Alma csatni – forró téli mártás

Admin Hírek, Szószok, csatnik

Fűszeres, édes, forró és szinte minden ételhez kiválóan illik ez a mártás. Hozzávalók: 6 közepes alma 1 1/2 kávéskanál ánizs 2 evõkanál ghí vagy vaj 2 szárított erős pirospaprika, összemorzsolva 1 kávéskanál kurkuma 50 ml víz 6 evõkanál cukor Az almákat megmossuk, meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. A ghít vagy vajat felmelegítjük, a fűszereket enyhén megpirítjuk benne, belekeverjük az almát, és 5-6 percig pároljuk. Ekkor aláöntjük a vizet. Lefedjük, és nagy lángon, gyakran megkeverve kb. 15 percig főzzük. Eddigre az almának meg kell puhulnia. Hozzáadjuk a cukrot, és kevergetve addig főzzük, míg a chatney (vagy csatni) besűrűsödik. Forró purival tálaljuk. …

Zavartalanul folytatódnak az ételosztások

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A közelmúltban megjelent sajtóértesülések, melyek az ételosztások rendjét irányító rendelet módosításáról szóltak, miszerint a civil szervezetek által végzett ételosztó tevékenységeket esetlegesen korlátozni fogják, meg nem erősített hírek. A jogszabályi előkészítéssel kapcsolatosan az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezidáig nem keresett meg minket, változásról, átalakításról nem értesítettek bennünket. Az elmúlt több mint 2 évtized folyamán a Közösségünk által alapított Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány ételosztásai a jogszabályi változások idején is zavartalanul működtek, és mivel a szakállamtitkárságokkal, önkormányzatokkal gördülékeny az együttműködésünk, bízunk benne, hogy a jövőben is zökkenőmentesen folytathatjuk szociális szolgáltatásunkat. A fővárosban naponta 5 helyszínen 1800 adag ételt osztunk szét, ebből 4 helyszínen önkormányzati …

December 2.: Gītā-jayantī ünnepség Budapesten

Admin Hírek, Programajánló

Decemberen mindig egy csodálatos ünnep előzi meg a Karácsonyt, ami a Kṛṣṇa-hívők körében nagyon fontos esemény. A hónap elején tartjuk meg mindig a Bhagavad–gītā megjelenési ünnepét, a Gītā–jayantīt. Az idei év különlegessége, hogy mindegyik ajándékozható csomagban megemeltük a könyvek számát, hogy még több emberhez eljuttathassuk a lelki boldogság magasztos kincseit. Az ünnepélyes felolvasást Śrīla Śivarāma Swami Mahārāja vezeti, a yajñat Bhaktipada prabhu tartja. Az ünnepség helyszíne és időpontjai:Budapesti Templom: december 02., szombat, 10:30 és 17.00 órától – két külön időpontProgram:A Bhagavad–gītā verseinek tűzáldozattal kísért felolvasása, a Gītā áldásai, lakoma. Az idei évi Gītā-jayantī – a korábbi évekhez hasonlóan – a résztvevők nem csak a szentírást szponzorálhatják, hanem Śrīla Prabhupāda más könyveit is. Immár 8 féle könyvcsomagot állítottunk össze, hogy …

Mennyire súlyos bűn a gondatlanságból elkövetett emberölés?

Admin Filozófia, Hírek

Ezen a héten az öt halálos áldozatot követelő dámóci metilalkoholos mérgezéssel kapcsolatban tett föl kérdést az Isten tudja: Mit mond az ön vallása arra, ha valaki gondatlanságból követ el emberölést? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a 24.hu oldalán.   Az emberölés a legsúlyosabb bűntény az isteni gondviselés teljes figyelmen kívül hagyása mellett. A szeretet elleni vétek az embertársaink elleni erőszak, aminek szélsőséges formája a halál okozása. Ennek a bűnnek egyik fajtája a mérgezés. Különbség van a szándékos és előre tervezett emberölés és a nem szándékosan okozott haláleset között. Az utóbbi enyhítő körülménynek számít. Azon kereskedőknek például, akik áruként élelmiszereket forgalmaznak, …

