Ételt az Életért – Egri Szeretetlakoma Anyák napja alkalmából

Admin Hírek

Az Ételt az Életért Alapítvány, amely 30 éve látja el hazánkban a Krisna-hívők humanitárius tevékenységét, az év minden napján meleg étellel szolgálja a rászoruló lakosságot, de az év során több alkalommal kiemelt élelmiszercsomag osztást is tart. Ennek célja, hogy a résztvevők az ott kapott csomagokból otthon, együtt főzhessenek a családjukkal, és kis segítséggel ugyan, de a rászorulók is úgy érezhessék magukat, mint bármely más családban, ahol naponta friss, meleg étel kerül az asztalra – mondta Nyolcas Olivér, az alapítvány Egri Irodájának vezetője. Az egri Krisna-hívők már több mint 30 éve működtetik az ételosztást a hevesi régióban, minden hétköznap várják a rászorulókat. Április 29-én, a kiemelt akció keretében azonban, a …

Miért segíts adód 2×1 százalékával? Van 6 jó érvünk!

Admin Hírek

Az adó 2×1%-os felajánlások tekintetében az ember mindig nehezen választ a sok jó ügyért harcoló alapítvány és egyház közül. A legfontosabb mégis az, hogy valakinek felajánld ezt az 1%-ot, különben az államnál marad, ahelyett, hogy egy jó ügyet támogatnál vele. Hallgass a szívedre! Mi, Krisna-hívők az elmúlt 3 évtizedben folyamatosan a magyar társadalom erősödéséért dolgoztunk, fáradoztunk, amely meggyőződésünk szerint csak gazdagabb lesz az örök védikus értékek beépítésével és gyakorlásával. Ezen értékek mentén az életmódunk megváltoztatása a jövőnk és boldogságunk záloga. Az elmúlt években a Covid-járványhullám okozta krízis, az élelmiszerek súlyos drágulása, a munkanélküliség és az ukrajnai háborús konfliktus jelentette a …

Sűrű hetek, égi fordulatok, szerencsenap és napfogyatkozás

Admin Hírek

Fordulatos égi események, találkozók, bolygó-jegyváltások. Csillagképet váltott a Ráhu, Kétu, a Jupiter és követi a Szaturnusz. Napfogyatkozás és aksaya tritiya, az év legjobb napja is most lesz, 2 hétben az egész év. Mire számíthatunk? Hogyan készüljünk?

Gulagula fánk

Admin Desszertek, Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

A banános fánk indiai változata. Gyors, egyszerű, finom, és ha netán egy nap alatt nem fogyna el, másnapra is tökéletes marad az állaga. Hozzávalók: 2 db banán 2 bögre liszt 1 bögre cukor Fél bögre kókuszreszelék Fél bögre mazsola 1 kk sütőpor Tej vagy kókusztejszín 1 csipet őrölt kardamom Fahéjas porcukor Elkészítés: Villával szétnyomkodjuk a banánt és az összes többi hozzávalóval sűrű palacsintatészta állagú masszát készítünk. Miután kicsit hagytuk állni, kanalanként forró olajba adagoljuk. Amikor felpuffadt és feljött a felszínre, megfordítjuk. Amikor már szép aranybarna, ki is vehetjük. Még melegen megszórjuk fahéjas porcukorral.

Ejnye, Will Smith, de azért ne csüggedj!

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Ezt mondanám a pofozkodó színészkirálynak ‒ ha kíváncsi lenne a véleményemre. Az úgy volt, hogy 2022. március 27-én tartották az Oscar-díj átadó ünnepséget. A meghívottak sorában felesége oldalán ott ült Will Smith, aki a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrocskát volt hivatott átvenni. A műsor konferansziéja, Chris Rock komikus egy ízléstelen poént sütött el Smith feleségének kopaszságáról – aki autoimmun betegsége miatt kényszerült levágatni a haját. Will Smith erre felsétált a színpadra, és határozottan pofon vágta a műsorvezetőt. Az eset hatalmas port vert fel a világsajtóban. A két híresség nyilvánosan bocsánatot kért egymástól. Will már másnap egy nyilvános levélben elfogadhatatlannak és …

Krishna devotees have started to provide food for those displaced by the war

Admin Angol, FOOD FOR LIFE, NEWS

Since waves of refugees cross the Hungarian border fleeing from Ukraine, ISKCON Hungary starts to actively participate in helping those displaced in the Ukrainian-Russian conflict. In addition to keeping up the everyday distribution of food, the Hare Krishna Food For Life program is always ready to help in disaster situations feeding the masses who arrive from disaster areas.  To organize the catering operation, devotees have contacted the relevant government agencies and other charities and are preparing to start the food distribution when the events require. On request from the Embassy of the Republic of India, devotees also participate in the …

