Burgonya tikka

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 1 ek vaj, 1 és 1/4 kk só, 1/4 kk frissen őrölt fekete bors, 1/8 kk frissen őrölt szerecsendió, 1/4 kk kurkuma, 1 ek citromlé, 1/4 kk csípős fűszerpaprika, 2 ek finomra metélt friss koriander-levél vagy petrezselyem, 3-4 ek teljes kiőrlésű liszt, ghí vagy étolaj a sütéshez A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és összetörjük. Belekeverjük a többi hozzávalót, majd 8 részre osztjuk, melyekből olajos kézzel 1,5 cm vastag korongokat formálunk. Kissé kiolajozott palacsintasütőben a lehető legkisebb lángon mindkét oldalukat 15-20 percig sütjük, hogy vörösesbarna héjuk képződjön. Forrón tálaljuk.

Csicseriborsó-vada

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 5 dkg friss korianderlevél, spenót vagy sóska, 20 dkg csicseriborsóliszt vagy sárgaborsóliszt, 3 dl joghurt, 1-2 erős zöldpaprika, 2,5 kk só, 4 dl víz, ghí vagy olaj a sütéshez A korianderlevelet, spenótot vagy sóskát alaposan megmossuk, a fás szárakat eltávolítjuk. Apróra vágjuk a leveleket és összekeverjük a csicseriborsóliszttel, a joghurttal és a fűszerekkel. Állandó keverés közben hozzáöntjük a vizet, míg tejszerű halmazállapotú nem lesz. Lassú tűznél 15-20 percig főzzük, a végefelé állandóan kevergetve. Akkor van kész, amikor ha kiveszünk egy kiskanálnyit, az hideg felületre téve megszilárdul. Ekkor tepsibe vagy 3 cm magas peremű tálcára öntjük, és legalább 1 órán …

Hari mirch bhadzsi – Töltött zöldpaprika

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

A csípős ételek kedvelőinek… Hozzávalók: 12 csípős, hegyes zöldpaprika, 1/2 kk őrölt mustármag, 1/2 kk kurkuma, 1/4 kk só, 1 ek csicseriborsó vagy sárgaborsóliszt, kb. 1 ek joghurt, ghí vagy növényi olaj a sütéshez A paprikát megmossuk és szárazra töröljük. Éles késsel hosszában kettévágjuk őket. Óvatosan kiszedjük a magjukat és az erüket, folyóvíz alatt leöblítjük, majd ismét szárazra töröljük őket. A fűszereket, a csicseriborsólisztet összekeverjük annyi joghurttal, hogy kenhető masszát kapjunk. Finoman bekenjük vele a paprikák üregét. Forró zsiradékban 2-3 percig sütjük, míg sercegni nem kezdenek és barnák nem lesznek. Papírszalvétára helyezzük a kisült paprikákat, hogy a felesleges zsiradékot felitassuk …

Zöldparadicsom-pakora

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 4 közepes nagyságú zöldparadicsom, 7 dkg kukoricaliszt, 3 dkg kukoricadara, 1 1/2 kk só, 1/2 kk tört feketebors, 1/8 kk csípős fűszerpaprika, 1 kk szárított borsikafű, 4 ek ghí vagy 2 ek vaj és 2 ek étolaj A paradicsomokat 1,5 cm vastag karikákra vágjuk, szárazra töröljük. A kukoricalisztet összekeverjük a darával, sóval, borssal, paprikával és a borsikafűvel. Ebbe nyomkodjuk bele a paradicsomszeletek mindkét oldalát (a paradicsomok alját és tetejét ne használjuk). Egy teflon serpenyőben 2 evőkanál zsiradékot felforrósítunk, egy sorban beletesszük a paradicsomkarikákat, mindkét oldalukat aranybarnára sütjük (kb. 1 1/2 – 1 1/2 perc). Ugyanígy járunk el a maradék …

Panir sajt tikka szezámmaggal

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 2 ek szezámmag, 35 dkg friss panir sajt, 1 kk finomra metélt csípős zöldpaprika, 1 kk finomra reszelt friss gyömbérgyökér (elhagyható), 1/4 kk só, kb. 0,6 dl ghí vagy 0,3 dl vaj és 0,3 dl étolaj keveréke A panir sajtból tiszta munkafelületen tenyerünkkel nyomkodva-gyúrva sima, csomómentes ´panir-tésztát´ gyúrunk. Beledolgozzuk a sót, a zöldpaprikát, a gyömbért és a szezámmagot. 12 azonos nagyságú gombócra osztjuk, melyeket kissé meglapítunk, hogy 6-7 cm átmérőjű korongokat kapjunk. 2 evőkanál zsiradékot felmelegítünk egy teflon edényben, beleteszünk néhány tikkát, és lassan megpirítjuk mindkét oldalukat (kb. 8-8 perc oldalanként). Óvatosan bánjunk velük, nehogy szétessenek! Szükség szerint pótoljuk …