Pakora: Bundában sült zöldségek – a tojás nélküli panírozás titka

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Gyakorlatilag valamennyi zöldségféléből készíthető pakora, mégis a karfiolpakora a legnépszerűbb. Indiában a pakora csaknem nemzeti szenvedélynek számít. Nyüzsgő városi utcasarkoktól elhagyatott vidéki vasútállomásokig mindenhol megszokott látvány egy-egy kis pakorás kézikocsit körülvevő csoport. Büfékben gyors falat egy kis csatnival vagy gyümölcslével, otthon pedig egyszerű, olcsó, könnyen elkészíthető csemege váratlan vendégeknek vagy a családnak. Mindig gőzölgő forrón tálaljuk! Hozzávalók 225 g sárgaborsó liszt vagy csicseriborsó liszt 1 evõkanál kalinji 1/2 kávéskanál õrölt fahéj 1/4 kávéskanál erõs fûszerpaprika 2 kávéskanál õrölt koriander 2 kávéskanál õrölt római kömény 1 1/2 kávéskanál kurkuma 1/4 kávéskanál hing 2 kávéskanál só 250 ml hideg víz 700 g …

Śivarāma Swami: Fogy az időnk

Admin Hírek, Kiemelt, Videótár

Van valami minden ember életében, ami értékesebb, mint az összes kedvező dolog, emberi kapcsolat vagy anyagi siker. Az idő. A létezés olyan, akár egy esőcsepp a levél hegyén, honnan tudhatod mikor hullik le?

Ez jár a hatalmukkal visszaélőknek – Isten tudja…

Admin Filozófia, Hírek

Imádkozna ön azért, aki visszaélt a hatalmával és ezzel másoknak szenvedést okozott? Nemcsak a színház- és filmvilágban lehet visszaélni a hatalommal, hanem bárhol, bármilyen emberi kapcsolatban. Lássuk, mit érdemelnek a hatalmukat rosszul használók és hogyan kellene jól alkalmazni ezt az erőt. Vallási tanítókat kérdeztünk. A konkrét kérdésünk így hangzott: Mit érdemel az, aki visszaél a hatalmával? Van ehhez kapcsolódó tanítás az ön vallásában? – írja Rába Géza rovatszerkesztő a 24.hu oldalán.   Szentírásainkban számtalan olyan történettel találkozunk, amiben a szereplők konfliktushelyzetbe kerülnek, olyanba is akár, amiben az alattvalók a feljebbvalóik sanyargatásaitól szenvednek. Hol egy démonikus király bántalmazza a saját gyermekét, …

Január 26-28.: Asztrojóga hétvége a somogyvámosi Rádhé Resortban

Admin Hírek, Oktatás, Programajánló

Asztrológia, csillagok, jóga és egészséges életmód Krisna-völgy szomszédságában. 2018. január 26-28-ig.   Kinek ajánljuk a tábort? – akit érdekel az asztrológia, (Nem kell semmilyen előképzettség, de ha van, akkor is gazdagodhat új ismeretekkel!) – mindazoknak, akik testi-lelki feltöltődésre vágynak, – azoknak, akik természetközeli helyen, hiteles tanítók segítségével újítanák meg életstílusukat, – egészséges táplálkozás, életfilozófia, spiritualitás egységét keresőknek, – bárki, aki szeretné jobban megismerni, megérteni  önmagát és ezáltal a többi embert is. https://bhf.hu/hu/asztrojoga-hetvege  

Télen is jóga a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán!

Admin Hírek, Jóga, Oktatás, Programajánló

Novemberben és decemberben is várunk tematikus programjainkkal. Ha érdekel a jóga vagy az ájurvéda, akkor ismerd meg tanfolyamainkat és workshopjainkat!   Ájurvédikus fitoterápia A tanfolyam bemutatja az ősi indiai orvoslás alapjait, az egyéni testalkatok rendszerét, a betegségek folyamatát, a betegség okainak és állomásainak megismerését, megelőzésük és kezelésük lehetőségét: azt a holisztikus szemléletet, amely az ájurvédát jellemzi. 2017.11.25. (szombat) 10:00-16:30 https://bhf.hu/hu/ajurvedikus-fitoterapia   Szúrjanamaszkár tanfolyam A napüdvözlet gyakorlatsor a jógahagyományok szerves részét képezi, egy olyan módszer, amely egyesíti a jóga fontosabb elemeit. Az ászanák segítségével erőssé teszi a testet, a pránájáma által feltölt energiával, a relaxáció technikájával kiold minden feszültséget, a meditációval pedig kiegyensúlyozza az elmét. 2017.11.26. …

