Hírek

A Bhagavad-gītāban mindössze két példa van arra, hogy két vers ugyanazzal a sorral kezdődik. A 9.34 és a 18.65 versben Kṛṣṇa arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindig Rá kell gondolnunk, a 3.35 és 18.47 versben pedig annak a fontosságát hangsúlyozza, hogy mindig a saját kötelességünket kell végeznünk. Ha tartjuk magunkat a Kṛṣṇa iránti kötelességeinkhez, és a saját természetünk szerinti munkát végezzük, az segíteni fog abban, hogy mindig az Úrra emlékezzünk, ami az élet tökéletességét jelenti.   Egyszer egy tanítvány, aki összezavarodott azt illetően, hogy mi is a kötelessége, így panaszkodott: – Prabhupāda, te ismered Kṛṣṇát – mit akar tőlünk …

A Moszkva téren szaladtam volna éppen keresztül, amikor elém került. Borostás volt, de nem volt teljesen elhanyagolt. Régi fajta ruhák, rendesen felvéve. Mint aki csúszik lefelé, de a felszínen akar maradni. – Bocsánat uram, csak egy pillanatra, nem pénzt akarok… Pár év pesti élet sikeresen megkeményíti az ember szívét. Egy-egy hajléktalan könyörgése már ritkán térít el az úti célomtól. Ő mégis más volt, a „rendezett” elhanyagoltsága miatt, és mert a tekintetében nem alkoholmámor, hanem szomorúság és sóvárgás fénylett. Hogy bebizonyítsa, van pénze, még valami gyűrött iratot is előkotort, ami azt igazolta, hogy rendszeres támogatást kap valahonnan. Talán azért is szólított …

Hogyan segített az indiai hajózás egyik vezetője eljuttatni az Úr Caitanya üzenetét a nyugati világba. 1965-ben a Scindia Steam Navigation Company India egyik legrégebbi, legnagyobb és legelismertebb hajózási vállalata volt. Rakománya általában élelmiszerekből, ruhaneműkből, mezőgazdasági felszerelésekből, valamint orvosi és oktatási cikkekből állt, amelyeket dobozokba, ládákba, raklapokra és hordókba csomagoltak. Ugyanezen év augusztusában azonban az egyik teherhajóján egy utas is utazott, aki olyan szellemi rakományt vitt, amely megváltoztatta a világot. Az ISKCON bhaktái jól ismerik a történetet: Azon a sorsdöntő úton, amely Kalkuttából New Yorkba vezetett, a Jaladuta („tengeri hírnök”) egyetlen utaskabinjában Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Svāmi Prabhupāda tartózkodott. …

A védikus szentírások számításai szerint Kṛṣṇa 5251 évvel ezelőtt jelent meg Indiában egy Vrṇdāvana nevű falucskában. Vrṇdāvana akkoriban egy apró település volt, amelyet többnyire sűrű erdők alkottak. A Yamunā folyó kanyarulatában tizenkét erdő borította ezt a régiót Kṛṣṇa megjelenésének idején, nyugatra pedig a Govardhana-hegy húzódott, amely mára dombocskává zsugorodott. Délre található Mathurā városa, ahol a gyermek Kṛṣṇa napvilágot látott. Kṛṣṇāt őrült nagybátyja, Kaṁsa szeszélye és haragja elől Vṛndāvanába menekítették, Kaṁsa ugyanis jóslatot hallott arról, hogy hamarosan megszületik húgának, Devakīnak a gyermeke, aki meg fogja őt büntetni embertelen tetteiért, és megöli. Kṛṣṇa így nevelőszülőknél nőtt fel, nem pedig egy királyi palotában. Gyermekként borjakkal és majmokkal játszott, és nagyon élvezte ezt a gondtalan életet, naponta fürdőzött a szent Yamunā folyóban. Élete igazi példája annak, hogy mire van igazán szüksége minden gyermeknek …

Vasudeva és Devakī jámbor emberek voltak, akik bebörtönözve éltek Devakī őrült bátyja, Kaṁsa uralma alatt. Kaṁsa, aki így gyakorlatilag Kṛṣṇa és Balarāma anyai nagybátyja volt, végtelenül irigy és féltékeny volt az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Amikor jóslat-szerűen meghallotta az égi hangot, hogy húgának, Devakīnak a nyolcadik gyermeke majd megöli a királyt, vagyis őt magát, Kaṁsa inkább megölette az összes Devakītól született gyermeket, egytől egyig, és persze lakat alatt tartotta saját családtagjait. Devakī anya a hetedik terhessége alatt mélységes szorongást élt át, nem meglepő módon, s mert úgy érezte, hogy a gyermek isteni természetű lesz. Hogy eloszlassa Devakī félelmét, az Úr Kṛṣṇa …

Spirituális témákról beszélgetve gyakran kerülök kényelmetlen helyzetbe: mondanivalómat kénytelen vagyok körülírni, a tömör fogalmazás nehézségbe ütközik. Ennek a problémának biztosan nagyrészt az az oka, hogy nem vagyok kellően tájékozott a spirituális kérdésekben, de az is szerepet játszik, hogy édes magyar anyanyelvünk cserben hagy, amikor az örök lélek kerül szóba. A „lélek” szó ugyanis a magyarban több mindent jelent. Az 1972-ben kiadott Magyar Értelmező Kéziszótár szerint (többek között) a „lélek” szó a következőket jelenti: 1) Az emberben az életnek és a személyiségnek a testtől független (anyagtalan) létezőként képzelt hordozója; 2) Az emlékezés, képzelet, értelem stb. folyamatainak összefüggő egésze, az ember belső …