Alu patra – Burgonyás tekercsek

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 4 közepes burgonya, 2 ek kókuszreszelék, 2 ek szezámmag, 1 ek finomra vágott friss korianderlevél vagy petrezselyemzöldje, 2 kk finomra reszelt friss gyömbérgyökér (elhagyható), 1/2 kk só, 2 zöldpaprika finomra vágva, 2 ek citromlé, 2 kk barna cukor, 2 kk garam masala, 1/2 kk kurkuma, 1 kk só, 1/4 kk erős pirospaprika, 20 dkg finomliszt, 1 dl víz, 1,5 ek olvasztott vaj, ghí vagy olaj a sütéshez Először a tölteléket készítjük el, hogy lehűljön, mire elkészül a tészta. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és villával összetörjük. Belekeverjük a kókuszreszeléket, a szezámmagot, a gyömbért, a paprikát, a zöldfűszert, a sót, …

Raszedar – töltött sajtgolyók

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ezeket a látványos golyókat gyakran szolgálják fel paradicsomszószban, kettévágva, nyitott fülekkel felfelé, hogy tartalmuk látható legyen. Hozzávalók: panir 4 l tejből 1,5 ek finomliszt, 6 ek ghí vagy vaj, 7 közepes burgonya héjában megfőzve, 1 kk só, 1/2 kk kurkuma, 30 dkg puhára párolt zöldborsó, 1/4 kk garam masala, 1/4 kk pirospaprika, 1/2 kk só, 1/2 kk cukor, 2 ek friss korianderlevél vagy petrezselyemzöldje, 2,5 dkg csicseriborsóliszt vagy teljes kiőrlésű búzaliszt, ghí vagy étolaj a sütéshez A panirt, tiszta munkalapra helyezzük, összemorzsoljuk, és a tenyerünkkel addig gyúrjuk-kenjük, amíg csomómentes panir-tésztát nem kapunk. Eldolgozzuk benne a lisztet, majd 12 egyenlő nagyságú …

Ropogós háromszögek – Szakarpara

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

A bengáli nők csodálatos ételeket tudnak készíteni csupán liszt, víz és egy kis mustárolaj segítségével. Ezek az ellenállhatatlan ropogós háromszögek, akár négy hétig is elállnak. Hozzávalók: 17,5 dkg finomliszt, 3/4 kávéskanál só, 1 kávéskanál egész mák, 3 evőkanál puha vaj, 4 1/2 – 5 1/2 evőkanál langyos víz, mustárolaj vagy étolaj a sütéshez A hozzávalókból kemény, rugalmas tésztát gyúrunk. 1/2 órát állni hagyjuk. Kettéosztjuk, egy-egy 20 cm hosszú rudat készítünk belőle, melyeket aztán 8-8 szeletre vágunk. A szeletekből korongokat lapítunk. A korongokból kevés olaj segítségével 12 cm átmérőjű lepényeket sodrunk. Tetejüket megkenjük olajjal, félbehajtjuk, ismét megkenjük olajjal, majd ismét félbehajtjuk. …

Kaju kishmish chidwa – Indiai “diákcsemege”

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Igen tápláló csemege. Srila Prabhupada Ekadasi böjtnapokra ajánlotta. Hozzávalók: 300 g kesudió, vagy mogyoró vagy mandula (héjjal vagy héj nélkül) 65 g mazsola 1 kávéskanál finom szemű só 1/2 evőkanál őrölt koriander 2 kávéskanál őrölt római kömény 1/4 kávéskanál őrölt feketebors 1/4 kávéskanál őrölt kardamom 1/4 kávéskanál őrölt fahéj 1/4 kávéskanál erős fűszerpaprika 1/8 kávéskanál őrölt szegfűszeg 2 evőkanál porcukor növényi olaj a sütéshez Egy nagy serpenyőbe 2.5 cm mélységig olajat töltünk. 155°C-ra hevítjük, beleszórjuk a magvakat, és gyakran kevergetve 10-12 percig ezen a hőfokon tartjuk. Ekkor kiszedjük belőle a magvakat, és alaposan lecsöpögtetjük őket. Papírszalvétával jól áttöröljük, hogy lehetőleg …