Örökös Ökoiskola címet nyert Krisna-völgyi általános iskolánk

Admin Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy

Kilenc év eltelte után az általános iskolánk, a Srí Prahláda Általános Iskola elnyerte az Örökös Ökoiskola címet! A történet úgy kezdődött, hogy 2008-ban jelentkeztünk az Ökoiskola címre, melyet akkor sikeresen el is nyertünk. Ezáltal használhattuk az Ökoiskola logót, részt vehettünk egyes pályázatokban, stb. Három évente azonban meg kell újítani ezt a címet, különben elvesztjük az iménti lehetőségeket. Ezért újra jelentkeztünk még két alkalommal. Azok az általános iskolák, amelyek egymás után háromszor elnyerik az Ökoiskola címet, azok pályázhatnak az Örökös Ökoiskola oklevélre. Szeretjük az örök dolgokat :-), ezért megcéloztuk ezt is. A napokban volt az Örökös Ökoiskola címek átadó ünnepsége Budapesten, …

A Vaszati múltja és jelene Dél-Indiában

Admin Hírek

Az a hatalmas szerencse ért, hogy az elmúlt heteket Dél-Indiában tölthettem. Bár jártam már Indiában, a legutolsó látogatásom óta sok idő telt el, és most teljesen új helyeket fedezhettem fel. Dél-India azért különleges, mert itt érezhetően jelen van a brahmanikus kultúra, a középkori muzulmán hódítások nem tettek olyan nagy kárt az ősi kincsekben, templomokban és szokásokban, mint északon. Manhertz Edit írása. A védikus építészeti emlékek legkiemelkedőbb példái természetesen a templomok, melyek közül a legszebbekről részletesen is írok majd. (Nagyon sok fotó és videó felvétel is készült – már, ahol engedték. Sajnos több templom belsejébe még csak be se vihettük a …

A tudásátadás elvei a védikus jógahagyományokban

Admin Életmód, Hírek, Videótár

Ez az előadás a jógával és az önmegvalósítással kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek átadásának legfontosabb tradicionális alapelveit mutatja be, melyek követése feltétlenül szükséges az igazán hatékony jógaoktatáshoz és tanuláshoz. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jógaoktatónak, s milyenekkel egy jóga-tanulónak ahhoz, hogy a tanítás folyamata „gyümölcsöző” legyen, s hogy mindketten valóban a jóga szellemiségének megfelelően fejlődjenek. Tóth-Soma László előadása.

December 2.: A zöld testápolás alapjai tanfolyam

Admin Életmód, Hírek, Öko, Programajánló

Bevezetés a házikencék világába Készítsd el, vidd haza! Alapozó elméleti oktatás után 5 kencét készítünk el. A résztvevők az általuk elkészített kencéket hazavihetik, valamint kapnak egy receptfüzetet, melyben számos egyszerűen elkészíthető naturkozmetikum jól bevált receptje található. Elméleti oktatás: Az 5 féle kence használatának előnyei, elkészítésük módja.A kereskedelmi változatok hátrányai, kerülendő anyagok a kozmetikumokban.A natúrkozmetikai alapanyagok általános ismertetése. Öt féle kencekészítés a gyakorlatban: DezodorAlap krém (Kenőcsök, gyógykrémek alakíthatóak belőle tetszés szerint)AjakírfürdőbombaTestradír Oktató: Hosszúné Marku Alexandra (Candra dévi dászi)Helyszín: Krisna-völgyi általános iskola1×4 óraA tanfolyamon való részvétel díja:7000 Ft/főA tanfolyam díja magában foglal 2500 Ftalapanyag- és csomagolási költséget, amelyet a résztvevők 5 féle kész kence formában hazavihetnek!Fizetés: érkezéskor, készpénzben. …

Pudla – sárgaborsólisztes sós palacsinta

Admin Hírek, Kenyérfélék, lepények, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

20 dkg sárgaborsóliszt, 5 dkg finomliszt, 3/4 kk kurkuma, 1,5 kk só, 1/2 kk frissen őrölt fekete bors, 1 kk őrölt koriander, 2 evk finomra vágott petrezselyem, 3 dl hideg víz, 2 közepes paradicsom, 1 pritaminpaprika, ghí vagy növényi olaj a sütéshez, 3 ek citromlé Egy nagy edényben összekeverjük a sárgaborsólisztet, a finomlisztet, a kurkumát, a sót, a frissen őrölt fekete borsot, az őrölt koriandert és a finomra vágott petrezselymet. Lassanként hozzákeverjük a vizet. Sűrű palacsintatésztát kapunk. Nem baj, ha túl sűrűnek tűnik, hiszen a paradicsom még hígítani fog rajta. Hozzáadjuk az apró kockára vágott paradicsomot és paprikát. 10-13 cm …