Örökös Ökoiskola címet nyert Krisna-völgyi általános iskolánk

Admin Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy

Kilenc év eltelte után az általános iskolánk, a Srí Prahláda Általános Iskola elnyerte az Örökös Ökoiskola címet! A történet úgy kezdődött, hogy 2008-ban jelentkeztünk az Ökoiskola címre, melyet akkor sikeresen el is nyertünk. Ezáltal használhattuk az Ökoiskola logót, részt vehettünk egyes pályázatokban, stb. Három évente azonban meg kell újítani ezt a címet, különben elvesztjük az iménti lehetőségeket. Ezért újra jelentkeztünk még két alkalommal. Azok az általános iskolák, amelyek egymás után háromszor elnyerik az Ökoiskola címet, azok pályázhatnak az Örökös Ökoiskola oklevélre. Szeretjük az örök dolgokat :-), ezért megcéloztuk ezt is. A napokban volt az Örökös Ökoiskola címek átadó ünnepsége Budapesten, …

Október 22.: Góvardhana – Édességfesztivál a Völgyben

Admin Ételosztás, Hírek, Krisna-völgy

Az Édességfesztiválon Krisna egy különleges kedvtelésére emlékezünk, amikor megleckéztette a gőgössé váló Indrát és megvédelmezte Vrindávana népét. A Govardhana hegyhez hasonlóan, ilyenkor mintegy 2000 kg édességből emelnek hegyet a hívők, amit aztán kiosztanak a résztvevők között, valamint meginvitálják Somogy megye több iskolájának tanulóit egy közös csemegézésre a helyi Ételt az Életért program keretében. http://krisnavolgy.hu/programnaptar/

Krisna-völgyi Búcsú – A szellemi kikapcsolódás valódi alternatívája

Admin Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy, Programajánló, Sajtópont

Csak kevesen tudják, hogy a somogyvámosi Krisna-völgy, Európa egyik legnagyobb ökofalva a szellemi és lelki feltöltődés központja is egyben. A biofarm lakói a hinduizmus vaisnava irányzatát követik, vagyis Krisna-hívők, és az év során számos fesztivállal, önismereti és öko-kurzussal, valamint bentlakásos hétvégéken keresztül igyekeznek megismertetni India ősi kultúráját, és azt a bölcsességét, amely kontinensektől, vallási háttértől függetlenül minden ember számára örök értéket jelent. „Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás” – ez a mottó nemcsak az anyagi függőségeinkről való lemondást jelenti, hanem egy ébredező szellemi irányzat kivirágzását is. A tudat forradalmát, az intelligencia korának kiterjedését, amely számos véleményvezér szerint jelenleg az egyetlen valódi szellemi …

Terápia Krisna-völgyi bocikkal?

Admin Hírek, Krisna-völgy

Hetven gyógypedagógus látogatott el Krisna-völgybe. A gyógypedagógusok három napos nyári Országos Konferenciájuk egyik délutáni szakmai kirándulása keretén belül ellátogattak hozzánk Krisna-völgybe. Először az általános iskolánk új épületében köszöntöttük a csoportot, majd röviden bemutattuk a lelki oktatás főbb elveit, valamint Śrīla Prabhupāda magyarul nyelvű Bhāgavatam-köteteit, melyek a nevelés-oktatásunk alapjait képezik. Itt két csoportra oszlottunk. Az egyiket én vezettem, a másik csoportot pedig Suśilā mātājī. Ezután elsétáltunk a tehenészetbe. Amikor megsimogatták a kis bocit, akkor megkérdeztem tőlük, hogy ez alkalmazható lenne-e fogyatékos gyermekek kezelésére. A meglepő válasz az volt, hogy igen, létezik az állatokkal való terápiás kezelés. Erre bátorítottam őket, hogy nyugodtan hozzák ide …

Július 7-9.: Személyiségfejlesztés hétvége

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Rossz tulajdonságokra könnyű szert tenni, de nehéz velük élni, jó tulajdonságokra nehéz szert tenni, de könnyű velük élni. Ha szeretnél megszabadulni rossz szokásoktól és kialakítani jó szokásokat, akkor praktikus, a mindennapi életben alkalmazható gyakorlatokat fogsz kapni a tréningen. Ezen kívül egyéni cselekvési tervet fogunk kidolgozni, illetve szó lesz még a személyiség felépüléséről, hogyan tudjuk átalakítani, valamint hogyan tudunk nehéz helyzetekben is kiegyensúlyozottak lenni, fenntartani az egyensúlyt, és még sok más, a témát érintő kérdéseken fogunk végigmenni. Előadások témái: Kötöttségek és a felszabadulás, avagy a kötőerők tudománya. Történetek hatása a jellemfejlődésre. Megszabadulás a szenvedélybetegségektől. A bizalom sebessége. A boldogság természetrajza avagy …