Szamósza – Zöldséges táska

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Aki már valaha is kóstolt szamószát, tudja, hogy miért ez a legkedveltebb indiai csemege. Hozzávalók: 225 g finom liszt 3/4 kávéskanál só 4 evőkanál olavasztott ghí vagy vaj 80 ml joghurt 2 evőkanál hideg víz 1/2 evőkanál római kömény 1 evőkanál koriander 1/2 kávéskanál édeskömény 4 szegfűszeg 1 2.5 cm hosszú fahéjrúd 2 evőkanál ghí vagy növényi olaj 1/2 kávéskanál hing 1 kis karfiol (500 g) 300 ml zöldborsó 1/2 kávéskanál kurkuma 1 kávéskanál só ghí vagy növényi olaj a sütéshez A lisztbe belekeverjük a sót, elmorzsoljuk az olvasztott vajjal vagy ghível. Lassanként hozzáadjuk a vizet, annyit, hogy lágy tésztát …

Panír pakóra – Rántott sajt

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 1 csésze sárgaborsó liszt 25 dkg kemény panír (házi sajt) késhegynyi sütőpor 1 kávéskanál vöröscsili por (őrölt erős paprika) 1 kávéskanál őrölt feketebors só margarin vagy olaj a sütéshez Készítsünk a sárgaborsó lisztből vízzel, sóval, az őrölt csilivel, borssal és a sütőporral sűrű palacsintatésztát. Vágjuk a panírt nagy vékony szeletekre, dörzsöljük be egy kis sóval. A besózott szeleteket forgassuk meg a palacsintatésztában. Forró margarinban vagy olajban süssük aranybarnára és ropogósra. Amint elkészült, teával tálaljuk.

Pakora – Bundában sült zöldségek

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Gyakorlatilag valamennyi zöldségféléből készíthető pakora, mégis a karfiol pakora a legnépszerűbb. Indiában a pakora csaknem nemzeti szenvedélynek számít. Nyüzsgő városi utcasarkoktól elhagyatott vidéki vasútállomásokig mindenhol megszokott látvány egy-egy kis pakorás kézikocsit körülvevő csoport. Büfékben gyors falat egy kis chatnival vagy gyümölcslével, otthon pedig egyszerű, olcsó, könnyen elkészíthető csemege váratlan vendégeknek vagy a családnak. Mindig gőzölgő forrón tálaljuk! Hozzávalók: 225 g sárgaborsó liszt vagy csicseriborsó liszt 1 evőkanál kalonji 1/2 kávéskanál őrölt fahéj 1/4 kávéskanál erős fűszerpaprika 2 kávéskanál őrölt koriander 2 kávéskanál őrölt római kömény 1 1/2 kávéskanál kurkuma 1/4 kávéskanál hing 2 kávéskanál só 250 ml hideg víz 700 …

Tamatar chatni – Paradicsom csatni

Admin Receptek, Szószok, csatnik

A paradicsom csatni küllemében a ketchupra hasonlít, ízében azonban semmi sem mérhető vele. Hozzávalók: 8 érett paradicsom 4 evőkanál víz 2 evőkanál ghí vagy növényi olaj 2 kávéskanál fekete mustármag 2-3 finomra vágott erős zöldpaprika 5 szegfűszeg 2 babérlevél 1 5 cm hosszú fahéjrúd 1 kávéskanál római kömény 2 kávéskanál őrölt koriander 1 evőkanál finomra reszelt friss gyömbér 1 csipetnyi hing 1 kávéskanál só 4 evőkanál cukor A paradicsom héját lehúzzuk, 4 evőkanál vízzel elturmixoljuk őket, és félretesszük. A fekete mustármagot kipattogtatjuk a ghíben vagy olajban, majd a következő 6 fűszert és a gyömbért is hozzáadjuk, és 1 percig pirítjuk. …

Csatnik

Admin Receptek, Szószok, csatnik

A jó csatni olyan csípős, hogy nem lehet megenni, de olyan édes, hogy nem lehet otthagyni. Csak néhány teáskanálnyit szolgáljunk belőle! Serkenti az étvágyat, elősegíti az emésztést és ragyogó színével vonzóvá teszi a tányért. Kiemeli a többi fogás ízét, ezért általában a csatnival kezdjük az étkezést, néha azonban nagyobb szerephez is jut — némelyik csemege ugyanis elképzelhetetlen csatni nélkül, mely ebben az esetben mártássá lép elő. A paradicsom csatni például helyettesítheti a ketchupot

Kapros-túrós lepény

Admin Desszertek, Receptek

Hozzávalók a tésztához: 2 dl tej 1 dkg élesztő 1 evőkanál tejföl 6 dkg vaj 25 dkg liszt egy csipet só. A töltelékhez: 40 dkg túró 3 evőkanál cukor 2 evőkanál tejföl 1 evőkanál búzadara 1 kk apróra vágott kapor A tészta alapanyagaiból kelt tésztát készítünk. Lágy tésztát kapunk, ezt megkelesztjük, ujjnyi vastagra nyújtjuk és kivajazott tepsibe tesszük. A tölteléket a tésztára simítjuk és lassú tűzön sütjük. Mielőtt végleg kivesszük a sütőből, 1 evőkanál tejföl és 1 evőkanál cukor keverékével megkenjük, majd 2-3 percre visszatesszük a sütőbe. Így a tészta teteje szép piros lesz. A tölteléket készíthetjük cukor nélkül, sóval. …

