! A kertészeti tudomány rendkívül nagy, éppen ezért ezen a napon ízelítőt és betekintést adunk, hogy mi itt, a Krisnakertben, hogyan is csináljuk! MIRE SZÁMÍTHATSZ, HA …
Égbolt: Februári változások az égi térképen
Februárban nagyon sok apró, de jelentős változás lesz az égbolton. A lassú mozgású bolygók naksatrát váltanak, a Nap legyőzi végre a Szaturnusz hatásait, javul az immunitásunk, márciusra erősen visszaesik a covid esetszám, jön a Kumbha Mela és Caitanya aranyló teliholdja is. Fontos tanítások a csillagok tükrében.



