Június 25.: Önismereti Tábor Krisna-völgyben (1 hét)

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Ahhoz, hogy valóban boldog életet tudjunk élni, elengedhetetlen önmagunk megismerése, megértése. Nélkülözhetetlen hozzá az a tudás, hogy: kik vagyunk mi valójában, mi az élet célja és mi a küldetésünk ebben a világban. Fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, illetve olyan értékeket és elveket tanítunk majd Neked, melyekkel az életed teljes és boldog lehet. Lelki tudás és az anyagi világ ismeretének fényében sokkal könnyebben boldogulunk a világban – megtanulunk valóban …

Június 16-18.: Indiai vegán főzőtábor (3 napos)

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, Receptek

Igazi kikapcsolódás a kikapcsolódni vágyóknak! A tábor során betekintünk India tradicionális konyhaművészetébe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül.Tudtad, hogy élesztő nélkül is lehet finom, gyorsan elkészíthető kenyérfélét sütni? Mindezt akár pillanatok alatt?! Szeretnéd megtanulni? Itt a lehetőség! Miért tarst velünk? Mert….. Különleges ételek elkészítését sajátíthatod el Megízlelheted a fűszerekben lévő gyógyító erőt Megismerkedhetsz  az ajurvédával Számos étkezéshez kapcsolódó tanácsot, érdekességet hallhatsz Megtudhatod, hogy az ízek, ételek hogyan hatnak ránk a mindennapokban Bármikor ellazulhatsz egy kényeztető masszázs által Felfrissülhetsz a jakuzziban vagy a kerti medencében A tábor a magyarországi Somogyban, a „4 napraforgós” minőségű Radhé Resort és Syám Meditációs és Wellness Központban kerül …

II. Magyarországi Henna Fesztivál és Indiai Szépség Nap

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Június 4-én ISMÉT A HENNÁÉ A FŐSZEREP! Vár TÉGED is a II. Magyarországi Henna Fesztivál és Indiai Szépség Nap Krisna-völgyben!  Hennáznál, vagy hennáztatnál? Betekintenél a kulisszák mögé? Kíváncsi vagy egy igazi szári divatbemutatóra?  Szeretnél hallani arról, hogy mi a kapcsolat a szépség és egészség között? Akkor itt a helyed Neked is! Színes programkínálatunk felöleli a hennázás tudományát, az ősi és távol-keleti szépség fogalmát, de magyarországi csodálatos művészeti alkotások is helyet kapnak a rendezvényen. Hogy teljes legyen a kikapcsolódás, készülünk színpadi és gyermekprogramokkal, közös bográcsozással, étteremmel, büfével és vásársorral is. Csodálatos környezetben, alkohol és dohányfüstmentes rendezvényünkre várjuk ismét a kikapcsolódni vágyókat! II. Magyarországi Henna …

Tehénkihajtó ünnep Krisna-völgyben – valódi tehénvédelem Somogyban

Admin Hírek, Krisna-völgy, Öko

Mit jelent az, hogy tehénvédelem a hagyományos állat- vagy tehéntartással szemben? Milyen élményekben lehet részed a legelső legeltetés programon? Sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját a következő ünnepünkön:Legelső legeltetés- Tehénkihajtó ünnepnap04. 16. 10:00-12:00 Programok: 10:00 Élőzenés felvonulás a templomtól a Tehénvédelmi központig, ahol a következő programokon vehetnek részt: -Tehén fajta bemutató – tehenek a kifutón-Tehénkihajtás -Bocisimogató 12:40 Zenés-táncos program a templomszobában 13:00-15:00-ig Ökrösszekér túra, indulás a Goranga térről Egész nap várjuk Önöket: Templomban: óránkénti körbevezetéssel Éttermünkben: indiai ételfinomságokkal Shopban: Krisna-völgyi termékekkel, indiai csecsebecsékkel, természetes kencékkel, ruhákkal kiadványokkal, réz edényekkel stb.  Tehénkihajtás? Miért van erre szükség?Április 15-én 10:00-tól kerül megrendezésre …

Motivációs és reinkarnációs tréning (Keszthely, Debrecen)