Répás túrópite

Admin Desszertek, Receptek

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt 30 dkg finomra reszelt sárgarépa késhegynyi sütőpor 1 evőkanál cukor. A töltelékhez: 30 dkg áttört túró 15 dkg cukor 2 csomag vaníliás cukor tejföl 1 citrom reszelt héja A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk és hideg helyen egy-két órát pihentetjük. Közben a töltelék hozzávalóit nem túl hideg krémmé keverjük. A tésztából két igen vékony lapot nyújtunk, az egyiket kivajazott, lisztezett tepsibe fektetjük, kevés búzadarával meghintjük, rásimítjuk a tölteléket, majd a másik tésztalappal lefedjük. Villával megszurkáljuk a tetejét és forró sütőben aranysárgára sütjük. Vaníliás porcukorral és azon langyosan tálaljuk.

Thandai – Édesköményes tej mazsolával és olajos magvakkal

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 600 ml víz 2 evőkanál édeskömény 1/2 kávéskanál kardamom 4 szegfűszeg 100 g mazsola 50 g héjától megtisztított mandula, durvára vágva 35 g durvára vágott pisztácia 35 g tökmag vagy napraforgó mag 250 ml tej 1/4 kávéskanál sáfrány, pirítva és porrá törve A vizet felforraljuk, beleszórjuk az édesköményt, a kardamomot és a szegfűszeget, lefedjük, és 10 percre félretesszük. A mazsolát, a mandulát, a pisztáciát és a tökmagot vagy napraforgó magot összekeverjük, leöntjük az édeskömény-teával, és fedő alatt legalább 1 órán át hagyjuk ázni. Turmixgépben simára keverjük, majd finom szövésű anyagon keresztülszűrjük. Jól kinyomjuk, hogy minél több folyadékot kapjunk. A …

Badaam madhur dhood – Mézes tej mandulával

Admin Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ez az ital épp oly hagyományos Észak-Indiában, mint a kávé Európában. Proteindús mandula teszi táplálóvá és ízletessé. Hozzávalók: 30 g héjától megtisztított mandula 500 ml tej 1/4 kávéskanál kardamom vagy egy 2.5 cm hosszú vaníliarúd, félbevágva 3 evőkanál akácméz A mandulát turmixgépben összetörjük, majd 150 ml tej hozzáadásával simára keverjük. A többi tejjel együtt kevergetve felforraljuk, lehúzzuk a tőzről, belekeverjük a kardamomot vagy a vaníliát, majd ismét felforraljuk. A tűzről levéve mézzel ízesítjük, forralásig melegítjük, majd leszűrjük. Habverővel habosra verjük, és azon forrón tálaljuk.

Vegetáriánus menű

Admin Receptek

Panir Maharani Paradicsom leves sült házisajt-kockákkal Ezt a könnyû, gyorsan elkészíthetõ bengáli levest személyesen Srila Prabhupada tanította követõinek 1968-ban Montrealban. 300 ml friss házi sajt (2 l tejbõl) 2 evõkanál sárgaborsó vagy teljes búzaliszt 100 ml ghí vagy növényi olaj a sütéshez 1 kávéskanál római köménymag 250 ml hámozott, darabolt paradicsom 1/8 kávéskanál csípõs pirospaprika 1/4 kávéskanál kurkuma 6 dl víz vagy savó 1 kávéskanál só 2 evõkanál friss korianderlevél, kapor vagy petrezselyem A házisajtot 1 1/2 cm-es kockákra vágjuk, zsírpapírra helyezzük, majd megszórjuk a liszttel. 10 percig száradni hagyjuk. A ghít felmelegítjük, és óvatosan kisütjük benne a sajtot. Kiszedjük, …

Ínycsiklandó vegetariánus receptek

Admin Receptek

Rasagulla az édességek királya Ezt a történetet Candradoya prabhutól hallottam, aki egy kiváló szakács, s indiai barátja mesélte neki. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon gazdag és jámbor király. Mivel országában mindenki az Úr Krisnát imádta, az egész birodalomban béke és jólét uralkodott. Az udvari bráhmanák /papok/ nagy figyelemmel és odaadással készítették az ételeket, köztük a messze földön híres rasagullát. Egyszer egy szegény bráhmana, egy vándorszerzetes érkezett az udvarba. A király nagy örömmel fogadta, és azonmód meghívta, hogy ebédeljen nála, kóstolja meg a sok finom, Istennek felajánlott ételt. A bráhmana örömmel el is fogadta a meghívást, a …