Sāda urad dāl pudina – Köményes-mentás urad dāl leves

Admin Hírek, Levesek, Receptek

Ennek a bengáliai ételnek az elkészítését személyesen Śrīla Prabhupāda, az ISKCON alapító ācaryája tanította tanítványának, Yamunā Dāsīnak. A fűszerek kiemelik az urad dal különleges ízét. Hozzávalók: 150 g feles, hántolt urad dāl – indiai, vagy más keleti boltokban beszerezhető 1 evőkanál durvára vágott friss gyömbér 1 kávéskanál édeskömény 1 1/2 l víz 2 nagy marék friss menta, durvára vágva 1 1/4 kávéskanál só 3 evőkanál ghí vagy növényi olaj 1 szárított erős paprika 1 1/2 kávéskanál római kömény 1/4-1/2 kávéskanál hing, hagyma helyett 2 közepes paradicsom A gyömbért, az édesköményt és 2 1/2 dl vizet egy turmixgépben krémszerűvé keverjük, majd …

Húszezer tál meleg étel és tartós menedék – így segítenek a krisnások

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt

Az Krisna-hívők az ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása óta már húszezer tál meleg ételt osztottak ki a menekülteknek, miközben a hazai rászorulókról is folyamatosan gondoskodnak. Szálláshelyeiken teljes ellátással segítik a menekülteket. A sokk első hónapja Az első érkezőket a pályaudvarokon és a határ mentén várták. Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius szervezete a krízis első hetében az Ukrajnából menekülő indiai diákok étkeztetését segítette, több mint 6000 adag ebéddel ellátva az átfázott és kimerült egyetemistákat. Párhuzamosan a határátkelők magyar oldalán meleg étellel és friss gyümölcs osztásával támogatták a határon átjutókat, főként édesanyákat, időseket és gyermekeket. A krízis következő heteiben a …

Gajar halava – Indiai répapuding Húsvétra

Admin Desszertek, Hírek, Receptek

Egy igazi húsvéti édes-finomsággal készültünk Nektek az ünnepekre. A répapuding elsőre talán hihetetlenül hangzik, de eszményi finomság, akkor is, ha a répát nem szereted sós levesekben! Ez az édesség Észak-Indiában népszerű. Nagyon fontos, hogy a répát vékonyra, és a lehető leghosszabb szálakra reszeljük. Hozzávalók: 45 dkg friss, édes répa 75 g vaj 2,5 dl tej 15 dkg cukor 3 evőkanál szeletelt mandula pirítva 3 evőkanál mazsola 1/2 kávéskanál őrölt kardamom A megtisztított sárgarépát finomra reszeljük. A vajat megolvasztjuk, majd beleszórjuk a reszelt répát. 10 percig közepes lángon, fedő nélkül pároljuk, közben gyakran megkeverjük. Ekkor hozzáadjuk a tejet, a cukrot, a …

A szavak és a hangok ereje – légy óvatos, hogy mit hallgatsz

Admin Filozófia, Hírek

A Stanford Egyetem nemrég megjelentetett kutatási eredményei szerint a tudományt hatékonyan lehet alkalmazni a hangok elemzésére és vizsgálatára. Az Abazz nevű kisalkalmazás segítségével ki lehet mutatni például, hogy milyen betegséget hordoz egy adott szúnyog a zümmögését kielemezve. A kutatóintézet másik felfedezése rávilágít, hogy milyen hatással vannak a hangok az emberi szervezet legszívósabb sejtjeire, a szívsejtekre. A gondolatot a Faraday hullámok elve sugallta, amely szerint a hang képes a víz felszínén állóhullámokat okozni. (A hanghullámok és az emberi testben létrejövő fizikai változásokat noha részben még pszeudo-tudománynak tekintik, az elmúlt 30 évben fantasztikus felfedezésekre tett szert ezekkel kapcsolatban az emberiség. – a …

Mit csinál egy börtönlelkész? Interjú Candraśekhara Dāsával a Gaurāṅga Rádió műsorán