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló

Keszthely – Motivációs tréning Időpont: 2017. március 29. 19 óraHelyszín: Bexi Club, 8360. Keszthely, Festetics György út 5. (Pethe Ferenc Kollégium)Előadó: Kissimon László, vezetési tanácsadó Ha szeretnél megszabadulni a korlátaidtól, melyek akadályoznak céljaid elérésében, s szeretnéd hatékonyabban elérni céljaidat, akkor itt a helyed, gyere el hozzánk!  Az előadásokon praktikus gyakorlatokat és módszereket kapsz, melyeket a mindennapi életben is tudsz alkalmazni. Facebook oldal: https://www.facebook.com/events/1210881565677097/ Debrecen – Reinkarnációs szerepjáték Időpont: 2017. árpilis 4. 18 óraHelyszín: Bijó Energia Öngyógyító Központ, Debrecen, Miklós utca 18.Előadó: Kissimon László A szerepjáték során megismerkedhetsz a reinkarnáció és a karma alapvető törvényeivel. Ezzel együtt megláthatod, hogy döntéseidnek milyen …

Ájurvéda, stresszkezelés, karmatisztítási hétvégék Krisna-völgyben

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló

Karmatisztítás tréning Ha tisztába kerülünk tetteink következményeivel, akkor megfelelő döntéseket hozhatunk a jövőnket illetően. Így ezen a hétvégi programon megnézzük, hogy korábbi tetteinknek milyen következményei vannak,  és megtudhatjuk, hogyan tisztíthatjuk meg érzékeinket, elménket és lelkünket. Időpont:  2017. március 31 – április 2.Helyszín: Krisna-völgyRészletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/tanfolyamaink-karmatisztitas-trening/ Motivációs tréning Ha szeretnél megszabadulni a korlátaidtól, melyek akadályoznak céljaid elérésében, s szeretnéd hatékonyabban elérni céljaidat, akkor itt a helyed, gyere el hozzánk!  Az előadásokon praktikus gyakorlatokat és módszereket kapsz, melyeket a mindennapi életben is tudsz alkalmazni. Időpont:  2017. április 7-9.Helyszín: Krisna-völgyRészletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/tanfolyamaink-motivacios-trening/   Ayurveda hétvége Az ayurveda az egészség megőrzésére helyezi …

Április 9.: Önismereti Tábor Krisna-völgyben

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló

A képzés során segítünk önmagad megismerésében, e fogalom valódi értelmezésében. Olyan értékeket és elveket tanítunk meg Neked, melyekkel az életed teljes és boldog lehet – amellett, hogy az anyagi világon túlmutató célokat is a magadévá tehetsz. Lelki tudás és az anyagi világ ismeretének fényében sokkal könnyebben boldogulunk a világban – megtanulunk valóban komoly döntéseket hozni, megtanulunk valóban lépni. Időpont:  2017. április 9-16.Helyszín: Krisna-völgyRészletek és jelentkezés: http://tanfolyamok.krisnavolgy.hu/onismereti-tabor/  

Az édes élmények házhoz jönnek – Édességfesztivál és ételosztások Somogyban

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, Sajtópont

Krisna-völgyben idén október 31-én rendezik az Édességfesztivált, amely során mintegy 2 tonna édességet ajánlanak fel Krisnának, majd osztanak ki a résztvevők és a környékbeli települések lakói között. Az ünnepség utáni napokban a rendszeres ételosztás helyszínén, Marcaliban, a város és kistérség rászorulóinak is kedveskednek a szervezők, a meleg egytálétel mellett ők is részesülnek az ünnepi hangulatból. A Govardhana-púdzsá nevű hagyományőrző ünnepség eredetileg India Vrindávan nevű falujából származik, egy aprócska településről, ahol Krisna 5300 évvel ezelőtt gyermekkorát töltötte. A szentírások szerint csodálatos kedvtelései és tanításai közé tartozik, amikor megleckéztette a félistenek vezetőjét, Indrát, akit hatalma rendkívül gőgössé tett. Vrindávan lakóit rávette, hogy …

Október 16.: Bio Sütőtök Nap Krisna-völgyben

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Tudtad, hogy a sütőtököt – az Antarktiszton kívül – bolygónk minden földrészén termesztik már ősidők óta? Sütőtök NapIgazán különleges növény: zöld, piros, fehér, szürke, de még kék színben is létezik! Neked milyen szín jut az eszedbe először a sütőtökről? Gondoltad volna, hogy 90%-a víz és rendkívüli élettani hatásai miatt az étkezésen kívül megjelent a népi gyógyászatban és a kozmetikában is? Ha szereted az őszi táj ezernyi árnyalatának szépségét és ugyanakkor tudásod is szívesen gazdagítanád, itt a helyed ezen a napon, hogy a Krisna-völgyi tájban gyönyörködj és az októberben szüretelt sütőtökről minél többet megtudj! Templomunkban művészien festett sütőtökökkel, Govinda éttermünkben változatos sütőtök …

Saṁjhi-minták – tradicionális indiai díszítőművészet Krisna-völgyből

Admin Életmód, Hírek, Krisna-völgy

Megjelent a Lāl Kiadó legújabb kiadványa, a Saṁjhi-minták A saṁjhi (e: szamdzshi) egy ősi, hagyományosan indiai díszítőművészet, ami az Úr Śrī Kṛṣṇa megjelenési helyéről, Vraja-dhāma környékéről terjedt el szerte a világban. A saṁjhi alapjai a népi hagyományból származnak, de leginkább az Úr Kṛṣṇának szentelt templomok díszítése kapcsán vált elterjedté. A legkifinomultabb művészi megjelenések a templomi brāhmaṇákhoz kötődik. Jelenleg Vṛndāvanában, a Rādhā-ramaṇa templomban őrzik a legrégibb, és leggyönyörűbb formáit ezen ősi tradíciónak, melyekből most a 15 legszebbet közreadtuk. Megrendelhető az alábbi elérhetőségeken: email: [email protected] Forrás >>

Július 22-24.: Krisna-völgyi Búcsú – a legnagyobb családi élményfesztivál

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Az idei Búcsúban ismét kirakodó vásár, színpadi programok, finom ételek, érdekes előadások, felnőtt és természetesen gyermekprogramok sokaságát szedtük a látogatóknak össze egy csokorba. Mindenfelé kézműves termékek alatt roskadozó asztalkák állnak, melyeknél sok más értékes áru mellett Krisna-völgy saját készítésű termékei is megvásárolhatóak. A házi készítésű, gyógynövény tartalmú kencéket nem csak megvenni tudjuk, hanem egy szakavatott kéz segítségével mi magunk is elkészíthetjük. Jegyelővétel >> A mezőgazdasági ökrös gépbemutató, valamint a kertészetben és a tehenészetben induló szakvezetés segítségével beleshetnek a biogazdálkodás függönye mögé. A frangipáni kiállítás és vásár kihagyhatatlan a virágok szerelmeseinek. Magyaros és indiai ízek, látványkonyha, szabadtéri főzés, tandori sütés, frissen készített …

Különleges Búcsú várja 2016-ban a Krisna-völgybe látogatókat!

Admin Életmód, Hírek, Krisna-völgy

Július 22 és 24. között ismét Krisna-völgyi Búcsú Somogyvámoson. Fonyódtól délre mintegy 20 perc autóútra fekszik Európa legnagyobb ökofalva és itt él hazánk egyik legkülönlegesebb önfenntartó közössége. Krisna-völgy nem csak egy fontos szent hely a hívőknek és zarándokoknak, hanem biogazdaság és az indiai kultúra hazai fővárosa is egyben. Érdemes ellátogatni Magyarország legnagyobb családi élményfesztiváljára, amely egészséges, gyermekbarát, alkohol és dohányfüst-mentes övezet. Jegy Info >> Új iskolaépület Idén iskolaépületünk új szárnyában várjuk Önöket, melyet 2016. május 20-án adtak át! Egész napos vetítés szintén első alkalommal kerül megrendezésre ezen a helyszínen, mely során az indiai kultúra filmjeit, meséit láthatják a pihenésre, szórakozásra …

Dorogok nélkül boldogan! Országos rajzpályázatunk nyertesei

Admin Hírek, Krisna-völgy

Elérkezett az idő, hogy örömmel kihirdessük a Drogok nélkül boldogan! című rajzpályázatunk nyerteseinek listáját! Nagyon sok szebbnél-szebb pályamű érkezett be hozzánk, melyek közül a bíráló bizottság az alábbi alkotásokat emelte ki:  I. kategória (6-10 éves) 1. helyezett: Fekete Fanni – 10 éves – Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Iskola Garabonciás Művészeti Iskolája, Nyíregyháza 2. helyezett: Szűcs Zsófia – 10 éves – Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Iskola Garabonciás Művészeti Iskolája, Nyíregyháza 3. helyezett: Vincellér Anton – 9 éves – Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Iskola Garabonciás Művészeti Iskolája, Nyíregyháza  II. kategória (11-14 éves) 1. helyezett: Sváb Noémi …

Június 12-19.: Önismereti Tábor a Völgyben

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Az életedről szóló komoly kérdések eldöntésében nem kapsz senkitől segítséget? Az iskolában, munkahelyünkön ritkán van mód megvitatni az életünket érintő legfontosabb kérdéseket. Azokat a gondolatokat, amelyek a legtömörebben az élethez való alap-hozzáállásunkat alakítják. Azokat, amelyen életünk minden perce függ. A családalapítás előtt álló fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg és tudják, minderre még a nagy elköteleződések előtt kell megtalálni a megoldást. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre, az alapokra kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, e fogalom valódi értelmezésében, olyan értékeket …