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

Candraśekhara Dāsa, vagy ismertebb nevén Szabó Csaba természetgyógyász, masszőr, életmód tanácsadó, az Ájurvéda szakértője is. Amellett, hogy elkötelezett az emberek gyógyítása terén, szabadidejében ún. börtönlelkészi szolgálatot folytat. Miközben megvizsgálj egy beteget, vagy tanácsot ad a test betegségei, gyengeségei kapcsán, pontosan tudja és érti, hogy a különféle betegségekhez milyen lelki folyamatok vezettek. Mint Kṛṣṇa-hívő lelkész reményt és útmutatást ad a szabadságuktól hosszabb-rövidebb időre megfosztott embereknek is. Munkásságának hatására egyre több és több pozitív személyiségváltozáson mennek keresztül gondozottjai és beszélgetőpartnerei. A védikus filozófia és életmód szerves segítséget nyújt a társadalomba történő visszaintegrálásban is. Candraśekhara Dāsa riportere Gāndharvikā prema Dāsī volt.  

Mádhavi túrótortája

Admin Desszertek, Receptek

A hagyományos magyar túrótorta, ahogy Mádhaví készíti, tojás nélkül. 🙂 Áldott Húsvétot kívánunk! Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt 75 g cukor 75 g vaj 1 kávéskanál sütőpor annyi tejföl, hogy jól gyúrható linzerszerű tésztát kapjunk A töltelékhez: 50 dkg tehéntúró 1 dl olaj 15 dkg cukor 2 csomag vaníliás cukor fél citrom leve 1 citrom reszelt héja 1 csomag vaníliás pudingpor fél liter tej. A tészta hozzávalóiból linzerszerű tésztát gyúrunk, kerekre kinyújtjuk és kibélelünk vele egy kerek tortaformát. A túrót áttörjük, a többi hozzávalóval együtt simára keverjük, és a nyers tésztára öntjük. 200 C fokon 50 percig sütjük. Tálalás …

Tudósként a krisnásokról

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

Farkas Judit évtizedek óta ismeri a Krisna-tudatú hívőket. Vallásantropológus és néprajzkutató, aki kutatásait részvétellel végzi, azaz belehelyezkedik a hívők életébe és napi gyakorlataiba, hogy megfigyeléseit a lehető leghitelesebb módon végezze el. A Pécsi Tudományegyetemen a magyarországi vegetáriánus mozgalmak történetét is kutatta, jelenleg pl. az ökofalvak működésével és összetartó erejük vizsgálatával foglalkozik. A Krisna-hívőkkel való megismerkedéséről és tapasztalatairól Caitanya Dāsával és Mérő Mátyással, Madhupata Dāsával beszélgetett.  

Spirituális szemlélet vészterhes időkben

Admin Ételosztás, Hangtár, Hírek, Médiatár

Hogyan és miben segíti a Krisna-hívők közössége a menekülteket Magyarországon, és milyen válaszai vannak a Krisna-tudatos közösségnek arra, miért történik a világban háború, miért kell szenvedniük az embereknek, mi jelent valódi segítséget, mit tehetünk a békéért egyénileg, és vajon miért próbálja Krisna meggyőzni Arjunát arról, hogy harcoljon, ha egyszer a háború és mások meggyilkolása nem fér bele a hinduizmus erkölcsiségébe. A Gauranga magazinműsorában Bhaktipāda Gosvāmī Gāndharvikā prema Dāsī kérdéseire válaszol.  

Harā matar pulao – egzotikus sült rizs

Admin Hírek, Köretek, Receptek

A rizs alapvető köretünk, amelyet nagyon gyorsan meg lehet unni, ha mindig csak sós vízben főzve, vagy vegetával tálalja valaki. A rizs ugyanakkor kiváló alap is, amit könnyedén feldobhatunk. Indiában reggelinek, csemegének is fogyasztják, de a zöldséges főételek mellé is kínálják. A pulao zöldséges, vagy olykor gyümölcsös sült rizst jelent, lelke a pirított olajos magvak és a keleties fűszerek. Ha intenzívebb ízre vágyunk használhatjuk por fűszerekkel, ha viszont fontosak a szép színek a tálalásnál, akkor érdemes egész fűszereket használni és pirítani a rizs alá. A jó rizs ott kezdődik, hogy tudjuk, hogy az adott rizsfajtánkat hogyan készítsük el. Van, amit …

Mi történik az úgynevezett lelkészi avatás során?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A tanítványnak fogadalmat kell tennie, hogy nem követ el többé bűnös tettet — nem él tiltott nemi életet, nem eszik húst, nem játszik szerencsejátékot, és nem használ mámorítószereket. Megígéri, hogy végrehajtja a lelki tanítómester utasítását. Ezek után a lelki tanítómester gondoskodik róla, és a lelki felszabadulás szintjére emeli. Az avatás egy szakrális folyamat, amely a bhaktát transzcendentális tudással tölti meg, felszabadítja a bűnös visszahatásoktól és olyan mantrákkal áldja meg, amelyek közelebb viszik őt a lelki tanítómesteréhez és Kṛṣṇához, az önmegvalósítás folyamatához. A lelki vagy lelkészi avatás nem egy egyszeri szertartás, hanem csak kezdete egy folyamatnak, ezért Śrīla Prabhupāda az „avatás folyamata” kifejezést …

Nyersvegán epres-mogyorós “sajttorta” Gabitól

Admin Desszertek, Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Megkezdjük az eperszezont. 🙂    A torta alapja: 0,5 bögre sós földimogyoró 0,5 bögre aszalt datolya (beáztatni előző este) 1 bögre kókuszreszelék 2 ek. kókuszzsír   “Sajtkrém” a közepére: 1,5 bögre sótlan földimogyoró (1 éjszakára beáztatni vízbe) 1,5 bögre kesudió (ezt is be kell áztatni előző este) 1 konzerv kókusztejszín 1 cs. vanília cukor 2 citrom leve 1/2 bögre kókuszzsír   Eperkrém a tetejére: 1 csomag fagyasztott eper (de te választhatsz frisset is) 1-2 evk. útifű maghéj Ízlés szerint agavé szirup kevés kókuszzsír   Elkészítés: Az előző este beáztatott datolyát és a mogyorót egy késes darálóban dolgozzuk össze, majd béleljünk …

Személyes nyílt napok a BHF-en áprilisban

Admin Budapest programajánló, Hírek, Kiemelt, Programajánló

Főiskolánkon végre személyes nyílt napokat tartunk jógamester és teológia képzésünkön! Erre utoljára 2019-ben volt lehetőségünk. Sok szeretettel meghívunk téged is, hogy gyere el, ismerj meg minket, nézd meg hol és hogyan tanítunk. Ilyen élmény lesz egy korábbi résztvevő szerint “Mindkét óra teljesen felvillanyozott! Az ájurvéda témakörével korábban már foglalkoztam, így nem voltak ismeretlenek annak alapjai, azonban így is volt, amit Viktória egy új megvilágításban, valahogy kicsit másképp adott át, mint eddig megtanultam. Hol a térdem, hol a homlokom csapkodtam, jó értelemben, hogy “azt a mindenit!”. Rendesen sajnáltam, mikor vége lett és szívesen lennék pók a falon a következő óráján is  …

Vega/vegán anyuka – lehet a mai rohanó korban egészségesen táplálni a családot?

Admin Életmód, Hangtár, Hírek, Médiatár

Prema-keli Devī Dāsī vegetáriánus anyuka, aki már gyerekkora óta szívesen fogyaszt vegetáriánus és vegán ételeket. Mivel a boltok polcain főként előre csomagolt, túlságosan feldolgozott, sózott, cukrozott alapanyagokkal találkozott, amit nem szeretett volna gyermekének adni, ezért megváltoztatta életmódjukat. Piacon vásárol idényzöldségeket, és arra esküszik, hogy a legjobb mindent gyorsan és egyszerűen házilag elkészíteni. Nem elképesztően drága, és nem is olyan időigényes ez az életmód, mint hinnéd! A mikrofonnál Gāndharvikā Prema Devī Dāsī, a Civil Rádió Gauranga című műsorában.  

Kézzel hímezik a selyemkendőket Krisna-völgyben

Admin Hírek

Örömmel mutatunk be néhány hímzett, selyem ārati-kendőt, amelyek nemrég készültek Līlāsakti odaadásából. De mit is jelent az āratī? Az āratī a templomi imádat része, amikor Krisnának felajánlunk különböző kellékeket: füstölőt, virágot, vizet, kendőt, mécsest, legyezőt stb.     Ezek az anyagi elemeket (föld, víz, tűz, levegő, éter) szimbolizálják. A kendővel a levegő elemet ajánljuk az Úr odaadó szolgálatába. A hímzett kendők szemet gyönyörködtető motívumokkal díszítettek, s gyakran monogrammal jelzik, hogy kinek az āratījához szánták (SP – Śrīla Prabhupāda, RS – Rādhā-Śyāmasundara).   A Syama Handmade műhelye számára nagy megtiszteltetés, hogy Krisna-völgyben az āratik alkalmával az általuk hímzett kendőket használják.